újabb események régebbi események további események
19:06
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
15:12
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
16:04
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
17:21
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába

90 - A főnix ébredése

Látogatók száma: 57

A főnix a feltámadás és az örök élet jelképe. A monda szerint ez a vörös-arany színű madár élete végén meggyullad és porrá ég el, majd hamvaiból egy új madár születik, akire ugyanez a sors vár. Minden ember szívében rejlik egy főnix. A remény, a szerelem.

Vegyes érzelmekkel és gondolatokkal tartottam a kezemben a naplót, miután leültem az ablak előtti fotelbe. Egyrészt azon tűnődtem, ki és miért juttatta el hozzám. És főleg azon, hogy hogyan. Az első tippem az volt, hogy mikor Dyna Chesterrel vacsorázott, ő maga adta neki, hogy adja oda nekem, de ez a viselkedése alapján hülyeségnek tűnt. Kivéve, ha azért akarta, hogy elolvassam, mert nem akar már velem beszélni és a bejegyzéseivel egyértelműsítheti, hogy nincs jövőnk együtt. Izgatottan kezdett dobogni a szívem és éreztem, hogy reszketnek a sejtjeim. Tudtam, hogy ideje szembenéznem mindennel, amit akaratom ellenére Chesterrel tettem, de nem álltam rá készen. Féltem elolvasni a gondolatait. Dobolni kezdtem rajta az ujjammal, végül mély levegőt vettem és kinyitottam. Az első lapokon a napokat számolta. Papíron sokkal többnek tűnt hat hónapnál. Nagyot nyeltem. Vajon mi vár még rám? Előbb csak átlapoztam, aztán sóhajtva kezdtem hozzá az első bejegyzésekhez. A legelsőben leírta, hogy Sarah nélkül talán már nem is élne és mindent, amit nem hallgattam meg azon a bizonyos reggelen, mikor hamarabb értem haza Sacramentoból. Fájdalmas volt olvasni a sorait. Minden szava megérintette a lelkem. Bármennyire is úgy éreztem akkor, hogy nem tudok vele lenni, most mindent másként láttam. Sokáig nem voltam hajlandó elfogadni, hogy miattam történt, pedig tudtam. De ez akkor nem volt mentség. Ahogy az sem, hogy én az ő hibájából kerültem közelebb Pete-hez. Ez a se veled, se nélküled kapcsolat felforgatta az életünket. Utáltam magam érte, ugyanakkor nem éreztem magam teljesen hibásnak. Az érzéseimről nem tehettem, csak a tetteimről. Azokat pedig, bármennyire is szerettem volna, nem csinálhattam vissza. Későn bántam meg. Sokáig nem vettem komolyan. A vonzalmunk nem volt állandó. Úgy értem, hogy nem találkoztunk rendszeresen. Talán évente kétszer ha előfordult, hogy a flörtjei vadabb tettekbe fulladtak. Nem volt a szeretőm, csak valaki, akihez vonzódtam. Tudtam, hogy nem helyes, de nehéz volt ellenállni. Egyrészt, mert akartam, másrészt mert tudtam, hogy megbántom vele. Ezeket a gondolatokat váltotta ki belőlem az első néhány naplóbejegyzés. Chester folyton arról írt, hogy mennyire sajnálja, hogy mennyire hiányzom és mennyire szeret. Kezdett az az érzésem lenni, hogy tudatosan nekem címezte az összes bejegyzést. Mintha leveleket írt volna. Nehezebb volt feldolgozni a naplót, mint gondoltam. Soha semmi nem érintett meg ennyire. Soha semmitől nem éreztem magam ennyire bűnösnek. Ahogy a vallomásait olvastam, eszembe jutott Berlin. Illetve az, hogy mennyire szerettem már akkor, mikor egymásba ütköztünk. Annyi év után először láttam és minden passzolt a róla alkotott képbe. Ahogy ott állt előttem, a világ megszűnt létezni és egy különös érzés fogott el. Mintha a szíve egy hatalmas mágnes lett volna, ami fokozatosan közelebb és közelebb húz magához, teljesen elvonva az összes energiámat. Nagyot sóhajtottam és a következő levélhez lapoztam. Egyiptom. Könnyes lett a szemem, mikor arról írt, hogy ő rendezte el a meghívást. Arról, hogy el akart minket választani egymástól, hogy beszélhessen velem, mert úgy érezte, hogy végre meg tudnék bocsátani. Arról, hogy napokig nem tudott aludni, mert csak arra gondolt, hogy mikor végzem Pete ágyában. Zokogni kezdtem. Percekig csak sírtam. Bár Egyiptomban még semmi nem történt, rémes volt belegondolni, hogy mit érezhetett itthon. Tudta, hogy fel fogom adni. Tudta, hogy végleg elveszíthet. És magát hibáztatta, talán ez volt a legrosszabb mind közül. Pedig én voltam a bűnös. Hiába voltam tehetetlen a vonzalom ellen, nem lett volna szabad hagynom elfajulni. Az igazság az, hogy összezavarodtam. Sosem gondoltam, hogy lesz bárki is a világon, akit annyira szeretek majd, mint Chestert. Ő volt álmaim férfija, a lelkem megmentője, a szívem hangja, mikor reményre volt szükségem. És én hálátlan voltam. Valahányszor vissza akart szerezni, én nem engedtem. Félelemből, önfejűségből.. és ez lett a vesztünk. Nem volt megbocsáthatatlan, amit tett, én mégis annak éreztem. Úgy gondoltam, ha én tudok harcolni a vágyaim ellen, akkor ő is elég erős lesz hozzá. Mikor ez nem így történt, értelmetlennek tűnt minden, amin addig keresztül mentünk. Féltem ezzel szembenézni.
Sóhajtottam és letettem a naplót. Túl sok volt, túl nehéz. A gondolatai, az érzései, minden, amin átment, úgy zúgtak a fejemben, akár egy vízesés. Egy cseppje még nem hangos, nem nehéz és nem veszélyes, de mikor több ezer liter víz szakad a mélybe, a tömege egy elefántot is megölne. Ahogy a gondolataim sodródtak a már említett vízeséssel, szinte újra hallottam a hangját, mikor utoljára összevesztünk. Segíteni akart és én nem engedtem. Büszkeségből, talán. Mindig egyedül voltam, mindig elég erős voltam, hogy egyedül küzdjem le a gondokat és nem vettem észre, hogy azok az idők már rég elmúltak. Hagynom kellett volna, hogy segítsen. Kezdettől fogva. Egyre reménytelenebbnek éreztem, hogy rendbehozhatjuk, de tovább kellett olvasnom, hogy biztos legyek benne. Felvettem hát a naplót és megkerestem, ahol tartottam. A karácsonyi bejegyzésén elmosolyodtam. Felidéztem azokat a csókokat. Maradni akartam, de nem tettem. Nem tudtam. Több okból sem. Addigra már Pete is nyomós érv volt. Szerencsére a Vegasban történtek ellenére is tudta, hogy mit kell tennie. Chester utolsó bejegyzései megleptek. Bár elment értem Pete-hez Valentin napon, többször is leírta, alig pár nappal előtte, hogy kezdi elveszíteni a hitét, a szerelmét, az erejét.. Kész volt feladni mindent és elengedni. Hát igaz volt.. már csak erőltettük azóta. A következő oldalon dalszöveget írt. Vagy verset. Ebben is azt írta, hogy már nem akar velem lenni többé. Megint sírni kezdtem. Mintha kést döftek volna a szívembe. Pár pillanatig azon tűnődtem, mi lett volna, ha Pete akkor nem hívja fel. Vajon tényleg feladta volna, vagy csak a hiányom és a Valentin napi depresszió váltotta ki belőle? Akárhogy is, Dynának igaza volt. Önző voltam. Egy idő után már jól éreztem magam Pete-nél, nem Chester miatt maradtam. Ez akkor nem tűnt ennyire világosnak. Mély levegőt vettem. A legutolsó bejegyzés friss volt, alig pár napos. Akkor írta, mikor visszajött Phoenixből.
"Kedves naplóm.. a forma kedvéért. Megint ide menekülök: a négy fal közé. Annyi mondanivalóm lenne, de nem tudok beszélni róla. Sarah-nak igaza volt, jobb leírni. Legalább mindig emlékezni fogok ezekre, és sosem felejtem el, hogy milyen érzés naivnak lenni.. Ma hazajöttem Phoenixből. Apa már sokkal jobban van, anya teljesen megnyugodott. Elképesztő, hogy ennyi évvel a válásuk után is mennyire szeretik egymást. Emlékszem, mikor kissrác voltam és széthullott a család. És most az én gyerekeim is átélik ezt. Megint. Nem tudom, mit csinálhatok rosszul, hogy minden házasságomnak ez lett a vége, de többé nem akarom átélni. Jól esett otthon lenni, kicsit más környezetben. Hiányzott Phoenix. Talán hazaköltözünk a válás után, túl sok minden köt Los Angeleshez. Claire szerint nem kéne feladnom. Azt mondta, hogy ennyi évet nem lenne szabad eldobni egy veszekedés miatt. Mikor elmondtam neki, mi történt, egy szót sem tudott szólni. Jó volt vele lenni. Teljesen kikapcsolt. Hiányzik, hogy valaki megértsen és támogasson. Mert a nő, akinek ez lenne a dolga, most egy hawaii esküvőn van és ki tudja, miért. De én már lassan azt sem tudom, hogy ki ez a nő.."
Megtöröltem az arcomat és nem olvastam tovább. Tennem kellett valamit. Bármit. Most rajtam volt a sor, hogy vissza akarjam szerezni és ez bőven elég motivációnak bizonyult. Előkotortam a telefont a táskámból és megpróbáltam felhívni. Nem vette fel. Sóhajtottam és felhívtam az üzenetrögzítőnket. Míg kicsengett, bátorságot próbáltam gyűjteni. A sípszó után mély levegőt vettem.
-Chester.. én vagyok. Tudom, hogy nem akarsz velem beszélni, de kérlek hívj fel. Tudom, hogy nem vagyok tökéletes, de még mindig őrülten szeretlek. Ha még érdekellek, gyere az étterembe, ahová Mikey előtt jártunk. Nyolckor. Várni foglak..
Gyorsan lezuhanyoztam és összekészültem a randira. Nem voltam benne biztos, hogy el is jön, de reménykedtem. Izgatott voltam. Mintha most először találkoznék vele. Már húsz perce késett. Egyre inkább éreztem, hogy el sem jön. Egy pillanatra azt hittem, talán elfelejtette a címet, de erre kevesebb esély volt. Pár héttel a Wentz esküvő előtt jártunk ott. Eszembe jutott az esküvő és elmosolyodtam. Sosem láttam még Danielát olyan boldognak. Megérdemelte, hogy végre rendbejöjjön az élete. Az ábrándozásomat egy SMS zavarta meg. Chestertől. Alig írt pár szót: "Bocs, nem megy. Dolgom van." Sóhajtottam, fizettem és elindultam a motelbe. Mona hívott félúton.
-Szia, megtaláltad a naplót?
-Te voltál? Hogy szerezted meg?
-Az hosszú történet, Szivem - mosolyodott el.
-Figyelek.
-A fiad csempészte ki tőletek. Engem hívott fel vele, mert nem tudta, hol vagy. Én sem tudtam, aztán felhívta Dynát és elküldte vele hozzád. Travis segített bejuttatni a szobádba. Most meg itt várunk, hogy mesélj. Hol vagy?
-Öhm.. úton a motelbe.. - sóhajtottam. - Akartam találkozni Chesterrel, de nem jött el. Biztos van jobb dolga is, mint velem találkozni. Őszintén szólva megértem..
-Nem, semmi. Mike hazaküldte. Mindent elmondtam neki a naplóról és biztos voltam benne, hogy beszélni akarsz majd vele. Szóval otthon megtalálod.
-Biztos? Nekem azt írta, hogy dolga van..
-Bármit is írt, otthon van egész éjjel. Még a gyerekek is itt vannak velünk. Tiétek a ház. Menj, élvezd ki.
-De én..
-Semmit nem akarok hallani, ami úgy kezdődik, hogy "de", rendben? Menj haza, beszélj a férjeddel, hozzátok rendbe a házasságotokat és reggelig abba se hagyjátok..
-Jól van.. - nevettem. Aztán sóhajtottam megint. - Köszönöm srácok. Nem tudom, mi lenne nélkületek.
-Dyna szerint apokalipszis. Szóval irány haza és sok szerencsét.
Mikor letette, hazafelé vettem az irányt. Beleborzongtam a ház látványába. Sötét volt, rideg, barátságtalan. Az ajtóhoz mentem és becsengettem. Senki nem jött ki. Bekopogtam, aztán megnyitottam a kilincset. Nem volt bezárva az ajtó. Bementem és körbenéztem. Üres némaság. Mintha a bútorok összesúgtak volna: "ő meg mit keres itt?" Felmentem az emeletre, bár kezdtem úgy érezni, hogy nincs is otthon. A szobánkban sötét volt, de kintről még beszűrődött egy kis fény. Az ágy üres volt. Majdnem feladtam, mikor egy sóhajt hallottam az erkélyről. A földön ült, egy pohárral a kezében. Nem ihatott sokat, talán csak pár kortyot, hogy valamivel elűzze a magányt. Mikor közelebb léptem, megszólalt.
-Gondolkodtam. Ha el akarsz válni, jobb, ha minél előbb túlesünk rajta.
