89 - Végső búcsú 2/2
Látogatók száma: 59
Az életben néha választanunk kell a vágyaink között. Bárhogy is döntünk, valamiről le kell mondanunk érte. Ezért aztán mindig lesz egyfajta hiányérzet a szívünkben. De ha jól döntünk, akkor megéri ezt éreznünk és amit választunk, bőven kárpótolhat érte..
A Nappal ébredtem. Mikor kinyitottam a szemeimet és körbenéztem, egy mély levegővétellel nyugtáztam, hogy minden valós és épp készülök segédkezni egy esküvőben, ami véget vet a tiltott kötelékeinknek. Sóhajtva másztam ki az ágyból. Bementem a mosdóba és megmostam az arcomat, a nyakamat. Közben megcsörrent a telefon. Megtörölköztem és visszamentem a szobába. Leültem az ágyra és felvettem a telefont.
-Igen?
-Reenzy? Mona vagyok.
-Szia, hol szerezted meg ezt a számot?
-Megkérdeztem Julie-t, tudja-e, hol vagy, mert az elmúlt két napban nem vetted fel a mobilodat és aggódtam érted. Azt mondta, hogy Hawaii-ra mentél és megadta a hotel nevét, szóval.. nem volt nehéz.
-Jól van.
-Miért nem vetted fel a telefonodat?
-Mert nem hoztam magammal. Nem akartam, hogy bármi is elterelje a figyelmemet. Szeretnék az esküvőre koncentrálni.
-És? Hogy megy? Lenyúltad már a vőlegényt?
-Vicces.. - sóhajtottam. - Segíteni jöttem ide, nem megállítani őket. Julie mondhatta volna ezt is.
-Mondta is, csak vicceltem. Nyugi. Tudom, miért vagy ott és büszke vagyok rád. Jobb későn, mint soha. Daniela megbocsátott?
-Igen, szerencsére.
-Őszintén szólva nem érdemelted meg, de azért örülök neki.
-Tudom, de most csak az esküvőjük számít.
-És Chester?
-Mindent megpróbálok, hogy visszaszerezzem.
-Hát.. ezért hívlak éppen. Chester sem vette fel a telefonját. Megkért, hogy vigyázzunk a gyerekekre és eltűnt.
-Mi? Hová ment?
-Phoenixbe. Az apja kórházba került és az anyjának szüksége van rá.
-Jesszusom.. és hogy van?
-Azt hiszem, jobban. Hívtam Chestert, de nem vette fel a telefonját. Aztán az anyja egyszer mégis. Azt mondta, hogy Claire-rel ment sétálni.
-Ki az a Claire?
-Claire.. ő volt Chester reménytelen szerelme általánosban. Többet nem tudok, de gondoltam, szólok.
-Szerinted még érdekli?
-Fogalmam sincs. Nem tudom, mikor látta utoljára. Nem hiszem, hogy ennyi év után is bele lenne zúgva, de talán nem úszod meg a Wentz-játékodat következmények nélkül.
-Hát.. köszi. Most mennem kell. Danielával reggelizek.
-Mikor jössz?
-Holnap.
A reggeli természetesen nem volt lebeszélve, de nem akartam Chesterre és Claire-re gondolni. Most fontosabb volt, hogy lezárjam az életem egy hosszúra sikeredett fejezetét. Felöltöztem és lementem reggelizni. A teámat kortyolgattam, mikor Daniela izgatott mosollyal lépdelt oda hozzám.
-Úgy örülök, hogy nem kell felmennem a lépcsőn ebben a rohadt cipőben. Kész vagy?
-Kész mire?
-Megyünk vásárolni!
-Jah.. oké, mehetünk, persze.
-Jól vagy? Fáradtnak tűnsz.
-Még nem álltam át. Menjünk.
