A bérgyilkos 3 rész
Látogatók száma: 19
Hirtelen ötlettől vezérelve megállt mellette.
- Jó napot! - szólt ki neki. - Merre tart? Elvihetem egy darabon?
A nő megijedt tőle, ahogy fékezett mellette. Lelépett az árokpartra, a táskáját maga elé emelte, és úgy nézett be az autóba. Alacsony barna nő volt, a húszas évei végén. Kerek arcából értelmes kék szemek szegeződtek rá. Karcsú testét rövid kabátka takarta és fekete nadrág. Andrénak feltűnt, hogy a nő egy szakadt túrabakancsot viselt a lábán.
- Jöjjön, ne féljen tőlem, nem eszem meg. - szólalt meg újra.
A nő még mindig őt vizslatta, látszott rajta, hogy nem tudja eldönteni, merjen-e beszállni, vagy inkább gyalogoljon tovább. Aztán közelebb lépett, kinyitotta az ajtót, és beült a férfi mellé.
- Hova tart? - kérdezte tőle Andre.
- Ide a városba - felelt a nő.
A hangja halk volt és rekedtes. A fejét lehajtotta és csak éppen odapillantott a férfira. Andre elindult és hallgattak mindketten. Így mentek pár kilométert, majd a férfi újra megszólalt.
- A városban lakik?
A nő bólintott.
- Mi a neve? – próbálkozott újra Andre.
- Shantal. – hallotta újra a halk hangot.
- Ha nem szeretne beszélgetni, akkor nem zavarom! Csak mondja meg majd, hogy hol szeretne kiszállni. – szólalt meg újra Andre.
Nem akart a nő terhére lenni, látta rajta, hogy inkább szívesebben hallgatna. A kabátja eléggé kopott volt, és most közelebbről látszott, hogy a bakancs a lábán is eléggé megviselt állapotban volt. A nadrágján oldalt a varrás is fel volt repedve egy darabon. Keze görcsösen szorította a táskát, amit az ölében tartott. A körmei ápoltak voltak, kettő kivételével, ami le volt törve. Hirtelen egy sóhaj szakadt ki belőle.
- Nem, nem zavar, csak eléggé fáradt vagyok. Messziről indultam az este.
- De miért gyalogol? Buszra is ülhetett volna, ha nincs autója.
- Egy cent nélkül rúgott ki a gazda. - szólalt meg újra a nő. - A fizetésemet sem adta oda. Azt mondta, hordjam el magam.
- Miért? Mit tett, ami miatt így kellett eljönnie? - kérdezte Andre.
A nő nem nézett rá, hanem az ablakon bámult kifelé.
- Nem engedtem neki! - újra lehajtotta a fejét.
- Őőő… mit ért az alatt hogy nem engedett neki? - kérdezte a férfi, mert hirtelen nem kapcsolt.
- Az ágyába akart vinni. Ápolónő voltam a béna felesége mellett. - mesélte Shantal.
- Egyre többször nézett úgy rám, hogy meztelennek éreztem magam a tekintetétől, és az este rám támadt. De nem akartam neki engedni, nem azért voltam a házában! Ápoló vagyok, betegápolásra szerződtem, nem szeretőnek! Lekarmoltam az arcát, és erre kidobott a házból, a holmimat is úgy vágta utánam. Kértem, hogy adja oda a pénzemet, amiért megdolgoztam, de azt felelte takarodjak. A sötétben alig találtam ki az útra. Ezt a bakancsot dobta ki utánam, a cipőm ottmaradt náluk.
Hirtelen elsírta magát. Szipogva sírt, mint egy kislány. A könnyel legördültek az arcán, majd az álláról az ölébe cseppentek.
Andre megilletődötten hallgatta. Benyúlt a kesztyűtartóba és zsebkendőt vett elő. Odanyújtotta a lánynak.
- Ne sírjon! Biztos talál magának jobb munkát, ahol nem kell ilyen férgekkel hadakoznia! - próbálta megvigasztalni a lányt.
Hirtelen harag fogta el! Legszívesebben kitekerte volna annak a férfinak a nyakát, aki ilyen embertelen módon dobta ki a lányt. De aztán el is szégyellte magát.
- Én mennyivel vagyok különb? - gondolta.
- Ha találtam volna, a városban munkát, akkor nem szegődtem volna el oda a semmi közepébe! - szólalt meg újra a lány.
Már nem sírt, csak az arcát törölgette a zsebkendővel. Egy darabig hallgattak, majd Andre újra megszólalt.
- Férjnél van?
Shantal megrázta a fejét.
- Volt egy társam, de az év elején különváltunk. Azóta egyedül vagyok. Azért is mentem el oda dolgozni, mert rossz volt egyedül lenni egész nap. Nem volt munkám, barátaim nincsenek… - hirtelen elhalkult a hangja, és újra lehajtotta a fejét.
A napot egyetlen felhő sem takarta el, így ennek köszönhetően egyre melegebb lett. A lány levetette a kabátot. Kicsit az ablakot is leengedte. Fehér póló volt rajta. Rövid göndör haja előrehullott, ahogy a fejét lehajtva ült az autóban.
Andre elővette a cigarettáját.
– Rágyújt? - kérdezte a lánytól.
Az a fejét rázta.
– Leszoktam egy éve. De nyugodtan gyújtson rá, engem nem zavar.
Andre a szájába dugta a cigarettát, majd meggyújtotta. Az öngyújtót letette a bokszba, majd leengedte az ablakot, hogy a füst ne a lányra szálljon. Az ajkai között lógó cigaretta után nyúlt, de az hozzá ragadt a szájához, és az ujjaival lehúzta róla a parazsat. Az a lába közé esett az ülésre. Bohózatba illő jelenet következett, ahogy Andre próbálta a parazsat kihalászni a combjai közül. Az autó közben kanyarogva futott az úton, majd ahogy Andre ösztönösen a fékre lépett, megállt az árokparton. Kiugrott az autóból és próbálta eloltani a már parázsló nadrágját! Shantal is kiugrott, majd a férfihoz futott. Kapkodásának az a következménye lett, hogy a férfi a nadrágját ütögette, a lány pedig a férfi kezét! Egymásra néztek, majd Andre bosszúsan nevetni kezdett. Shantal is elmosolyodott, majd felnevetett.
- Ne haragudjon! Hirtelen nem tudtam, mit tegyek. - mosolygott bűnbánóan a férfira.
Bocsánatkérően felemelte a kezét. Most, hogy egymással szemben álltak, látszott, hogy a lány apró termetű, alig ér a férfi válláig. Andre jobban szemügyre vette. Vékony alkatú nő volt, apró mellekkel, karcsú derékkal. A göndör barna haj alól, mélykék szemek szegeződtek a férfira. Ajkai duzzadtak voltak, szinte hívogatták a száját, hogy rájuk tapadjon. Kétoldalt a fülei kissé elálltak, és ez bizonyos fajta csibészes vonást kölcsönzött az arcának.
- Menjünk tovább! – nézett a lány Andréra.
Az bólintott, és beültek az autóba. Mindketten hallgattak. A férfi szerette volna tudni, most mi járhat a lány fejében. Feltűntek a város első házai. Shantal felemelte a kezét.
- Ott, a harmadik utcánál álljon meg, legyen szíves!
Andre bólintott, majd a járda mellé kormányozta az autót. A lány összeszedte a holmiját, majd a kilincs után nyúlt.
- Köszönöm a fuvart! - fordult a férfi felé.
Kikászálódott az autóból, majd a járdán még intett egyet neki.
Andre bólintott, majd hirtelen ötlettől vezérelve megszólalt.
- Várjon egy kicsit!
A zsebébe nyúlt és egy köteg pénzt nyomott a lány kezébe.
- Bizonyára szüksége lesz most rá! Isten önnel!
Azzal a gázra lépett és már ott sem volt. Shantal csodálkozva forgatta a kezébe nyomott pénzt, majd megszámolta. A lélegzete elakadt! Az idegen, ötezer eurót nyomott a kezébe!
– Jézusom! – sóhajtott fel halkan. – Félévi fizetésem!
Csodálkozva bámult a távolodó autó után, majd halkan megszólalt.
– Akárki is vagy, köszönöm!
Andre a visszapillantó tükörből figyelte a lányt, majd elmosolyodott.
Pillantása a másik ülés elé esett. A padlón egy apró notesz hevert. Bizonyára a lány táskájából, vagy zsebéből esett ki. Lehajolt érte és zsebre tette. Jókedve lett, dúdolgatott, többször elmosolyodott, maga sem tudta, hogy miért. Évek óta nem kapcsolta be a rádiót, de most odanyúlt, benyomta a gombot. A skíper éppen lelkesen dicsért valami terméket, amit az embereknek meg kellett volna venni. Majd hangos zene következett.
Otthon legtöbbször csak Mozartot hallgatott. Szerette a zenét, de a modern könnyűzenében kevés felelt meg az ízlésének. Ha a gyerekek otthon voltak, a fülét sokszor bántotta a szobájukból kiszűrődő hangzavar. Nem szólt nekik, neki sem szólt az apja sosem. Remélte, majd nekik is kialakul az ízlésük idővel.
Újabb várostábla tűnt fel az út mellett. Hazaért. A város végén befordult a hatalmas telken álló házhoz.
A cikket írta: Babenko
Hozzászólások
időrendi sorrend
Megyek vissza olvasni!
Jó cikk de szívesebben olvasok megtörtént esetet...