újabb események régebbi események további események
17:38
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
17:37
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
17:16
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
08:21
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
08:15
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
11:47
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
11:28
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
22:31
Új cikk került fel a weboldalra
22:29
Ilona új cikket töltött fel
21:47
Yolla módosította a naplóbejegyzését
21:47
Yolla új bejegyzést írt a naplójába
19:59
Új cikk került fel a weboldalra
17:29
D Klári új cikket töltött fel
17:24
D Klári új bejegyzést írt a naplójába
16:16
Anyu módosította a cikkét
19:05
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
19:01
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
18:45
D Klári új cikket töltött fel
18:41
D Klári új bejegyzést írt a naplójába
12:27
Anyu új cikket töltött fel

A legszebb ajándék - Karácsonyi írói pályázat

2010. december 15. - Látogatók száma: 80

Aznap reggel is ugyanazzal a várakozással ébredtem, mint minden nap, azóta, hogy el kellett mennie. Nagyon vártam a hazajövetelét, mindennél jobban...

Aznap reggel is ugyanazzal a várakozással ébredtem, mint minden nap, azóta, hogy el kellett mennie. Nagyon vártam a hazajövetelét, mindennél jobban. Már lassan fél éve volt távol, de úgy tűnt, hogy Karácsonykor végre újra együtt lehetünk. Ez volt az egyetlen kis remény-sugár, amely elegendő erőt adott, hogy túléljem a hátralevő napokat.

Mint minden reggel, azon a napon is kimentem a piacra hátha tudnak valami újat a magyar sereg sorsáról. A piac volt ugyanis a főhelye a mi kis isten háta mögötti városkánknak. Itt az ember mindenről hallhatott: amiről akar és amiről nem. Egy szóval ez volt a város szíve-lelke. Aznap hatalmas tömeg volt lenn a főtéren, nem csoda - így Karácsony környékén mindenki csak vásárolni akar. Ez az egyetlen ünnepe az évnek amikor az emberek végre nem csak magukkal vannak elfoglalva. Ahogy leértem a dombról rögtön letámadtak az "erőszakos kofák", ők azok a réteg, akik kötelességüknek érzik az ember orra alá dugni az árujukat, mintha magamtól nem tudnám, hogy mit akarok. Mire nagy nehezen kiszabadultam az öregasszonyok "csapdájából", már bele is kerültem egy másikba.

- Ó kedveském! De jó, hogy látlak, de jó, hogy látlak. - hallottam anyósom csilingelően idegesítő hangját. Ott állt előttem kendővel bekötött fejjel és azzal az anyáskodó vigyorral a képén.
- Jó reggelt kívánok Gizi néni! - köszöntem vissza a magam egyszerű módján.
- Na, hadd nézzelek! Úgy látom fogytál! Hát ha már nem kell két főre főznöd egyre nem is teszed? - mondta viccelődve. Sajnos nem tudta, hogy szavai tőrdöfésként érik a szívemet. Hisz újra eszembe juttatta őt... - Tudod ám, hogy csak viccelek! Nekem is hiányzik ám a drága kisfiam. Ráadásul Karácsonyra se engedik haza.
- Hogy tetszik mondani? - vágtam a szavába és a szívem egyre hevesebben kezdett verni. - Én úgy tudtam, hogy... hogy Karácsonyra már biztosan itthon lesz.
- Tudom, hogy azt mondták. Mondanak ezek az öregasszonyok mindent, hogy vásároljon tőlük az ember. Áh ezek már csak ilyenek! Ám van ennél rosszabb is drágám, tegnap voltam megérdeklődni a polgármester úrnál, hogy mi a helyzet a fronton. Hát nem jó hír, nem jó hír...
- Hogy tetszik ezt érteni Gizi néni? - kérdeztem közönyösséget színlelve, próbáltam ugyanis minél kevésbé mutatni a lelkemben egyre inkább elszabaduló fájdalmat.
- Hát lányom, vesztésre állunk. Ami azt jelenti, hogy a mi Gézánk nagy veszélyben van. - ennek a mondatnak a végén, még az ő erőteljes, rekedtes hangja is elcsuklott. Én viszont hiába szedtem össze minden erőmet, már a sírással küszködtem. - Sajnálom, tudom, hogy nagyon szeretted a fiamat, és még ha rövid ideig is, de kiváló felesége voltál...
- Ne tessék ezt mondani!
- Oh, lányom, ha bármiben segíthetek, csak szólj! De a jóistenre kérlek, hogy ne fűzz ehhez hiábavaló reményeket. - azzal megsimogatta arcom, elbúcsúzott és otthagyott. Hirtelen nem tudtam, hogy mi tévő legyek. Mihez is kezdhetnék? Legszívesebben kifutottam volna a világból, hisz már nem élt bennem oly remény, ami életben tarthatott volna. Pár perc múlva úgy döntöttem, hogy hazaballagok. Ahogy sétáltam kifele a tömegből rettentően magányosnak éreztem magam. Ott volt körülöttem egy csomó ember, de az az egy, aki a lelkemhez közel áll, aki mindennél fontosabb - ő már csak emlék...
Ahogy hazaértem bezártam az ajtót és rögtön kitört belőlem a sírás. Térdre ereszkedem és ott zokogtam percekig a padlón, vagy tán órákig. Ki számolta?! Nem számított az idő. Semmi sem számított... a fájdalmon kívül. Mikor már megnyugodtam a térdeimen ülve azon gondolkodtam, hogy mi lesz ezután? Mi lesz pár nap múlva? Milyen lesz a Karácsony... nélküle? De még belegondolni is szörnyű volt. Ez lett volna az első közös Karácsonyunk.
- Nem halhat meg. - gondolkodtam félhangosan. - Ez nem történhet meg. Jajj, Istenem! Kérlek hozd haza! Kéérlek... - és újra zokogásban törtem ki.
A következő napok emlékezetem homályában vésztek. Csupán annyira emlékszem, hogy nem csináltam semmit. Nem ettem, nem ittam. Ki sem mozdultam otthonról. Csak ültem egész nap és sírtam. Először csak kezdtek összefolyni a gondolataim a valóssággal, míg végül teljesen eggyé váltak. Azt képzeltem, hogy vele vagyok... újra. Minden éjjel Karácsony napját álmodtam meg, míg egyszer csak a valóságban is eljött.
Szenteste volt. Az utca ünnepi illatokkal volt tele és a levegőben karácsonyi dallamok szálldostak. Kinéztem az ablakon a hófödte esti tájra. Gyönyörű volt. Minden tiszta volt és szeretetteljes. Tökéletes... lett volna... vele. Behúztam a függönyt és épp mentem volna fel a lépcsőn, amikor valaki kopogott az ajtón. Először nem akartam kinyitni, azt gondoltam, hogy csak a szokásos betlehemezős kisgyerekek azok. El is indultam felfele, amikor kiabálást hallottam:
- Anna! Anna, itthon vagy? - elállt a lélegzetem. Azt hittem képzelődök. Gombóc lett a torkomban és minden porcikám remegett. Leszaladtam a lépcsőn egyenesen az ajtóhoz. Kinyitottam és nem hittem el... Ott állt előttem. Ő. Könnyek szöktek a már végtelenszer kisírt szemeimbe. Nem bírtam megszólalni. Leírhatatlan az a fokú boldogság, mely abban a pillanatban elárasztotta a lényemet. Megöleltem és ő magához szorított. Csodálatos volt, hogy újra tartozhatok valakihez, hogy újra érezhetem a biztonságot. Teljes erőmből szorítottam, féltem, hogy újra elmegy és örökre elvesztem. De nem. Már soha többé. Soha, de soha nem fogom elengedni.
- Ez a legszebb ajándék, amit csak el tudok képzelni! - súgtam a fülébe. És valóban ez volt. Nem csupán egy férjet kaptam vissza. Visszakaptam a másik felem, visszakaptam az ÉLETEM.

http://www.youtube.com/watch?v=U1XgSio_15k

A cikket írta: johie

15 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2010. december 19. 16:11

megtekintés Válasz erre: wywy - 2010. december 19. 13:58

Azért szavaztam erre az írásra, mert nekem tetszik, és a végére könnyet csalt a szemembe. Mindenkinek külön véleménye van, ez az egészben a szép. Tényleg ki kellett volna javítani a hibákat, mert így kicsit a hanyagság jegyét viseli magán, de szerintem nem von le a minőségéből. Az eleje nem annyira tetszett majdnem abbahagytam az olvasását, de nagyon nem bántam meg, hogy végig olvastam, és hogy erre szavaztam. Nem volt közöm a tisztességtelen szavazatokhoz. Egy néven vagyok regisztrálva, én csak éltem a szavazati jogommal.

Na látod, így lehet olvasót toborozni Johie-nak. Te magadra vetted, és máris eggyel többen nézték meg.
Tamás

:-)
2010. december 19. 14:49
Sziasztok!
Tényleg ügyes író és jó írás, de végig szomorú, és a csattanó már nem segít vidámmá tenni -nekem-.
A szavazási trükkök meg feleslegesek és károsak.
Azért remélem, Johie köztünk marad, és sokat tanul -talán- tőlünk!
Üdv, Pinokkió
2010. december 19. 13:58

megtekintés Válasz erre: - 2010. december 17. 06:38

ZSOLTIE, ZORAN, GYULAZSO,EDE, JOHIE
dec 15. 20.30, és 20.43
dec 16. 21.57, 22.15, 22.25
Maradjunk annyiban, hogy ez nem az a lap ahol ezt kajolják.
Elhiszem, hogy neked tetszik az írásod.Mindenkinek tetszik a saját írása.
Még várjuk WyWy hozzászólását. A pontozása már megvolt.
Nem hiszem el, hogy belép egy vadidegen, és rögtön a te cikkedet szúrja ki aztán már soha nem látjuk. Azt sem, hogy három jó barát, mindhárom neve csupa nagybetűvel, viszont a hsz-t mindhárman kicsi betűvel kezdik. Lehet, hogy rokonok vagytok?
Tamás
Sok sikert a pályázatodhoz, persze ha jobbat írtál volna előbb célhoz érsz, akár egy nickel is.

Azért szavaztam erre az írásra, mert nekem tetszik, és a végére könnyet csalt a szemembe. Mindenkinek külön véleménye van, ez az egészben a szép. Tényleg ki kellett volna javítani a hibákat, mert így kicsit a hanyagság jegyét viseli magán, de szerintem nem von le a minőségéből. Az eleje nem annyira tetszett majdnem abbahagytam az olvasását, de nagyon nem bántam meg, hogy végig olvastam, és hogy erre szavaztam. Nem volt közöm a tisztességtelen szavazatokhoz. Egy néven vagyok regisztrálva, én csak éltem a szavazati jogommal.
2010. december 17. 23:23

megtekintés Válasz erre: zsoltie - 2010. december 17. 08:21

Hello Tamás!
Azért írok,mert szeretném tisztázni a dolgokat.Tudom,hogy ez nem változtat semmin,de nem is azért teszem. Johinak, a húgomnak,semmi köze ezekhez az írogatásokhoz, nem is tudott ezekről az írogatásokról,ez az én,eléggé sportszerűtlen magatartásom volt.A hozzászólók legnagyobb többsége én voltam, Johi bátyja,mert szerettem volna,ha ő nyer...sajnálom,hogy nem tiszta eszközökhöz nyúltam!
Csupán azért írtam,hogy lásd,Johinak ezekhez a hozzászólogatásokhoz semmi köze,az első és egyetlen megászólalása a saját írásához az a komment,ami közvetlen megelőzi az én mostani kommentemet.
Még egyszer elnézést!
Üdvözlettel:
Zsolt

Szia Zsoltie!

Tudod az a baj, hogy a hugicád írása tényleg jó. Ha nekem lenne húgom én is segítettem volna neki. De nem így. (Ügyetlenke, és rutintalan voltál.)
Tudod, hogy segíthettél volna a testvérkédnek? Megmondom. Elolvasod te is a kiírást, és csak úgy mellesleg megemlíted neki, hogy vidám írásokat várt a lap.
Ez egy szép történet, sőt bár a kor nem befolyásoló tényező, de mégiscsak azt kell írnom, hogy a húgod korához képest kiváló írás. De minden inkább, mint vidám.
Bármikor szívesen a segítségetekre vagyok, ha szükségetek van rá.
De, ez esetben nekem többek közt az volt a dolgom, hogy a pályázati műveket figyeljem, és zsűrizzem.
Mivel már elég régen elvégeztem a Nagy Róka tanfolyamot, nem volt esélyetek ellenem.
Ne bánkódjatok, te jót akartál, de nem jól.
Tamás
2010. december 17. 16:16
naggyon szépet irtál johika
köszönöm h elolvashattam ez nekem kiváltság
2010. december 17. 15:17
Szia Johie!
Mély érzelmeket felvonultató írás, gratulálok!
Üdv,
Pinokkió
2010. december 17. 14:44
köszönöm az észrevételeket, kijavítottam a hibákat! :)
2010. december 17. 10:43

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2010. december 17. 07:20

Bocs Johie!
Maga a történet szép. Én viszont azt szeretném, ha még egyszer átolvasnád és ha találsz, mert én igen, egy-két hibát, azt lehetőséged lenne korrigálni. A módosításra kattintva és még egyszer átolvasva ezt meg tudod tenni. Akkor, talán akkor azt mondom, jó.
"együtt"..., "városkánknak"..., "ú" (felesleges)..., "közönyösséget"..., "Ennek..."..., "Azzal...."..., "életben..."..., "féltem..."...,

100%-ban egyetértek veled.
2010. december 17. 08:42
Kedves Johie! A hibákat kicsit még dolgozd át, s neked is jobban fog tetszeni az egész! Békés, boldog ünnepeket kívánok! Orsolya
2010. december 17. 08:21
Hello Tamás!
Azért írok,mert szeretném tisztázni a dolgokat.Tudom,hogy ez nem változtat semmin,de nem is azért teszem. Johinak, a húgomnak,semmi köze ezekhez az írogatásokhoz, nem is tudott ezekről az írogatásokról,ez az én,eléggé sportszerűtlen magatartásom volt.A hozzászólók legnagyobb többsége én voltam, Johi bátyja,mert szerettem volna,ha ő nyer...sajnálom,hogy nem tiszta eszközökhöz nyúltam!
Csupán azért írtam,hogy lásd,Johinak ezekhez a hozzászólogatásokhoz semmi köze,az első és egyetlen megászólalása a saját írásához az a komment,ami közvetlen megelőzi az én mostani kommentemet.
Még egyszer elnézést!
Üdvözlettel:
Zsolt
2010. december 17. 07:30
szia Tamás! Soha nem süllyednék le arra a szintre, hogy szavazzak a saját írásomra. Azért köszönöm a lehetőséget. Legközelebb megpróbálok jobbat írni.
Johie
2010. december 17. 07:20
Bocs Johie!
Maga a történet szép. Én viszont azt szeretném, ha még egyszer átolvasnád és ha találsz, mert én igen, egy-két hibát, azt lehetőséged lenne korrigálni. A módosításra kattintva és még egyszer átolvasva ezt meg tudod tenni. Akkor, talán akkor azt mondom, jó.
"együtt"..., "városkánknak"..., "ú" (felesleges)..., "közönyösséget"..., "Ennek..."..., "Azzal...."..., "életben..."..., "féltem..."...,
 
2010. december 17. 06:38
ZSOLTIE, ZORAN, GYULAZSO,EDE, JOHIE
dec 15. 20.30, és 20.43
dec 16. 21.57, 22.15, 22.25
Maradjunk annyiban, hogy ez nem az a lap ahol ezt kajolják.
Elhiszem, hogy neked tetszik az írásod.Mindenkinek tetszik a saját írása.
Még várjuk WyWy hozzászólását. A pontozása már megvolt.
Nem hiszem el, hogy belép egy vadidegen, és rögtön a te cikkedet szúrja ki aztán már soha nem látjuk. Azt sem, hogy három jó barát, mindhárom neve csupa nagybetűvel, viszont a hsz-t mindhárman kicsi betűvel kezdik. Lehet, hogy rokonok vagytok?
Tamás
Sok sikert a pályázatodhoz, persze ha jobbat írtál volna előbb célhoz érsz, akár egy nickel is.
ede
2010. december 16. 22:30
Szép kerek történet! tetszik ahogy a végén a boldogság,vidámság kiszabadul és erőre kap a műben.Páratlan alkotás! csak így tovább!
Gratulálok
ede
2010. december 16. 22:18
hopp!enyém a kilencedik szavazat joga,megérdemled,nagyon johis,akarom mondani jokis történet:)ügyes lány,nem hiába...:)sok sikert én neked szurkolok
2010. december 16. 22:02
wooow!igazán magávalragadó történet.Johie,honnan jönnek ezek a gondolatok? ügyes gratulálok;) az én szavazatom is a tiéd:)
2010. december 15. 21:17
Megfogadtam a tanácsot, és elolvastam. Valóban, érdemes volt! :)

Gratulálok!
Janó
2010. december 15. 20:45
nagyon tetszik:) remélem te nyered meg a pályázatot,megérdemled! ajánlom mindenkinek,érdemes elolvasni:)
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: