A bérgyilkos 5 rész
Látogatók száma: 16
Közben Marie kitálalta neki a reggelit. Bagettet, sült sonkát, főtt tojást és kakaót.
Andre szerette a kakaót! Gyermekkora ízeit juttatta eszébe, amikor még anyja nem az elsötétített szobában üldögélt, hanem a konyhában forgolódott, mire apja és ő felébredtek reggel. Minden nap frissen főzött kakaó várta az asztalon, vajas bagettel. Apjának meg ott gőzölgött az elmaradhatatlan szalonnás rántotta. Aztán kezdtek elromlani a dolgok.
Anyja egy napon eltűnt hazulról! Nagyanyja költözött hozzájuk, de neki senki nem mondott semmit. Apja csak üldögélt a szobájában és nézett maga elé. Egyszer hallotta a zokogását, de mire bement hozzá, már mosolygott.
- Minden rendben lesz kisfiam! - mondta neki akkor.
A felnőttek elejtett mondataiból annyit hámozott ki, hogy anyja elment egy férfival.
- Hogy volt képes ezt a kisgyereket itt hagyni? - morgott a nagyanyja főzés közben a szomszédasszonynak.
Akkor elbújt az istálló mögött, és azon gondolkodott, vajon mi rosszat tett, hogy az anyjának nem kellett?
Aztán apja is eltűnt pár napra, majd az anyjával tért haza! De nem örülhetett neki, mert bezárkózott a szobájába, és napokig nem jött elő. Amikor lement a konyhába egyik reggel, megint ott várta a kakaó az asztalon, apját pedig a rántotta. És ott volt anyja is, kisírt szemekkel, és nagyon soványan. Aztán ez így maradt. Anyja egyre többet zárkózott be a szobájába, és nem jött elő napokig. Ha kopogott az ajtón, csak kiszólt, hogy fáj a feje, hagyja békén. Ilyenkor legtöbbször csak az orvost engedte be magához.
Apja időközben egyre többet betegeskedett. Akkor már végzett a gimnáziummal, és munkát keresett, de nem volt semmi. Egyik kóborolása folyamán fedezte fel a légió hirdetését! Elment a toborzóirodába, ahol minden kérdés nélkül felvették.
Marseille-be került a kiképzőközpontba. Megtanították kezelni a fegyvereket, megtanították ölni, megtanították a teste szükségleteit figyelmen kívül hagyni, és a körülötte zajló dolgokra koncentrálni. Harcokban csak egyszer vettek rész, amikor Kongóba vitték őket.
Egy diplomatát és a családját kellett kimenteni a lázadók által elfoglalt városból. Ott látott életében először holtesteket, és ott ölt először embert is! A kifacsart módon heverő testek, az őket ellepő legyek, hányingerre ösztönözték, de addigra már kiképzett katona volt, akikből már kiölték az érzelmek legtöbbjét. A szag viszont ott maradt az orrában, még napokkal később is!
A helikopter a városon kívül szállt le, és nekik át kellett verekedniük magukat az utcákon. Ahogy menet közben benézett az egyik viskó ablakán, egy puska csövébe bámult bele! A fegyvert tartó fekete, vagy nem tudta kezelni a puskát, vagy túlságosan ideges volt a légiósok láttán, és eltévesztette a célt! Ő pedig gondolkodás nélkül lőtt! A gépfegyversorozat elkaszálta a merénylőt. Remegett a gyomra, de az őrnagy rászólt, hogy álljon fel, nem lehet itt heverészni! Attól kezdve a fal mellett ment, és előbb mindig benézett az ablakokon. De így is sikerült elveszíteniük az egyik szobatársukat. Pierre a nyakába kapta a golyót, abból a házból, amelynek a fala mellett Andre kúszott. Gondolkodás nélkül kibiztosított egy kézigránátot, és behajította az ablakon! Ahogy elvetődött a földön, már robbant is rá a viskó fala. Mire odaértek a külképviselethez, már csak a félelem és a düh munkált bennük! Aki az útjukba került, lelőtték. Olyanok voltak, mint a sarokba szorított állatok!
A diplomata egy ideges tekintetű kopaszodó férfi volt, szőke feleségével és négy gyerekével, a külképviselet légópincéjében bújtak meg, amíg ők értük mentek. A házat csak pár légionárius védte, de olyan jól, hogy a lázadók nem tudták elfoglalni a képviseletet!
A pincében remegő diplomatára és a családjára golyóálló mellényt adtak, majd elindultak visszafelé. Most már többen voltak, mert a házat védő légiósok is velük tartottak. Nem kockáztatták, hogy a helikoptert odahívják a képviselet udvarára, mert a lázadók előtte való nap, leszedték az amerikaiak gépeit. Visszafelé már gyorsabban tudtak haladni, a gyerekek és a remegő nő ellenére. Az asszony edzett diplomatafeleség volt, félt, de nem hisztériázott. Tette, amit az őrnagy mondott nekik. A gyerekeit ölelve futott a légiósok gyűrűjében. Visszavonulás közben felszedték elesett társuk testét is. Nemsokára a mezőhöz értek, majd feltűnt a helikopter is. Bepakolták a családot és már fel is szálltak. A lábuknál Pierre holteste hevert. Az asszony levetette a kardigánját, és az arcára terítette. Magához ölelte a gyerekeit, majd rájuk nézett.
- Köszönöm Önöknek!
Senki nem szólt egy szót sem. Az asszony kormos arca most nagyon öregnek tűnt a helikopter sötét kabinjában. A gyerekek falfehérek voltak, apjuk meg az arcába temetett kézzel ült mellettük. Az asszony átnyúlt a gyerekek válla felett és megszorította a férje karját.
- Vége van Louis! Hallod? Nemsokára biztonságban leszünk!
Amikor visszaértek a laktanyába, az őrnagy elmesélte nekik, hogy a diplomata gyerekei, pár nappal előttük érkeztek nyaralásra, az állomáshelyre.
A városba nem engedték ki őket azon a héten kimenőre, de a kantinban annyit ihattak amennyit akartak. És ők ittak is! Andre nem tudta az orrából eltüntetni a szagot, ihatott akármennyit. Pierre járt az eszében, akinek a teste nem került vissza a laktanyába, hanem a helikopter vitte el valahova.
Marie hangja hozta vissza a valóságba.
- Nemsokára itt lesznek a takarítók, főzhetek nekik, vagy inkább valami hideget tegyek eléjük?
Andre felemelte a kezét, és megdörzsölte az arcát.
- Magára bízom Marie! Ahogy magának könnyebb.
Mivel befejezte a reggelit, nem volt több keresnivalója az ebédlőben, így felment és lezuhanyozott.
Amikor megtörölközött, megállt a tükör előtt. Magas, széles vállú, izmos férfi volt, a negyvenes évei közepén. Barna haja vizesen csüngött az arcába. Szürke szemei szigorúan figyeltek a kissé mandula alakú szemrések között. Hasán kockásan lapultak a széles izomkötegek. Sehol egy felesleges kiló. Mindig is figyelt a testére, hiszen baj esetén, csak magára és az ügyességére támaszkodhatott. Szemügyre vette a térdeit. Mostanában sokat fájtak, és valami kellemetlen ropogást is észlelt menet közben, főleg lépcsőzéskor.
- Bizonyára a kor! - legyintett egyet, de a gondolat ott maradt a fejében.
Lassan meg fog öregedni! Most még bírja magát, de mi lesz vele később? A bérgyilkosok nem szoktak ágyban, párnák között meghalni. El fog romlani a szeme, és akkor el fogja téveszteni a célt. Az meg egyenlő lesz a halálos ítéletével! De egyelőre mindent megtesz ennek elkerülésére!
Magára kapkodta a ruháit, és menet közben a zsebébe gyűrte a cédulát is Shantal telefonszámával. Kihajtott a garázsból és az autópálya irányába indult. Ott megállt egy parkolóban és felhívta az este leírt számot. A telefon kicsengett. Hirtelen kinyomta. Nem is tudta, hogy mit akar ettől a lánytól, de amióta felvette, szinte egyfolytában az agyában volt. Még az álmában is ő szerepelt. És akkor mind a kétszer meghalt! Ettől a momentumtól ideges lett. Újra benyomta a számot, és most már várt, hogy felvegyék.
- Igen! - hallotta hirtelen a rekedtes halk hangot.
- Jó napot kívánok! Shantal Totte-t keresem!
- Én vagyok, mit óhajt? - szólalt meg újra várakozással a hangjában a lány.
Hirtelen nem tudta, mit is mondjon neki. A pillantása a kezében tartott noteszra esett.
- Én vittem el magát egy darabon tegnap! Elindultam már, és akkor vettem észre, hogy a notesza kiesett a táskájából.
- Ó! - sóhajtott Shantal. - Kerestem és nem találtam, azt hittem, a gazdánál esett ki, amikor utánam, dobta a táskámat! Megtenné, hogy elküldi nekem postán?
Andre vett egy nagy levegőt.
- Nem vagyok annyira messze, el is tudnám vinni. Persze, csak ha magának is jó! Ha nem zavarom valami fontos dolog közben! - tette hozzá sietve.
Úgy érezte, hogy most ráakaszkodik a lányra. De valami hajtotta hozzá! Nem értette magát. A városban gyakran találkozott a nők elismerő pillantásaival. Többször a tudtára adták, hogy nem lenne kedvük ellenére egy könnyed kaland, de Andre elsiklott az ilyen pillantások felett. Nem akart magának bonyodalmakat, nem akart semmiféle kötöttséget.
De itt van ez a lány! Megbabonázottan próbált visszajutni a közelébe.
A cikket írta: Babenko
Hozzászólások
időrendi sorrend
OK!
Most majdnem elégtem...
Én olvastalak tényleg.
(A mai nap rosszul viselem a kritikát..., mindenki engem bánt:-( )
Pussz,
Tündér
Most majdnem elégtem...
Én olvastalak tényleg.
(A mai nap rosszul viselem a kritikát..., mindenki engem bánt:-( )
Pussz,
Tündér
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Miért van olyan érzésem, hogy most valamit próbáltok kimagyarázni?:))) Tündér ezt a részt, csak az oldalamon olvashatta. És ott tényleg rövidebb volt.. :)))))
beillesztem, amit látok:
Cikk hozzászólások
* A(z) "A bérgyilkos 1 rész" című cikkhez írt hozzászólásodra: 1 válasz
NAAAAA! Én az első részhez szóltam hozzá, te megváltoztattad a címét?!!!!
Csajok! Nekem olyan de zá vűm van?! Ezt én már olvastam...
vagy a vége hosszabb?
Pussz,
Tündér
Hát Tündér lehet hogy olvastad. Próbáltam visszanézni mit tettem már fel belőle, de csak a közepéből találtam részeket. Ha viszont fent van már, akkor töröld ki légy szíves. Csalni nem állt szándékomban.
Nem azért írtam! Bocsi. A cskatira akartam rápirítani;-), hogy ő nem olvas téged!
Pussz,
Tündér
Csajok! Nekem olyan de zá vűm van?! Ezt én már olvastam...
vagy a vége hosszabb?
Pussz,
Tündér
vagy a vége hosszabb?
Pussz,
Tündér