-Nem akarok elválni..
-Bizonyos értelemben már meg is tetted. Jó oka lehet, hogy másodszor is elhagytál miatta. Talán már nem illünk össze.. vagy sosem illettünk.. ki tudja?
Belekortyolt az italába és a falnak döntötte a fejét. Leültem mellé és nézni kezdtem.
-Te el akarsz válni?
-Franc tudja, mit akarok..
Sóhajtottam.
-Nálam van a naplód..
-És?
-Chester.. elolvastam. Nem tudsz hazudni. Tudom, mit éreztél akkor és azt is, hogy mit érzel most..
-Semmit sem tudsz. Még én sem tudom. Abban is bizonytalan vagyok, hogy mit keresek még itt. Már rég le kellett volna lépnem.
-Chester, hallgass meg.. Tudom, hogy hibáztam, de te is. Mindketten követtünk el hibákat. Mikor elcsábultam, igyekeztem megfékezni magam, mert nálad jobban soha senkit nem szerettem. Reméltem, hogy ez elég, ha már az érzéseimet nem tudom kiirtani. De amikor megcsaltál, elbizonytalanodtam mindenben. Megijedtem. Aztán beleszerettem. Most mégis segítettem neki az esküvőben, mert rendbe akartam hozni mindent. Eltüntettem az életünkből, mert már sokkal komolyabb volt a helyzet, mint régen. Régen nem próbálkoztam annyira elzavarni, mert tudtam, hogy semmi jelentősége. Nekem nem volt fontos. Nem annyira, mint mostanában. Ezért akartam most végleg befejezni, saját erőmből. Nagyon sajnálom, hogy összevesztem veled emiatt.
-Nem kell magyarázkodnod..
-De igen, mert a naplód annyi mindenre ráébresztett. Most már nem csak téged értelek, hanem magamat is. Ez volt a baj. Hogy nem értettem magamat. Hogy mi miért történik. Rémesen hülyének érzem magam, Chaz. Sosem akartalak ennyire bántani vagy összetörni a szíved.
-Hát.. pedig megtetted. És ez nem egy horpadás a kocsidon, igaz?
Újra beleivott az italába. A saját szavaimat használta ellenem, de igaza volt. Nem tudtam, mi mást mondhatnék. Csendben ültünk egymás mellett, aztán a naplóra gondoltam és arra, amit közben éreztem.
-Tudod.. mikor kislány voltam, megígértem anyukámnak, hogy sosem leszek olyan, mint a nővérem. Önző volt és makacs, annyiszor bántotta meg anyát, hogy számolni sem tudom. Hálátlan volt és hülye.
-Miért mondod ezt?
-Mert attól félek, én is ezt csináltam veled. Makacs voltam kezdettől fogva, hogy Pete miatt gondjaink voltak. Megbántottalak, mikor olyan sokáig nem voltam veled. És önző voltam, mikor nem hagytam, hogy segíts. Semmivel sem vagyok jobb a nővéremnél és ez hatalmas csalódás nekem. Olyan lettem, amilyen soha nem akartam lenni. És hálátlan is vagyok. Chester, te.. szó szerint visszahoztál az életbe és minden, amit átéltünk egyszerűen hihetetlen volt. Nem akarlak elveszíteni..
-Szerintem ezzel kicsit már elkéstél..
-Talán még nem. Sok gondunk volt már. Ennél nagyobbak is. Az életünk sosem volt egyszerű. Sem közösen, sem előtte, de túléltük. Megbírkóztunk vele. Most is menni fog, ha akarjuk még. És az, hogy itt vagyunk, azt jelenti, hogy akarjuk még.
-És Pete?
-Mi van vele?
-Honnan legyek benne biztos, hogy sosem tér vissza?
-Nem fog. Megnősült és már engem sem érdekel. Téged akarlak.
-Miért?
-Hogy-hogy miért?
-Miért jöttél vissza? Miért én kellek?
-Mert szeretlek. Szeretném rendbehozni, amit elrontottam. Azt szeretném, ha a régi éned szeretné a régi énemet a régi életünkben. Szeretnék továbblépni.
-Szóval semmi köze ahhoz a tényhez, hogy Pete valaki mást vett feleségül?
-Mi?
-Tudod, mit gondolok? - Feltápászkodott a földről és megitta az utolsó korty whisky-jét. - Szerintem azért jöttél vissza, mert félsz egyedül maradni életed végéig. Azért remélem, hogy kellemes legénybúcsúban részesítetted, ha már igába hajtotta a fejét..
Az asztalhoz ment és újra megtöltötte a poharát. Visszajött az erkélyre, leült és nézni kezdte a várost. Nem láttam rajta semmit, ami arra utalt volna, hogy véletlenül csúszott ki a száján ez a mondat. Mély levegőt vettem.
-Cseszd meg..
Felálltam és bementem a szobába. Kinyitottam a szekrényt és kerestem egy táskát. Csomagolni kezdtem. A nyugalma megőrített. A szőnyegre dobtam a ruháimat és visszamentem hozzá.
-Jól figyelj most rám, Chester. Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy ne kelljen csalódnod bennem. Tudom, hogy szarul csináltam és mindent elrontottam, de én legalább próbálkoztam. Ellenben veled, igaz? De tudod, mit? Nem érdekel. Segítettem az esküvőben, mert le akartam zárni végre ezt a háromszöget. Fogalmad sincs, milyen nehéz volt ott lenni, de nem érdekelt, mert Danieláért tettem és érted.
-Tudod, miről nincs fogalmam? Ha ilyen rohadt nehéz volt, minek jöttél vissza? Hm? Itt már semmi keresnivalód.
-Szóval nincs?
-Próbáltam neked segíteni, de nem kellettem. Ahelyett, hogy együtt megoldottuk volna a MI gondjainkat, kijelentetted, hogy nem szereted, ha beleavatkozom a TE dolgaidba és majd te megoldod. Mégis mit kéne tennem? Ódát kéne zengjek hozzád, mert tíz év után végre egyszer el tudtad intézni, hogy soha ne keressen többé? Amiben egyébként még mindig nem vagyok biztos. Tudom, hogy nem a szeretőd volt, ezért voltam olyan elnéző, de a franc essen bele, mégis csak fél évig éltél vele, miközben az én feleségem voltál! Most meg könyörögsz?
-Nem könyörgök. Egyszerűen szeretném rendbehozni.
-Minek? Több soron bizonyítottad, hogy nem vagyok pótolhatatlan.
-Te talán nem pótoltál valaki mással?
-Nem az én hibáimról van most szó.
-Persze, hogy nem. A te hibáid sosem számítottak, igaz? Te is csak egy ember vagy, Chester. Egy férj.
-Te meg a feleségem voltál, a fenébe már!
-Voltam?
-Mikor eljátszadoztál Pete-tel és elköltöztél vagy fél évre, akkor igen, a feleségem voltál. Vajon eszedbe jutott egy pillanatra is?
-Képzeld, igen.
-Jah, persze. Főleg, mikor bebújtál az ágyába.
-Ne felejtsd el, miért történt meg végül. Mintha valaki okot adott volna rá, hogy ne utasítsam el tovább.
-Miattam nem kellett volna ilyen hatalmas áldozatot hoznod. Ha ilyen könnyen faképnél hagysz mindig, akkor akár meg is tehetted volna bármikor.
-Azt hiszed, hogy ez nekem könnyű?
-Sosem tűnt túl bonyolultnak.
-Azért veszítettél el, mert megcsaltál. Sosem történt volna meg előtte. Azért szerettem bele, mert összetörted a szívem.
-Ki tudja, hányszor másztál ki mellőlem éjjel, hogy vele találkozhass.
-Ezt ugye te sem gondolod komolyan..?
-Miért is ne? Mikor "okod" volt rá, már nem álltam az utadban. Te akartál vele lefeküdni. Senki nem kényszerített rá.
-És miért akartam így? Chester, az istenért.. nem veszed észre, hogy azért fordult komolyra, mert te okot adtál rá?
-Takarózz csak ezzel, ha jobb a lelkednek. Engem már nem érdekel.
-Akkor akár mehetek is a fenébe, nem?
-Kölcsön adom a bőröndömet - kortyolt az italába. Próbáltam megállítani a könnyeket, de kitörtek belőlem, akár egy gátat átszakító vad folyó. Alig láttam már tőlük és hiába töröltem le az arcomat percenként, újra elborítottak. Végül feladtam és leültem az ágyra. Pár perc csendes zokogás után mély levegőt vettem, nyeltem egy nagyot és folytattam a pakolást.
-Megint elmész?
-Nem ezt akartad? Menj vissza Claire-hez vagy bárkihez a múltadból, vagy keress valaki újat, engem már az sem érdekel.
Felállt a földről és az erkélyajtónak támaszkodva nézte, ahogy csomagolok. Sóhajtva letette a poharát és odajött hozzám. Megfogta a kezem, de elrántottam tőle.
-Reenz..
-Hagyj békén.. tökéletesen egyértelműen fogalmaztál az előbb.
Megint megfogta a kezem és magához húzott. Nem tudom, miért, de eltoltam magamtól. Sírva dőltem a szekrénynek. Egy ideig csak nézett, aztán közelebb lépett és maga felé fordított. Átöleltem és a karjaiban sírtam tovább. Simogatta a hátam és a nyakam, aztán dúdolni kezdett, hogy megnyugtasson. Nagyot nyeltem és sóhajtottam. Elengedett és gyengéden a két tenyerébe emelte az arcom.
-Csak tudnám, miért szeretlek ennyire.. Bárki más tenné ezt, nem pocsékolnám az időmet gondolkodásra. De te más vagy. Ismerlek, megértelek.. csak téged akarlak.
Szipogtam kicsit, mire ő letörölte a könnyeimet.
-Miért csinálod ezt velem? Ha el akarsz válni, akkor ne mondj ilyeneket.. tudom, hogy rengeteget hibáztam, de ne kínozz, kérlek szépen..
Megrázta a fejét és megcsókolt. Forrón, édesen, hosszan, szerelmesen. Belereszkettem, ahogy az ajkaival hozzám ért.
-Szeretlek.. olyan cseszettül nehéz, de annyira szeretlek..
-Annyira sajnálom..
-Felhívtam Danielát.. - sóhajtott. - Gratulálni akartam nekik és kitalálod, mit mondott? Megkért, hogy bocsássak meg neked, mert sokat változtál. Azt mondta, hogy igyekeztél segíteni nekik és tudod, mit gondoltam közben? Szegény kislány azt hiszi, hogy jó barát vagy. Pedig csak azért mentél oda, hogy megnyugtasd a lelkedet.
-Azért mentem oda, hogy segítsek neki.. megérdemli, hogy boldog legyen. Túl akartam lépni Pete-en is, mert rájöttem, mennyire megbántottalak. Tudom, késő, de beszélni akartam veled. Kérni szerettem volna csak egyetlen esélyt. Chester én.. annyira szeretlek. Rémesen sajnálom, ami történt.
-Fogalmam sincs, hogyan hozzuk rendbe. De tudom, hogy együtt sikerülni fog.. csak hagynod kell, hogy megtörténjen.. - súgta az ajkaimra. Teljesen elgyengültem, mikor végigsimította az arcom. Mintha jégszoborrá dermedtem volna. Lehunytam a szemeimet és hallgattam a szavait. - Azok a hónapok a Pokolnál is rosszabbak voltak. Nem akarlak megint elveszíteni. Nem engedlek el többé..
-Chester.. - sóhajtottam halkan. Adott pár puszit a számra, aztán megcsókolt. De ez több volt csóknál. Egy pillanat alatt elolvadtam tőle. Mintha hirtelen fellélegeztem volna és a feszültség semmivé vált volna. Teljesen felizgatott, ahogy lassan magához kezdett húzni közben. Természetfölötti élmény volt vele csókolózni. Ezt ő is így érezhette, mert mikor elengedtük egymást, nem vette el az ajkait az enyéimről, csak a homlokával az enyémhez ért és lassan lélegzett.
-Miért kellesz ennyire?
-Erre soha senki nem jött rá.. - mosolyodtam el. Ő is elmosolyodott és újra megcsókolt. Egy pillanatra eltoltam magamtól. - Ígérd meg, hogy soha semmi nem állhat már közénk.
Nem válaszolt, csak megcsókolt és hagyta, hogy a tettei beszéljenek. Történetesen az, hogy lassan az ágy felé irányított és a hátamra fektetett. Fölém térdelt és levette a felsőmet, majd csókokkal borította a nyakam, a mellkasom és a hasamat is. Pillangókat éreztem a gyomromban, mintha még sosem szeretkeztünk volna. Így is volt. Így még sosem. Apránként lekerültek rólunk a ruhadarabok és a fejünk fölé húzta a takarót, kizárva a külvilágot. Semmivel nem foglalkoztunk, csak egymással. Szenvedélyes volt, mégis gyengéd, és úgy csókolt, ahogy talán még soha. Emlékeztettek a tiltott csókokra Pete-tel, de azoknál is ezerszer izgatóbbak voltak. Főleg, mert Chesterrel egy pillanatot sem kellett megbánnom soha. Nem éreztem, ahogy a bűntudat felemészt belülről. Az egyetlen, ami a szívemben égett, az a vágy volt, hogy minél többet kaphassak ebből a tökéletes emberi lényből, aki szinte felfal már a szemeivel is. A hátába mélyesztettem az ujjaimat, de csak annyira, hogy közelebb húzhassam és ne meneküljön. A lelkembe akartam olvasztani a lelkét, hogy egyetlen, elpusztíthatatlan lánggá egyesüljenek. Amilyenek mi is voltunk.
Az együtt töltött hosszú évek után, az átvészelt dráma után, még mindig úgy szerettük és akartuk egymást, mint a történetünk legelején, mikor egy főnix született kettőnk porrá zúzott szívéből. A főnix égett, a főnix meghalt.. és a főnix újra feltámadt.

A cikket írta: Reenzy

1 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

megtekintés Válasz erre: MindenHatÓ

Kellemes izgatottságban utaztam, mert 2.5 hete nem láttam Őt.
Közben persze elolvastam az utolsó fejezetet is. Örülök, hogy mindenki happy, de egy kis hiányérzetem van, de őszintén nem tudom megmondani, hogy micsoda. Lehet csak annyi, hogy nem lesz mit várnom és olvasnom :-((
Köszönöm Neked az egész történetet, tényleg boldoggá tettél, mert kicsit hasonlít a mi életünkhöz, még ha teljesen más is, az érzések, a különleges találkozás és az a mérhetetlen szerelem, mind-mind a sajátom. Nem mindenkinek adatik meg megtalálni a lelki társát, a szerelmét, a mindenét egy emberben úgy, hogy ez teljesen kölcsönös. De amikor sikerül...nincs ehhez fogható és nem lehet elmondani. Te elmondtad, visszaadtad, ha jól tudom anélkül, hogy átélted volna. Ehhez különleges képesség kell! Ugyanakkor remélem egyszer majd átéled!! És remélem hamarosan könyvként is olvashatjuk!

Örülök, hogy ennyire tetszett :) Hiányérzet? Kicsit befejezetlennek hat a vége, talán azért. Moon is írta korábban, hogy kíváncsi lenne, hogyan hoztak rendbe mindent. De talán válaszoltam is erre, hogy egy ilyen történetet sosem lehet befejezni, mert mindig van egy kérdés: hogyan tovább? Hogy átéltem-e.. így konkrétan nem. Sosem találkoztam Chesterrel személyesen, de már az, ahogy "megismertem" őt, mondhatni sorsszerű volt. Az egyik fejezetben, talán a másodikban, el is mesélem, hogyan történt. Amit neki mond Reenzy a tó partján, az igaz. Véletlenszerűen választottam az ő lemezüket és azonnal beleszerettem a lelkébe. Mintha tényleg egymásba ütköztünk volna, csak nem fizikailag, hanem lelkileg. Érdekes dolog egyébként, a mai napig sem találok magyarázatot, miért pont azt a lemezt fogtam meg.

megtekintés Válasz erre: Reenzy

Remélem, kellemesen utaztál :D (gondolom már leszálltatok)

Kellemes izgatottságban utaztam, mert 2.5 hete nem láttam Őt.
Közben persze elolvastam az utolsó fejezetet is. Örülök, hogy mindenki happy, de egy kis hiányérzetem van, de őszintén nem tudom megmondani, hogy micsoda. Lehet csak annyi, hogy nem lesz mit várnom és olvasnom :-((
Köszönöm Neked az egész történetet, tényleg boldoggá tettél, mert kicsit hasonlít a mi életünkhöz, még ha teljesen más is, az érzések, a különleges találkozás és az a mérhetetlen szerelem, mind-mind a sajátom. Nem mindenkinek adatik meg megtalálni a lelki társát, a szerelmét, a mindenét egy emberben úgy, hogy ez teljesen kölcsönös. De amikor sikerül...nincs ehhez fogható és nem lehet elmondani. Te elmondtad, visszaadtad, ha jól tudom anélkül, hogy átélted volna. Ehhez különleges képesség kell! Ugyanakkor remélem egyszer majd átéled!! És remélem hamarosan könyvként is olvashatjuk!

megtekintés Válasz erre: MindenHatÓ

Utolsó rész?? Mindjárt indulok vissza, már csak kint tudom majd elolvasni. Aztán írok...Sőt! Beállítom a laptopra és akkor a repcsin olvashatom ;-))

Remélem, kellemesen utaztál :D (gondolom már leszálltatok)
Utolsó rész?? Mindjárt indulok vissza, már csak kint tudom majd elolvasni. Aztán írok...Sőt! Beállítom a laptopra és akkor a repcsin olvashatom ;-))

megtekintés Válasz erre: Moonlight

Kedves Reenzy, úgy gondolom, az utolsó rész megérdemel egy igazán hosszú és kimerítő kommentet Örülök, hogy lehetek első ismét Először is köszönöm, hogy mikor nehéz volt beavattál és olvashattam soraidat könnyítve ezzel lelkem terhének súlyán. Kevés olyan mű van, mely leköt így gépen olvasva, neked még is sikerült és nem csak engem, hanem másokat is meghódítani  Először is a mai fejezet bevezetője különösen tetszett. A Főnix az egyik kedvenc misztikus lényem. Pont azért, mert az újjászületést jelképezi. Olyan, mint az emberi lélek mikor már rengeteg teher alatt roskad, egy idő után besokall és újjá éled. Bár talán kicsit lezáratlan a mai és egyben utolsó rész, bár happy end a vége. De azért ott motoszkál mindenki fejében, vajon hogyan tovább, hogyan építik újjá szerelmük Bár az életben is így lenne, és nem maradna, el az örömteli befejezés  Sokszor vagyunk úgy mind a világban, mint Chester, szeretünk valakit úgy, hogy az szinte fáj és bármit tesz, bármekkora fájdalmat okoz az iránta érzet mély, tiszta szerelmünk, egyetlen mosolyával kárpótol mindenért. Olykor talán a szerelem a legnehezebb teher és legnagyobb felelősség is egyben, épp ezért a legcsodálatosabb is, mert az ember megküzd érte és megtanulja értékelni. Végül, de nem utolsó sorban ott van Reenzy, aki belül gyötrődik, hiszen két embert szeret két különböző módon. Úgy vélem minden szerelem más szerintem nincs két egyforma. Reenzy számára Chester nem egyszerűen a szeretett férfi, hanem a lelki társ és talán ez a kapocs még a szerelemnél is erősebb.

Ejha.. köszönöm, Moon :) Tényleg. El sem hiszed, milyen jól esik, hogy végig támogattál te is, szinte már rajongtál és.. nem is tudom, mit mondjak. Élmény volt úgy írni, hogy izgatottan vártad, hogy olvashass :)
Kedves Reenzy, úgy gondolom, az utolsó rész megérdemel egy igazán hosszú és kimerítő kommentet Örülök, hogy lehetek első ismét Először is köszönöm, hogy mikor nehéz volt beavattál és olvashattam soraidat könnyítve ezzel lelkem terhének súlyán. Kevés olyan mű van, mely leköt így gépen olvasva, neked még is sikerült és nem csak engem, hanem másokat is meghódítani  Először is a mai fejezet bevezetője különösen tetszett. A Főnix az egyik kedvenc misztikus lényem. Pont azért, mert az újjászületést jelképezi. Olyan, mint az emberi lélek mikor már rengeteg teher alatt roskad, egy idő után besokall és újjá éled. Bár talán kicsit lezáratlan a mai és egyben utolsó rész, bár happy end a vége. De azért ott motoszkál mindenki fejében, vajon hogyan tovább, hogyan építik újjá szerelmük Bár az életben is így lenne, és nem maradna, el az örömteli befejezés  Sokszor vagyunk úgy mind a világban, mint Chester, szeretünk valakit úgy, hogy az szinte fáj és bármit tesz, bármekkora fájdalmat okoz az iránta érzet mély, tiszta szerelmünk, egyetlen mosolyával kárpótol mindenért. Olykor talán a szerelem a legnehezebb teher és legnagyobb felelősség is egyben, épp ezért a legcsodálatosabb is, mert az ember megküzd érte és megtanulja értékelni. Végül, de nem utolsó sorban ott van Reenzy, aki belül gyötrődik, hiszen két embert szeret két különböző módon. Úgy vélem minden szerelem más szerintem nincs két egyforma. Reenzy számára Chester nem egyszerűen a szeretett férfi, hanem a lelki társ és talán ez a kapocs még a szerelemnél is erősebb.
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: