87 - Szárnysegédek | Feleségek.hu
újabb események régebbi események további események
17:29
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
13:25
Black Ice új cikket töltött fel
20:30
Kathy Godhy új cikket töltött fel
20:26
Kathy Godhy új cikket töltött fel
18:51
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
18:49
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
18:28
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
19:58
Black Ice új cikket töltött fel
16:34
Black Ice új cikket töltött fel
15:35
Tündér módosította a naplóbejegyzését
15:35
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
13:18
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
13:15
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
09:29
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
08:59
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
07:14
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
16:07
Yolla válaszolt egy szavazásra
15:14
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
14:59
Yolla válaszolt egy szavazásra
14:57
Yolla új bejegyzést írt a naplójába

87 - Szárnysegédek

2012. február 26. - Látogatók száma: 41

Olykor mindenkinek szüksége van egy kis segítségre. Bármennyire is önfejűek vagyunk, nem oldhatunk meg mindent egyedül. Akkor sem, ha a büszkeségünk bánja. Néha vissza kell venni belőle és segítséget kérni, különben a nyakunkba szakadnak a feladataink..

Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy elkerüljem Pete-et. Akár személyesen, akár telefonon. Nem hagyhattam, hogy újra összezavarjon mindent. Sokszor próbált felhívni, de mindig kikapcsoltam a telefont. Egy idő után a számát is letiltottam. Így volt a legjobb. Aztán egyszer a szerkesztőségben is felhívott és úgy döntöttem, ideje megtörni a csendet. Nem tartottam igazságosnak, hogy azért kerülöm, mert végre boldog. Ezt Julie is megmondta. Mielőtt felvettem a telefont, az ő hangját hallottam a fejemben: ha azt érezteted vele, hogy rosszul döntött, sosem fogod lerázni és ő sosem lesz boldog. Sóhajtottam.
-Szia - köszöntem teljesen közömbös hangon.
-Szia.. Hogy vagy?
Majdnem felnevettem. Hogy vagyok? Hülye kérdés.
-Jól, te?
-Összezavarodtam.
-És miért zavarodtál össze? - kérdeztem folytatva a munkámat. Próbáltam azt a látszatot kelteni, hogy nem érdekel, mi a gondja. Sikerült.
-Nem értem, hogy mi történik köztünk. Miért nem beszélsz velem?
-Mert nem akarok.
-Szeretnélek látni..
-Miért?
-Csak. Tudnom kell, hogy folytatódna a liftes jelenetünk.
-Sehogy nem folytatódna. Daniela megbocsátott? Inkább vele foglalkozz.
-Olyan furcsa vagy. Minden rendben? - kérdezte pár másodperccel később. Mit is mondhattam volna? - Ott vagy még?
-Igen.. itt vagyok és minden rendben - sóhajtottam.
-Te sírsz?
-Nem, dehogy.. - nevettem. Ennek ellenére megtöröltem az arcom. Nem nevezném sírásnak, inkább.. reakciónak, amit a liftes jelenet említése váltott ki. Fájt hallanom a hangját, de erősnek kellett tűnnöm, hogy végre ne velem törődjön. - Kicsit beteg vagyok, ez minden.
-Otthon kéne maradnod.
-Majd.. meggyógyulok, ne aggódj.
-Nem akarom elvenni. Téged akarlak.
-Mi? - kérdeztem döbbenten. Alig hittem a fülemnek. Eljegyezte és most bizonytalan? Ettől a pillanattól kezdve már nem érdekelt, mit éreztem, csak az ösztöneim. Meg fogja bántani. Miattam. Mély levegőt vettem. - Ezt nem teheted vele. Eljegyezted, akkor vedd is el. Nem törheted össze a szívét, Pete.. nem gondolhatod meg magad egyik napról a másikra.
-Szeretem..
-Akkor mi a baj? Elveszed a nőt, akit szeretsz. Örülnöd kéne. Várnod kéne a pillanatot, mikor egy életre a feleséged lesz.. - bármennyire is küzdöttem ellene, a könnyeim a felszínre törtek. Magam sem tudtam, miért. Elég hülyén éreztem magam. De ő csak hallgatott.
-Nem akartam, hogy sírj.. Nem kellett volna hívjalak. Csak hallani akartam a hangod.. Szeretlek.
-Nem mondhatod, hogy szeretsz. Feleségül veszed a barátnődet - mondtam újra megtörölve az arcomat. - Egyébként is. Mondtam.. nem vagyok jól.
-"Vannak dolgok, amiket nem rejthetünk el.. amiket nem felejthetünk el. Vannak dolgok, amiket mindig érezni fogunk.."
-Mit akarsz ezzel? - kérdeztem sóhajtva.
-Nem számít, mennyire szeretem őt, téged is mindig szeretni foglak.
-Nekem csak az számít, hogy boldog legyen veled.
-Igyekszem boldoggá tenni.
-Helyes.
-Hiányzol.. Tudom, hogy nem kéne mondanom, de így van.
-Te is hiányzol.. - mondtam ki végül, amit nem akartam. De még menthettem a helyzeten. - Nincs, ki az idegeimre menjen..
Elmosolyodott, majd egy ideig csendben voltunk. Ekkor már nem tudtam figyelni a munkámra. Hátradőlve hallgattam a némaságot. Bármennyire is boldognak akartam őket látni, a saját érzéseimet nagyon nehezen nyomtam el. Az elmúlt évek alatt Pete a részemmé vált és közelebb kerültünk, mint gondoltam. Nem tudtunk mit mondani egymásnak.
-Szeretnélek látni.. - ismételte rekedtes hangon.
-Nem. Nem találkozhatunk. Hidd el, jobb így. Megnősülsz, én meg.. férjnél vagyok, családom van. Minden, ami köztünk történt, hiba volt. Kezdettől fogva. De már vége van.
-Ne mondd ezt..
-De ez az igazság, Pete. Felejts el és legyetek boldogok.
-Bárcsak itt lennél, hogy megnyugtassalak.. - sóhajtott. Elmosolyodtam és halkan sóhajtottam én is.
-Teljesen nyugodt vagyok. Végre minden rendben lesz. Neked is és nekem is. Csak.. felejts el.
-Te el tudnál felejteni?
-Muszáj lesz. Majd egyszer talán, pár év múlva, beszélünk. Nem tudom. Egyelőre hagyjuk békén egymást.
-Ne köszönj el tőlem..
-Pete.. rengeteg fájdalmat okoztunk már.. ideje véget vetnünk ennek. Így is elkéstünk vele, de talán még nem lehetetlen.
-Látni akarlak. Most..
-Nem, Pete.. ne nehezítsd meg, jó? Legyetek boldogok. Legyen családod.. Megérdemled. Köszönök mindent. Majd ha már tudsz barátként kezelni, akkor beszélünk. Addig is minden jót nektek..
A következő két hétben sem volt sokkal egyszerűbb a helyzet. Eddie kitett egy hirdetést a honlapunkra. Új asszisztenst keresett mellém Julie helyére. Lassan minden a helyére került ugyan, de önmagammal kapcsolatban még bizonytalan voltam. Julie elvesztése és Pete közelgő esküvője elég nehéz volt együtt. Úgy éreztem, lassan mindenkit elveszítek, akire számíthattam. Persze ott volt a családom. A gyerekek értelmet adtak minden rosszul kezdett napnak. Akármennyire igyekeztem elhitetni mindenkivel, hogy jól vagyok, Chester aggódott értem. Na nem azért, mert sajnált Pete miatt, hanem mert ingerlékeny voltam és stresszes. A lányok is próbáltak segíteni, de nem akartam kihasználni őket sem. Nehezen hagytam, hogy mások segítsenek megoldani a gondjaimat. Ha nem ment egyedül, gyengének éreztem magam és kiszolgáltatottnak. Ez volt az újabb hiba, amit elkövettem. Munkával kompenzáltam: ha már magamnak nem tudtam segíteni, akkor segítettem mindenkinek, aki tanácsért fordult hozzám. Rajtuk keresztül a saját lelkemet is ápolgattam.
Az irodába tartottam, mikor belebotlottam valakibe. Vagy ő belém. Nem tudom már. Magas, vékony, vonzó nő volt.
-Elnézést, megütöttem? - kérdezte idegesen. Elmosolyodtam.
-Nem, dehogy, semmi baj.
Az ütközés kizökkentett a gondolkodásból. Hirtelen vagy egy tucat lány termett körülöttem. Eddie irodájába mentem.
-Gyere! - szólt ki az íróasztalon heverő mappák mögül kávét szürcsölve.
-Ed.. kik ezek? Mi folyik itt?
-Azért vannak itt, hogy Julie helyébe lépjenek.
-Hogy Julie helyébe lépjenek? Senki nem pótolhatja Julie-t. Nem hívhatnád vissza?
-Ő akart menni. A világ nem áll meg - mosolyodott el. - Az interjúk 20 perc múlva kezdődnek.
-Muszáj?
-Szeretem Julie-t és tudom, hogy nem lehet helyettesíteni. Tudom, hogy szívesebben dolgoznál vele vagy egyedül, de az egyik lány a munkatársad lesz.
-Miért nem dolgozhatok egyedül?
-Mert túl sok lenne neked. Nem bírnád egyedül.. főleg mostanában.
-De Eddie..
-Nem, Reenzy. Nem. Szeretlek, de most nem a barátod vagyok. A főnököd vagyok. És mint a főnököd, azt szeretném, ha találnál valakit, aki elég jó, hogy veled dolgozzon. Nem tudom, hogy mi a baj, de borzalmasan vagy. Segítségre van szükséged. Nem csinálhatsz mindent egyedül. Érted?
-Értettem, Mr. Hobson..
Bólintott, aztán magára hagytam. Végignéztem a lányokon és sóhajtottam. Az irodámban csak leültem és hátradőltem a székkel. Igaza volt. Segítség kellett. Lassan már mindenben. Válaszoltam pár e-mailre, de már abban is kételkedtem, hogy egyáltalán jó tanácsokat adok. Egy munkatársunk kopogott be az ajtón.
-Reenz, gyere, kezdünk.
-Köszi Rose, már ott is vagyok..
Átment és kicsit később utána mentem. A lányok izgatottnak tűntek, Eddie pedig szorgalmasan lapozgatta a papírokat. Leültem mellé.
-Mindegyik jó.. Te rendben vagy?
-Továbbra sem értem, miért vagyok itt.
-Bízom a megérzéseidben és veled fog dolgozni, nem én akarom eldönteni. Kezdhetünk?
-Ha muszáj.. - sóhajtottam elvéve néhány papírt az asztalról. Csinos, fiatal, képzett lányok. Akár a saját helyemre is kereshettem volna közülük valakit. De a munkám volt az egyetlen, amiben még nem okoztam csalódást másoknak. - Ám legyen..
-Rose, kérlek kísérd be az első lányt.
Rose kinyitotta az ajtót és szólt pár szót. Azzal a lánnyal jött vissza, akibe beleütköztem. Elmosolyodtam, aztán ő is.
-Ülj csak le - mondtam. Leült, aztán Eddie-re néztem. - Kezded, vagy..?
-Csak kérdezgesd - mosolyodott el. Rendben. Kérdezgessem. Mégis miről? Kezdtem az elején.
-Üdv nálunk, hogy hívnak? Mesélj magadról.
-A nevem Hannah Simpson.. - kezdte. Remek. Egy Simpson. - 24 éves vagyok, egyetemista.
-Melyik egyetemre jársz?
-Az Argosy-ra.
-Az egy remek iskola - mondta Eddie. - Legalábbis így hallottam.
-Igen, az. Nagyon jó.
Beszélgettünk még pár percet, aztán Eddie elmosolyodott.
-Köszönjük, Hannah. Majd felhívunk.
-Rendben, köszönöm.
Mikor kiment, Eddie rám nézett.
-Ígéretes. Szerinted?
-Az. Ki a következő?
-Hát.. izé.. A neve Ashley Monteiro.
Hangosan felnevettem.
-Köszi, nem.
-Adj neki egy esélyt.
-Változtasd meg a nevét.
Végül behívtuk, de nem volt alkalmas. Nem a neve miatt, hanem a természete miatt. Mindketten türelmesek voltunk, kedvesek. Aztán Rose ki is kísérte.
-A következő lányt Caroline-nak hívják. Van Caroline nevű "ellenséged"? - érdeklődött Eddie. Sóhajtottam.
-Humoros. Egyetlen Caroline-t sem ismerek.
-Rose, kérlek..
-Mit kap az ajtónyitogatásért?
-Fizetem ez ebédjét.. - mosolyodott el.
-Ó értem..
Caroline nagyon kedves volt, de nagyon mű is. Ráadásul fogalma sem volt róla, hogy mi lenne a dolga.
-Miért szeretnéd ezt a munkát? - kérdeztem pár perccel később.
A válasza, miszerint szeretne a titkárnőm lenni, valamiért nem tűnt túl bíztatónak. Eddie arca is ezt tükrözte, mikor felé fordultam. Mikor végül kiment, én mély levegőt vettem, ő pedig nevetni kezdett.
-Ez nem volt semmi.
-Hány lánnyal fogunk még találkozni?
-Tizeeeeeen...hússzal.
-Matematikai történelmet írsz?
-Nem emlékszem, mennyien jöttek.
-Visszahívjam Caroline-t, hogy csináljon neked egy kávét?
-Aljas vagy.
Hosszú nap volt. Legalább tíz-tizenöt lányt hallgattunk még meg. Egyre jobban hiányzott Julie.
-A következő lány Amy - nézett a lapjára Rose. Kiszólt az ajtón, de vissza is fordult egy pillanatra, hogy halkan ugyan, de figyelmeztessen. - Készülj, rajongó.
Amy inkább nézett ki modellnek, mint a következő asszisztensemnek. Pár éve segítettem az Adeline Street egyik projektjében, a blúza is ebből a "kollekcióból" származott. Göndör, barna haja volt, nagy, csillogó szemei. Tüneményes látvány volt, és feltűnően csinos. Eddie tekintete el is mélázott rajta egy-két másodpercig, míg leült elénk, de belerúgtam a térdébe és figyelésre bírtam. Figyelt ő, csak nem arra, amire kellett volna.
-Hello Amy, hogy vagy? - kérdeztem barátságosan. Elmosolyodott.
-Remekül, köszönöm.
-Idegesnek tűnsz, hozzunk egy pohár vizet?
-Nem, köszönöm. Jól vagyok.
-Rendben - mosolyodtam el én is. - Eddie, kérdés?
-Nem, én most csak.. figyelek.
Nem könnyítette meg a dolgomat.
-Miért szeretnéd ezt az állást?
-Lehetek őszinte? - harapott az ajkába izgatottan. Meglepődtem. Van más lehetőséged egy állásinterjún?
-Kérlek.
-Nagy rajongód vagyok, és a férjednek is. Szerintem ti vagytok a legerősebb pár a Földön. Nagyon szeretnék veled dolgozni, te vagy a legjobb.
-Hűha, köszönöm. Mi a helyzet a munkakörrel? Meg tudod csinálni?
-Igen! Mármint.. igen, persze. Nem vagyok egy idegesítő rajongócska, csak izgulok.
-Ne aggódj, rendben? Csak beszélgetünk.
Kiderült, hogy pszichológus és tanár is, és egy autogrammos könyvvel jár állásinterjúra. A beszélgetés végén kért egy aláírást, aztán mosolyogva kiment.
Az utolsó kettő azonban pozitív meglepetést okozott. Alice Young, a kívül-belül tökéletes egyetemista, az iskola újságjának szerkesztője, pszichológus hallgató, jótékony lélek. Ráadásul egy visszafogott rajongóm, aki azon kevesek közé tartozott, akik még hittek bennem. Nem tűnt izgatottnak, de amikor kicsúszott a számon, hogy nagy eséllyel megkapja az állást, egy idegesebb szempillarebegtetésből azt szűrtem le, hogy nagyon is az volt. Elmosolyodtam és kiment. Joy. Ő volt az utolsó lány. Los Angelesben született, 26 éves, ambíciózus pszichológus. A motivációja magamra emlékeztetett.
-Miért szeretnéd ezt a munkát?
-Mert szeretem ezt csinálni. Mindig olyan akartam lenni, mint te. Egy barátságos, megbízható pszichológus, aki nem azért hallgatja végig az embereket, mert pénzt kap érte, hanem mert segít vele másokon. Ingyen is csinálnám.
-Megjegyzem.. - viccelődött Eddie. Elmosolyodtam, aztán megcsörrent a telefonom.
-Bocsi, elfelejtettem kikapcsolni. Chester hív, felvehetem?
-Menj csak.. - mondta. Kimentem a mosdóba és felvettem.
-Szia Édesem, mi újság?
-Hiányzol, mikor jössz?
Ránéztem az órámra. Jól elrepült az idő.
-Nem tudom, állásinterjúk folynak. Julie helyére keresünk valakit.
-Értem. Hogy megy?
-Egyelőre jól. Eleinte semmi kedvem nem volt hozzá, de elég bíztató a helyzet. Azért a rajongókat nem úsztam meg. Volt egy-két érdekes eset.
-Jól van. Elvittem Mikey-t az edzésre, Adie egy barátnőjénél van. Nekem el kell mennem, majd találkozunk este.
-Oké. Vissza kell mennem.
-Menj csak Szivem, szeretlek.
-Szeretlek, Chaz. Otthon találkozunk.
Visszamentem Edhez, ő pedig elment egy találkozóra. Egy olyan találkozóra, ami megváltoztatott mindent. Ehhez menjünk vissza az időben aznap. A srácokkal próbált, mikor megcsörrent a telefonja. Nem ismerte fel a számot, de a hangot igen.
-Wentz.. mit akarsz?
-Van egy levelem Reenzy-nek.
-Küldd be a magazinhoz.
-Ez nem olyan. Személyes. Hozzám küldték, de az ő neve van rajta.
-Miért nem őt hívod ezzel?
-Hívnám én, ha nem tiltotta volna le a számomat.. - sóhajtott. Chester kishíján elnevette magát. Azért egy hatalmas vigyornak nem tudott az útjába állni.
-Értem. Attól még elküldheted a magazinhoz.
-Gondoltam beadom hozzátok, ha otthon vagy. Arra megyek úgy egy óra múlva.
-Nem vagyok otthon, de beszélnünk kéne.
-Éreztem, hogy egyszer sor kerül rá.. hát legyen. Ma egész délután a Hollywood Boulevardon vagyok egy stúdióban. Van ott egy bár a patika mellett. Corner Zone, ismered?
-Igen. Tudom, hol van.
-Rendben. Ott találkozunk mondjuk.. két óra múlva. Megfelel?
-A közelben vagyok. Ott leszek.
Mikor letették, Chester sóhajtott.
-Randid van Pete-tel? - érdeklődött Brad a gitárját hangolva.
-Jah. Beszélni akarok vele. Van egy érzésem, hogy valami megint van közöttük.
-Szerinted jó ötlet? Reenz dühös lesz, ha megtudja. A helyedben előbb beszélnék vele.. - fűzte hozzá Mike.
-Inkább nem. Az utamba állna. Le akarom zárni ezt a háromszög dolgot. El sem hiszed, milyen jó érzés tudni, hogy végre megnősül. Komolyan azon gondolkodom, hogy küldök nekik valami nászajándékot.
-Hát, öregem.. ez a te döntésed. De én inkább aludnék rá egyet.
-Nem akarom meggondolni magam. Végre eltűnik az életünkből. Nem engedem, hogy visszatáncoljon. És nekem kell vele beszélnem, mert ha az asszony teszi, akár fordítva is elsülhet. Már rég a kezembe kellett volna vennem a dolgokat. Hagytam elfajulni.. - sóhajtott. - Mindegy, sosem késő. De ez maradjon köztünk.
-Nem szólunk róla. Vedd csak kézbe, amit kézbe kell venned.. - szólt hozzá Joe is. Nem okozott csalódást.
Chesterrel egy óra múlva beszéltem, aztán elindult a bárba. Pete már várta. Az italát kavargatta, mikor meglátta az ajtóban. Sóhajtva ivott bele, aztán Chester leült hozzá.
-Tessék, a levél.. - adta át a borítékot Chesternek. Megforgatta, hátha csak egy szerelmes üzenet tőle, de nem az volt. Eltette és rendelt ő is.
-Nézd.. róla akarok beszélni veled.
-Tedd azt, bár tudom, mit fogsz mondani.
-Hol is kezdjem.. - sóhajtott. - Talán az elején. Mikor megismerkedtem vele, egy.. édes, aranyos, csupaszív lány volt. Tele volt álmokkal, érzelmekkel, és még a közelemben lenni is félt, mert annyira szeretett. Nagyon sok rajongóval találkoztam már, nem kell ezt részleteznem, te is tudod, milyenek. De hozzá hasonlóval még soha. Egy volt a millióból. Szó szerint. Megláttam és tudtam, hogy ő az. Azért mentem keresztül mindenen, hogy mellette éljem le az életem. Minden rendben is ment, míg nem jöttél te. Nem mondom, hogy csak a te hibád, valamit biztos rosszul csináltam, ha ennyire felkeltetted az érdeklődését, de valljuk be: előtted még csak nem is gondolt rá, hogy bárkivel megcsaljon. Ezt veheted bóknak, aminek akarod. A lényeg ugyanaz: rengeteget változott miattad. Tudom, hogy szereted. De sajnos ő is szeret téged. Nem tudom, miért, vagy hogyan történt, de így van. Lehet, hogy erősnek tűnik, de valójában nagyon labilis és törékeny. De ez ne tántorítson el. Vedd feleségül Danielát. Nem várhatsz rá örökké. Nem akarok nagyképű lenni, de nincs esélyed ellenem.
-Ezért küldtem haza, mikor úgy láttam, hogy nem boldog..
-Pontosan. Reenz már egy teljesen más nő. Sosem láttam ennyire bizonytalannak semmiben. Ráadásul nem hagyja, hogy segítsek neki. Ezért jöttem ide. Szeretném letudni ezt az egészet. Te vagy a fő oka annak, hogy ennyire maga alatt van. Te rendítetted meg a boldogságában. Oké, gondolom nem szándékosan, hiszen szereted.. De ha tényleg így érzel, akkor megkérnélek rá, hogy nősülj meg és maradj tőle távol. Szeretném, ha megint ugyanaz lenne, aki régen. Szükségünk van rá, és Daniela sem azt érdemli, hogy összetörd a szívét.
-Tudom. Igazad van..
-Beszéltem vele erről nem rég. Mármint Reenzy-vel. Ugyanúgy, ahogy most veled is. Belefáradtam már ebbe az egész drámázásba, csak azt akarom, hogy megint boldog legyen a családom. Próbálom elfogadni, hogy fontos vagy neki, hogy szeret, mert végülis ez nem az ő hibája. És igazából a tiéd sem. Csak az, hogy nem hagytad őt békén, mikor nem volt más. Nagyon bekavartál, de most lezárhatod.
-Megpróbálok segíteni valahogy. Rengeteget jelent nekem, boldognak akarom látni. Csak annyira.. nem is tudom, hogy fejezzem ki magam, hogy ne verj agyon érte.. - nevetett, majd sóhajtott. - Nem tudom megmagyarázni, miért szeretem így. Mert tényleg szeretem.
-Akkor hagyd, hogy megint önmaga lehessen. Talán te vagy az egyetlen, aki megért engem. És fordítva. Egyszer már beláttad, hogy mellettem a helye. Ne akard meggondolni magad.
-Nem, erről szó sincs.. - sóhajtott Pete. - Egész egyszerűen nehéz. Most, hogy van nekem Daniela, tök ugyanazt érzem, amit Reenz. Marha nehéz két embert egyformán szeretni, vagy az egyiket kicsit jobban, de mégis ugyanúgy. Fogalmam sincs, ő hogy bírta ezt annyi éven át. Te nem láttad, milyen volt velem és ne haragudj, ha dühít, de ezért vagyunk itt, hogy megbeszéljük.
-Figyelek. Mindig kíváncsi voltam, mi is zajlott köztetek. Ő mindig ugyanazt mondta, veled meg inkább nem akartam megbeszélni, nehogy balhé legyen a vége.
-Akárhányszor olyan helyzetbe kerültünk, éreztem, hogy megtenné. Nem vagyok rá büszke, de sokszor próbálkoztam nála. De tudod.. bármennyire is közel kerültünk egymáshoz, te voltál az első. Akartam én mással lenni, békénhagyni, de gyakran nem ment már. Egyikünk sem akarta tönkretenni, ami köztetek van, de én gyengébb voltam. Nem neked akartam vele keresztbe tenni, igazából nem tudom, mit akartam. Őt. Talán ennyi.. Ő kellett és hülye voltam.
-De most ott van Daniela. Temperamentumos portugál csaj, jól néz ki, aranyos, és bár nem beszéltem vele sokat, de okosnak tűnik. Nyertél a lottón.
-Igen. De nem Reenzy.
-Nem, nem Reenzy. De ne hasonlítsd őket össze. Sokban különböznek, de ha szereted, annyira nem lehet más. Vedd el, alapítsatok családot, éljetek boldogan és hagyd, hogy az én családom is ezt tegye.
-Ha tudnád, hányszor próbálta ő is ezt mondani.
-De nem tudta, mert fontos vagy neki. Akár elfogadom, akár nem. Engem nem érdekel, ha barátok vagytok vagy találkoztok, de a legjobb az lenne, ha elfelejtenéd.
-Majd idővel. Addig meg.. tartom a távolságot, ahogy ő is kérte a múltkor.
-Mikor múltkor?
-Nem is tudom. Két hete? Egy ideje került és tudni akartam, hogy haragszik-e vagy valami. Mármint Daniela miatt. Eléggé feldúltnak tűnt. Felhívtam és gyakorlatilag végleg elköszönt. Vagy csak próbált lerázni. Nem tudom.
-Elég stresszes, az igaz. De nem gondoltam, hogy az eljegyzés miatt.. Már értem.. - sóhajtott Chester az italába kortyolva. Pete is ezt tette.
-Nem tudom, miért. De azt igen, hogy aggódik Daniela miatt. Nem akarja, hogy megbántsam.
-Jobb barát, mint feleség..
-Ne mondd ezt.
-Pedig így van. Lassan már ez az igazság. Pont neked magyarázzam? Ki tűrné el, amit csináltatok? Senki. Én meg most is azért vagyok itt, hogy neki segítsek. Sokszor úgy érzem, meg sem érdemli.
-De mivel szereted, megbocsátasz neki. Ráadásul tudod, hogy visszafogta magát. Jó, nem mondom, hogy tökéletes, de igyekezett. Most is igyekszik.
-Tudom.
-Nézd.. nem ítélem el, ami közted és az exed között történt. Emlékezz, hogy én is a volt nejem karjaiban kötöttem ki, mikor befordultam. Szóval még meg is értem, miért és hogyan történt. De ne felejtsd el, hogy ez volt a fő oka, hogy végül feladta. Meg az ünnepek, a családi összejövetelek.. ezek kikészítették. Gyakran mondta, hogy hiányzol, de látni sem bír. Nagyon sajnáltam érte. Akkor is, ha utána történt, ami történt.
-Tudom, mondta sokszor. Amikor csak lehetett, a fejemhez vágta és őszintén szólva nem találtam valami igazságosnak. Persze, megbántam, megérdemeltem, de szenvedtem is miatta eleget. Csak az a baj, hogy nem vette észre, hogy miatta történt.
-De észrevette. Sokat beszéltünk, míg ott lakott velem. Senkit nem hallottam még annyiszor sírni. Ezért próbáltam ellazítani. Hogy érezze jól magát. Hátha akkor könnyebb a döntés.
-Tudod, mi a vicces? Hogy bizonyos értelemben még hálás is vagyok, amiért befogadtad. Pedig először meg tudtalak volna ölni érte.
-Emlékszem.. - mosolyodott el Pete. Megcsörrent a telefonja. - Ó, hogy nem tudnak nélkülem élni.. Mennem kell, bocs.
-Nekem is lassan.
Felálltak, fizettek, a parkolóban kezet ráztak.
-Hát.. sok sikert. Fura, hogy én mondom ezt, de remélem sikerül rendbehozni mindent.
-Tényleg fura..- nevetett Chester. - De annál nem furább, hogy kezdelek megkedvelni.
-Most, hogy már nem vagyok útban?
-Naná.. - válaszolt mosolyogva. - Üdv Danielának.
-Átadom.
Mindketten mentek a dolgukra és én az egészről mit sem tudtam. Chester teljes nyugalommal tévézgetett a nappaliban, mikor hazaértem. Nyűgös voltam.
-Szia - huppantam le mellé. Adtam neki egy puszit és sóhajtottam. - Mit nézel?
-Nem tudom. Milyen napod volt? Megvan az új asszisztens?
-Meg.. talán. De nagyon kimerültem. Az a sok lány, a sok információ, a kis csacsogó, nevetgélő hangjuk.. - megtornáztattam a nyakam, mire ő az ölébe húzott és kikapcsolta a tévét. - Ne, most nem vagyok ráhangolva..
-Egy masszázsra?
-Arra talán - mosolyodtam el. - Gyerekek?
-Fent vannak az emeleten. Minden rendben, már csak le kell fektetni őket.
-Örök hálám. Megyek, beköszönök nekik.
-Nem mész sehová.. itt maradsz velem.
-Chaz, mondtam, hogy hagyj..
-Én meg mondtam, hogy nem.. - suttogta mosolyogva. Csókolgatni kezdett és szép lassan ellazított. - Feküdj le, megmasszírozlak.
Nem kellett kétszer mondania. Levettem a pulcsimat és lefeküdtem. Ő elindította a CD lejátszóba bekészített relaxálós válogatást és lassan, kéjesen masszírozni kezdett. Kéjes alatt azt értem, hogy behatóan. Mármint.. alaposan.. élvezetesen.. Imádtam a kezeit a hátamon. És a csókjait is. És azt is, amit utána fent csináltunk.
Másnap teljesen stresszmentesen, kipihenten, energikusan és vidáman libbentem be a szerkesztőségbe. Boldogabb nem is lehettem volna - leszámítva, mikor Julie délután összepakolta a cuccait az irodában. Szomorkásan néztem utána, aztán sóhajtottam és folytattam a munkámat. Éppen anyagot kerestem a cikkekhez, mikor rábukkantam egy blogra. Talán fáradt lehettem és rossz szavakat írtam a keresőbe, de kidobott pár oldalt Chester nevére. Elmosolyodtam és eszembe jutottak a csókjai. Aztán az, hogy mennyire elő tudja hozni belőlem a rajongót ennyi év után is. Úgy döntöttem, tartok egy kis nosztalgiaszünetet. Hát nem kellett volna. A frissebb bejegyzések között már a randijáról is írtak. Pete-tel. Teljesen meglepődtem, szinte le is döbbentem tőle. Alig vártam, hogy elteljen még az a pár óra, míg haza nem mehetek. Nem telefonon akartam megbeszélni. Idegtépő lassúsággal telt az idő, és Chester még nem volt otthon, mikor hazaértem. Vártam rá néhány órát, közben elmentem Adie-ért a suliba. Úgy húsz perccel utánunk ért haza.
-Szia Kicsim - csókolt meg mosolyogva. Sóhajtottam.
-Beszélnünk kell.
-Hallgatlak.
Leült mellém és csendben várta, hogy beszéljek.
-Az elmúlt pár órában megpróbáltam összeszedni a gondolataimat, mert szeretnék tisztán és egyértelműen fogalmazni, hogy semmit ne érts félre..
-Ez nagyon komolyan hangzik. Történt valami?
-Hol voltál tegnap délután?
-Szóval tudod. Elmondta?
-Nem. Csak megtudtam. Miért nem mondtad el?
-Gondoltam jobb, ha nem tudsz róla. Tudom, hogy nem szereted, ha a hátad mögött intézkednek.
-De mégis így tettél.
-Segíteni akartam. Kicsim, figyelj. Nagyon régóta tart már ez a dolog köztetek és én szinte soha nem balhéztam miatta. Nem is fogok. Elmondom, miért. Érzel, amit érzel, velem vagy és a lehető legjobban igyekeztél. Egy ilyen helyzetben fogalmam sincs, hogyan viselkedtem volna, de nem is ez számít. Szeretlek és nem foglak emiatt elítélni.
-Akkor se avatkozz bele a dolgaimba, ha kérhetem.. Tudom, hogy nagyon messzire ment ez az egész és hidd el, ha lehetne, azonnal le is zárnám, de nem tudom. Már nem. Túl sokat jelent nekem, hogy csak úgy elfelejtsem. Ennek ellenére megpróbáltam és ha nem találkoztál volna vele, akkor ő is tovább tudott volna már lépni, ugyanis a múltkor beszéltem vele és megmondtam neki, hogy amíg nem tud barátként kezelni, inkább ne is beszéljünk. Nem tudom, miket mondtál neki, de lehet, hogy fordítva sült el a dolog.
-Én csak arra kértem, hogy vegye feleségül Danielát és hagyja, hogy boldogan élhesd az életed, ahogy előtte. Teljesen higgadtan és barátian beszélgettünk.
-Barátian? Chester.. azóta utálod, hogy először beszéltetek..
-Ami azt illeti, kezdem megérteni. Csak kellett neki valaki, aki eltereli rólad a figyelmét. És most, hogy megtalálta, te jobban figyelsz rá. Ezért avatkoztam a dolgodba, bár ez az én dolgom is és nem értem, miért vagy ezen kiakadva.
-Nem vagyok kiakadva, egyszerűen csak nem tudom, miért kellett vele beszélned. Elintézem, megoldom.
-Évek óta intézed.. - sóhajtott.
-Úgy mondod, mintha kezdettől fogva a szeretőm lett volna és legalább naponta láttam volna.
-Nem. Csak már belefáradtam. Megértelek téged is, mert tényleg nincs sok elvárásod és nyílván ő is elég jó neked, ráadásul bókolt, flörtölt, próbálkozott.. nehéz volt ellenállnod, mégis megtetted. Sokáig. Aztán elszúrtam, és már nem adtam okot az önmegtartóztatásra, és bele is szerettél. Az érzéseiden nem változtathatsz. De itt vagy velem. Nekem ez számít. Őt meg majd elfelejted, ha mással lesz boldog és békén hagy téged.
-Mi a fenétől vagy ilyen nyugodt? Hogy lehetsz ilyen közömbös, mikor erről beszélsz?
-Miért? Veszekedjek?
-Nem, csak a frászt hozod rám.. - nevettem. Igazából sírni könnyebb lett volna. Igaza volt, de talán ezt akarta elérni. Hogy belássam én is. - Drágám.. nagyon szeretlek, de kérlek.. hagyd rám ezeket a dolgokat, majd én elrendezem. Ne tegyél nekem ilyen szívességeket, jó?
-Szívességet? Kettőnkért tettem. Hogy végre nyugodtan élhessünk.
-Akkor se. Nem szeretem, ha beleszólnak a dolgaimba. Tudom, hogy lassan haladtam vele, de fokozatosan továbbléptem volna.
-Volna?
-Nem úgy értettem.. - sóhajtottam.
-De. Persze. Tudod, mit? Hálásnak kéne lenned. Meg kéne köszönnöd, hogy levettem ezt a terhet a válladról. Ehelyett mit csinálsz? Engem hibáztatsz, amiért beleszóltam az életedbe. Ez a közös életünk, jogom van beleszólni, ha elcseszed.
-Chester, kérlek..
-Mit kérsz? Az előbb még zavart, hogy nyugodt voltam, most már az is zavar, ha nem vagyok az? Vagy én zavarlak? Ha nem akarsz velem lenni, ott az ajtó, viszlát.
-Miről beszélsz?
-Féltékeny vagy, nem? Ő is kell neked, és most, hogy Daniela elvenné tőled, hirtelen már fontos és próbálod visszakapni. Ezért mondta Daniela, hogy el se menj az esküvőre?
-Az istenért, Chester. Nem akarom őt visszakapni.
-Akkor miért zavar, hogy beleszóltam?
-Mert zavar.
-Félsz, hogy esetleg én meggyőzőbb voltam? Hogy végre elfelejt és mással lesz boldog? Ettől félsz, nem? Hogy már nem vagy elég érdekes neki.
-Ezt itt akár abba is hagyhatod.
-Miért? Talán nem igaz? Látom rajtad, hogy kikészít még a gondolata is, hogy megnősül. Hogy várhatod, hogy tétlenül üljek és nézzem, hogy belesavanyodsz?
-Ennyit arról, hogy megértesz.
-Ennyit arról, hogy elrendezed. Magyarázd el nekem, hogy mi a fene olyan vonzó benne. Mitől jobb, mint én?
-Nem jobb nálad.
-Akkor miért nem tudod elfelejteni? Ennyire beleszerettél? - Elfordítottam az arcom és mély levegőt vettem. - Nézz rám. Szerelmes vagy belé?
-Hagyjuk ezt.
-Szóval igen.
-Igen. És? Most mi lesz? Összecsomagolsz és elzavarsz, hogy állítsam meg az esküvőt?
-Ezt akarod, nem? Közéjük állnál, csak nem tudsz, mert Pete lemondott rólad. Tudod mit? Örülök neki. Sőt. Nagyon jófej volt tegnap.
-Mit mondtál neki?
-Az nem számít.
-Nekem számít! Ha már helyettem intézkedsz, akkor szeretném tudni, miket mondtál neki.
-Féltékeny vagy, ugye? Vissza akarod kapni?
-Maradj ki ebből. Én majd elrendezem.
-Mikor?! - kiáltott rám dühösen. Kezdte elveszíteni a türelmét és a higgadtságát. Ahogy én is.
-Azt bízd rám.
-Meddig akarod még, hogy tétlenül üljek, mi? Mit vársz tőlem? Hogy egy unalmas papucs legyek, míg te a szeretőddel szórakozgatsz?
-Nem a szeretőm.
-És én ebben hogyan legyek biztos? Semmi bizonyítékát nem látom, hogy ne így lenne.
-Itt vagyok, ez elég lehetne.
-Persze. Azért vagy itt, mert neki már van más. Mit akarsz? Mit kellett volna tennem? Mondtam volna, hogy hagyja el a lányt, aki végre eltünteti őt az életünkből, aki végre szereti és akit ő is szeret, hogy életed végéig a szeretőd maradjon? Azt akarod, hogy magára maradjon, hogy senki ne vehesse el tőled? A francba az egésszel, miről beszélünk egyáltalán? Az ÉN feleségem vagy és semmi dolgod vele. Ez nem csak a te életed, hanem a miénk! De túl önző vagy, hogy belásd, mit tettél velem, a gyerekekkel, de főleg magaddal! Én vagyok a rossz, amiért beszéltem vele? Már rég meg kellett volna tennem, mert sokkal többet ért, mint az, hogy felváltva szereted és utálod. Egyetlen beszélgetéssel meggyőztem, hogy legyen boldog nélküled. Egyetlen eggyel. Megpróbáltad valaha elmagyarázni neki? Mi? Próbáltad egyáltalán vagy csak élvezted, hogy utánad liheg?
-Próbáltam. Nem is egyszer. Elhiheted. És ha Daniela nem lenne, még mindig nem értené meg. Szóval ne magadra legyél büszke, hanem Danielára, amiért elterelte rólam a figyelmét.
-Örökké hálás leszek neki ezért, ellentétben veled. Nem érdekel, mivel takarózol, tudom, hogy őrülten féltékeny vagy és tudod mit? Leszarom. Az egész a te hibád. Már rég el kellett volna tüntetned az életünkből és én most megtettem helyetted. Ha tényleg szeretnél, nem veszekednél velem, hanem megköszönnéd. Megértettem, hogy nehéz őt elutasítanod, de örültem, hogy igyekeztél, ezért akartam segíteni. De már látom, hogy csak kényelemből nem koptattad le.
-Akkor most biztos az jön, hogy kényelemből maradtam veled, nem igaz?
-Miért, nem így van?
-Ha tényleg ezt gondolod rólam, akkor nincs mit bizonygatnom.. - Elindultam az emeletre és összecsomagoltam. Nem akartam vele jobban összeveszni, de tudtam, hogy már közel járunk hozzá. Megint menekültem a gondok elől. Megint úgy éreztem, hogy ha maradok, akkor már csak azt nézhetem végig, ahogy a boldogságunk elhajózik az élet tengerén. Én meg könnyes szemekkel nézhetek majd utána egy lakatlan szigetről.. Mély levegőt vettem és levittem a bőröndömet.
-Hová mész?
-Chester, ez nem megy. Én.. tudom, hogy szeretsz és én is nagyon szeretlek és el sem hiszed, mennyire sajnálom, de időre van szükségem. Csak pár napra, míg enyhül a nyomás. Nagyon feszült vagyok, többek közt Pete miatt is és nem akarok még többet ártani magunknak. Azt is megmondom, hol leszek, ha akarod. Most tényleg csak egy kis magányra van szükségem. Rendezni akarom az érzéseimet, hogy végre megint minden rendben lehessen köztünk. Kérlek, érts meg.
-Értsem meg? Mit? Hogy megint miatta hagysz el engem és a gyerekeidet?
-A mi gyerekeink.
-Egészen biztos?
-Hogy mi?
-Ki tudja, kinek a gyerekeit nevelem ebben a házban? Jó, Mikey az enyém, mindenben hasonlít. De Adie? Az én lányom, vagy az övé? Előtted csak fiaim születtek és Pete után lettél vele terhes.
-Ezt nem gondolhatod komolyan.
-Nem is mondtam. Kérdeztem. Jó lenne időben tudni, hogy egy ribancot vettem-e feleségül.
Gondolkodás nélkül felpofoztam. Őrülten zakatolt a szívem a fájdalomtól, amit ezek a mondatok okoztak. Egyszerűen utáltam azért, hogy akár csak egy pillanatra is megfordult a fejében, hogy képes lennék évek óta a szemeibe hazudni. Egy szót sem akartam már beszélni erről. A tetteim mindent elmondtak. Felkaptam a cuccaimat és elindultam kifelé, de nem hagyta. Lenyeltem a fojtogató sírást és próbáltam higgadt maradni.
-Csak engedj el, jó?
-Válaszolj!
-A tiéd! - kiáltottam rá könnyes szemekkel. - A mi lányunk, Chester.. Hogy hiheted, hogy nem? Hogy gondolhatod, hogy.. Bármennyire is közel jártam hozzá, nem csaltalak meg. Soha, mielőtt te meg nem tetted.
-Persze, kezdjük előről. Hibáztass megint engem mindenért.
-Nem hibáztatlak. Volt rá okod és gyűlölöm magam érte, de attól a helyzet még nem változik. Sosem lettem volna képes rá, míg le nem feküdtél vele és ezért szerettem bele Pete-be, míg ott voltam. Mert nem tudtam rádnézni sem, hogy ne kelljen látnom a végét annak, amit nehezen felépítettünk. Amit közösen felépítettünk. Chester, neked fogalmad sincs az egészről. Annyira össze vagyok zavarodva, olyan bonyolult ez nekem, legkevésbé arra volt szükség, hogy megkérdőjelezd, hogy Adie a közös lányunk. Miért kellett beszélned vele? Már haladtam.. Miért nem vártál?
-Mire vártam volna? A napra, mikor hazajövök és nem vagy itt, csak egy üzenet vár a nappaliban, hogy leléptél vele és sosem látlak többé? Mire kéne várjak még ennyi év után? Segíteni akartam, de te csak a hülyeségeidet hajtogatod, mert a féltékenység már teljesen elvette az eszed!
-Bármi történt is Talinda előtt, ami utána történt, az csak a te hibád. Miattad szerettem bele, miattad feküdtem le vele és miattad akarok vele lenni most is!
-Remek! Akkor menj, megint, de ezúttal ne gyere vissza hozzám. Ha téged nem érdekel a házasságunk, akkor engem sem érdekel már. Menj és váljunk el, attól majd egyszerűbb lesz az életed, nem igaz? Törd csak össze Daniela szívét és az enyémet is, mit számít? A lényeg, hogy Pete a tiéd legyen.
-Eddig ez meg sem fordult a fejemben, de most már alig várom a napot.
Nagyot csattant mögöttem az ajtó. Fogalmam sem volt, hová menjek. Azt sem tudtam, miért megyek egyáltalán. Tényleg nagy volt a nyomás; Julie elment, hozzá kell szoknom egy idegenhez, Pete megnősül, jó barátnak kéne lennem, de elszúrtam, jó feleségnek kéne lennem, de szintén elszúrtam, a munkámmal is le voltam maradva, ráadásul összevesztünk Chesterrel. Csak azt tudtam, hogy túl ideges vagyok. Túl feszült. Rá kell gyújtanom - gondoltam, mikor megálltam egy pirosnál. A következő boltba be is mentem. Vettem egy dobozzal és kiültem a kocsiba. Egy ideig csak néztem, aztán lehúztam az ablakot és meggyújtottam egy szálat. Hátradőltem és a tükörben a mögöttem álló kocsiba bepakoló boldog családot néztem. Valaki kivette a cigit a kezemből.
-Hello Bébi - mosolygott rám Travis. Beleszívott az elkobzott cigimbe, aztán elnyomta. - Nem kéne ezt a szart szívnod. Legalább valami minőségivel pusztítanád magad..
-Már mindegy, csak kellett.. Beülsz?
-Inkább szállj ki, ragyog a Nap. Mi a baj, miért sírtál?
-Összevesztünk Pete esküvője miatt.
-És most mi lesz? Várod, hogy felhívjon?
-Igazából pár napra el akartam tűnni. Kitisztítani a fejem, tudod.
-És hová mész?
-Bárhová.. - sóhajtottam. Sóhajtott ő is és gondolkodva nézett.
-Van egy motel. Nem olyan messze innen. Gyakran szállok meg ott, ha ihlet kell. Neked is tetszene.
Tetszett is. Elkísért a motelbe és kivettem egy szobát. Beszélgettünk kicsit, aztán magamra hagyott. Egyelőre csak ő tudta, hol "rejtőzöm" és szerettem volna, ha így is marad. Néhány nap nem sok idő, de elég lehet, hogy elcsendesedjen a vihar és én is összesöpörjem a lelki törmelékeimet.

A cikket írta: Reenzy

1 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2012. február 27. 00:24
Ó, te nőőőő! Menekülni a gondok elől?? Ezt teszi egy pszichológus? Megmondani egy férjnek, hogy mást szeretünk?? Soha! Felmelegíteni a régi kapcsolatot? Soha! Ha valami elromlik, az bizony örökre felböffen. Amúgy borzasztóan gyűlölöm, ha egy férfi megüt egy nőt, de Chester helyében már....nem is tudom. Teljesen igaza van. Chesternek!
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: