A bérgyilkos 1 rész

Látogatók száma: 25

Az egyik könyvem....

Az álmos francia kisváros a délelőtti órákban, kihalt volt. A szürke esőfelhőkön nem tudott áttörni a napsugár. Az emberek ilyenkor kinéznek az ablakon, és az első, ami eszükbe jut, az az, hogy jó lenne visszafeküdni!
A férfi megtörölte a szemüvegét. Alig látott valamit a szemerkélő esőtől. Magában szitkozódva húzta össze a kabátját. A válla megfájdult a táska súlyától.
– Nem kellett volna elvállalni ezt a munkát! – dühöngött magában.
A térde fájt minden egyes lépésnél. Eszébe jutott, hogy nem jó helyet választott. A toronyba legalább kétszáz lépcső vezetett fel.
Odaért a templomajtóhoz, és lenyomta a cirádás kilincset. Az ajtó zárva volt. Elnyomott egy káromkodást és lement a lépcsőn. Oldalt a sekrestye nyitva volt. Halkan belépett, és elindult befelé. Valahonnan hangokat hallott, de nem kutatta, honnan jönnek. Belépett a toronyba, és felnézett a lépcső tetejére.
– Vagy száz fok. – méregette a csigalépcsőt.
Sóhajtott egyet és nekiindult. Mire felért, nem kapott levegőt.
– Többet kellett volna edzeni. – tapogatta a derekát.
Lenézett. A tér csendes volt még, alig voltak emberek.
– Ez jó! – állapította meg.
Nem szerette a rizikót. Az volt mindig a rémálma, hogy eltéveszti a célt. A házak felett el lehetett egészen a tóig látni. Pár pillanatig gyönyörködött a panorámában. Aztán lenézett a térre. A közvetítő már ott ült, de a másik még nem érkezett meg.
Az arca viszketett a maszk alatt. Húsz év alatt, senki nem látta az arcát. Annak idején még fiatalkorában elvégzett egy maszkmesteri iskolát. Jó hasznát vette, mert ennek köszönhetően munka közben el tudta magát változtatni. Ha munkája volt, akkor mindig maszkot viselt. Általában öregedő férfiarcot készített magának
Egy férfi lépett a közvetítő mellé. Az megemelte a kalapját. Középkorú férfi volt, az érkező, eléggé testes. Várnia kellett, amíg a közvetítő megadja a jelet. Tudta, hogy ott lent a vendéglő teraszán most vérre menő alkudozás folyik. És a közvetítő nem szeretett alkudni!
Kinyitotta a táskát, amit cipelt. Egy darabokra szedett puska volt benne. Komótosan nekiállt összerakni. Pillantása a látóhatárra tévedt. A szürke esőfelhők egyre vastagabbak lettek. Sietnie kellene, mert esőben nehezebb célozni.
Újra a térre nézett. A közvetítő éppen akkor tette le a kalapját az asztalra. Ez volt a jel! A szíve gyorsabban kezdett dobogni. Vett egy nagy levegőt, majd belenézett a távcsőbe. A test annyira közel volt, hogy olyan érzése támadt, ha akarná, megérinthetné. A férfi ekkor felemelte a kezét, és megtörölte a homlokát. Indulatosan mondott valamit a közvetítőnek.
Az ujja megfeszült a ravaszon. Célzott és lőtt. A test megrándult. A közvetítő odakapott és ezzel megakadályozta, hogy az ügyfél teste a földre zuhanjon. Rántott egy kicsit rajta, majd amikor látta, hogy nem mozdul, felemelkedett, a kalapját a kezébe fogva, távozott a teraszról. Tudta, hogy a holtestet pár percig nem fogják felfedezni és neki ez elég lesz arra, hogy a kocsijához érjen, és elhajtson. Hogy a bérgyilkos hogyan tűnik el, az, az ő dolga volt.
Andre gyorsan, gyakorlott mozdulatokkal szétszedte a fegyvert és a táskába tette. A töltényhüvelyt is felszedte. Mielőtt belépett volna a teraszról, visszanézett, de nem hagyott maga után nyomot. Bólintott, majd halkan és gyorsan lement a lépcsőn. A hangokat újra hallotta a templom belsejéből, de nem a közelből, így nem törődött velük. Ahogy kilépett a térre, éppen akkor eredt meg, az addig csak szemerkélő eső. A táska oldalsó zsebéből elővett egy összecsukható ernyőt és a feje felé emelte. Egy öregedő, őszülő hajú, hajlott hátú férfi távozott nehézkes léptekkel a templomtól. Kezében kopott táskát lóbált, a fején kissé megviselt kalap ült. Aki ránézett, annak az jutott eszébe, hogy egy kiöregedett tisztviselő hazafelé tart, ahol majd belapátolja a korán elszürkült feleség, megszokott főzelékét, majd leül a fotelba szundítani egyet, és fel sem áll addig, amíg az asszony fel nem kelti, hogy ideje visszamenni a munkába. Hogy ez az ember abból él, hogy másokat megöl, senkinek nem jutott volna eszébe!
Andre egy nyilvános toaletthez ért. Benyitott, és amikor látta, hogy az előtérben nem ül az elmaradhatatlan nénike, beljebb lépett. Becsukta maga után a fülke ajtaját. A táskát a kagylóra tette, majd levetette a kabátját, és kifordította. A szürke kabátból barna lett. Kigombolta az ingét, majd az álla alá nyúlt, és lehúzta a maszkot. Végig tapogatta az arcát, nem maradt valahol egy darab rajta. Elővett egy tükröt és belenézett. Összehúzott szürke szemek néztek vissza rá. Korántsem olyan megtörtek, és öregek, mint amilyennek az előbb látszottak. Előre hajolt, majd a hajába túrt és megrázta a fürtjeit. A nők által előszeretettel használt púder, laza felhőként hullott a föld felé. A haját végig simította egy megnedvesített fésűvel, és az, jó pár árnyalattal sötétebb lett. A táska zsebéből elővett egy nyakkendőt és felkötötte. Felemelte a lábát az ülőkére, majd a csapnál megnedvesített papírral letörölte a cipőjét. Amikor végzett, lehúzta a WC-t és kiment. Az előtér még mindig üres volt. Amikor kilépett az ajtón, a takarítónő éppen akkor lépett ki a női oldalon. Háttal volt neki, amikor elhagyta a mosdó előterét.