A pelyhek tánca -karácsonyi pályázat-

Látogatók száma: 58

Tündéreknek tetsző fehér pöttyök, kergetőzve szálldosnak az égen. Mintha egyszerűen csak a szél fújta el volna a csillagokat a fellegek felöl. Azok mintha násztáncukat járnák, vígan keringőzve szelik át a hideg levegőt. És tényleg. Valóban a hópelyhek párzási időszakába kerültünk bele. Szerelmesen nevetgélnek fel a pelyhecskék, örömteli pillanat ez számukra. Alig jöttek létre néhány másodperce, szinte csak pillanatok akadnak, hogy párra leljenek a hullásuk során, mielőtt földet érnek. Aztán ott a földön, betakarva a vacogó növényzetet élik le együtt a párok az életüket, egymáshoz tapadva. Régi hagyomány már ez. Rájöttek már erre régen, miért élné le az életét egy hópehely egy kellemetlen ember társaságában? Így tehát minden decemberben eljő az idő és párt keresnek maguknak.

Jahj, hát mennyi csodálatos pehely! Mind azokkal az egyedi formájukkal, szinte mintha egy üvegmester hozta volna őket létre! Könnyedségük még a tollakat is irigylésre méltatja! Micsoda tünemények ők! Kacagva, vihorászva keresik párjukat.

De nem az összes pehely ilyen serény ám! Vannak köztük tétovázók is, azt se tudják merre hulljanak, néha csak a szél himbálja őket. Egy szende szellő épp most vette célba az egyikőjük és lökte oda egy másik pehelyhez. Ő szerénykedve és értetlenül nézett rá, meg se tudott szólalni hirtelen.

-Szia! - ragyogott rá a lány.
-Ööö.. Szia.
-Tudtad, hogy Szenteste van? Ez a földiek egyik legnagyobb ünnepe az évben, külön örülnek, ha ilyenkor hullunk alá az égből!
-Valóban?
-Igen! Mi az, hogy! Szerintem ez a legnagyobb megtiszteltetés! Miden pehely minket irigyel, mázlisták vagyunk, hogy ilyenkor jöttünk a világra!
-Nem mondod komolyan! Ez azért tényleg nem rossz, büszke vagyok magamra.
-Hihi. - kacagott fel a lány. - Szimpatikus vagy nekem.
-Valóban? - pirult el a fiú.
-Valóban-valóban, görög van a falóban!
-Mi?!
-Semmi...
-Hát jó...
-Belegondoltál már mi várhat ott lent minket? Bármire ráhullhatunk vagy a szél is elvihet bennünk bárhová!
-Én félek azért ettől egy picit, örülnék, ha valakit megismerhetnék a földetérés előtt, biztonságban érezném vele magam.
-Tessék, itt vagyok én! Szívesen beszélgetek veled! - ajánlgatta magát a lány.
-Gondolod jól meglennénk egymás mellett?
-Úgy bizony!
-Akkor mondd, mégis hogy hívnak?
-Jég Virág, tisztelettel!
-Aztamindenit! Milyen különleges neved van!
-Ugye? Mindenki csak irigykedik, vagy azt hiszik hazudok.
-Ezt teljesen megértem.
-És téged hogy hívnak?
-Olivér vagyok, csak így egyszerűen.
-Milyen kedves név. Bátorság hallatszik benne.
-Bátorság?
-Bizony... Figyelj, te hiszel a véletlenekben?
-Igen, szerintem a véletlen hozott ide hozzád.
-Szerintem meg a szél.
-Vagy a sors.
-Vagy a végzet.
-Te hiszel abban, hogy akkor mi most nem véletlen beszélgetünk?
-Esetleg...
-Mennyi minden várhat még ránk! - áradozott a lány.

Olivér szótlanul figyelte őt, ahogy álmodozva hullik a társa. Úgy érezte megtalálta, azt akire vágyott, bármi is hozta őt ide hozzá, nevezzük véletlennek vagy végzetnek. Ekkor minden erejét összeszedte és ezt mondta neki:

-Szabad egy táncra a hölgyet?
-Ööö... Ez váratlanul ért. - pirult el a fehér hópehely.
-Szóval?
-Persze, miért ne?

És így járták a táncukat a szélben, keringőzve, kergetőzve. Hullottak és a sötétedős estén lámpák gyúltak fel lentről. Csodálatos egy érzés lett úrrá lelkükben. A boldogság és a tökéletes nyugalom bizonyos keveréke, mintha tudnák, hogy jobb helyen úgy se lehetnének e világban. Tündérekként táncoltak mind az égen és értek szépen lassan földet.
Sok-sok ember hálás volt értük. Tökéletessé és teljessé tették a karácsonyukat. Ők pedig egymásra leltek, ott hevertek a hóban, a takaróban és boldogan éltek, míg el nem olvadtak.

http://www.youtube.com/watch?v=z1rYmzQ8C9Q