újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

79 - Szerelmi jelképek 2

Látogatók száma: 56

"A szerelem bonyolult dolog, de Valentin napon, 24 órára minden gond elszáll és minden a szerelemről szól, a figyelmességről. Megajándékozzuk azokat, akiket szeretünk.. Néha nem is tudjuk, hogyan fejezzük ki az érzéseinket.."

Még mindig szokatlan volt otthon. Chester megpróbált felvidítani és néha ugyan csókolóztunk, de más nem történt. Minden lehetséges módon szét voltam csúszva, nem akartam aggasztani vele. Csendes és hűvös időszak volt. Mindketten ismertük az érzéseimet, a kétségeimet, emiatt aggódni kezdett. Nem csak azért, mert általában furcsa voltam, hanem mert elbizonytalanodott. Nem volt benne biztos, hogy tényleg ott akarok-e lenni vagy csak a gyerekek hiánya vitt haza. Azt viszont tudta és megértette, mit érzek Pete iránt, bizonyos értelemben még sajnált is minket, de próbált rendbehozni.
Két hetet töltöttünk külön, ugyanabban a házban. Főleg azért, mert egyedül akartam lenni. Egyik este Chester bejött a szobába. Egész nap fájt a fejem, muszáj volt korábban lefeküdnöm. Leült az ágy szélére és megcsókolt. Álmosan ültem fel az ágyban és ásítottam.
-Szia.. - dörzsöltem meg a szemeimet. - Minden rendben?
-Nem.. - suttogta.
-Miért? Mi a baj?
-Nem voltál mellettem..
Olyan szerelmesen csókolt meg, ahogy csak tudott. Nem kaptam levegőt, a csókja felemésztett. Nagyszerű volt, de szinte bűntudatom volt. Mintha megcsalnám a saját szívemet. Gyengéden eltoltam magamtól.
-Bocs, de nem megy..
-Mi?
-Ez nem megy. Chester, még nem állok rá készen.
-A feleségem vagy, mióta kell felkészültségi idő? - kérdezte meglepetten. Sóhajtottam.
-Nehezebb, mint gondolnád.
-Akarsz beszélni róla?
-Inkább nem..
-Pedig kéne. - sóhajtott ő is. - Két hete semmi változás.. és kezdem azt hinni, hogy jobban szereted, mint engem. Ha így van, akkor nem kéne itt lenned.
-Nem erről van szó. Én csak.. nem is tudom igazán. Félek gondolkodni.
A tekintete átjárta a lelkem. Éreztem, hogy bekebelezik a szemeiben rejlő vegyes érzelmek. Közelebb ült és magához ölelt. Adott egy csókot a vállamra és megsimította a hátam.
-Minden rendben lesz.
Nem próbált beszéltetni. Tudta, hogy ezzel többet segít. Egyre kevésbé voltam biztos abban, hogy igaza van. Hat hónap és két hét.. túl hosszú idő. Úgy éreztem, hogy feleslegesen erőltetjük. Mégis hinni akartam abban, hogy mégsem. Előtte soha nem történt ilyen, nem tudtam kezelni a helyzetet. Julie szerint két ember lakott bennem: egy bizonytalan nő és egy magabiztos pszichológus.
Kicsit később elaludtam. Nézett egy ideig, aztán adott egy puszit a homlokomra és visszament a hálóba. Úgy két óra múlva felébredtem. Illetve felriadtam. Rémálmom volt: Chester meghalt és az egész világ engem hibáztatott. Őszintén megijesztett. A mellkasom úgy fájt, mintha valami szétfeszítené. Sóhajtottam és feladtam a kétségeimet. Felmentem Chesterhez a szobánkba. Bármennyire is hülyén vette ki magát, bekopogtam. Egy szál alsóban nyitott ajtót. Egy pillanatra el is kalandozott rajta a tekintetem, de egy mélyebb lélegzetnél megint fájdalom hasított a mellkasomba.
-Jól vagy?
-Nem igazán.. itt maradhatok veled?
-Persze.. - mikor bementem, megfogta a párnáját és egy takarót.
-Mit csinálsz?
-Gondoltam hátha nem akarsz egy ágyban aludni. Tévedek?
-Különösen jól esne, ha egy ágyban aludnánk.
-Tényleg? - nézett rám meglepetten. Elvettem tőle a párnát és az enyém mellé dobtam. Elmosolyodott és bebújtunk az ágyba. Automatikusan körém fonta a karjait. - Bocs..
Meg akart fordulni, de nem engedtem.
-Mindig is imádtam a karjaidban aludni..
Megint elmosolyodott és átölelt. Hozzábújtam és így aludtunk tovább. Csodás volt. Kicsit furcsa, de csodás. Egy újabb rémálomig. Megint felriadtam. Az egész deja vu-s volt. Mint mikor Adie-vel voltam terhes. Chester is felébredt.
-Édesem..
-Aludj csak, semmi baj.
-Biztos? Izgatottnak tűnsz..
-Jól vagyok - sóhajtottam. Felült mellém és simogatni kezdte a hátam.
-Abbahagyjam?
-Ne.. csak.. nem tudom elhinni, hogy vége. Emlékszem, milyen boldogok voltunk, mielőtt felbukkant, aztán az életünk fenekestől felfordult és te vártál, türelmesen. Mellettem voltál, számíthattam rád. Annyiszor megbántottalak. El sem hiszem, hogy még szeretsz. Nem hiszem el, hogy mindent elviseltél, hogy együtt maradjunk. Annyira sajnálom ezt az egészet. Mindent. Én igazán nem akartam..
Nem tudtam befejezni a monológom, mert befogta a számat egy csókkal. Édes volt, de szenvedélyes is. Lángoltak az ajkaim és az érintésétől egy régi érzés tört rám. Kellett nekem.
-Szeretlek, semmi más nem számít.. - súgta. Csukott szemmel hallgattam a hangját. Az angyali dallamot, ami játékosan megbújt a szavaiban.
-Én is szeretlek, de..
De. Újabb csók, hogy hallgassak. Aztán elmosolyodott és megsimította az arcom.
-Figyelj rám. Nincs de, nincs bocsánatkérés, nincs sajnálom, nincs magyarázkodás. Te és én. Semmi és senki más, rendben?
-Oké..
-Mindkettőnknek nehéz volt, de itt vagyunk. Túléltük. Tudom, furcsa, de túléltük. Próbáljunk meg továbblépni.
Pár másodpercig csendben néztem az arcát.
-Hogy hagyhattalak el?
-Megérdemeltem.
-Boldogságot érdemelsz.. - súgtam egy csókkal. - És mindent megteszek, hogy megint megadhassam neked.
-Ha tudnád, milyen jól esik újra ezeket hallani tőled.
-Még nem tudom, hogyan lépjek tovább, de azt igen, hogy hiányoztál. Ahogy azt is, hogy szeretlek.
-Még álmodom? - kérdezte mosolyogva. Én is elmosolyodtam és újra megcsókoltam.
-Chester.. - sóhajtottam a nevét a karjaiban reszketve.
-Igen?
Csókot lehelt a fülemhez. Teljesen libabőrös lettem és őrülten kívánni kezdtem. Szemérmesen az ajkamba haraptam és sóhajtottam megint.
-Szeress..
Elfogyott a csók, kérdő tekintetből viszont annál több lett. Leginkább meglepetten kérdő tekintetből. Csendesen nézett a szemeimbe és szinte láttam magam előtt, ahogy teljesíti a kérésemet. Aztán ez a látomás valóra vált. Kétszer. Tudtam, hogy mire gondol közben. Nem hitte el, hogy megint ilyen közel kerültem hozzá. Nem haragudtam rá, de nem tudtam úgy szeretni, ahogy azelőtt. Most mégis minden kétségem köddé vált. A karjaiban voltam, a vágytól duzzadt ajkait csókoltam, éreztem, ahogy hozzám ér, ahogy szeret. Nem érdekelt, mit tett. Csak az, amit épp akkor csinált. Őszintén szólva nem is tudtam volna másra gondolni. Minden sejtem kívánta. Főleg, mikor a forró tenyerét a mellemre tapasztotta, mikor játékosan megsimította az oldalam a kezével, vagy mikor a vállamat csókolta. Néha elmosolyodtam, mert annyira érzékeny volt a testem minden rezdülésére. Ha akartam volna, akkor sem tudtam volna egy szót sem kinyögni. A forróságtól szédülten sóhajtottam, mikor végighúzta a kezét a combomon, majd a lábamat a dereka köré fonta. Az elmúlt fél év minden magányát éreztem a mozdulataiban. Kezdtem úgy érezni, hogy ha még öt percig tart, biztosan elájulok. Úgy szeretkeztünk, olyan szerelmesen, mint még soha. Mintha egy másik dimenzióba kerültem volna, ahol minden érzékem kiélesedik. A sóhajai, az a pár szó, amit a fülembe súgott, csak fokozta a vágyam. Mert beszélt hozzám. Olyan angyali nyelven, amit csak az érthet, aki már érezte ezt. Szinte nem is hallottam a szavait, mégis eljutottak az agyamba. Mintha meg sem szólalt volna, de a bőrével az én bőrömön keresztül juttatta volna el az üzenetet. Nagyot nyeltem, mikor magához ölelt. Pezsdítő bizsergés futott végig rajtam, ami arra ösztönzött, hogy a lehető legközelebb bújjak hozzá. Még forrt a teste és hallottam, sőt, a saját mellkasomban éreztem zakatolni a szívét. Megnyaltam az ajkaimat és nyeltem egyet, aztán sóhajtottam.
-Basszus.. Ha tudtam volna, hogy ez ennyit segít.. ez annyira.. olyan.. őrülten.. istenem..
Elmosolyodott és apró csókokkal fejezte be a mondatomat.
-Örülök, hogy végre ilyennek látlak. El sem tudod képzelni, mennyire aggódtam. Nem tudtam, jól vagy-e vagy sem.
-Kérlek, Chester..
-Ez az igazság.
-Tudom, de ne rontsd ezt el..
-Igazad van. Akkor miről beszélgessünk?
-Tényleg beszélgetni akarsz...?
-Nem.
-Mi lenne, ha megismételnénk?
-Majd pár perc múlva.. - nevetett. - Kell egy kis szünet. Fél évig nem szexeltem..
Ez volt a legrosszabb, amit mondhatott. Sóhajtva kezdtem öltözni. Mikor hozzáért a karomhoz, mély levegőt vettem és ránéztem. Nem értette.
-Mikor legutóbb szexeltél, épp megcsaltál.
Sóhajtva feküdt vissza az ágyra.
-Ne haragudj.. én.. tényleg nem kellett volna..
-Mindegy. Inkább visszamegyek aludni.
-Szóval csak hiányod volt. Én meg már azt hittem..
-Nem. Csak nem kellett volna emlékeztetned.
-Pedig te igazán nem panaszkodhatsz. Mikor legutóbb szexeltél, te is épp megcsaltál. Nem is olyan régen.
-Az nem ugyanaz, te is tudod. Sosem tettem volna meg, ha nem adsz rá okot.
-Nem mintha bosszúból történt volna meg háromszor.. - egészített ki. - Szeretted és vele akartál lenni.
-És te adtál rá okot, hogy ezekre rájöjjek, igen.
-Reenzy, kérlek.. mi lenne, ha nem veszekednénk?
Sóhajtva ültem le az ágyra. Az az egy mondat minden varázsát eltörölte az elmúlt egy órának.
-Nem is tudom. Talán jobb, ha visszamegyek a másik szobába.
-Maradj itt. Nem bánod meg.
-És ha már megbántam? Ha még nem tudok veled máshogy bánni?
-Az imént nem ezt tapasztaltam.. - mosolyodott el. Én is elmosolyodtam. Talán bele is pirultam. Basszus.
-Jó, csak.. furcsa még.
-Van neked valamim. - Mikor elmosolyodtam, nevetni kezdett. - Nem az. De ha a másikkal nem tudlak lenyűgözni, akkor marad az, plusz ott alszol, ahol akarsz. Alku?
-Alku.
-Gyere.
Kibújt az ágyból és levitt a zeneszobába. Előre engedett és kicsit meg is hajolt, mikor bementem. Elmosolyodtam. Felkapcsolta a villanyt. Számozott dobozok hevertek mindenhol. Kicsik, nagyobbak, gondosan elkészített dobozok, piros masnival. Kíváncsian néztem rá. Hátulról átölelte a derekamat és adott egy csókot a nyakamra.
-Ezek mik?
-Hány dobozt számolsz?
-Nem is tudom.. Tizenkettőt?
-Oszd el kettővel.
-Hat. Na várj.. havonta két ajándékot vettél nekem?
-Pontosan.
-Miért?
-Hát.. mert hiányoztál és szeretlek. Akkor jutott eszembe, mikor egy éjjel a tévét kapcsolgattam és megláttam Keanu Reeves-t mikulás sapkában. Az Édes Novembert adták. Az az egyik kedvenced. Hát miért ne?
Teljesen meglepődtem. Sosem gondoltam, hogy valaki még emlékszik rá.
-És ha.. nem jöttem volna haza?
-Elküldtem volna. De itt vagy és szeretném, ha kibontanád őket.
Az első dobozhoz ment és odaadta. Ez volt a legkisebb.
-Egy kulcs?
-Egy kulcs.. a szívemhez. És Berlin egyik emléke. Elejtetted a kulcsodat, mikor az ajtódig kísértelek. Már akkor éreztem, hogy szeretsz.
-Mert bénáztam? - kérdeztem nevetve.
-Mert ideges voltál, ha kettesben voltunk. És láttam a szemeidben. Ahogy most is.. - válaszolt mosolyogva. - Nézzük a kettest.
Ez sem volt túl nagy doboz, de kicsit már nehezebb.
-Homokóra?
-A végtelenséget jelenti, amit veled szeretnék tölteni. Ha lejár az időnk, hát újrakezdjük. És nem közönséges homok. Annak a tónak a partjáról van, ahol először sétáltunk.
Elmosolyodtam, megcsókoltam és kibontottam a harmadikat. Izgatottan vártam, mi vár még rám és mi a története.
-Ez.. üres.
-Üres, mint az életem, ha nem vagy itt. Tapasztalat.
Odaadta a negyediket és leült.
-Egy napló? Te naplót írtál?
-Igen. Csak ezzel tudtam enyhíteni a hiányodon. Neked címeztem a bejegyzéseket. Levelek, ha jobban tetszik. Nem tudtam, hogyan beszéljek az érzéseimről és Sarah szerint ez segít. Hát leírtam.
Átöleltem és sóhajtottam. Mosolyogva simította végig a hátam, majd megcsókolt.
-Szeretlek.
-Tudom Drágám, én is szeretlek - sóhajtott. A következő dobozban egy doboz volt.
-Zenedoboz? - kérdeztem felnyitva a tetejét. Egy ismerős dallamot hallottam, bár csak az első néhány hang után ismertem fel. My December.
-Ez a dal mindent elmond, amit nélküled éreztem. És ahogy hallottam, gyakran játszottad, mikor mélyponton voltál. Karácsonykor akartam odaadni, de meggondoltam magam.
-Mindig imádtam ezt a dalt. Ez a legszebb ajándék, amit valaha kaptam.
-Az egyetlen zenedoboz, ami Linkin Parkot játszik - mosolyodott el. - De ne hamarkodd el a kijelentésedet.
Hatos doboz. Nevetni kezdtem.
-Egy plüss kutya?
-Hát.. igazi kutyánk már van, szóval ez most plüss. Az elmúlt fél évben úgy éreztem magam, mint egy kóbor kutya az esőben. És jelképezi az örök hűséget és a feltétlen szerelmet, amit irántad érzek. És alhatsz vele, ha turnén vagyok.
-Így lesz.. - mosolyodtam el. Kinyitottam a hetes dobozt. - Vörös rózsa.. gyönyörű.
-Műanyag. Nem tudtam, mikor adom oda. Melletted amúgy is két percen belül meghalnak a növények, nem kockáztattam.. - mondta vigyorogva. Aztán sóhajtott. - De pont azért kaptad, mert gyönyörű. Mert szerintem olyan, mint te. Csodálatos, izgalmas, veszélyes.. A szenvedély jelképe, a szerelemé, a boldogságé.. és, ha valaki nem elég óvatos, akkor tüskés.
-Nem is igaz.
-Ó tényleg? - nevetett. - Emlékszel az újságíróra, akit megütöttél?
-Megérdemelte.. - nevettem én is.
-Erről beszélek, Kicsim.
Megcsókolt, majd odaadta a nyolcadik dobozt. Egy újabb kicsit.
-Gyűrű?
-Mikor erre a gyűrűre nézel, szeretném, hogy tudd: az életemet adnám érted és örülök, hogy elvettelek. Te vagy életem legjobb döntése, és ezt akkor éreztem csak igazán, mikor elveszítettelek. Igaz a mondás, hogy addig nem tudjuk, mink van, míg el nem veszítjük.
Átöleltem és egy percig el sem engedtem, aztán sóhajtva megnéztem a következő doboz tartalmát.
-Csokoládé?
-Igen, mert te vagy az univerzum legédesebb felesége.
-Na persze, ezzel vitatkoznék..
-De ne tedd. Egyébként, ha jobban megnézed, ez annak a berlini szállodának a csokoládéja. Emlékszem, hogy mennyire szeretted.
-Elképesztő, mikre nem emlékszel.
-Megesik, ha szerelmes az ember.
A következő doboz ketyegett.
-Bomba?
-Ébresztő óra. Mike egyik kicseszett jó szokása reggel 8-kor felhívni minket. Ez az óra fél 8-ra van állítva. Megváltoztathatatlanul. Így van fél óránk felkészülni a hangjára.
Nevetve nyitottam ki a tizenegyedik dobozt. Hideg volt és hamarosan kiderült, miért.
-Oké. Gyanítom ez egyre durvább lesz, ahogy nőnek a számok. Tejszínhab és eper..?
-Igen, mert.. úgy kellesz, mint eperre a tejszínhab.
-Ó te jó ég.. - nevettem. Adtam neki egy csókot. - Olyan édes vagy.
-Édesebb lesz, ha szemléltetem, de van még egy doboz.
-Félek.. - Sóhajtva nyaltam meg a számat, mikor kivettem a dobozból a tartalmát. - Fekete, csipkés fehérnemű és bilincs.. Na ezt magyarázd meg.
-Hát.. nem szándékoztam elmagyarázni, de mit mondhatnék? Nem csak a két szép szemed hiányzott.. - vigyorodott el megint. Huncut mosoly volt. Nevetve ültem az ölébe egy csókra.
-Elképesztő vagy. Köszönöm szépen.. De igazán nem kellett volna ezzel fáradnod.
-Nem volt fáradság. Azt akartam, hogy tudd, mennyire szeretlek és mennyire hiányoztál, mikor.. - ideje volt, hogy én fogjam be a száját egy csókkal. Nem igazán bánta. Aztán a szájára tettem az ujjam.
-Ne beszélj róla. Elszúrtad és fájt, de te sem voltál jobban, mint én. Dyna elmondta, milyen állapotban voltál végig és tudom, milyen érzés elveszíteni valaki fontosat egy rossz döntés miatt. De itt vagyok veled.. Chester, nekem te vagy az életem. A hibáiddal vagy azok nélkül, a szemeimben tökéletes vagy. Sosem lehetek elég hálás, amiért a feleséged lehetek. Még kimondani is hihetetlen. Még mindig. Az én hibámból feküdtél le vele és nem változtathatok a történteken, de minden tőlem telhetőt megpróbálhatok, hogy megmentsem a jövőnket. És ehhez rád van szükségem. Örökké és azután. Velem maradsz addig?
-Igen - mosolyodott el. Én is elmosolyodtam.
-Akkor jó.
-Annyira szeretlek - sóhajtott boldogan.
-Én is.
-Eléggé, hogy felvedd a fehérneműt?
Nevetve álltam fel az öléből.
-Olyan.. pasi vagy.
-Hát.. csak kíváncsi vagyok, jó méretet vettem-e.
-Aha, persze. Jól van. Feláldozom magam.
-Hajrá.
-Most? - Nem válaszolt, csak elmosolyodott és megharapta az alsó ajkát. Ez egy határozott IGEN volt. Sóhajtottam és levettem a köntösöm. Már nyúltam volnaa dobozért, de nem engedte. Megfogta a kezem és az ölébe ültetett. - Olyan döntésképtelen vagy.
-Az én hibám, hogy ha meglátlak meztelenül, nem tudom magam leállítani?
-Nem vagyok meztelen.
-De az leszel.
-Hát.. elég alacsony az ingerküszöböd..
-De a dobok elég magasak..
-Te a.. dobokon akarsz..?
-Csináltad már dobfelszerelésen?
-Még csak eszembe sem jutott.
-Akkor miért ne?
-Hát mert nem olcsó mulatság lenne összetörni őket.. - nevettem. Még a gondolat is vicces volt. Megköszörülte a torkát és megcsókolt.
-Nem fogjuk összetörni.. - átölelte a lábaimat és felemelt az ölébe, miközben felállt. Megcsókolt és a dobok felé indult.
-Ezt nem mondod komolyan?
-Ennyi év után illene tudnod, mikor viccelek.
Umm.. Igen. Komolyan mondta. És igaza volt. A dobok is túlélték.
Mikor elmeséltem a lányoknak, jókat nevettek rajta. De őszintén.. Ki ne tenné?
Egy újabb héttel később kezdetét vette a márciusi őrület. A többség tudja, és meséltem is már, hogy a harmadik hónap harmadik hete tele van szülinapokkal és évfordulókkal. De abban az évben máshogy ünnepeltünk. Március 10-e volt, kellemes tavaszi nap. Összeültünk egy délutánra a többiekkel. Ahogy régen. Már hiányoztak az ilyen délutánok. Aztán Mike felállt a kanapéról.
-Srácok.. hol van Reenzy? - nézett körbe.
-A konyhába ment - válaszolt Mona.
-Reenzy! Vissza tudnál jönni egy pillanatra?
-Már megyek.. - visszamentem és leültem Chester mellé. - Mi történt?
Megvonta a vállát, aztán Mike megköszörülte a torkát.
-Van egy bejelentenivalóm - kezdte egy mosollyal. - Az elmúlt számtalan év során együtt ünnepeltük a szülinapokat és az évfordulókat. De ez az év más. Hét hónapja a barátom elkövetett egy hibát, ami ahhoz vezetett, hogy elveszítette a feleségét fél évre. Nem tudtunk nekik segíteni, de szerencsére megint rendben vannak. És örülök, mert Chester az egyik legjobb barátom és Reenzy mintha a húgom lenne. Nagyon szeretem őket, ahogy mind szeretjük őket.. - felém fordult. - Amit nem tudtok még, az az, hogy meg akarunk titeket jutalmazni. Ezekkel itt. Repülőjegyek. Mindent elsimítottunk, az egyetlen dolgotok, hogy egy hétig kettesben legyetek a francia Alpokban.
-Most viccelsz? - kérdeztem nevetve.
-Nem, teljesen komoly. Ez a szülinapi ajándékotok.
-Nem tudom, mit mondjak srácok.. - sóhajtott Chester. - Köszönjük.
-Nem mehetek.. - néztem rá. - Oké, a gyerekekre vigyáznátok, gondolom, de a munkámat nem hagyhatom itt egy egész hétre.
-De igen - javított ki Dyna. - Beszéltem Julie-val. Helyettesítenek egy hétre.
-Mi?
-Mondtam, le van szervezve - mosolyodott el Mike. - Figyelj.. megérdemlitek, hogy egyedül lehessetek. Szükségetek van rá, hogy messze legyetek innen. Március 16-tól 23-ig lesz lehetőségetek munka, gondok, rajongók, média nélkül dolgozni a házasságotokon.
-Ennyi erővel be is zárkózhatnánk a hálószobába.. - csókolta meg a vállam Chester. Nevetve adtam egy puszit az arcára.
-Nem lehet akkor sem. Tylernek 16-án van a szülinapja.
-Igen, de nem bánja. A barátaival tölti. Talindának is tetszett az ötlet. Azt is mondta, hogy örül, hogy megint együtt vagytok és reméli, hogy a történtek ellenére egy család maradtok.
Chesterre néztem. Ugyanazt gondolta. Furcsán hangzott ez Talindától. De elég felnőtt voltam, hogy neki is megbocsássak. Elmosolyodtam és a telefonért nyúltam.
-Talinda? Szia, itt Reenzy. Zavarok?
-Nem, szia. Mi újság?
-Nincs kedved átjönni? Összeültünk a többiekkel egy pizza partira. Mint régen. Gondoltam csatlakozhatnál.
-Komolyan?
-Igen, teljesen. Beszélni is szeretnék.
-Rendben, úgy egy óra és ott vagyok.
Meglepettséget és izgatottságot hallottam a hangjában. Fogalma sem lehetett, miért is hívom át: hogy kibéküljünk, vagy hogy megöljem. Végül eljött és jót beszélgettünk. Láttam rajta, hogy zavarban van és kicsit szégyelli magát, kényelmetlen a helyzet, de megnyugtattam.
Hat nappal később Chester és én elmentünk az Alpokba. Leírni sem tudom, milyen gyönyörű volt. Olyan volt, mint a mesékben: csodálatos hegyek, hóval fedett fák és egy barátságos, romantikus házikó. Faház volt, de melegebb, mint gondoltam. Volt egy kis nappalink kandallóval, egy kis konyha, egy fürdőszoba, egy hálószoba az emeleten gyönyörű kilátással. Egy igazi otthon a hegyen.
-Hűha.. - mondtam döbbenten. - Gyönyörű szép.
-Igen, az.. - helyeselt Chester. Letette a csomagokat a nappaliban, aztán magához húzott egy csókra. - Annyira szeretlek..
-Tényleg?
-Kétségtelen.
-Én is nagyon szeretlek - mosolyodtam el. Aztán sóhajtva néztem körbe. - Vissza se menjünk LA-be, itt olyan csodálatos. Olyan csendes, békés..
-Boldog vagy?
-Veled? Ez kérdés, Mr. Bennington?
-Hát.. a kérdezéssel csak megbizonyosodhatunk arról, hogy jól tudjuk-e, amit tudunk.
-Hű, ez nagyon okosan hangzik tőled.
-Tudod, mi hangzik még okosan?
-Na mi?
-Begyújtunk a kandallóba.. hozunk egy kis francia bort.. vacsorázunk.. gyertyát gyújtunk.. szeretkezünk..
-Ez tényleg jól hangzik.
-Ugye? Szerintem is. Majd holnap, most csak szeretkezni akarok veled.
Nevetni kezdtem, aztán megcsókoltam. Magához ölelt és elvette a hajamat a vállamról. Lehúzta róla a ruhát is és végigcsókolta a nyakamat. Felmentünk az emeletre tesztelni az ágyat. Hatalmas ágy, sok lehetőség, semmi részlet.. Kicsivel több alvás. Hosszú volt a nap, főleg a repülő miatt.
Apró csókokra ébredtem. Sóhajtva húztam a fejemre a takarót.
-Még öt perc..
-Délelőtt 10 óra van..
-Időzavarom van a repüléstől.
-Melyiktől?
-Mi?
-Az úttól, vagy attól, amit este csináltam veled?
Elmosolyodtam, aztán letette a tálcát az ágy mellé és bebújt mellém a takaró alá. Megcsókolta az orrom.
-Boldog szülinapot, lustaság.
-Jó reggelt.. Miért van rajtad ruha?
-Hoztam reggelit.
-Mi van reggelire?
-Croissant a corazónomnak..
-Ez.. hihetetlenül édes lenne, ha a corazón francia szó lenne..
-Ünneprontó.. - sóhajtott mosolyogva. Megcsókoltam és hozzábújtam.
-Bocsi.
-Mivel akarod tölteni a szülinapodat?
-Nem tudom.. kezdjük veled és velem.
-És aztán? - kérdezte nevetve.
-És aztán? Croissant lesz ebédre. Nem tudom.
-Álmos vagy még..
-Ébressz fel.
Megcsókolt és.. croissant volt ebédre. Volt valami az alpesi levegőben. Legszívesebben egész nap aludtam és szeretkeztem volna. Mike-nak igaza volt, ránk fért, hogy elmenjünk Los Angelesből. Ebéd után sétáltunk egyet a városban. Felfedeztük a környéket. Vettünk ennivalót és találtunk egy kellemes éttermet is. Annyira megtetszett, hogy oda terveztük a vacsoránkat. A születésnapi szex a kandalló előtt még várhatott. Úgy 10 óra lehetett, mikor este visszamentünk a házba. Elég hideg volt már. Chester begyújtott a kandallóba, addig én forró csokit csináltam. Összebújtunk a szőnyegen, romantikáztunk, filmeztünk. Aztán megcsörrent a telefonom. Rejtett szám.
-Igen?
-Szia - köszönt egy ismerős hang. Egy hang, amit már egy ideje nem hallottam.
-Pete.. - néztem Chesterre. Ő aggódó pillantásokat vetett rám, de megráztam a fejem.
-Hol vagy?
-Hogy érted, hol vagyok?
-Hívtalak otthon, de senki nem vette fel. Minden rendben?
-Persze, épp.. külföldön vagyok.
-Mit csinálsz te ott? Otthon kéne lenned.
-Ittál? Hol vagy most?
-Dubaiban. Tudtad, hogy milyen szép nők flangálnak erre? Bárkivel helyettesíthetnélek, de a fenébe is, szerelmes vagyok beléd és utálom magam, amiért elengedtelek. Most itt lehetnél velem és együtt ünnepelnénk a születésnapod.
-Nyugodj meg..
-Nem.. Szeretlek, miért nem érted meg? Mindent megtettem érted, csak érted! Sosem fogtad fel, mennyit jelentesz, igaz? Olyan egyedül vagyok.. még ezek a koktélok sem segítenek.
-Hagyd abba az ivást, rendben? Menj vissza a hotelbe és zuhanyozz le, aztán aludj. Az majd segít.
-Ne mondd meg, mit tegyek! Nem vagy az anyám! A feleségem sem vagy! Bárcsak az lennél.. mindent megtennék, hogy veled lehessek. Mondd, hogy visszajössz. Kellesz nekem..
-Pete.. - sóhajtottam könnyes szemekkel.
-Annyira szeretlek. Szükségem van rád.. újra el akarlak venni. Azt akarom csinálni, amit a házasok csinálnak.. emlékszel, milyen jó volt? Talán a legjobb..
-Kérlek tegyük le, oké?
-Hogy tehetném le? Imádom a hangodat.. ahogy sóhajtasz, ha a nevem mondod..
-Tudom, de..
Mikor mély levegőt vettem, Chester elvette a telefont és letette. Nem avatkozott közbe, mert hagyni akarta, hogy beszéljek vele. Végülis a szülinapom volt és Pete sokat jelentett. Hiányzott, egészen hozzám nőtt, míg nála voltam. Nehéz volt őt elfelejteni, nem törődni vele annak ellenére, hogy tisztában voltam az érzéseivel. Chester megértő volt és átölelt.
-Ne aggódj érte. Rendben lesz megint. Nézz rám.. még itt vagyunk, messze mindentől. Szeretlek.
-Tudom, de bűntudatom van.
-Ne legyen. Elengedett téged, hogy élhesd velem az életed. Elég erős volt, hogy lemondjon rólad. Akkor ahhoz is elég erős, hogy felépüljön. Hidd el.
-Igazad van, jobban lesz - sóhajtottam. Megcsókolt.
-Csak érezd jól magad.
-Inkább téged éreznélek jól..
-Hát na.. elutasíthat az ember egy ilyen születésnapi kívánságot?
Nevetni kezdtem, aztán élveztük egymást. Kandalló, forró csoki, összebújás a puha szőnyegen.. Kérhettem ennél is többet? Igen. Egy lapátot. Mert mikor reggel felkeltünk és sétálni akartunk menni, Chester nevetve jött fel az emeletre. Még öltöztem.
-Mi az?
-Nyisd ki a bejárati ajtót.
Felvettem a nadrágom és lementünk. Kinyitottam az ajtót. Lehetett egy kisebb lavina éjjel, mert beragadtunk a házba. Egy valóságos hófal szigetelt el minket a világtól.
-Most szórakozol velem? - sóhajtottam. Ő csak nevetett. - Van egy lapátunk?
-Nincs.
-Az szívás.. - nevettem én is. - Hogy megyünk ki?
-Kimászhatunk az emeleti ablakon, de nem ajánlom inkább.
-Milyen magas lehet a hó?
-Úgy 2-3 méter.
-Konyhaablak?
-Megnézem..
Sikerült. Kiásta magát. Én bent maradtam és bezártam az ablakot. Ő pedig elment hólapátot venni. Aztán a hercegem kiszabadított a hóbörtönből. Megcsókolt és boldogan éltünk, míg meg nem haltunk.

A cikket írta: Reenzy

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

megtekintés Válasz erre: Reenzy

Nincs vége, csak először megjelöltem erotikusnak, ezt a kommentben le is írtam. Aztán levettem a jelölést és átírtam a kommentet, mert törölni nem lehet.. :)

Jah, akkor jó, mert most 4 napig dolgozik a Kincsem és már megijedtem, nem lesz mit olvasnom ;-))

megtekintés Válasz erre: MindenHatÓ

Ez a hmmm azt akaja jelenteni, hogy vége van? Mit fogok most csinálni??

Nincs vége, csak először megjelöltem erotikusnak, ezt a kommentben le is írtam. Aztán levettem a jelölést és átírtam a kommentet, mert törölni nem lehet.. :)

megtekintés Válasz erre: Reenzy

Hmm..

Ez a hmmm azt akaja jelenteni, hogy vége van? Mit fogok most csinálni??
Hmm..
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: