A drogok
Látogatók száma: 56
Az egyik unokatestvérem, lány, mikor a fiam kicsi volt és egyszer náluk aludtunk, s a gyerek nyafogott, mert nem a saját ágyában aludt, azt mondta, ha ilyen gyereke lenne kiszögezné a falra. Igen, most mondhatnám az Isten nem ver bottal, csak gyerekkel!
Mint már többször említettem, két gyermeket neveltem fel. A nagyobbik lány, a kisebbik fiú. Ő volt a nyafis egy éves korában.
Unokahúgom később megismerkedett élete szerelmével, és férjhez ment. Született egy lánya, meg egy örökmozgó fia, aki aztán nagyon mozgékony és minden bajra hajlamos révén, nehezen kezelhető gyerek kategóriába került mindenhol. Óvodában, iskolában.
Nem lehetett kezelni. Több iskolát is megjárt mire elvégezte a nyolcadik osztályt. A középiskolát ugyan egy iskolában végezte, de ez sem egészen az Ő érdeme volt. Több részletben, vagy kisebb fegyelmikkel tarkítva. A fiú már nyolcadikos korában keményen rajta volt a szeren. Budapestre utazott vonattal, kilopta a pénzt az anyja pénztárcájából.
Sőt, fel akarta az anyja lakását gyújtani, mert nem volt elég pénz a tárcájában a bulizáshoz.
Igaz, a szülők menet közben elváltak, de a férj egy régi orosz,- és maffia kapcsolatokkal rendelkező alvilági személy lett, akit több helyen is köröztek. Így a család nem tartotta a kapcsolatot. A fiú pedig nagyon sok borsot tört az anyja orra alá. Volt olyan, hogy nővérét és anyját, az éjszaka közepén haverokkal kizavarta a lakásból és kizárta. Amikor valami nem tetszett, tört zúzott a alkásban, amiért nem Ő dolgozott meg, és nem tett semmit érte. Sokszor emlegette, hogy na Ő akarta kiszögezni az én fiamat, és a saját fiát meg nem tudja, nem bírja kezelni.
Emlékszem, egyszer még talán egy névnapi vicces ajándékba vittem neki szögeket, meg egy műanyag kalapácsot is. Nevettünk, de nem volt ez olyan vicces, mert sokszor járt rendőrségen, mert falfirkákat készített a gyerek, és mindent összefestett, a lépcsőházat, amit később ki kellett festeni, és mindenfelé vasúton is vonat kocsikat összefestettek, szóval volt gond.
Hordozta szegény húgom orvoshoz, drogambulanciára, és kezeltette, sok pénzt rá költött, de nem sikerült a gyereket rendbe szedni. Megjárta vele a poklok poklát.
Egyszer itt voltak, és egy nagyon régi könyv megtetszett a fiúnak. Kérdezte, elviheti-e olvasni.
Megengedtem, de kértem vigyázzon rá.
A könyv címe: Krisztus élete.
A nővére bérmálkozott, de Ő nem volt gyerekként hajlandó ilyen dolgokra, sőt, azt mondta, annak örüljenek, hogy akkor még élt a nagyapja, s tőle tartván jól viselkedett a bérmálkozáson. A fiú elolvasta, és elkezdett a vallás felé érdeklődni. Érdekes változás volt, de senki nem bánta, a drog helyett bármi jobb ötlet volt. Eljártak templomba, és kezdett a vallás irányában érdeklődni. Ott találtak egy közösséget, ahol hozzá hasonló gyerekek, emberek voltak, beszéltek életükről, megpróbáltatásikról.
Ma ott tartanak, hogy a fiú húsz éves és lejött a szerről.
Sokat olvas, jár hit közösségbe, gyülekezetbe, és foglalkozik a vallások közötti összefüggésekkel, és hasonlóságokkal.
A könyvemet sértetlenül visszahozta, és azt mondta köszöni, hogy elvihette, mert most tudja merre visz az útja.
Örülök, hogy megtalálta az útját, rátalált az ösvényre, amelyen mennie kell.
Az unokahúgom pedig örül, hogy végre békében élhetnek együtt, és nem kell félnie a saját fiától. Régen kellett.
A hit és a vallás segített a helyére tennie lelkében a dolgokat.
Nagyon jó kézügyességű fiú és rossz lenne, ha elkallódna.
Ma boldogok, és együtt laknak egy lakásban.
A cikket írta: Divi Éva
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Igazából mindegy, hogy minek vagy kinek a hatására történik a változás. Az a lényeg, hogy jelen esetben az érintetthez utat talált, ő pedig megragadta a kínálkozó "segédkezet", ami az egyik legjobb pillanatban érkezett.
Becsülendő, és a hasonló helyzetben lévők számára példamutató, ahogy az anya ezt a fiával megélte és végigcsinálta.
Szeretettel üdvözöllek, Jolcsi
Puszillak Orsolya
Évike köszönöm, hogy megírtad ezt a történetet.
Igazából mindegy, hogy minek vagy kinek a hatására történik a változás. Az a lényeg, hogy jelen esetben az érintetthez utat talált, ő pedig megragadta a kínálkozó "segédkezet", ami az egyik legjobb pillanatban érkezett.
Becsülendő, és a hasonló helyzetben lévők számára példamutató, ahogy az anya ezt a fiával megélte és végigcsinálta.
Szeretettel üdvözöllek, Jolcsi
Igen egy anya, mindenre képes a báránykája vissza hozatala érdekében, de ehhez a bárányka is kell. Jól jött ma dolog össze, így sikerült. talán tényleg jókor a jó helyen elv működött. Én is örülök, hogy ma már normális az élet és nem kell félni, ha elmegyünk baj történhet. Ez nagyon fontos. Üdv Éva.
Szia Évike! Örülök, hogy a végén jóra fordultak a dolgok!
Puszillak Orsolya
Én is örülök, hogy nem lett nagyobb baj, és sikerült a dolog. Azért az izgat miért és hogyan kezdte, de egyenlőre nem firtatom, nehogy visszatereljem a gondolatait a dologra. Majd mikor már végleges lesz a helyt állása. Akkor majd elbeszélgetünk. Üdv Éva.
Egy rémálom lehetett az édesanya számára végignézni, végigszenvedni mindezt. A vallás sokak számára az egyetlen út, az egyetlen vigasz az életben.
Örülök, hogy ez a fiú végül is jó útra tért, és nem kallódott el. Példa lehet mások számára.
Szeretettel:
Zaríta
Nagyon jó, szemléltető írás, hogy milyen irányba képes az ember elindulni egy apró dolgon múlott csupán. Ehhez el kellett hozzád mennie. Nagyon nagy dolog, ami történt!
Ha már unokatestvéreknél tartunk. Nekem is van egy unokahúgom. Az édesanyja nagyon vallásosan nevelte, de egyedülállóként nagyon sokat kínlódott vele és én valahogy még gyerek fejjel nem igazán értettem egyet a módszerével. Miért erőlteti rá a vallást, ha egyszer nem akarja. Mindig panaszkodott rá, hogy bántja.
Nekem azt mondta egyszer: - Várj!! Ha neked is felnő a lányod? Felnőtt.
És igaza lett! Pedig én nem neveltem vallásosra, mert magam sem vagyok az, de ma már alig várja az ilyen jellegű műsort a tv-ben vasárnaponként. Tudod melyiket.
Bármi megtörténhet, ha egyszer másra is odafigyelünk!
Puszi,
Éva
Az az igazság, hogy sokan nagyon félnek a vallástól, pedig nem attól kellene, hanem a gonosz embertől kellene félni. Az unokatestvérem és én sem kiskorukban nem kényszerítettük a gyerekeinket a vallás, vagy ilyesmi felé, az Ő gyereke lánya, az iskolában fordult, és kezdett el Hittan oktatásra járni. A fiú pedig egy könyv hatására: Igaz az a könyv egy nagyon régi családi ereklye, de akkor is. Azért vigyáztam vigyázattam rá nagyon, mert értékes a régisége és eredete miatt is. Nem úgy " féltem" hogy nem adom oda, hanem hogy ne menjen tönkre, ne irkálják tele, ne szaggassák szét! Végül is valahogyan mindenki megtalálja a maga útját ha kell Isten fele is. Én megkereszteltettem a gyerekeimet, de a hitüket rájuk hagytam, hogy akarják-e vagy sem, ismerjék meg, döntsék el maguk. Eldöntötték. Mind a kettő imádkozik, és van hitük. Örülök ennek, mert a hit sok mindenre megtanítja az embert. A fiamnak kint a nősülés végett egy éves külön anglikán egyházi órákra kellett járniuk, hogy összeházasodhassanak. A keresztlevelet is vinnie kellett megmutatni, hogy nem protestáns, vagy hitetlen ember. Érdekes dolgok ezek is. üdv mindenkinek, aki olvasott köszönet a figyelmükért. Éva.
Üdv,
Pinokkió
Nehéz a mai szülőknek... Én se gondoltam volna, ami velünk is megtörténik... Én is szögeztem volna... azután most saját szögeimmel is küszködök... :-(
Üdv,
Pinokkió
Valóban sokszor mi szülők esünk a saját kelepcénkbe. Én ezért sem mondok ítéleteket, mert sohasem tudni mikor üt vissza. Üdv Éva
Az én korosztályomnak még ki kellett mennie az utcára egy kis anyagért, ha úgy gondolta, kipróbálja. A mostani kamaszoknak viszont már "házhoz jön a cucc". Bele sem merek gondolni, hogy x év múlva, ha lesz, az én gyermekem milyen világban nő majd fel?!?!
Köszi, üdv: Zsizsik