A tükör túloldalán
Látogatók száma: 49
A nő a tükör előtt állt, fésülködött. Régi tükör volt, hatalmas méretű, sötétre pácolt fával szegélyezett, alatta alacsony komóddal. Szögletes vonalai megtörtek a sarkainál, ahol készítője ívesre csiszolta a fát.
A nagyanyjától örökölte. Az üvege itt-ott már kopott volt, de ez csak még szebbé, értékesebbé tette a szemében. Nagyanyja régen műanyag virágokkal díszítette, a felső részét körbeölelő, és sarkainál elhelyezett faragott levéldíszek közé helyezte őket, a komódban pedig a sohasem hordott, ünnepi cipőit tartotta. Most ősi, antik szépségében pompázott az unokája hálószobájában, és a lány megsimogatta. A mozdulat egyszerű volt, és ösztönös, észre sem vette, mit tesz.
A sminkkel már végzett, sosem használt sok festéket, szemét barna szemceruzával emelte ki, szempilláit spirállal húzta át, természettől sötét, telt ajkán alig látszott a rúzs. Kezével a hajába túrt, megrázta a tincseket, és mosolyogni próbált.
Kivillantak majdnem szabályos, fehér fogai, és orra alatti vágás ferdére húzódott. A nő a szemöldökét ráncolta. Tekintete az ajkára siklott, újabb mosolyt próbált, de szája egyik sarka mindig magasabbra görbült, mint a másik, és az orra alatti vágás még ferdébb lett.
Keresztgyakorlatok – villant át az agyán. A két agyfélteke … - mit is olvastam a két agyféltekéről? - próbált újabb információt kicsikarni az agyából.
Majd utánanézek – zárta le magában a kérdést és újra a tükörképére koncentrált.
A blúza tökéletesen követte testének vonalát, kiemelte kebleit, a cipzárral záródó sötét blézer finom eleganciát kölcsönzött neki. Farmert húzott hozzá, mely rásimult feszes vonalú, kerek fenekére.
Vajon tetszem majd neki? – töprengett. – Vajon ő az igazi? Megkéri a kezem? Képzeletben már csomagolt, és ruhákkal tömött bőröndöket látott maga előtt. Az új lakásba a tükröt mindenképp viszem, döntötte el. És kiemelt helye lesz. Remélem nem fog ellenkezni – suhant át rajta a gondolat. Talán még korai az összeköltözés. Nem kellene feladnom a függetlenségem. Még annyi minden áll előttem. Állhat előttem – javította ki magát. De, mi lesz, ha kifutok az időből? És, ha csak úgy mondta, hogy szeretne gyereket? De nem gondolta komolyan?
Képzeletében felsorakoztak az előző szerelmei, partnerei. Volt, aki őszintén szerette, de mégsem ő volt az igazi. Mások másképp szerették, de mindegyik kapcsolatának vége lett. Ő döntött így. És most, újra döntés előtt áll. Mint már annyiszor. Mint mindig, az életünk során.
Sóhajtott egyet és nyelvet nyújtott a tükörben lévő lányra.
Az válaszul szamárfület mutatott neki.
A mozdulat annyira természetes volt, hogy eltelt néhány pillanat, mire Flórának leesett, mi történt. Kezei, melyek imént még lazán lógtak a csípője mellett, most megfeszültek, lába lezsibbadt. Meredten nézett a tükörképére, ami, mint egy fényképezőgéppel készített polaroid kép, megdermedt a pózban. Ám hirtelen kinyújtotta a karját, és elkapta a nő kabátját. Flóra felsikoltott, de a kéz erősen megmarkolta a gallérjánál, és maga felé rántotta. Elvesztette az egyensúlyát. Karjaival értelmetlenül kaszált, arca egyre nagyobb lett, ahogy közeledett a tükör felé, kitágult szemében rémület tükröződött. Behunyta őket, fülében már hallotta a csattanást, az összetörő üveg csörömpölését, arcán látta a mély, örökre megmaradó sebhelyeket. Orrát megcsapta a lecsorgó vér tompa vas szaga. Nagyot nyelt, nyála mintha megakadt volna a nyelőcsövében, torkában gombóc formálódott, mellkasa zihált. Felkészült az ütközésre. Szemét még szorosabbra hunyta, és egyik kezét védekezőn az arca elé tartotta.
A pillanat elmúlt, és nem hallotta a csattanást. Mintha puha zseléfalon húzták volna át, nyúlós, ragacsos, takonyszerű anyagon. Testén áthullámzott az undor, és megremegett. Kinyitotta a szemét, - hol vagyok? – akarta kérdezni, de csak a sötétséget látta maga előtt. Megfordult, karját óvatosan kinyújtotta, vakon tapogatózott, még kezei rugalmas, csuszamlós anyagba nem botlottak. Viszolyogva húzta ki ujjait, és csak az utolsó pillanatban állta meg, hogy ne törölje a ruhájába őket. A másik irányba fordult, itt szabad volt az út. Néhány tétova lépést tett, majd megrázta kezeit, és a farmerjába törölte őket.
Halálcsapda – gondolta. És én mindjárt pánikba esem. Nem kapok majd levegőt. Mély ásítás tört rá, kezdődik – látta igazolni az állítását. Egy teszt jutott az eszébe, egy önismereti tanfolyamon hallotta. Mit teszel, ha hirtelen elrabolnak, és egy hófehér szobába zárnak, amin nincs se ajtó, se ablak, és a sík, egybefüggő felületet nem töri meg semmi. A teszt a halálról szólt, hogy fogadod, ha megtudod, lejárt az időd.
Arcát kezébe temette és leguggolt.
Szemét újra becsukta, körülölelte a puha, bársonyos feketeség.
Így maradt. Órákra, percekre? Nem tudta. Nem töprengett a múlton, és nem töprengett a jövőn. Kikapcsolta az agyát (képzeletben mindig erre vágyott, néhány perc csöndes nyugalomra, mikor nem gondol semmire, de tényleg SEMMIRE), és csak volt. Megélte a pillanatot, ott a sötétben. Ott a tükör mögött.
Nem érzett illatokat (pedig beparfümözte magát), nem érezte az arcán a kezét. Nem érezte azt sem, mikor állt fel újra, és nyitotta ki a szemét.
De már a tükör másik oldalán állt.
A cikket írta: Bianka
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Ez nagyon aranyos... tükörképek együtt, össze kéne kötnünk őket;-)
Tetszik! Nagyon!
Egy kérdés. Most írtad, vagy régi?
Puszi érte (ha most*, ha nem akkor stornó)
Pinokkió
*most: 2011.07.31
Jaj Bianaka!
Ez nagyon aranyos... tükörképek együtt, össze kéne kötnünk őket;-)
Tetszik! Nagyon!
Egy kérdés. Most írtad, vagy régi?
Puszi érte (ha most*, ha nem akkor stornó)
Pinokkió
*most: 2011.07.31
És akkor a tükör megfelelő oldalán maradsz.
:)