A bérgyilkos 4 rész

Látogatók száma: 12

A garázskapu automatikusan felemelkedett, majd lecsukódott ahogy beállt.
Ahogy mögötte lecsukódott a kapu, sötét lett a garázsban. Kiszállt és a kapcsoló felé nyúlt. A hideg neonfény elvakította. Becsapta az autó ajtaját és átment a házba.
Jól gondolta, csak a házvezetőnő volt otthon. A konyhában tette a dolgát, amikor Andre belépett.
- Jó estét Marie! - bólintott feléje Andre.
- Jó estét Uram! - felelt az asszony.
Alacsony nő volt, az ötvenes évei elején. Tizenhat éve állt nála, alkalmazásban. Nem mondhatott rá semmit. Betartotta a távolságokat, a munkáját ellátta, és érdekes módon Vivien is megtűrte maga mellett. Amikor a gyerekek kisebbek voltak, gyakran változtak a házvezetők, a feleségének köszönhetően. Mindegyikben talált valami kivetnivalót. Marie Vinognet talán annak köszönhetően maradt meg náluk, hogy Violet akkor volt csecsemő, és az asszony rögtön levette Vivien válláról a kicsi gondját. Így oda mehetett ahova akart. És neki ez elég volt. Elhúzta a száját. Violet többet látta ezt az asszonyt, mint a saját anyját.
- Mi újság Marie? Történt valami érdekes, amíg odavoltam? - kérdezte a nőt.
Közben töltött magának egy pohár italt. Szomjas volt. Az autóban ülve semmi alkoholt nem kockáztatott. Tudta, néha nagyon apró dolgokon múlik a lebukás.
- Nem történt semmi érdekes Uram. A felesége Lyonba ment, azt mondta, majd a hétvégén jön vissza.
Andre bólintott, majd a nappaliba indult. A fejében forogtak a gondolatok.
- Be kell mennem a lakásba, meg kell szabadulnom a táskától.
Megállt az üres nappali közepén. Egyedül érezte magát. Akkor volt benne ilyen üresség, mikor a légióban szolgált.
Töltött még egy italt, és hallgatta Marie motoszkálását a konyhában. Eszébe jutott a notesz. Elővette és belenézett. Nevek, címek, telefonszámok. A legtöbbje áthúzva. Elhúzta a száját. Amikor hazajött, neki is volt egy ilyen notesza, amelyben sorba húzta át a neveket, mert az ismerősök eltűntek. Kóválygott egy darabig, néha elment a bárba, de nem nagyon találta meg a helyét a civil életben. Néha akadt valami alkalmi munka, de az, semmire nem volt elég. A légiós évekért fizetett bér, lassan elpárolgott. Egy év telt el ebben a semmilyen állapotban.
Akkor lépett az életébe a közvetítő! Még a légióból ismerte, a férfi is ott szolgált. Értelmes tekintetű ember volt, de volt benne valami taszító. Nem szeretett a közelében lenni. Ha kimenőjük volt, a férfi pillanatok alatt eltűnt, és csak akkor került elő, amikor vissza kellett menniük. Csapatban jártak el, és a férfi mindig a laktanya közelében csatlakozott hozzájuk. Egyszer csak ott termett a sötétből, volt, hogy észre sem vették mikor. Munkát ajánlott, egy bajkeverőt kellett eltakarítani. Először visszautasította, de éppen akkor ugrott neki otthon az anyja, hogy vagy ad pénzt, vagy elmegy a háztól.
Nem volt hova mennie. Apja éppen akkor munka nélkül volt, már hónapok óta, lebetegedett, kórházba került. Kellett a pénz!
Gondolkodott egy hetet, majd amikor a férfi újra kereste, elfogadta a munkát.
Az első egy prefektus volt! A közvetítő röviden annyit mondott, a súlyos kenőpénz elfogadta, de az alanyt elítélték, hosszú évekre. Valami alvilági főnök fia volt, és az apa bosszúért lihegett.
Kora reggelre tette az időpontot. A férfit a városházára menet kapta el. Jól célzott, a prefektus rögtön meghalt. Még csak a közelébe sem kellett mennie. Távcsöves puskát használt, amit a közvetítő hagyott neki, egy csomagmegőrzőben. Két nap múlva a számláján volt a pénz! Valamennyit kivett belőle, de a többit otthagyta. Odaadta az anyjának, majd eltűnt.
Három napig feküdt egy motelban és végig részeg volt. Ez alatt az idő alatt szinte semmit sem aludt, csak ivott! Tudta, hogy gyilkosság, amit művelt, és gondolkodott. Percről percre végig gondolta, a napot. Ki láthatta meg, találkozott-e valakivel, aki jobban megnézte, a töltényhüvelyt újra és újra megtapogatta a zsebében, de ott volt, nem hagyta el. Este elsétált az erdőbe, és egy lápos részen elásta.
Aztán sorban jöttek a megbízások. Legtöbbször nem akarta tudni, ki az illető, sem azt hogy mit tett. Elégedettek voltak a munkájával!
Időközben kitalálta, hogyan tegye magát láthatatlanná, vagy legalábbis felismerhetetlenné. Amikor találkozott a közvetítővel, körülbelül két év múlva, már maszkot viselt. És a férfi nem ismerte meg. Vagy nem akarta megismerni, vagy nem emlékezett az arcára. Későbbi tapasztalatai azt mondták, nem emlékezett, de nála sosem lehetett tudni.
Amikor találkozott Viviennel, már csinos összeg lapult a bankban. Magas jóképű férfi volt, akire ragadtak a nők. Időközben szülei is rendbejöttek anyagilag, sőt, neki köszönhetően, új házat is vettek. Ide hozta már Vivient is az esküvő után.
A lány egy városbeli könyvelőirodában dolgozott, és egy bárban ismerkedtek össze. Tetszett neki a mosolya, a vidámsága. Egy darabig futott vele reggelente, de aztán a lány beismerte, hogy a sport nem az ő világa! Így elmaradt mellőle. Neki viszont kellett az erőnlét. Rendszeresen sportolt, karatézott, bokszolt. Kisportolt izmos teste volt. Idősebb korában sem hanyagolta el magát.
Aztán jöttek a gyerekek. Az ikrek, majd évekkel később Violet. Időközben a szomszéd városban vett magának egy kicsi lakást. Oda ment átváltozni, amikor munkája volt. Így kisebb volt az esély a lebukásra. Ott tartotta egy rejtekhelyen a fegyvereit is, amelyeket gyakran cserélt. Mindig volt alibije a távollétekre, de, aztán ahogy kezdett a házassága kihűlni, ahogy a gyerekek kirepültek, voltaképpen senkit nem érdekelt, hogy merre jár.
Viviennek mindig volt pénze, neki az elég volt. A vásárlásban élte ki magát. A házaséletük havi pár esetre korlátozódott, amikor is, egy hang nélkül tűrte, hogy a férfi a kedvét töltse rajta, majd rögtön utána kikelt mellőle és lefürdött. Amikor visszafeküdt az ágyba, hátat fordított neki.
Andre ilyenkor elgondolkodott, hogy mit érez, de a megalázó szégyenérzetnél nem jutott tovább. Kárpótlásul másnap mindig átutalt neki egy nagyobb összeget a számlájára. Aztán ez a kevés sex is elmaradt.
Vivien most már csak a gyermekei anyja. Ennyi maradt a házasságából.
Nagyjából le tudta szűrni, hogy az asszony pénzszűkébe kerül, mert akkor mindig ingerültebb volt. Ilyenkor mindig utalt át neki pénzt, és akkor megnyugodott. A gyerekekkel mindig is ő foglalkozott, Vivien nem volt egy ősanya típus. Addig szeretett velük lenni, amíg el nem kezdtek sírni. Akkor már nyomta is a dada kezébe őket, mert nem tudott velük mit kezdeni. Andre egyszer megkérdezte tőle, mi a neve az iskolának, ahol Violet van.
Az asszony nem tudta megmondani.
Valami nagyot csattant odakint és a zaj visszahozta a jelenbe. Újra a kezébe vette a noteszt. Nevet keresett rajta, esetleg egy telefonszámot. Általában a tulajdonos rá szokta írni, hogy ha elveszíti, akkor vissza tudják hozzá juttatni. De ezen a noteszon nem volt név! Újra belelapozott, majd találomra felhívott egy számot, amely nem volt áthúzva.
- Jó estét kívánok! Jean Felire őrmester vagyok a Meires- i rendőrségtől. Behoztak hozzánk egy noteszt, amelyről csak annyit tudunk, hogy egy Shantal nevű ápolónő tulajdona. Esetleg meg tudná mondani a telefonszámát, mert ön is az ismerősei között szerepel. Szeretnénk visszajuttatni a noteszt a tulajdonosának.
Hallgatta a választ, majd elmosolyodott.
- Köszönöm a segítségét, további kellemes estét!
Gyorsan leírta a számot egy darab papírra, majd fogta a telefont, hogy tárcsázzon, de Marie megzavarta.
- Itt a vacsorája Uram. Elnézést, hogy csak hidegtállal tudok szolgálni, de nem számítottam rá, hogy ma este hazajön. - lépett oda az asszony egy tálcával.
Most döbbent rá, hogy egész nap nem evett.
- Köszönöm Marie, lefekhet. Majd én kiviszem a tálcát, ha végeztem!
Az asszony bólintott és egy hang nélkül eltűnt mellőle. Nekilátott a füstölt marhanyelvből, és a Provence- i sajtból álló ételnek. Gyorsan evett és alaposan megrágott minden falatot. Végül egy pohár borral öblítette le a vacsorát.
Újra a kezébe vette a papírt, de aztán meggondolta magát. Későre jár, majd holnap. Lezuhanyozott, és lefeküdt.
Furcsa álma volt!
Egy bozótban lapult távcsöves puskával a kezében és éppen megcélzott egy férfit, aki egy nőt rángatott. De lőni nem tudott, mert a nő állandóan a golyó és a férfi között volt. Leengedte a fegyvert és megtörölte a homlokát. Ahogy az arcához ért, rájött, hogy nem maszkírozta el magát! Megriadt, és bizonytalanná vált. Újra felemelte a puskát és célba vette az alakot. Az, közben a földre lökte a nőt, és kiabált vele. Itt az alkalom, most tud lőni! De a nő újra felállt, a férfi pedig újra rángatni kezdte. A puska remegett a kezében. Közben a nő feléje fordult és ő látta, hogy Shantal az! Dühös lett, és újra célba vette a férfit. Az megfordult és a ház felé indult. Lőtt!
De a férfi ment tovább, Shantal meg a melléhez kapott! Felemelte a fejét, és őrá nézett. A mellén egyre nagyobb vérfolt kezdett el terjengeni! Az arca kezdett elenyészni. Mondott valamit, de ő csak a saját nevét értette belőle!
Remegve, zihálva ébredt meg. Felült és körülnézett. A szobában csend volt, az ébredéssel eltűnt Shantal és eltűnt a férfi is. Kiült az ágy szélére és a pohár után nyúlt, de az üres volt. Az este elfelejtett vizet hozni bele. Lassan kicsoszogott a fürdőbe és ivott. Ahogy visszafeküdt, szinte rögtön el is aludt.
Az álom folytatódott. Egy téren várta Shantalt, aki fürge léptekkel jött feléje. Ő felfigyelt egy alakra az egyik autóban. A férfi a lányt célozta meg éppen. Ahogy kihajolt a kocsi ablakán, Gerardra ismert benne. Felkiáltott és felugrott a székről. Rohant a lány felé, de aztán dörrenést hallott. Shantal megállt és döbbenten nézett az arcába! A mellén egyre nagyobb vérfolt terjengett, majd lágyan elhanyatlott a betonon. Ő üvölteni kezdett és futott tovább. De mire odaért hozzá, a lány teste elenyészett a napon. Sírni kezdett, és ahogy a könnye a betonra esett, sisteregve elpárolgott. Felemelte a fejét. Autó közeledett feléje, Gerard vezette. Kinézett rá az ablakon, a tekintete hideg volt. A másik ülésen Eliza ült, mosolygott és egy hajtincsével játszadozott.
Újra felriadt! Már világosodott, így nem aludt vissza. Az igazat megvallva, az álom után már nem is akart. Kiszállt az ágyból és az ablakhoz lépett. A nap éppen akkor kelt fel. Pára borította a ház előtt elterülő kertet. Nem látta a kerítés mellé ültetett, időközben sűrű bozóttá fejlődött sövényt. Apja, amíg tudott járni, sokat bíbelődött ezzel a bozóttal. Amikor már teljesen lebénult, kertészt kért fel a rendben tartására.
Valahonnan motorzúgást hallott, majd ahogy lepillantott, Marie-t látta a háztól elindulni a kapu felé. Az órára nézett.
- Hova megy ilyen korán?
De aztán eszébe jutott, a tejes autó jöhet, amely a bagettet is hozza a boltból. Igaza lett, az asszony kivártatva felbukkant a ködből, kezében a tejeskannával és a kenyérrel. Magára kanyarintotta a köpenyét, és lement a nappaliba. Rágyújtott egy cigarettára, majd a konyhába indult.
- Jó reggelt Marie! - szólt oda, az éppen belépő asszonynak. - Úgy látom, ma nem lesz valami jó idő.
- Jó reggelt Uram! - felelt az asszony, miközben lerakodott az asztalra. - Tavasz van, ilyenkor gyakori ez a párás idő. De remélem, nemsokára kisüt a nap. Ma jönnek a takarítók, kellene a jó idő!
A tavaszi, őszi nagytakarításkor Andre mindig elment hazulról. Megszokta a csendes házat, és ilyenkor zavarta a nyüzsgés.
- Úgyis be kell mennem a városba. - vetette oda az asszonynak. - A feleségem mikor jön haza?
- Nem tudom Uram. - húzta fel a vállát az asszony. - Vásárolni mentek a jegyző feleségével, Lyonba. Hogy onnan mikor kerülnek haza, a jó ég tudja!
Andre elhúzta a száját. Vásárolni, mindig csak vásárolni! Kíváncsi lett volna, ha nem adna annyi pénzt a feleségének, miből vásárolna? Amióta feleségül vette, egy percet sem dolgozott. A pénzkeresést őrá hagyta. Vajon mit tenne, ha kiderülne, milyen pénzből vásárolgat?

A cikket írta: Babenko

támogatóink