Összeszedtem magam és elkísértem a szobájukba, hogy átvegye a cipőjét. Sokat szidta közben, de én csak Chesterre gondoltam. Aztán elmentünk vásárolni. Legalább öt különböző üzletbe bementünk, hogy ellenőrizzük, minden megérkezett-e, amit rendelt. Még előző napra. Mindent készen akart tudni szombatra, ahogy tanácsoltam. Megnéztük a tortát, a virágokat, vettünk pár kiegészítőt - beleértve a nászéjszakára szánt fehérneműt is. Kicsit furán éreztem magam, de felvidított az idegessége. Elképesztő volt, mennyit visongott örömében. A tortát például azonnal fel is tudta volna falni. Nagyon jól éreztem magam a társaságában. Egy kis étteremben ebédeltünk, aztán visszamentünk az üzletekhez és igazítottunk a ruháján egy keveset. Teljesen elállt a lélegzetem, mikor kilépett a próbafülkéből. Főleg, mert elképesztően gyönyörű volt. Ugyanakkor egy pillanatra bele is fájdult a szívem. Mosolyogva nézett rám a tükörben, de a szemeimből mindent kiolvasott. Nem is tudtam, hogy Pete miatt, vagy Chester miatt vagyok épp szomorú. Talán mindketten szerepet játszottak benne. Mikor a varrónő befejezte az igazítást, Daniela felém fordult.
-Hé.. Tényleg nagyon jól esik, amit teszel. Tudom, hogy furcsa érzés, de sokat jelent, hogy megoszthatom életem legszebb napját egy jó barátnőmmel.
-Lehettem volna jobb is.
-Miért hisztizzek? Mert szerettétek egymást? Azt nem lehet irányítani. De idejöttél, hogy rendbehozd. Csak az igazán jó barátok kockáztatnák egymásért, hogy összetörik a szívük. Szóval ne gondolkozz azon, mit rontottál el.
Elmosolyodtam és átöleltem. Örültem a szavainak akkor is, ha tudtam, hogy csak az esküvő izgalma lágyította meg kicsit a szívét.
-Chesteren gondolkodom most.. de majd az is rendbejön. Legalábbis nagyon remélem.. - sóhajtottam és nagyot nyeltem a vállán. Gyengéden eltolt magától.
-Eszedbe se jusson összesírni a ruhámat. Egy vagyonba került!
Nevetni kezdtünk, aztán visszaöltözött és elmentünk sütizni. Mikor visszaértünk a hotelbe, küldött egy üzenetet Pete-nek. Pár perc múlva ott is volt velünk. Fura volt. Mintha minden, amit iránta éreztem, elillant volna. Könnyebb volt a szívem. Sóhajtva ült le hozzánk.
-Milyen napotok volt?
-Nagyszerű - mosolyodott el Daniela, mikor átölelte a nyakát és megpuszilta az ajkait. Már nem zavart. De ha zavart is volna, eldöntöttem, hogy ideje felnőttként viselkedni és örülni a barátaim boldogságának. Daniela beszélni kezdett. Elmesélt mindent, amit aznap csináltunk. Mosolyogva néztem a szemeit, aztán Pete az asztal alatt megsimította a kezem. Meglepetten bámultam rá, de csak mosolygott. A szemei azt kérdezték, jól vagyok-e. Bólintottam, aztán tovább hallgattuk a menyasszony boldog fecsegését.
Pár óra múlva kezdtünk ténylegesen készülődni az esküvőre, de néhány pincér már sürgött-forgott a kertben. Daniela és Pete a vendégeket üdvözölték a hallban, Travisszel a díszítésben segítettünk, és az apró részletek véglegesítésében. Egyszerű, de romantikus esküvő volt. Egy igazán mesés szertartás. Ehhez képest egy rakás vendéget hívtak. Daniela egyre izgatottabb lett, de próbáltam nyugtatni, míg segítettem neki felvenni a ruháját. Aztán visszamentem a vendégekhez. Már este volt, de a fények varázslatossá tették a légkört. A saját esküvőmre emlékeztetett, mikor a lányok kidekorálták a kertünket. Talán onnan származott az ötlet ehhez is. Sóhajtottam, aztán észrevettem, hogy Pete engem néz. Elmosolyodott és felém intett, majd én is ezt tettem és helyet kerestem magamnak. Szerencsére Travis foglalt nekem egy széket maga mellett. Leültem és egy puszival köszöntem meg a figyelmességet.
-Jól vagy? - kérdezte egy mosollyal.
-Hogyne.. - simítottam meg a kezét mosolyogva. Nem gondoltam, hogy ilyen jó érzés lesz majd segíteni Danielának, hogy hozzámenjen valakihez, akihez ennyire vonzódom. Travis tökéletes társaság volt, rengeteget beszélgettünk, míg el nem kezdődött a ceremónia. Mikor Daniela megjelent, mindenki felállt és őt kezdtük nézni. Nagyon izgatottnak tűnt, ugyanakkor csodálatosan nézett ki. Egy másodpercre azt hittem, hogy elájul vagy elszalad, de egyiket sem tette. Mély levegőt vett és belekarolt a kísérőjébe. Elindult a zene. Egy ismerős dallam volt. Travis megsúgta, hogy egy régi Fall Out Boy dal akusztikus verziója. Elmosolyodtam és nagyot nyeltem. Pár hang a fejemben ugyanazt a kérdést ismételgette újra meg újra: mit keresel te itt? Mély levegőt vettem, aztán eltűntek a hangok. Mikor Pete-re néztem, a mosolyában felidéződtek a régi emlékeink. A szerelmi vallomásai. Úgy döntöttem, menekülnöm kell. Daniela úgy nézett rám, mint aki olvas a gondolataimban. Elmosolyodott. Maradtam. Tudtam, hogy bármennyire is jól érzem magam, a következő pár perc fájdalmas lehet. De megérdemeltem. Ez volt a büntetés a hibáimért. Daniela végig Pete arcát nézte, míg az oltárhoz nem ért. Pete teljesen el volt varázsolva. Egy angyal lépkedett felé. Mikor megállt mellette, Pete elmosolyodott és sóhajtott. Kicsit könnyesek lettek a szemeim, mikor így láttam őket. Travis megfogta a kezem, mikor leültünk.
-Jól vagyok.. - súgtam. Adott egy puszit az ujjaimra, aztán végig simogatta őket. Teljesen megnyugtatott. Pete egy kicsit izgatott volt, mikor beszélni kezdett. Ránk nézett, a többi vendégre, aztán mély levegőt vett.
-Először is, szeretném megköszönni, hogy eljöttetek erre a különleges napra. Hogy ennyit utaztatok, miattunk. Daniela megígérte, hogy nem fog kiborulni izgalmában, de én közel járok hozzá, szóval.. Daniela.. el sem tudom mondani, mennyire fontos vagy nekem. Egész életemben egy ilyen társra vártam és most itt állsz előttem, ebben a gyönyörű ruhában.. akár egy angyal. De ez nem csak a külsőd. Nekem igazi angyal vagy. Megmentettél, vigyázol rám a szerelmeddel, a tiszta szíveddel, a varázslatosan bonyolult lelkeddel.. - mosolyodott el. - Nagyon szerencsés vagyok, hogy ma este elvehetlek feleségül.
-Pete.. hadd idézzek egy nagyon jó baráttól.. "Nem számít, mi történik, valaki mindig ott lesz, aki már egy mosolyával is szebbé teszi a napodat. Az, akit mindennél jobban szeretsz." - Felnéztem. Engem idézett az esküvőjén. Alig hittem el, míg nem folytatta. - Ez a barát sok mindenen átsegített már és gyakran mondta, hogy csak várnom kell és megtalálom a tökéletes férfit, akiben teljesen megbízhatok, aki őszintén szeretni fog. És te vagy az. Még most sem hiszem el, hogy a feleséged leszek. Nem találok szavakat, hogy kifejezzem, mennyire boldog vagyok. Talán csak egyet: szeretlek.
Pete elmosolyodott és nagyot sóhajtott. Annyira aranyosak voltak, hogy egyszerűen nem tudtam féltékeny lenni. Elmondták az esküket és Pete megcsókolta. Tapsviharral gratuláltunk az ifjú házasoknak, aztán Daniela könnyes szemekkel mosolygott Pete-re. Ő letörölte az arcát és megcsókolta, aztán magához ölelte. Daniela pár másodpercig sírt a vállán. Közben Pete a szemeivel minket keresett, de már hiába. Travis visszakísért a hotelbe. Egy szót sem szólt, míg nem értünk fel a szobába. Becsukta az ajtót és leült mellém. Mikor kérdőn nézett rám, elmosolyodtam.
-Jól vagyok, tényleg.
-Nem hiszek neked.. - ölelt át sóhajtva. Megöleltem és mély levegőt vettem. - Érthető, mit érzel. Engedd ki nyugodtan, itt vagyok.
Sóhajtottam és pár könnycsepp legördült az arcomon. Nem akartam így érezni magam, hiszen örültem nekik. De nem tagadhattam, hogy egy picit azért kellemetlen is volt a helyzet. Travis pár percig nyugtatott, aztán elengedett.
-Sajnálom, hogy ilyen nehéz eset vagyok. Ünnepelned kéne lent, a barátoddal. Ehelyett itt vagy velem, hallgatod a hülyeségeimet..
-Nem kérted, hogy maradjak. Azért vagyok itt, mert nem akarlak egyedül hagyni. Egyébként sem szeretem az esküvőket és már vacsoráztam.
-Biztos?
-Persze.. - mondta mosolyogva. - Nehogy megint sírni kezdj. Ez a csinos pofi nem lehet szomorú.
Nevetni kezdtem.
-Hogyne. Romokban heverek. Mindent elveszítek, ami fontos. Nem tudom, mi vár otthon.
-Maradj itt egy pár napig.
-Nem lehet. Nem is szeretnék és dolgom is van bőven. Még rendbe kell hoznom egy elcseszett házasságot, rémlik?
-Az egyik legnehezebb dologgal már szembenéztél. Elég erős voltál a mai naphoz, akkor elég erős vagy ahhoz is, hogy visszaszerezd azt, aki ennyi mindent kibírt melletted.
-Olyan hálás vagyok neked.
-Miért?
-Mert őrültként viselkedtem mostanában. Te vagy az egyetlen, aki még törődik velem.
-Ne mondd ezt.
-De mondom, mert így igaz. Így érzem.
Sóhajtva emelte meg az állam, hogy a szemeimbe nézhessen.
-Több ezren szeretnek téged.
-Nézz körbe. Csak te vagy itt velem.
Kicsit elmosolyodott és letörölte a könnyeimet. Továbbra is a szemeimet nézte, aztán nagyot nyeltem. Megsimította az állam, aztán az arcomat. Megöleltem.
-Nagyon jó barát vagy Trav, köszönöm.
Elmosolyodott és sóhajtva simogatni kezdte a hátam.
-Az..
Kicsit még beszélgettünk, aztán elaludtam a karjaiban. Aztán valaki bekopogott. Óvatosan kibújt mellőlem és párnát tett a fejem alá. Mikor kinyitotta az ajtót, Pete állt vele szemben.
-Szia - köszönt meglepetten. - Mit keresel itt?
-Vigyázok rá. Eléggé kimerült. Te hogy kerülsz ide?
-Csak látni akartam. Eljött és aggódtam, hogy jól van-e.
-Jól van. Ne törődj vele.
-Ember.. mi bajod van? - hökkent meg Pete. Travis sóhajtva lépett ki a folyosóra, hogy becsukhassa az ajtót.
-Nekem mi bajom? Neked mi bajod? Mindent megtettél, hogy érdekeld és mikor szerelmes lesz beléd, csak úgy elengeded és eltűnsz? Most meg feleségül veszed az egyik barátját?
-Mi?
-Emlékszel, mikor megegyeztünk valamiben?
-Emlékszem.
-Sosem gondoltam, hogy így kihasználod majd. Fél évig lakott veled, szerinted miért? Szeretett, és még most is szeret, de idejött, hogy segítsen rendbehozni valamit, ami nem is az ő hibája.
-Én nem akartam.. Boldoggá akartam tenni, de Chester kellett neki. Szeretem, de nem várhatok rá örökké. Azt akarta, hogy továbblépjek. Hát megtettem. Most mégis mit csináljak?
-Egész nap Danielának segített, mert azt hiszi, hogy ő tett tönkre mindent, de ha te fel sem bukkansz az életében, vagy békénhagyod, akkor nem fajul idáig az egész. A helyedben sosem engedtem volna el. Most nem a karjaimban sírva aludt volna el.
-Szereted?
-Persze, hogy szeretem, a barátom.
-Mármint úgy, ahogy én.
-Ez nem rólam szól.
-Szóval szereted.
-Igen, szeretem. És? Azért vagyok itt, mert szüksége van rám, mert te elcseszted.
-Tudja, hogy mit érzel iránta?
-Nem, és örülnék, ha nem mondanád el neki soha. Teljesen felesleges. De nem tudom egyedül hagyni. Sosem láttam még ennyire összetörve és ez most nem miattad van. A te hibádból, de nem utánad sír. Chesterrel kell lennie és vele is lesz. Én barát maradok és te eltűnsz szépen az életéből. Hagyd végre békén. Volt esélyed nála, de elszúrtad. Ahogy én is. Törődj bele és menj vissza a feleségedhez.
-Mi az ördög ütött beléd, Tesó? Nem akartam semmit, csak megkérdezni, hogy van. Mióta mondod meg te, hogy mit tehetek? Féltékeny vagy, vagy mi a franc?
Travis mély levegőt vett.
-Igazad van. Sajnálom. Tényleg. Csak kikészít, mikor ez van. Mást sem csinál, csak másoknak segít. Mindig másokért cselekszik, ahogy ma is tette. Ne legyen felesleges. Bizonyítsd be neki, hogy helyesen döntött és hogy van esélye visszakapni az életét. A helyedben sosem keresném többet.. Menj vissza Danielához. Ne okozz neki máris csalódást.
Pete sóhajtott és szót fogadott. Travis visszajött a szobába és felvette a cipőjét. Egy pillanatra felébredtem.
-Trav? - ültem fel álmosan az ágyon. Leült mellém és elmosolyodott.
-Mi az?
-Hová mész?
-Vissza a szobámba. Te aludj csak, rendben?
-Jól van.. - ásítottam. Visszafeküdtem és betakart. - Jó éjt.
-Jó éjt Bébi.. - Megsimította a hajam és ment volna.
-Trav..
-Hmm?
-Köszönök mindent.
-Szívesen.
-Szeretlek.. - sóhajtottam félálomban. Elmosolyodott, adott egy puszit a homlokomra és visszament a szobájába. Fel sem ébredtem, míg a Nap sugarai be nem sütöttek az ablakon. Átfordultam a másik oldalamra, de megcsörrent a telefon. Ébresztés. Lezuhanyoztam, összecsomagoltam, kifizettem a számlát és elindultam a reptérre. Hazafelé mintha hosszabb lett volna az út. Los Angelesben már esett az eső, mikor elindultam a motelbe. Reméltem, hogy az esőcseppek szép lassan lemossák rólam az esküvő emlékeit.
-Jó estét, Mrs. Bennington - üdvözölt Jeremy, mikor elkértem a kulcsot a portán. Szállodából szállodába. Kicsit nyomasztó volt. - Isten hozta újra nálunk. Segíthetek valamiben?
-Nem, Jeremy, köszönöm.
Felmentem a szobámba és sóhajtottam. Olyan üres volt, élettelen.. olyan, mint én. Próbáltam előhívni a kellemes érzéseket Hawaiiról, de talán a szigeten maradtak. Leültem az asztalhoz és megnéztem az e-maileket, hívásokat, üzeneteket. Rengeteg volt belőlük. Mindent félretettem és lefeküdtem az ágyra. Felhívtam Julie-t.
-Igen? - nyögött bele a telefonba, mikor feltápászkodott a kanapéról. Terhesen sokkal lustább volt, mint előtte. Szinte láttam magam előtt, ahogy egész nap csokival tömi magát és szappanoperákat néz. Elmosolyodtam és sóhajtottam.
-Én vagyok. Minden rendben ment. Az esküvő tökéletes volt.
-Helyes. Örömmel hallom. Te jól vagy?
-Persze. Jobban nem is lehetnék..
-Visszajöttél már?
-Igen, itthon vagyok. Mármint a motelben. Teljesen befordulok tőle. Szabad vagy ma este?
-El akarsz menni valahová?
-Igen.. Élnem kell egy kicsit. Nem akarok zombi lenni többé, már belefáradtam.
-Jól van. Hol és mikor?
Egyeztettünk egy kellemes, abszolút terhesbarát esti programot, aztán úgy döntöttem, megvacsorázok. Átöltöztem és elmentem egy étterembe. Meglepetésemre Dynával futottam össze.
-Dyna? - néztem rá mosolyogva, mikor megálltam az asztalnál. Felkapta a fejét és elmosolyodott.
-Szia, mit keresel itt? Azt hittem, Hawaiin vagy.
-Ott is voltam. Úgy két órája értem vissza.. - sóhajtottam. Két terítéket láttam az asztalon, de egyedül volt. - Romantikus vacsora Joe-val?
-Hát.. ami azt illeti..
Próbálta kinyögni, de mikor láttam, hogy valakin megakadt a szeme, megfordultam. Chester volt. Mikor észrevett, megállt és csak néztük egymást. Jobban izgultam, mint mikor először láttam, rajongóként. Szörnyen hiányzott. Vadul kezdett dobogni a szívem és legszívesebben magamhoz rántottam volna, de nem tudtam kinyögni egy szót sem. Kellett volna. Mély levegőt vett, és szótlanul leült az asztalhoz. Végül megtörte a csendet.
-Rendeltél? - kérdezte Dynát. Ő engem nézett. Próbáltam visszafogni magam. Sóhajtottam és kimentem az étteremből. Nem foglalkozott velem. Tudtam, hogy megérdemlem, de nehezebb volt, mint gondoltam. Elmentem sétálni a parkba. Levegő kellett, úgy éreztem, megfulladok. Már a motelbe tartottam, mikor Julie felhívott és lemondta az estét. Nem érezte jól magát. Felajánlottam, hogy benézek hozzá, de azt mondta, pihenjek. Igaza volt. Rengeteg munka várt másnap. Mikor visszaértem a szobámba, rendeltem egy pizzát és leültem dolgozni. Éjfél körül hagytam abba, majd álomba sírtam magam.
Eközben otthon is történtek dolgok. Adie bekopogott a szobánkba, aztán benyitott, mikor Chester nem szólt ki neki.
-Apa, olvasol nekem mesét?
Chester magára csavarta a törölközőjét és kidugta a fejét a fürdőszobából.
-Egy pillanat Kicsim, mindjárt jövök.
Visszament, hogy befejezze a zuhanyzást, addig Adie leült az ágyra és lóbálta a lábait. Mikor megunta, körülbelül két perc múlva, keresni kezdett egy mesét. Mikor Chester végzett, épp egy fekete könyvet vett le a polcról. A naplóját.
-Adeline, tedd azt le!
Adie hirtelen megijedt és a lábára ejtette a könyvet. Sírni kezdett. Chester mély levegőt vett, leguggolt mellé és átölelte.
-Ne haragudj, Édesem.. Az egy nagyon fontos könyv, nem esti mese..
Igaza volt. Legkevésbé sem volt gyereknek való olvasmány, de még felnőttnek való sem. Nem Adie-re haragudott, hanem a naplóra. Gyűlölte, mert a múltra emlékeztette, mikor csalódnia kellett magában és bennem is. Emlékekre, amelyektől naivnak és bolondnak érezte magát, amiért hitt nekem. Mikor Adie megnyugodott, lefektette aludni. Másnap a következő album borítóját tervezte Mike-kal a stúdióban. Mikey és Adie otthon reggeliztek.
-Ade, jól hallottam, hogy sírtál éjjel? - érdeklődött Mikey pár palacsintát pakolva a húga elé. Adie bólintott. - Mi történt?
-Apa megharagudott, mert megtaláltam a naplóját.
-A naplóját?
-Igen.
-Honnan tudod, hogy a naplója volt. Elolvastad?
-Csak a borítóját. Rá volt írva, hogy napló. Azt mondta, fontos könyv és tegyem le.
-Hol van most?
-Nem tudom, eltette.
Mikey gondolkodni kezdett. Miért írna Chester naplót? Miről? Aztán beugrott neki, mikor egyszer edzésre készült és Sarah olyasmit mondott Chesternek, hogy írja ki magából a bajait.
-Adie. Hiányzik anyu?
-Igen.
-Szeretnéd, ha hazajönne?
-Persze.
-Akkor segítened kell. Benne vagy?
-Persze!
Felmentek a szobánkba és kutatni kezdtek. Felforgattak mindent. Mikey végül az egyik fiókomban találta meg. Beleolvasott az első pár oldalba és elmosolyodott. Aztán felhívta Monát.
-Szia Mike, mi újság?
-Szükségem van a segítségedre. Tudod, hol van most anya?
-Talán dolgozik. Miért?
-Megtaláltuk apa naplóját. El kell juttatnom neki, de nem tudom, hol van most.
-Jaj, Szivem.. Én sem tudom, nem mondta el. Dynát próbáltad már?
-Még nem, de mindjárt felhívom.
-Szerinted újra összehozza őket?
-Nagyon remélem.. - válaszolt lelkesen. - Senkinek ne mondd el, jó?
-Bízhatsz bennem.
Mikey Dynát is felhívta és neki is elmondott mindent.
-És hogyan kéne odaadnom neki?
-Nem tudom. Elég, ha bejuttatod a szobájába.
-Jól van. Már megyek is a naplóért.
-Imádlak Dyna néni, köszönöm!
Dé átment hozzánk és Mikey odaadta neki a könyvet. Aztán elment a motelbe és bepróbálkozott Jeremy-nél.
-Hello, ismeri Mrs. Benningtont?
-Igen, az egyik vendégünk. Miben segíthetek?
-Az egyik legjobb barátja vagyok. Be kell juttatnom a szobájába ezt a könyvet. Nagyon fontos lenne.
-Nagyon sajnálom, kisasszony, de még sosem láttam itt..
-Nézze.. Jeremy.. nem akarok bemenni hozzá. Csak arra kérem, hogy tegye ezt a könyvet az ágyára vagy bárhová a szobában.
-Sajnálom, de ezt sem tehetem meg.
-Jól van, akkor itt hagyhatom? Odaadja neki?
-Hagyd, Jerry, ismerem.. - sétált oda hozzájuk Travis. Adott neki egy puszit. - Szia kislány, mit keresel itt?
-Szia.. Reenzy-nek hoztam egy könyvet.
-Mi ez?
-Chester naplója.
-És hogy került hozzád?
-A fiuk csempészte ki a házból.
Egy ital mellett mindent elmesélt neki. Azt is, hogy Chesterrel vacsorázott és hogy ő átnézett rajtam. Elmondta, mennyire aggódik értem és mindent, ami eszébe jutott. Aztán Travis mély levegőt vett és visszament Jeremy-hez.
-Kérem a kulcsot, haver. Mindjárt visszahozom.
-Vállalod a felelősséget?
-Hogyne. Hisz' ismersz. Nyugi.
Hosszú, unalmas napom volt. Kimerült voltam, fájt a fejem, Alice sokat kíváncsiskodott.. örültem, hogy végre a motelben lehetek. Bár az, hogy örültem, enyhe túlzás, de mindenképpen jó volt végre egyedül. Csak Chesterre tudtam gondolni és a reakciójára. Nem számítottam sokkal melegebb fogadtatásra, de a kimértsége kiábrándított az összes maradék reményemből. Mikor ledobtam a pulcsimat és összefogtam a hajamat, egy könyvet találtam az ágyon. Felvettem és megforgattam. Napló volt. A napló, amit Chester a külön töltött hónapok alatt írt.
A cikket írta: Reenzy
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
És most egy hetet kell várnom?? Na, neeeeeee!!!!!
Egy hetet? Ezt meg honnan tetszett szedni? ;)
Kivételektől eltekintve vasárnap jönnek az új részek...
Mostanában csütörtökön és vasárnap :) És milyen nap lesz csütörtökön..? :P
Csütörtök??
Bingó! :D És Nőnap. Egy kis romantika ajándékba.. :)
Ahh, ilyeneket nem tartok számon...de a romantika az jöhet ;-))