újabb események régebbi események további események
23:48
emillio módosította a cikkét
23:47
emillio új cikket töltött fel
21:00
Black Ice módosította a cikkét
20:58
Black Ice új cikket töltött fel
16:14
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
16:12
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
15:46
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
22:58
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
18:26
L. Alexa új cikket töltött fel
18:23
L. Alexa új cikket töltött fel
17:06
wadbikaiy új bejegyzést írt a naplójába
13:14
gvali válaszolt egy szavazásra
13:13
gvali válaszolt egy szavazásra
13:13
gvali válaszolt egy szavazásra
13:13
gvali válaszolt egy szavazásra
09:16
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
08:17
L. Alexa módosította a naplóbejegyzését
08:16
L. Alexa új bejegyzést írt a naplójába
22:02
Black Ice módosította a cikkét
21:57
Black Ice új cikket töltött fel

80 - Pillangók nélkül

2012. január 31. - Látogatók száma: 54

"A tornádó pusztító erejű forgószélben megnyilvánuló meteorológiai jelenség. Jellemzője, hogy a hevesen örvénylő légoszlop a viharfelhőből indul ki, és a földfelszínnel érintkezik. Ezután gyorsan következik az ún. érett fázis, a legpusztítóbb időszak."

Egy július közepi vasárnap reggel volt. Ragyogó napsütés, csodálatos idő, csiripelő madarak. De én a konyhában kávéztam és dolgoztam. Egy ideje már menetrendszerűen. Chester sóhajtva jött le hozzám és adott egy csókot a vállamra. Elmosolyodtam, elfordítottam a fejem és megcsókoltam.
-Szia - ült le gondterhelten.
-Szia. Nem tudsz aludni?
-Felébredtem egy pillanatra és nem voltál mellettem. Mióta vagy ébren?
-Úgy 7 körül kelhettem. Kidobott az ágy.
-Én marasztaltalak volna még..
Elmosolyodtam és csináltam neki kávét.
-Mit kérsz reggelire?
-Még egy ilyen gyönyörű mosolyt az édes pofidra - sóhajtott mosolyogva. Mikor elmosolyodtam és beleittam a kávémba, megcsókolt. - Épp ilyet.
-És valami ennivalót?
-Nem vagyok éhes. Mit csinálsz?
-Befejezek pár cikket.
-Tegnap már befejeztél ötöt. Pihenned kéne.
-Nem lehet.. - sóhajtottam és folytattam a munkát.
-Fáradtnak tűnsz. Miért nem bújsz vissza az ágyba? Leszek a társaságod..
-Chester.. ez a munkám. Be kell fejeznem. Szükség van rám.
-És velem mi lesz? Nekem is kellesz. Ahogy a gyerekeknek is.
-Ezért dolgozom itthon, hogy többet lehessünk együtt.
-Együtt? Mármint.. te meg a gép?
-Ez meg mit jelentsen?
-Mit jelent.. épp ez a kérdés. Tudod mit? Nem számít. Dolgozz csak, nem zavarlak.
-Sosem zavarsz.
-Hogy is zavarhatnálak, ha nem is figyelsz rám?
-Figyelek rád. De veszekedni nem akarok.
-Jó, akkor nem veszekszünk.. - mély levegőt vett és elindult az emeletre.
-Hová mész?
-Fel. Szórakoztatom magam, ha már te nem érsz rám.
-Zárd be az ajtót, nem akarom, hogy Adie meglásson..
-Mi? Drágám, épp azt mondom, hogy..
-Tudom, mit mondtál. Hallottalak. Elfoglalt vagyok, nem süket.
-Elképesztő vagy. Inkább elmegyek sétálni.
-Vidd magaddal a kutyát, kezd elhízni.
-Remek..
Felment átöltözni, aztán elment futni a kutyával. Jó okkal haragudott rám. Dolgoztam, ha lehetett, mióta hazajöttünk az alpesi romantikázásból. Ritkán tartottam szünetet. Szükségem volt a munkámra. Csak ezzel tudtam kikapcsolni az agyamat, hogy elfelejtsem Pete-et. Menedék volt. Már az ebédet főztem, mikor Chester hazaért. Lezuhanyozott, felöltözött és lejött hozzám.
-Jól esett? - kérdeztem kavargatva. Leült és sóhajtott.
-Aha.. Ki kéne próbálnod. Mondjuk mikor lemerül az akksi. Legalább addig visszajöhetnél a valóságba, míg töltöd a gépet.
-Éjjel töltöm a laptopot, tudhatnád már.
-És mikor tervezed feltölteni a házasságunkat?
-Múlt éjjel megtettük - adtam neki egy csókot és kivettem pár fűszert a szekrényből.
-Heti egy alkalom nem tölt fel egy üres házasságot..
-Miért gondolod, hogy üres? Ezt már sokszor megbeszéltük..
A fazékra tettem a fedelét és leültem mellé.
-Mikor töltöttél utoljára egy egész napot a gyerekekkel?
-Múlt héten. Mit akarsz ezzel? Miért piszkálsz?
-Nem piszkállak, csak próbálok rájönni, mi a baj.
-Megmondom, mi a baj. Ez az egész "hibáztasd a feleséged" dolog. Semmi más.
-Nem hibáztatlak, miről beszélsz? Csak próbálom felnyitni a szemed, hogy mennyit dolgozol.
-Ne fáradj, pontosan tudom. Köszi.
-És megmondanád, miért dolgozol ennyit? Csak mert agyon hajszolod magad és megölöd vele a kapcsolatunkat.
-Nem ölök meg vele semmit. Nem akarok erről beszélni. Kérlek, értsd meg végre: szükségem van a munkámra. Ahogy másoknak is. Örülnöd kéne, hogy segítek vele, nem pedig lehordanod.
-Drágám, én rohadtul örülök neki, komolyan, de kezd belőle elegem lenni. Nem látod, hogy mi történik? Mindent félreteszel, csak hogy dolgozhass. Miért nem tartasz néha egy kis szünetet?
-Szünetet? Hogyan pihenjek, ha mást sem csinálsz, csak cseszegetsz? Ha azt akarod, hogy kevesebbet dolgozzak, adj más értelmet az életemnek.
-Szóval a családod nem ad elég okot, hogy letedd végre azt a kurva laptopot egy napra? Nem gondolod, hogy ez már beteges?
-Én nem ezt mondtam, Chaz. Ne forgasd ki a szavaimat.
-Nem forgatok ki semmit, én csak szeretném, ha látnád, amit én. Van élet a szerkesztőségen kívül is. Ne kelljen már pont egy pszichológust kioktatnom erről.
-Hagyj békén..
-Mi?
-Hallottad. Hagyj ezzel békén, Chester. Magyarázhatom órákig, akkor sem fogod megérteni.
-Nem.. nem.. figyelj, épp ez a gond. Eszedben sincs elmagyarázni, nehogy a végén még megértsem, mi bajod van megint. Csak azt nem értem, hogy ha már semmi nem érdekel a munkádon kívül, akkor miért nem mész a francba az egésszel? Mi már úgysem számítunk neked, akkor miért maradnál?
-Ennyi? Ellöksz magadtól?
-Én? Te löksz el mindenkit! Senki nem tud meggyőzni, hogy élj már egy kicsit, még én sem. Miért mondatsz velem olyat, amit nem akarok?
-Én? Persze.. Hibáztass már a véleményedért is. Tudod mit? Ha ennyire útban vagyok, akkor megyek csomagolni.
Kimentem a konyhából és a lépcső alján Adeline-be botlottam. Szinte szó szerint.
-Hová mész? Már nem számítunk neked?
-Jaj Kicsim.. ti vagytok a mindenem.. - ültem le mellé sóhajtva.
-De apa azt mondta..
-Apa most feszült. Butaságokat beszél.
-Nem akarom, hogy megint elmenj.. - bújt hozzám szomorúan. Sóhajtva öleltem magamhoz és adtam neki egy puszit.
-Nem megyek el többé. Ígérem.
Chester kicsit enyhültebb hangulatban jött ki a konyhából. Adie felpattant és odament hozzá.
-Ne veszekedj anyuval..
-Rendben.. - mosolyodott el. - Kérsz valamit?
-Müzlit kérek joghurttal.
-Hmm.. milyen joghurttal?
-A fincsivel.
-Barackos.. - segítettem ki Chestert. - A hűtőben van.. alsó polc. Mindjárt jövök.
Sóhajtottam és felmentem az emeletre. Elindítottam a mosógépet. Mikor meg akartam fordulni, Chester hátulról átölelt. Elhúzta a hajamat és megcsókolta a vállam, a nyakam, az arcom. Közben simogatni kezdte a hasamat.
-Ne haragudj, Kincsem. Annyira szeretlek.. - sóhajtott. - Nem kellett volna úgy beszélnem veled. Csak már nem tudom, mit tegyek érted.
Megfordultam és megcsókoltam. Aztán nekidőltem a mosógépnek és gondolkodni kezdtem. Végül nagyot nyeltem.
-Te ne haragudj. Sajnálom, hogy ennyit dolgozom, de el kell terelnem a figyelmemet. Nem tudom pontosan, hogy miről.
-Vagy kiről.
-Ne kezdd újra, jó? - sóhajtottam. Közelebb lépett és megcsókolt. Lecsúsztatta a kezeit a combomra és felemelt a mosógépre. - Most inkább ne..
-Megvárhatjuk a centrifugát..
Nevettem, aztán sóhajtottam.
-Nem, Kicsim.. most egyáltalán ne. Bepótoljuk, ígérem, de nem vagyok jól.
-Mi a baj?
-Semmi, csak nem vagyok olyan hangulatban.
Adott egy puszit a homlokomra.
-Jól van.
-Sajnálom..
-Ne sajnáld, rendben van. Csak nem értem, miért? Sosem utasítottál el régen és az elmúlt pár hónapban sosincs kedved hozzá. Miattam van?
-Nem, te őrülten dögös vagy.. - mosolyodtam el a mellkasát simogatva.
-Akkor mi a baj?
-Ötletem sincs.
-Nekem lenne néhány.. talán működhetnek is.. demonstráljam? - elmosolyodott és megcsókolt, de gyengéden eltoltam magamtól. Elvette a kezem és újra megcsókolt, de nem viszonoztam.
-Kérlek..
-Jó, felfogtam.
-Haragszol?
-Nem, dehogy, csak nem értem. Mikor leszel a régi?
-Idő kell, míg visszateszem a darabokat a helyükre. Olyan, mint egy kirakós, amiből hiányzik pár darab.
-Mi hiányzik? - Nem tudtam válaszolni, a telefon gyorsabb volt. - Ez Mike. Várhat. Mi hiányzik?
-Kérlek, vedd fel.. nem tudom elmagyarázni még.
Sóhajtott és felvette a telefont. Én bementem a szobába.
-Szia Mike, mi a helyzet?
-Semmi, hogy s mint?
-Pocsékul.
-Úton vagyok hozzád. Van nálam egy szerződés, amit alá kell írnod.
-Szerződés? Milyen szerződés?
-Meg kell újítanunk a szerződésünket a kiadónál. Leváltották a vezetőséget és most mindenkinek új szerződést kell aláírnia. Ne kérdezd, szerintem is baromság.
-Jól van.
-Tényleg pocsékul hangzol.
-Én mondtam. Jól van, várlak. Vezetés közben ne telefonálj. - sóhajtott, majd letették. Visszajött hozzám és leült. - Kiszálljak?
-Miből?
-Az együttesből. Ha nem írom alá a szerződést, csak a tiéd leszek.
-Mi? Hogy kérdezhetsz ilyet? Nem akarom, hogy kiszállj az együttesből. Jesszusom.. Honnan veszed, hogy ezt akarnám?
-Nem tudom, talán úgy érzed, elhanyagollak.
-Hogy elhanyagolsz? Chester.. soha nem éreztem így.
-Akkor mi a baj? Mi ez a puzzle dolog? Mondd el..
Sóhajtottam és megpróbáltam szavakba önteni a gondolataimat.
-Emlékszel arra a két hétre, amit külön töltöttünk, miután visszajöttem? Itt voltam, de nem voltunk együtt. Még mindig furcsán érzem magam itthon.
-Hogyan? Az hónapokkal ezelőtt volt.. - mondta meglepetten.
-Épp ez ijeszt meg annyira. Nagyon szeretlek és azt hittem, megint minden rendben van, de most elbizonytalanodtam. Semmi köze Pete-hez, mielőtt elkezdenél kombinálni, egész egyszerűen üresnek érzem magam és félek, hogy hiába minden, már nem működik. Ezért dolgozom annyit.
-Mikor akartad ezt elmondani?
-Reméltem, hogy elmúlik. De még mindig érzem és fogalmam sincs, mit tegyek.
-Menjünk pszichológushoz?
-Nem.. nem bízom bennük.
-Mi? - nevetett. - Hisz te is az vagy.
-Rendben, de nem tudom elviselni őket. Többségük arrogáns, közömbös jégcsap. A pénzért segítenek. Én azért segítek, mert képes vagyok rá. Ingyen is csinálnám.
-Mert egy angyal vagy.
Adott egy puszit a vállamra és elmosolyodott.
-Nem.. csak ember vagyok.
-Az egyik legjobb, akit ismerek.. - súgta, ahogy megcsókolt. Megpróbált lefektetni az ágyra, de Mike megérkezett. - És ő az egyik, akit legkevésbé akarok most látni.. Mindjárt jövök, ne menj sehová.
Újra megcsókolt, majd lement beengedi Mike-ot. Egy ideig néztem a plafont, aztán úgy döntöttem, menekülök. Elmenekülök a csalódás elől. Nem akartam elhinni, hogy Chesterrel így állnak a dolgok és a megoldást még nem találtam. Gyorsan felöltöztem és lementem a srácokhoz. Hatalmas mosollyal üdvözöltem Shinodát.
-Mike! Hogy vagy?
-Jól vagyok.. és te?
-Megvagyok.. - mondtam vidáman a hangulatom ellenére. Annak ellenére, hogy bizonyára mindenről tudott. - Nem vagy éhes? Majdnem kész az ebéd.
-Nem, mennem kell. Azért köszi.
-Vasárnap van. Ennyire nem lehetsz elfoglalt.
Chester sóhajtott. Bagoly mondta.
-Haza megyek, nem munkába.. - mosolyodott el Mike is.
-Oh.. egyébként.. Chaz, Julie hívott nem rég. Be kell mennem az irodába, úgy egy órára. Kell ma az autó? Az enyémet ellenőrzik.
-Mikor jössz? Csak mert ma összefutok a fiaimmal.
-Reenz, elvihetlek, ha gondolod.
-Megtennéd?
-Meg, hogyne.
Adtam egy csókot Chesternek, aztán elindultunk. Mike az első piros lámpánál rám nézett.
-Hová akarsz menni?
-Szóval értetted.
-Az első pillanattól - mondta mosolyogva. - Figyelj.. nem tudom, mi megy most köztetek, de nem kéne hazudnod neki. Még kis dolgokban sem.
-Tudom, és nem is szoktam, de el kellett jönnöm otthonról.
-Miért?
-Kicsit összekaptunk. Chester nem érti, miért dolgozom ennyit. Azt mondja, hogy nem törődök vele.
-És így van?
-Sajnos igen.. - sóhajtottam. - Ráérsz egy kicsit?
-Persze. Sétáljunk?
-Az jó lenne.
A partra vitt le. Tudta, mennyire megnyugtatnak a hullámok, hogy szeretem nézni a vizet, ha nem vagyok jól. Figyelmes barát volt, segítőkész. És nem utolsó sorban megértő.
-Miért nem veszel ki egy kis szabit? Nem tesz jót, ha túl sokat vállalsz.
-Mondja Mr. Munkamániás.. - sóhajtottam mosolyogva.
-Úgy tűnik, hogy nem vagy jobb nálam.
-Nem vagyok én jobb senkinél.. - ültem le egy padra. - Megvan az oka, hogy ennyire hajtom magam, de nem akarom megbántani Chestert. Én csak.. nem is tudom. Minden olyan furcsa. Ne haragudj, hogy elrángattalak.
-Semmi gond. Örülök, hogy beszélünk és kezdesz jobban lenni.
-Valamennyire..
-Ugyan már, kislány. Mi a baj? Hátha tudok segíteni.
-Nem hiszem és nem akarlak terhelni vele.
-Ne hülyéskedj.. - mosolyodott el barátságosan. Én is mosolyra húztam a számat, de inkább lehetett fintor. - Mi történt veled?
-Nem is tudom, Mike. Olyan üresnek érzem magam és nem tudok semmire figyelni. Chester azt hajtogatja, hogy sokat dolgozom, mintha nem tudnám, állandóan veszekszünk, még a legapróbb baromságon is. Sosem éreztem ilyet, mióta vele vagyok. Félelmetes..
-Pedig nincs mitől félned. Nézz csak magadra. Csinos vagy, fiatal. Álmaid férfija az életénél is jobban szeret és elvett feleségül. Imádjátok egymást. Csodálatos gyerekeitek vannak, sikeres vagy a munkádban. Mi hiányzik? Elmondhatod nyugodtan, nem hallja vissza tőlem, de talán segíthetek valahogy.
-Köszönöm, de nem akarom, hogy belekeveredj.
-Semmi bajom nem lesz tőle - bíztatott. Mikor kétségbeesetten néztem rá, magához ölelt. - Hé.. nyugodj meg, oké?
-Lehet, hogy nem kellett volna visszamennem hozzá. Néha azt érzem, hogy Pete mellett lenne a helyem. Tudod.. az a hét az Alpokban csodálatos volt. Köszönöm, hogy összehoztátok. De mióta visszajöttünk, olyan más minden. Nagyon félek, hogy csak a kicsik miatt vagyunk már együtt. Nem tudom, mit tegyek. Dolgozom, hogy ne vegyem észre a jeleket.. Próbálok menekülni, érted?
-Ne mondd ezt.. csak bánt a lelkiismereted Pete miatt, mert fontos lett neked. El fog múlni, csak türelem.
-Már abban sem vagyok biztos, hogy rendbe akarom hozni. Nem miatta, imádom, tényleg. De amit tettem, arra nincs bocsánat, bárhogy is mentegetem magam. A múltkor áthívtam Talindát, emlékszel, de még mindig eszembe jut, hogy mi történt. Nem haragszom érte, csak fáj. Ráadásul az én hibám volt. Chester sokat szenvedett mellettem, miattam.. nem tudok úgy tenni, mintha mi sem történt volna.
-Miért nem mentek párterápiára? Biztos ismersz valakit, akiben megbízol és aki tud segíteni.
-Julie az egyetlen. De van így is rengeteg dolga.
-Pedig biztos segítene, csak meg kell kérned rá.
-Chester is próbált már rávenni. Mi van, ha kiderül, hogy jogosan félek? Nem akarom Chestert is elveszíteni..
-Pete miatt mondod?
-Bárki, akit valaha szerettem, azért hagyott el, mert nem voltam elég jó. Hibát hibára halmozok most, pedig Chester ilyennek szeret. Olyan rohadt nehéz.
-Próbálj megnyugodni, nem lesz semmi baj. Csak beszéld meg ezt vele is. Mindent meg fog érteni. Ne add fel, oké? Szeret téged.
-Én igyekszem..
-Elhiszem. Bízom benned - mondta mosolyogva. Mély levegőt vettem és bólogattam kicsit. - Hazavigyelek?
-Nem.. hagyd csak. Sétálok, kitisztítom a fejem, iszok egy kávét vagy valamit.. te menj csak haza. Mona már vár.
-Dehogy. Épp főz, akkor megszűnik a világ.. - nevetett. - És nem akarlak egyedül hagyni ezekkel a hülyeségekkel a kis fejedben.
-Nagyon hálás vagyok, Mike. El sem hiszed, mennyire szükségem volt már egy ilyen beszélgetésre. A te szemedben nem látom, amit a többieknél. Bármit is mondanak, elítélnek és igazuk is van. De hogy mondjam el, mi bántja a lelkem, ha úgyis tudom, mit gondolnak?
-Nem tudom, de rám számíthatsz. Megértelek és szeretném, ha együtt maradnátok.
-Remélem nem okozok majd csalódást.. - sóhajtottam.
Miután Mike hazament, egy ideig még a parton maradtam, aztán eszembe jutott Pete. Talán igaza volt Mike-nak, csak bántott a lelkiismeretem. Azért még hiányzott. Sétáltam egy nagyot a városban. Nem voltam feltűnő jelenség, szerencsére nem nagyon ismertek fel. Aztán Stacey-nél találtam magam. Elmosolyodtam és bementem. Régi ismerősként üdvözölt és ajánlott egy új sütit. Kértem egy szeletet és egy vaníliás cappuccinot. Pár perccel később egy ismerős arc lépett be a kávézóba. Travis McCoy volt. A pulthoz ment, leadta a rendelést, aztán körbenézett és meglátott. Elmosolyodott és odajött hozzám.
-Szia Bébi, mi újság? - köszönt egy nagy puszival az arcomon. - Leülhetek?
-Hogyne.. - mosolyodtam el én is. - Hogy vagy?
-Remekül.. és meglepetten. Mi szél hozott?
-Sétáltam és itt kötöttem ki.
-Hosszú séta lehetett.
-Kellett egy kis szellőztetés..
-Mi történt?
-Semmi, csak nem vagyok túl jól. Elmúlik.
-Pete miatt? Hiányzik?
-Néha.. - sóhajtottam. - Tudsz róla valamit? Eltűnt..
-Épp hozzá készülök. Megkért, hogy vigyek neki nyamnyát.
-Mit?
-Hosszú történet.. - nevetett. - Pitét, vagy sütit, ilyesmit. Édességet. Gondolom tudta, hogy szereted ezt a helyet.
-Ő hozott ide. Szóval nem akar még véletlenül sem látni.. Hát jó.
-Viccelsz? Be sem áll a szája.. Folyton rád gondol.
-Trav, Drágám, forró a pite és útra kész! - kiáltott ki Stacey a pult mögül. Travis mélyet sóhajtott és adott megint egy puszit.
-Na megyek. Majd beszélünk. Jó legyél.
-Te is..
Nem sokkal később én is hazamentem. Ezer meg ezer gondolat keringett a fejemben és egy nagy sóhaj, ami egész úton fojtogatott. De a nap legnehezebb része csak ezután következett. Chester a nappaliban volt. Mikor kinyitottam az ajtót, kijött a küszöbig és karbatett kézzel várta, hogy beérjek.
-Csak hogy megjöttél.
-Baj van? Idegesnek tűnsz. Történt valami?
A laptopommal jött vissza.
-Ez. Hol voltál?
-Mi?
-Hol voltál? Azt mondtad, dolgod van. Még meg is lepődtem, mióta dolgoztok vasárnap, de gondoltam, hátha valami fontos cikk, vagy lemaradás. Aztán Julie felhívta a mobilodat, amit egyébként nem értem, miért hagytál itthon. Megkérdezte hol vagy, mert szólni akart, hogy lemondták a holnapi előadásotokat.
-Rendben, és miért hisztizel?
-Miért hisztizek? Mert hazudtál. Hol jártál?
-Sétáltam és beültem egy kávéra.
-És miért kellett hazudnod?
-Mert el akartam kerülni ezt a beszélgetést. Vagyis inkább veszekedést.
-Miért gondoltad, hogy veszekednék, csak mert ki akarsz mozdulni?
-Mert mást sem csinálsz és már elegem van belőle.
-Akkor miért nem hagysz el megint?
-Ezt akarod?
-Nem.. a fenébe is, Reenzy. Figyelj rám. Nem akarok veszekedni, oké? Én csak nem értem, miért hazudtál. Annyit kérek, hogy tarts egy kis szünetet és emlékezz, ki vagy. Anya vagy, de a gyerekeid mostanában sosem látnak. Feleség vagy, de sosem érhetek hozzád, mert nem érzed jól magad. Hiszek neked, nem erőltetem, de tudni szeretném, miért vagy ilyen távolságtartó.
-Nem értenéd meg.
-Honnan veszed?
-Érzem. Chester.. nem megy. Nem tudok veled erről beszélni, mert félek, hogy te is azt gondolod, amit én és valóra válik egy rémálmom.
-Beszélj érthetőbben, milyen rémálom?
-Nem azért volt nehéz visszajönnöm, mert nem szeretlek már vagy mert ő fontos lett nekem, hanem mert attól féltem, hogy semmi nem lesz ugyanaz. Megváltozott minden és a munkámba menekülök, hogy ne érezzem ennyire reménytelennek.
-Akkor csinálj valamit! Félreállsz, míg én harcolok értünk.
-Nem vagyok elég erős..
-De. Mindig az voltál.
-Voltam. Most csak félek. Mintha valami közénk állt volna.
-Már feladtad? Hagyod, hogy tönkremenjen minden, mert nem tudod elmondani, mit érzel? Meg sem próbálod rendbehozni?
-Kérlek, higgadj le..
-Nem higgadok le.. hogy nyugodjak meg, mikor most ismerted el? Féltél, hogy vége lesz? Miért nem akadályoztad meg?
-Nem ment..
-Meg sem próbáltad. Csak el kellett volna mondanod, mit érzel, hátha tudok segíteni, de kezdem azt hinni, hogy csak nekem fontos már ez az egész. De miért is könyörgök? Ez nem csak rólad szól, hanem rólunk. A családodról. Mi a fene történt veled? Te vagy az oka, hogy nem vagyunk boldogok!
-Már nem kínoználak, ha nem lennének gyerekeink.
-Szóval most hirtelen érdekelnek a gyerekeim..
-A MI gyerekeink, Chester.
-Tényleg? Mert néha már olyan, mintha csak én lennék nekik, meg egy árnyék, aki elvégzi a házimunkát. Ahogy most állunk, másra már nem vagy alkalmas ebben a házban! Kár, hogy nem jöttem rá időben. Nem kellett volna ilyen sokáig színlelned, hogy szeretsz.
-Nem színleltem semmit, csak nem érzem jól magam.
-Persze, hogy nem! Hiszen folyton csak dolgozol ahelyett, hogy az életeddel törődnél és leküzdenéd a félelmeidet, de épp így fognak felemészteni! Jó tudni, hogy az a kicseszett laptop fontosabb nálam. Nem értem, minek jöttél vissza egyáltalán. Maradhattál volna a drága kis Pete mellett, ha már nem szeretsz.
-Szeretlek és kérlek ebbe őt ne keverd bele.. - sóhajtottam. Mikor lesz már vége..? A szemeiből ítélve egy ideig még nem. Azért én próbáltam megőrizni a nyugalmam, de nehezen ment.
-Persze.. ne keverjem bele. Biztos vagdossa magát a sarokban, mert annyira fáj neki, hogy otthagytad. Erre nem gondolsz? Én elég hülye vagyok, hogy mindent elviseljek, de neki is fájdalmat okozol. Miért nem mész és ápolgatod a kis lelkét? Már nem az vagy, akit elvettem feleségül. De neki talán most vagy tökéletes.
-Igen? Fontos szereped volt abban, hogy változtam. Ha már így a szemembe mondod a hibáimat. Ha nem csaltál volna meg, most nem lennék ilyen bizonytalan és depressziós. De gondolom EZT az összefüggést még véletlenül sem látod, igaz? Nem, ne szakíts félbe! Nem az én hibám, hogy nem tudom magam úgy túltenni rajta, ahogy te. Úgy viselkedsz, mintha mi sem történt volna, de igen is történt. Te vagy az egyetlen oka, hogy beleszerettem Pete-be. Ez SOHA nem történhetett volna meg, ha nem töröd össze a szívem. De most én töröm össze a te szíved és nem, ez nem bosszú. Ez a következménye annak, amiről tudomást sem veszel! Most pedig add vissza a laptopom és elmegyek, hogy soha többé ne kelljen látnod.
-Szerintem ezt már bőven túlbeszéltük, ne akarj mindig ezzel védekezni. Azért léptem tovább, mert nekem semmit nem jelentett és reméltem, hogy te meg azt veszed észre, hogy a te hibádból történt meg egyáltalán.
-Pontosan tudom, hogy az én hibám volt, szerinted tényleg ennyire hülye vagyok? Meg is bocsátottam, de akkor sem tudom elfelejteni azt a látványt. Tudod, milyen rohadt nehéz úgy tenni, mintha nem érdekelne? De valahányszor hozzám érsz, őt látom magam előtt és felfordul a gyomrom. Nem tudok így veled lenni. Ezzel téged is óvlak. De téged ez nem érdekel, ugye? Hogy mennyire megbántottál. Csak azt látod, amit látni akarsz.
-Nekem a házasságunk számít, nem a múlt! Ha én meg tudtam bocsátani neked, akkor neked miért olyan nehéz?
-Azért, Chester, mert sosem feküdtem volna le Pete-tel, bármennyire is vonzódtam hozzá, de te lefeküdtél azzal a nővel, akivel előttem évekig házasok voltatok! Szerinted milyen érzés? Nem elég, hogy magamban nem voltam biztos, már benned sem bízhattam többé. Nem tudok úgy tenni, mintha nem történt volna meg. Nem csak miattad, magam miatt sem.
-Úgy teszel, mintha érdekelne, mi lesz velünk.
-Jó, tudod mit? Igazad van és nem érdekel. Csak akkor nem tudom, miért vagyok még itt.
-Kereshetsz jobbat, ha annyira utálsz.
-Februárban elengedett.
-Megint vele vagy, igaz? Azért nem kellek, mert tőle mindent megkapsz, ami kell. Undorodom tőled.
Felpofoztam.
-Képmutató vagy. Jobb, ha semmit nem mondasz. TE vagy az, aki miatt itt tartunk. Kettőnk közül TE vagy a megbízhatatlanabb. Ha nem bízhattál volna bennem, az első adandó alkalommal lefeküdtem volna vele. De bízhattál. Rohadt nehéz volt, de nemet mondtam neki, mert szerettelek!
-Most meg kéne köszönjem? Vagy sajnáljalak inkább? Szegény kislánynak milyen nehéz sorsa van! Hozzáment egy baromhoz, aki mindent eltűr és még meg sem dugathatja magát a szeretőjével! - Megráztam a fejem és felmentem az emeletre. Ez volt az utolsó csepp. Nem értette, mit akartam mondani és én már nem tudtam máshogy megfogalmazni. - Nagyszerű! Válaszd csak a könnyebbik utat! Itt maradt a laptopod, nem viszed azt is? Tudod mit? Ezúttal nem érdekel, ha vissza sem jössz!
Visszafordultam és elvettem tőle a gépet.
-A laptopom nem kiabál velem, mert hanyagolom.
-Nem is kell neki. Ha lenne farka, már rég megléptél volna vele.
-Tudod mit? Bár lenne neki.
-Ó igen?
-Ó igen!
-Akkor segítek csomagolni és ha adsz egy órát, kerítek neked egy USB-s szexjátékot, hogy ne unatkozz, ha végeztél a munkáddal és nincs senki, aki törődjön veled!
-Vigyázz a szádra..
-Miért kéne? Azt hittem kimondjuk, amit gondolunk. ÉN őszinte vagyok veled. Hónapok óta nézem, hogy zombi lettél és most már értem, miért. Mondtad volna korábban, most nem fojtogatna a méreg.
-Mégis mit értesz, mi? Van fogalmad arról, hogy milyen érzés egy fedél alatt élni valakivel, aki összetörte a szíved? Várj, van! Akkor miért nem tudod felfogni? Nyílván Talinda sem ok nélkül csalt meg annak idején.
-Ne keverd őt ebbe bele..
-Ne? Miért? Szerinted véletlen, hogy velem is ugyanúgy jársz? Ha már ennyire nem vagy képes felfogni, hogy én küzdöttem értünk ahelyett, hogy fejest ugrottam volna az ágyába?
-Megteheted, senki nem kényszerít, hogy itt maradj.
-Csodás, akkor remélem arra sem kényszerít senki, hogy a feleséged maradjak.
-Én ugyan nem. Menj csak, ha akarsz. Egyszer már elhagytad érte a gyerekeidet, megteheted megint. De én nem foglak kivédeni előttük.
-Olyan egy.. rohadt seggfej vagy, Chester. Sosem gondoltam, hogy ekkorát csalódhatok benned. Mindig engem hibáztatsz! Csak engem! Bárcsak soha ne is találkoztunk volna.. komolyan ezt kívánom. Elég elcseszett volt előtted is az életem, de azóta csak rosszabb! Hányszor csaltál meg Talindával a hátam mögött, amiről nem tudok? Hányszor léptél félre valami kis fruskával a turnén? Hányszor hazudtál, mondd? Már nem tudok bízni benned, de hibáztass csak! Csak azt nem értem, miért csinálod ezt! Ha nem akarsz engem, csak mondj ennyit és soha többé nem látsz! Váljunk el és legyen végre vége ennek a rémálomnak, mert esküszöm, beleőrülök, hogy ennyire távol érezlek magamtól!
-Drágám..
-Nem.. én minden tőlem telhetőt megtettem, hogy hű maradjak hozzád. Tudom, hogy elszúrtam és nagyon közel jártam hozzá, de soha nem tettem meg, mert te voltál a legfontosabb! Annyira igyekeztem, hogy az legyek, akivé tenni akarsz, hogy jó lehessek neked! Annyi mindenen mentem már keresztül előtted.. nem akartalak még téged is elveszíteni és úgy tűnt, hogy minden rendben, aztán jött az a barom és beleszerettem és hidd el, én nem akartam soha mást szeretni, mert TE voltál az életem!
-Sosem akartalak megváltoztatni.. Nyugodj meg, kérlek..
-Nem nyugszom meg, Chester.. Csak kiabálni akarok egy ideig, meg tudod érteni? Elegem van ebből a sok szarból, amin állandóan veszekszünk! Gyűlölöm, hogy így eltávolodtunk, mert megőrülök érted! Nem látod, hogy mennyi mindenen mentem én is keresztül? Szerinted én annyira élveztem, hogy életemben először majdnem megcsaltam valakit és ez a valaki pont te vagy?! TE, akiért bármit megtennék? De már nem tudok semmit tenni, mert gyenge lettem és labilis.. igen, feladtam! Próbáltam azt hinni, hogy majd elmúlik, de nem.. És nem azért, mert nem szeretlek, hanem mert állandóan csak veszekszel velem..
Kész idegroncs voltam már, mire befejeztem. Chester döbbenten állt előttem és egy szót sem tudott kinyögni. Közelebb jött és megpróbált átölelni, de nem hagytam, aztán én magam bújtam a karjaiba. Szinte remegtem az idegtől, ahogy a szívére borulva sírtam. Apró csókokkal próbált nyugtatni, simogatta a hátam és nagyot nyelt.
-Mi van veled..? Annyira megrémítesz..
-Úgy félek, hogy nem vagyok jó neked.. mindent elrontottam..
-Próbálj megnyugodni.. itt vagyok..
-Tényleg azt akarod, hogy elmenjek? - néztem rá vörösre sírt szemekkel. Sóhajtva megtörölte az arcom és megcsókolt.
-Nem.. de kérlek ne add fel. Sokat túléltünk, ne most legyen vége, hogy megint velem vagy.
-De nem vagyok.. Itt vagyok, de.. nem tudok a régi lenni..
Újra megcsókolt, ezúttal határozottabban. Éreztetni akarta, hogy bármilyen hülye is vagyok, ő szeret. Lassan a nyaka köré fontam a karomat, ahogy magához ölelt, aztán a falnak támasztotta a hátam és úgy csókoltuk egymást. Akár a szerelem, akár a harag irányította a testét, az eredmény ugyanaz volt: szenvedély. Nem engedte, hogy akár csak egy pillanatra is szabadulni akarjak az öleléséből, aztán a nyakamat csókolta, az ölébe emelt és a tükörszekrényre ültetett. Egyre hevesebben csókoltuk egymást, aztán fokozatosan megszabadultunk a ruháinktól. Mikor már csak fehérnemű volt rajtam, szorosan magához húzott és kicsit megdöntött, a tenyerével a falnak támaszkodva. Felfaltuk egymást és eszünkbe sem jutott lassítani a tempón. Olyan vadul és indulatosan szeretkeztünk, mintha veszekednénk. Bár tény, hogy ebben a formában sokkal jobban esett a véleménye..

A cikket írta: Reenzy

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

 
2012. április 19. 08:18
Kedves szerző!

Végigküzdöttem a történeted. Ez jó, mert általában hasonló esetben abbahagyom az olvasást, leteszem a könyvet. Nézd, nem akarok barátságos lenni,- egyáltalán nem akarlak félrevezetni. Van egy alap koncepció, ami nem nagydolog, mert sajnos tele van vele az élet. Két esetet tudok elképzelni miért választottad írásod alapjául ezt az élethelyzetet. Az egyik adódik magától, - én erre hajlok- személyes megtapasztalás vezetett. A másik: divatos erről beszélni,írni, no nemcsak jelen korunkban, így van ez már jó ideje. Divatos, izgató, felkavaró mások „hálószobatitkaiba” bepillantani, mások által megélt „félrelépéseken”, „félreéléseken” csemegézni. Légyen ám bármelyik lehetséges indító ok a kivitelezést, a papírra vetést jól át kell gondolni. Mint már említettem a téma nem rendkívüli, sok ezer író, novellista megírta már különböző formában, jól, vagy rosszul. Nos, mielőtt a lényegre térek és végre a te munkád értékelem, el kell mondanom nekem is születtek hasonló témában írásaim, amelyek sajnos nem rendelkeztek olyan átütő erővel, hogy a szélesebb publikum máig emlékezne rájuk. A fiókban landoltak végül, s csak remélem, hogy egyszer megérint újra valamelyik, megborzongat, felhevít, hogy új erővel átírjam, megtöltsem élettel és „lényeggel”. Munkád nem bírt feloldani, nem bírt kikapcsolni. Zavaróan hosszú ám érdektelen részletekbe bonyolódtál, miközben nem érted el a lényeget. Nem tudtad elindítani nálam a filmet,a belső vetítést. A történeted végére sem alakult ki bennem a nő és a férfi, valamint a történés helyszínének képe, karaktere. Ez azért van, mert nem erre törekedtél. Más célok vezéreltek. Inkább csak kibeszélés, mint fikciós elképzelés vezérelhetett. Azzal kezdtem, hogy végig küzdöttem magam a történeten, mert mindennek ellenére összességben valami mégis pislákol ebben a történetben. Úgy érzem kellő pihentetés után, ha majd átértékeled a dolgot, kihozhatsz belőle egy „villanást”. De ne legyen több, csupán egy villanás, mert a téma ugyan kibír többet is, de annak irodalomnak kell lennie. Az irodalom és az arra vágyó olvasó pedig nagyon-nagyon igényes!
Én mégis biztatnálak.
2012. január 31. 23:48

megtekintés Válasz erre: MindenHatÓ - 2012. január 31. 21:33

A valóságpont azért, mert sajnos pont így van. Nekem is megbocsájtott anno a férjem, de elváltam, mert nem akartam 50 éven át azt hallgatni, hogy hibáztam...egyszer. Sajnos ez benne van a pakliban, szeretet ide vagy oda, a megcsalás rohadtul el tudja rontani az egészet. A jó szex ideig-óráig megoldás, de.....

DE ;)
2012. január 31. 21:33
A valóságpont azért, mert sajnos pont így van. Nekem is megbocsájtott anno a férjem, de elváltam, mert nem akartam 50 éven át azt hallgatni, hogy hibáztam...egyszer. Sajnos ez benne van a pakliban, szeretet ide vagy oda, a megcsalás rohadtul el tudja rontani az egészet. A jó szex ideig-óráig megoldás, de.....
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: