86 - Féltékenységi tünetek

Látogatók száma: 57

Féltékenység. Azt mondják, a birtoklási vágy miatt van, az irigység miatt, az önbecsülés miatt.. Vagy azért, mert félünk elveszíteni azokat, akik még képesek pozitív dolgokat éreztetni velünk. Ez az érzés sokszor pont olyan bonyolult, mint a szerelem.

Újabb néhány hónap telt el a San Diego-i utunk óta. Pete nélkül. És addig a napig minden teljesen jól ment.
Egy átlagos keddi nap volt, egy csomó átlagos dologgal, ami általában az ilyen átlagos keddeken történni szokott. Julie kopogás nélkül rontott be hozzám, leült és a hangulatomat fürkészte az arcomról.
-Jól vagy? - kérdeztem mosolyogva. Mély levegőt vett.
-Én jól. És te?
-Jól. Miért? Mi történt? Izgatottnak tűnsz.
-Öhm.. mikor néztél körbe utoljára a Twittereden? - érdeklődött az alsó ajkába harapva. Ez sosem jelentett jót. Meglepetten léptem be az említett oldalra.
-Mit kéne lássak?
-Öhm..
-Öhm, öhm, menj logopédushoz.. - nevettem. Amíg meg nem láttam. Szinte éreztem, hogy elsápadok. - Ez.. mikor történt?
-Nem tudom, de rákeresek. Ha szeretnéd. Mármint.. ha érdekel. Mert tudom, hogy érdekel, csak félek, hogy hülyeséget csinálsz.
Elmosolyodtam.
-Julie.. kérlek, ne kezdd ezt. Nyugodj meg, jó?
-Rendben. Mindjárt jövök..
Kiment az irodából. Hátradőltem a székkel. A jókedvemet valahol a Daniela és a Wentz név között veszítettem el. Mert ezzel volt tele minden. Aztán kopogtak.
-Ez gyors volt.. - fordultam meg. Teljesen váratlanul ért a magas, barna hajú lány az ajtóban. - Daniela.. szia, mi újság?
Felálltam és adtam neki egy puszit, majd az asztalnak dőltem.
-Jobb, ha leülsz - mondta vigyorogva. Tudtam, mi következik, de nem ronthattam el a kedvét és a napját. Szóval úgy tettem, mintha semmit sem tudnék. Leültem az asztalom mögé, ő pedig velem szembe. Egy hatalmas, boldog sóhajjal.
-Nyertél a lottón?
-Akár úgy is mondhatjuk.. - mosolyodott el az orrom alá dugva a kezét. Erőt vettem magamon és elmosolyodtam én is.
-Megkérte a kezed?
-Igen! Hát nem hihetetlen?
-De. Mikor történt?
-Hétvégén. Hazaértem a munkából és minden sötét volt, csendes. Azt hittem, otthon sincs! Aztán megláttam a gyertyákat a konyhában, meg őt, ahogy egy rózsával vár.. megterített, főzött, takarított..
Rengeteget beszélt még az eljegyzésről, aztán az éjszakáról, a boldogságáról, de már nem tudtam figyelni a szavaira. Kedves mosollyal bólogattam, ahogy illik, pedig a szívem a torkomban dobogott. Nem voltam féltékeny, mégis rosszul esett. Akaratlanul is elképzeltem az esküvőjüket és kénytelen voltam inni egy korty teát, nehogy elsírjam magam, mint egy idióta liba. Próbáltam Chesterre gondolni inkább. Ezzel lepleztem azokat a különös érzéseket, amiket nem lett volna szabad éreznem. Pete-re gondoltam. Vajon miért nem jött el vele? És miért nem szólt róla? Nem is olyan régen még azért is bűntudata volt, hogy rám gondolt. Aztán Danielára gondoltam. Arra, hogy végre boldog lesz. Nem lehettem önző. Főleg, hogy le sem tudtam venni a szemem az arcáról. Ragyogtak a szemei, a mosolyába az én arcizmaim fájdultak bele és ahogy beszélt.. őrülten szerelmesnek és boldognak látszott. Csak ez számított. Lassan megnyugodtam. És újra hallottam Daniela szavait.
-..szóval örülnék, ha te lennél a nyoszolyólányom - vigyorgott rám izgatott vidámsággal. Egy pillanatig gondolkodtam, hogy tényleg kimondta-e, vagy csak én képzeltem el.
-A nyoszolyólány? - kérdeztem a biztonság kedvéért. Bólogatni kezdett. - Hűha.. nem is tudom.. még sosem csináltam ilyesmit. Nem igazán vagyok oda az esküvői felhajtásokért.
-Te vagy itt az egyetlen barátom.. - fogta meg a kezem. Nagyot nyeltem, míg a kezünket néztem és azt a gyűrűt az ujján. Az arca továbbra is sugárzott. Nem tudtam, mit mondjak. Egyetlen mondat jutott csak eszembe.
-Megnézem a naptáram..
-Jaj, nemár! - nevetett fel hangosan. Sóhajtottam.
-Komolyan.. - Előkerestem a naptáram a táskámból, közben írtam egy gyors SMS-t Julie-nak: "ments meg!" Majd visszafordultam Danielához. - Nem hoztam el.. de Julie biztos tudja, mindjárt visszajön.
Így is volt. Julie kíváncsian dugta be a fejét az ajtón.
-Szia Daniela.
-Julie.. ráérek.. mikor is?
-November 13-án, a születésnapomon - vigyorodott el megint Daniela. Dupla ünnep. Nagyszerű. Ennek ki mondhatna nemet?
Julie nem értette, miért olyan nagy gond nekem elmenni egy születésnapi buliba. Először arra gondolt, hogy nem akarok összefutni Pete-tel, aztán míg Daniela őt nézte, a gyűrűmre mutattam, aztán már leesett neki. Láttam a szemében.
-Nem.. - válaszolt egy kis gondolkodás után. Aztán Danielára nézett. - Ne haragudj, Szivem, de rengeteg munkánk lesz azon a héten. Előadások, satöbbi.. a November mindig húzós. Jönnek az ünnepek, tudod.
-Na! Csak pár órára! Kérleeeeek.. - nézett rám szinte könyörgő szemekkel. Utáltam magam, amiért nem tudtam vele őszinte lenni, de bántani sem akartam. Elég feszült lenne a légkör az esküvőn Pete és köztem, ne adj isten véletlenül az én nevemet mondaná az oltárnál.
-Sajnálom Danie, ez most nem megy. De adhatok pár telefonszámot és tippet, ha az segít.
-Inkább osztanám meg veled az élményt. Mesés volt az esküvőd.
-Az az igazság, hogy a barátaink szervezték.. leginkább.
-Tudom, de annyira romantikus vagy és kreatív. Annyira szeretném, ha tökéletes lenne az egész és csak rád számíthatok.
-Mindent megpróbálok, ígérem.
Így is volt. Mindent megpróbáltam, hogy ne kelljen ott lennem. Csak így lehetett tökéletes az esküvőjük. Bármennyire is örültem Daniela boldogságának, Pete miatt közben rosszul éreztem magam. Egy-egy pillanatra az is megfordult a fejemben, aminek nem lett volna szabad: hogy ha elveszi Danielát, akkor őt elveszítem. Daniela néhány perccel később ment haza. Julie még bent volt velem, aztán ki kellett mennie a mosdóba. Hirtelen hoztam döntést. Felpattantam és lerohantam a kocsihoz. Már úton voltam, mikor felhívtam Dynát.
-Dé, otthon vagy?
-Igen, mi a baj?
-Mindent elmondok, ha odaértem..
Letettük és hagytam értetlenkedni. Kicsit később be is csengettem hozzájuk. Joe nyitott ajtót. Egy szót sem szólt, csak elmosolyodott, adott egy puszit és elment a stúdióba. Dyna a konyhából jött ki. Megállt és bámulni kezdett.
-Mi történt?
-Pete eljegyezte Danielát.. - sóhajtottam. Célba vettem a kanapét és leültem. Mély levegőt vett és leült mellém. Nem tudta, mit tegyen. Nem sírtam, csak döbbenten ültem mellette.
-És.. jól vagy? - kérdezte óvatosan. Ránéztem, aztán egy pillanatra el, majd megint rá és átölelt. - Hát.. figyelj.. én nem tudom, hogy miért foglalkozol ezzel.
-Csak nem értem, miért nem mondta el. A neten hallottam róla.
-Miért kellett volna szólnia?
-Talán hogy felkészítsen Daniela látogatására. Tudod, mennyire váratlanul ért? Tudja, mit érzek iránta, legalább annyit megérdemeltem volna, hogy "hé, megnősülök, legyen szép napod".
-Megértelek, de nem tartozik neked beszámolóval. Beszéltél már vele?
-Dehogy. Rögtön ide jöttem..
-Nem éppen normális, hogy ennyire szíven ütött a dolog, de tudom, hogy nem könnyű. Csak hagyd megtörténni. Legyenek boldogok, hagyd őket békén.
-Eszembe sem jutott közéjük állni, nem erről van szó. Csak nem tudom elhinni.
-Nézd.. Pete nem éppen a szívem csücske, de adj neki időt. Talán nem tudja, hogyan mondja el. Szeret téged. Majd felhív. Ha meg nem, hát ennyit jelentettél neki.
-Na igen.
-Gyere, sétáljunk. Szörnyen nézel ki.
-Jobb dolgod is van annál.
-Igen? - nevetett. - Látsz itt valahol pasit vagy gyereket?
-Nem.
-Csak a tiéd vagyok, Édes - adott puszit az arcomra. - Menjünk.
A vásárlás sosem tartozott a kedvenc időtöltéseim közé, de ezúttal rengeteget segített. Elfelejtettem mindent, ami körülöttem történt éppen. Másnap megismételtük. Monáéknak vettünk babaholmit, és magunkat is megleptük ezzel-azzal. Ideje volt kicsit fejleszteni az önbizalmamat. Ez rendben is volt már, mikor valami igazán tipikus, már-már kiszámítható dolog történt. Megláttam kéz a kézben Pete-et és Danielát. Nem voltak messze tőlünk, csak néhány méterre.
-Ne, állj.. - súgtam Dynának. - Várj.
-Mi a baj? Nem vagy jól?
-Nem.. - mutattam az irányukba egy "ezt nem hiszem el" sóhaj kíséretében. - Elmentek már?
Pete felénk nézett, aztán vissza Danielára.
-Szivem.. mindjárt jövök, valamit elfelejtettem.
-Rendben, lent várlak a kocsiban - mosolyodott el, mikor Pete adott egy csókot az arcára. Belépett egy liftbe és Pete elindult felénk.
-Hát ez hihetetlen.. - sóhajtottam. Megfogtam Dyna kezét és próbáltam sietve távozni. Megfogta a karom. - Engedj el.
-Kérlek.. Beszélhetnénk?
-Nincs miről beszélnünk, hagyj engem békén.
Elrántottam a karomat és kétségbeesetten nyomkodtam a lift hívóját. Dyna látta, hogy kezdek ideges lenni. Pete csak nem hagyott békén.
-Csak hadd magyarázzam el..
-Mégis mit? Miért hiszed, hogy bármit is el kell magyaráznod?
Végre megjött a lift és kinyílt az ajtó. Üres volt. Hála az Égieknek Dyna velem volt, bár ahogy a mellékelt ábra is mutatta, ő nem akarta megkönnyíteni a dolgom. Tudta, hogy előbb-utóbb beszélnem kell vele, hát miért ne most? Beszálltam a liftbe, Pete jött utánam, Dyna viszont kint maradt. Lehunytam a szemem, lenyeltem a dühömet és elszámoltam háromig. Úgy éreztem magam, mint egy égő gyufákkal teli dobozban rekedt hangya. Pete megállította a gyufásdobozt. Vallatón néztem rá. Inkább nem akartam beszélni. Illetve veszekedni.
-Ha szemmel ölni lehetne.. - sóhajtott. - Hagyd megmagyarázni, kérlek..
-Pete.. figyelj rám. SEMMIT nem kell megmagyaráznod.
-Akkor miért nem vetted fel a telefont?
Sóhajtva néztem félre. Azt kívántam, bár lenne erőm a gondolataimmal kinyitni az ajtót. Keresztbe tettem a karjaimat, mint egy páncélt, ami megvédi majd a szívem.
-Nem vagyok köteles beszélni veled, ahogy te sem vagy köteles beszámolni a döntéseidről.
Közelebb lépett és elvette a karom.
-Nem tudtam, hogyan mondjam el. Nem tudtam, hogyan védjem meg az érzéseidet.
-Az én érzéseimet? Mégis milyen érzéseket, Pete?
-Mindketten tudjuk, hogy mit érzel.
-És mi az?
A szemeimbe nézett és mély levegőt vett.
-Elrejtheted, de akkor is tudom. És köszönöm, hogy nem mutattad neki. Megpróbáltam visszatartani, de..
-Senki nem állhat egy izgatott menyasszony útjába.
-Nos, én azért megpróbáltam. Nem akartam vele menni és az arcodba vágni. Nem értette, miért, de nem mondhattam el neki.
-Jobb is, ha nem tud rólunk semmit. Nem akarom, hogy idegeskedjen.
-Lenne rá oka? - megemelte az állam és simogatni kezdte az arcom. - Sajnálom.
-Már nem számít. Csak tudd, hogy szarul esett, mikor beállított és megkért, hogy segítsek a szervezésben.
-Ne mondd, hogy nem számít. Érdekel a véleményed.
-Érdekeljen a menyasszonyodé. A következő pár hónapban bőven lesz véleménye. Ilyen virág, olyan vacsi..
-Csak te érdekelsz. Most csak te. Egész életemben foglalkozhatok vele, de most veled akarok. Ő nem te vagy.
-Hát nem.. - sóhajtottam a telefonomat keresve, de megfogta a kezem és magához húzott. - Engedj el. Talán sikítsak segítségért?
-Sikíts.. - súgta mosolyogva. Tudta, hogy nem tenném. Mindig is utáltam hangos lenni. - Szeretlek.
-Ne vedd el.
-Magadnak akarsz? A szeretődként?
-Mi? - kérdeztem vissza nevetve. Eltoltam magamtól. - Dehogy. Csak össze fogod törni a szívét és nem engedhetem. Csak azért, mert megígérted, ne vedd feleségül.
-Ugyanott vagyok, ahol te velem és Chesterrel. Őt is szeretem. De mindig te leszel az első.
-Az első.. - ismételtem. - Hogy teheted ezt? Hogyan vallhatsz megint szerelmet, miközben eljegyezted és hogyan várhatsz viszonzást azok után, amit tettél? Hogy hagyhattad, hogy az interneten halljak az esküvőtökről?
-Hogy mondhattad ezt végig egyetlen levegővel? - mosolyodott el. Sóhajtottam.
-Pete, ez nem vicc. Ne vedd el, ha engem szeretsz, ez nem helyes. Ha meg őt szereted, felejts el. Ne keress, ne hívogass, ne látogass meg az éjszaka közepén..
-Te is Chesterrel vagy, pedig szeretsz még.
-Az teljesen más. Chesterrel már házasok voltunk, mikor felbukkantál és szeretem is, és mindig ő lesz fontosabb.
-Még lemondhatom. A kedvedért szakítanék vele.
-Megőrültél? Eszedbe ne jusson elhagyni értem. Ha szereted, vedd el feleségül, de ha nem vagy benne biztos, inkább táncolj vissza. Ez hihetetlen.. felnőtt létedre úgy viselkedsz, mint egy gyerek.. Már tudnod kéne, hogy a szavaidnak következményei vannak és kötelességgel járnak az ígéreteid.
-Tudod, hogy mi a hihetetlen? Hogy itt vagyunk ebben a liftben, kettesben, és még nem csókoltalak meg.
-Nem is kell.
-Megőrülök érted. Annyira hiányzol, mióta elengedtelek. Ne tagadd, mit érzel. Nekem nem tudsz hazudni.
-Én legalább megpróbálom, nem úgy, mint te.
Végre meg tudtam nyomni a gombot, így a gyufásdoboz újra elindult, de a gyufák még mindig lángban égtek. Próbáltam tőle messze maradni, de egy ilyen csapdában nem volt egyszerű. Újra megállította a liftet. Sóhajtottam.
-Mit próbálsz, mi? És azok a csókok a múltkor?
-Megint elindítom a liftet, és kérlek ne állítsd meg újra. Tudod, hogy nem bírom a magasságot alattunk.
Meg akartam nyomni a gombot, de megfogta a kezem és maga felé fordított. Dühös voltam, mégis gyenge. A sírás környékezett a feszültségtől, ami köztünk volt még mindig. Megcsókolt.
-Nem akarlak elveszíteni.
-Muszáj lesz. Nem törheted össze a szívét.
-Akkor a tiédet töröm össze.. mikor fogsz végre a saját érzéseiddel törődni?
-Sosem leszek elég önző hozzá. Itt nem csak rólunk van szó, Pete. Már rég nem az számít, mit érzek irántad.
-Szeretsz még? Szakítsak vele?
-Csak ha ezt akarod.
-TE mit akarsz?
-Hogy légy vele őszinte.. - eltoltam magamtól és elindítottam a liftet. Átölelt és megfordított, aztán a szemeimbe nézett.
-Őszinte vagyok. A szerelmem is őszinte. De amit irántad érzek, azt nem lehet elpusztítani..
Újra megcsókolt és én visszacsókoltam. Nem tudom, hogy a szavai miatt történt-e, az emlékeink miatt, a helyzetből adódóan, vagy az égő gyufaszálak tették, de reszkettem a karjaiban, míg csókolóztunk. Aztán kinyílt az ajtó. Daniela alig pár lépésre állt. Mikor vége lett a csóknak és megláttam, nem is mondott semmit, csak megrázta a fejét és lenyelte a véleményét. Elindult Pete autója felé.
-Daniee.. - szóltam utána. Nem állt meg, utána indultam. - Daniela..
-Mi az?! - fordult meg dühösen. Úgy nézett rám, mint még soha senki. Azokat a szemeket sosem fogom elfelejteni. - Mit akarsz mondani? Hogy nem az, aminek látszik? Megbíztam benned. Te vagy az egyetlen, akit ismerek itt. Megkértelek, hogy segíts és nemet mondtál. Lenyeltem, mert biztos tényleg sok a dolgod és Pete miatt is megértettelek, de miért nem mondtad meg az igazat? Miért hazudtál és egyáltalán miért csókoltad meg? Mi a fenét kerestek ti ketten egy üres liftben egyébként?
-Hadd magyarázzam el.. ez.. én próbáltam elmondani.
-Mikor? - Mielőtt még válaszolhattam volna, elmosolyodott. Kiolvasta a szememből: soha. Pete-re nézett. - Neked semmi mondanivalód nincs?
-Mit kéne mondjak? Mindent tudsz.
-Köszönöm. Legalább te nem hazudsz nekem.. - Megfogtam a kezét, de elrántotta tőlem. - Hozzám ne érj. Mindig is önző voltál. Mindent és mindenkit magadnak akartál. Tudod mit? Ne aggódj, megleszek a segítséged nélkül. Még csak az esküvőre sem vagy meghívva. Ez már könnyít a lelkeden?
Magunkra hagyott és beszállt a kocsiba. Pete-hez fordultam.
-Kellett ez neked?
-Nem tudtam, hogy itt van.
-Hogy ne tudtad volna? Te küldted le.
Dyna sétált oda hozzánk. Leginkább őt hibáztattam. Ha nem hagy vele egyedül, ez meg sem történik.
-Ne nézz így rám.
-Szerinted nincs rá elég okom? Együtt terveltétek ki?
-Nem, dehogy. Én csak azt akartam, hogy beszéljétek meg végre. Történt valami?
-Hazafelé elmesélem. De most kösd be az öved, mert nagyon mérges vagyok. Még a végén véletlenül kidoblak a kocsiból.
Betettem a vásárolt holmit a csomagtartóba és beszálltam.
-Megpróbálok beszélni a menyasszonyommal.. - sóhajtott Pete. Aztán adott egy puszit Dynának. - Nyugtasd meg Reenzy-t.
-Miről maradtam le? - nézett körbe Dyna, mikor egyedül maradt. Sóhajtva szállt be mellém, aztán hazamentünk. Pete is beült a kocsijába. Danie csendben ült, karbatett kézzel. Pete mély levegőt vett és nézni kezdte az arcát.
-El kellett volna mondanom. Még szeretem, de ez az érzéseimen nem változtat. Szeretlek téged is és el akarlak venni.. Sajnálom. Tudom, hogy nem változtat semmin, de remélem, meg tudsz bocsátani.
-Vigyél haza.. - mondta hidegen. Pete sóhajtott és hazavitte.
Estig meg sem szólalt. Mindkettejüknek főzött ugyan vacsorát, de sem közben, sem pedig utána nem szólt hozzá. Próbálta elfelejteni, amit látott.
-Nagyon finom, Szivem. Új a fűszer? - próbálkozott Pete. Daniela csak sóhajtott. - Figyelj.. tudom, hogy hülyeséget csináltam, de hallgass meg. Köztünk mindig volt valami, ami nem múlik és talán nem is fog, de ez nem jelenti azt, hogy nem szeretlek. Téged foglak feleségül venni, senki mást. Nem kellett volna megcsókolnom, csak annyira furcsa még nekem ez az egész..
Daniela felállt és a mikróba tette a vacsoráját. Elindult a szobába. Pete megsimította a kezét.
-Elmosogatsz, ha végeztél?
-Hogyne.. - sóhajtott, és hagyta menni. Daniela lezuhanyzott, és mire Pete végzett a konyhában, már az ágyban feküdt, alvásra készen. Pete is lezuhanyzott, aztán bebújt mellé az ágyba. Ő nem tudott még aludni. Bűntudata volt és össze volt zavarodva. Daniela mély levegőt vett.
-Jobban szereted, mint engem?
Pár másodperc csend után jött csak a válasz.
-Nem tudom.
-Nem tudod.. - sóhajtott Daniela. - De el akarsz venni feleségül. Hogy ígérheted nekem a jövődet, mikor még a jelened sem az enyém?
-Danie, szeretlek. Csak ennyit mondhatok. Veled akarok lenni, el akarlak venni. Minden gyönyörű napra melletted akarok ébredni.
-És ha rossz az idő?
-A mosolyodtól akkor is szebb lesz.. - súgta őt átölelve, apró csókokat lehelve a nyakára. Danie csak becsukta a szemét és élvezte a csókokat. A kétségei azonban nem mozdultak. Miért is tették volna? Pete felé fordult és a szemeibe nézett.
-Ígérd meg, hogy sosem találkozol vele többé..
Pete a hátára feküdt és a feje alá tette a karját.
-Ezt.. nem tudom megígérni.. - sóhajtott a plafont bámulva. Talán arra várt, hogy leszakadjon. Nem érezte magát őszintének, pedig tényleg szerette a lányt. Daniela hozzábújt és adott egy csókot a mellkasára. Pete simogatni kezdte a karját. - Van valami Reenzy és köztem, amit nem tudok megmagyarázni. Szerelem, de.. nem tudom. Ő sosem akart velem lenni, és már én sem vele.
Daniela sértődötten fordult át a másik oldalára.
-Szóval.. ha nincs ló, jó lesz a szamár is, igaz?
Pete mély levegőt vett és maga felé fordította. Megcsókolta és megsimogatta az arcát.
-Ne butáskodj. Szeretlek, hidd el. Csak arról van szó, hogy nehezen hiszem el még most is, hogy vagy nekem. Hogy valaki ennyire szeret. És tudom, hogy zavaros, hogy hülye vagyok és nehezen szakadok el tőle, de sosem fogok neked hazudni. Ebben teljesen biztos lehetsz.
-Távol tudnál maradni tőle a kedvemért?
-Nem tudom, de megpróbálom. Mindenkinek jobb lesz úgy.
-Nem akarlak elveszíteni.. ne törd össze a szívem.
-Nem fogom.
Daniela elmosolyodott, megcsókolta és a fülébe súgta, hogy szereti. Ő is elmosolyodott, megcsókolta, magához ölelte.. és bár pár perce ígért hűséget, álmában mégis megcsalta őt.
Én egész nap takarítottam, miután hazavittem Dynát és én is hazamentem. Így tereltem el a figyelmem, gyűjtöttem ihletet és próbáltam megnyugodni. Éppen mosogattam, mikor Chester hazaért a stúdióból. Sóhajtva nézett körbe a házban. Mikor meghallotta, hogy a konyhában vagyok, bejött hozzám és hátulról átölelt.
-Szia Szépségem, milyen napod volt?
-Kellemes, a tiéd?
-Érdekes.. - ült le az asztalhoz. Én folytattam a mosogatást. - Meg sem kérded, hogy miért?
-Majd ha akarod, elmondod.. - adtam egy puszit az arcára és folytattam a dolgom. Visszajött hozzám és megfordított.
-Jól vagy?
-Miért ne lennék? Rosszul nézek ki?
-Nem.. szuperül nézel ki.
-Akkor szuperül vagyok.. - mondtam az asztalt törölgetve. Elvette a szivacsot és leültetett.
-Mi a baj?
-Semmi.
-Kicsim.. jól ismerlek már. Valami baj van és szeretném tudni, hogy mi.
-Mitől volt érdekes a napod?
-Ne válts témát.
-Már megtettem. Szóval?
-Előbb te válaszolj.
-Miért lenne bármi baj?
-Az egész ház ragyog..
-Visszacsinálhatom, ha úgy jobban tetszik.
-Édesem.. - sóhajtott. - Daniela hívott tegnap. Aggódik érted. Azt mondta, nem fogadtad el a felkérését az esküvőre.
-Ezért igazán nem kell aggódnia. Sok a munkám és nem szeretem a felhajtásokat.
Egyre idegesebb voltam. A téma miatt, a csók miatt, Pete miatt, Chester miatt, minden miatt.
-Már értem.. ha nem akarsz ott lenni, mikor megnősül, csak mondd meg Danielának.
-Nem tehetem. Amúgy sem aktuális már a kérdés, mert gyakorlatilag kitiltott az esküvőről, szóval..
-Miért? Mi történt?
-Chaz, kérlek.. - sóhajtottam. Folytatni akartam a takarítást, de elvette a szivacsot a kezemből és becsukta a szekrénybe. Elmosolyodtam, aztán leültünk. - Öregszünk, igaz?
-Miért?
-Csak.. öregnek és csúnyának érzem magam. Meg hülyének.
-Baromság.. gyönyörű vagy.
-Már nem érzem magam szexisnek. Mikor hazajöttem és átöltöztem, láttam magam a tükörben..
-Melyik volt az? Összetöröm.. - mosolyodott el édesen. Én is mosolyogtam volna, de semmi kedvem nem volt hozzá. Már nem csak Pete-ről volt szó, hanem mindenről.
-Nem a tükör tehet róla. Ellenem fordult a testem. Mondjuk a melleim..
-Imádom a melleidet.
-De olyan.. élettelenek kezdenek lenni.
-Kit láttál te a tükörben? Komolyan nem értelek. De ha így érzed, fizetem a plasztikai sebészt.
-Szerinted szükségem lenne rá?
-Ne viccelj már, Édesem, őrületesen jól nézel ki.
-Talán csak új ruhákat kéne vennem. Meg hajfestéket. Ma már ősz hajszálat is találtam.
-Reenz.. a garázst is kipucoltad, szerintem csak por volt.
-Akkor sem leszek fiatal örökké és az életem nagy részét már leéltem.. Már a múltkor is ezt éreztem, mikor megláttam Mikey-t és Mary-t kézenfogva.
-De miért érzed így?
-Nem is tudom.. Felnőnek a gyerekek, én meg csak öregszem.
-Hány éves is vagy? 70? 80? Az élet most kezdődik, mama!
-Komolyan beszélek. Életünk végéig szeretni fogsz? Akkor is, ha ráncos, szottyadt, morgós bányarém leszek és olyan szagom lesz, mint a kórházaknak?
Nevetni kezdett és megcsókolt.
-Kicsim.. szeretlek ma, holnap, jövő héten és azután.. Jövőre, 40 év múlva, mindig. Ígérem. Szóval, mi történt ma?
-Semmi, csak.. tudod.. telik az idő, megöregszünk és minden olyan más.. és olyan fiatalokra cserélnek le minket, mint mondjuk Daniela.
-Már mindent értek..
-Julie miatt mondom. Most, hogy gyereket vár, új asszisztensem lesz.
-Nem. Ne magyarázkodj. Pete miatt volt ez az egész kiborulás, igaz?
-Ne húzd fel magad.. nem akarok veszekedni.. - kérleltem szinte könnyes szemekkel. Meglepetten nézett rám.
-Nem akartam veszekedni. Nem is fogok. Csak azt mondom, hogy már értem ezt az egész önértékelési zavart. Figyelj.. csak azért, mert Pete mást vesz feleségül, te még nem leszel kevésbé szép vagy szexi. Egyszerűen csak rájött, hogy feleslegesen teper. Szereti Danielát. Örülnöd kéne, hogy eltűnik az életünkből.
-Nem tudom, mit érzek ezzel kapcsolatban.. - sóhajtottam. - Chaz.. lehetek veled úgy őszinte, hogy nem érted félre?
-Meghallgatlak és ha tudok, segítek. De nem tudom, mit fogsz mondani, így nem ígérek semmit.
-Szörnyen érzem magam. Nem azért, mert mást vesz feleségül, nem vagyok féltékeny. De megijeszt, ahogy reagáltam rá. Mintha félnék, hogy elveszítem. Pedig ez hülyeség. Te vagy a férjem és őrülten szeretlek. De nem tudok nem foglalkozni vele. Nem tudom őt nem.. kedvelni.
-Ezen nem tudsz változtatni. Sosem tudtam ezt elfogadni, de bíztam benned. Ezért nem is nagyon avatkoztam bele. Nem találkozgattál vele rendszeresen, nem volt a szeretőd, szóval valahogy megbírkóztam vele. Ismerlek és tudom, hogy azért vagy itt velem, mert engem jobban szeretsz. És amíg ez így van, nem zavar, kit szeretsz még. Az érzéseidet nem te válogatod meg. De azt igen, hogy mennyit érnek. Tudom, hogy megváltoztatnád a "viszonyotokat", ha tudnád.
-Nem is tudom már, hogy mit érzek iránta. Talán csak megszoktam, hogy flörtöl meg bókol, hogy próbálkozik.
-Jól esett az egódnak - mondta mosolyogva. - Engem csak az bánt, hogy régen én is elég voltam az egódnak.
-Most is elég vagy, sőt. Imádlak.
-Akkor mi a gond? Csak nekem kell megfelelned és nekem tökéletes vagy. Élje csak az életét Danielával, ahogy te éled a tiédet velem.
-Annyira jól esik, hogy próbálsz megérteni. Bárki más elküldene a fenébe, de te nem..
-Mert ismerlek. És ennyi év után nem foglak elhagyni csak azért, mert más is kiváltja belőled azokat az érzéseket, amiket én. Hát istenem, nem vagyok egyedi.
Elmosolyodtam és átöleltem.
-Olyan szerencsés vagyok, hogy vagy nekem. Sosem tenném tönkre. Sokat hibáztam, de mindent megtennék, ha helyrehozhatnám.
-Minden rendben lesz.. - súgta a nyakamra. Megborzongtam. Elmosolyodott, szorított kicsit az ölelésen és összepuszilgatta a nyakam. Nevetve próbáltam kibújni a karjaiból. Végül ő maga engedett el. Hosszan megcsókolt, aztán felmentünk az emeletre és folytattuk a beszélgetést. Mindig a lelkitársamnak hittem és ez újra be is igazolódott. A kellemes beszélgetés romantikus csókokba fulladt, aztán a hátamra fektetett és fölém hajolt. A szemeimbe nézett, megcsókolt és egy halk sóhaj után kész voltam levonni az aznapi következtetést: akár egyedi, akár nem, az érvelése verhetetlen.