Alkonyjárók 10. rész
Látogatók száma: 47
Egy időseknek rendezett találkozón adták a kezembe az alábbi „ A fiatalokkal való bánásmód 7 szabálya, című írást, és mivel nem volt szerző ráírva, csak e nélkül tudom közreadni.
1/ Vedd tudomásul, hogy a fiatalabbaknak, rokonaidnak, vagy más mindkét nemű emberhez tartozó társadnak joga van a saját elgondolása szerint boldogulni, és boldoggá lenni.
2/ Tehát ne közeledj hozzájuk sem példaképként, sem érett bölcsességgel, sem pedig azzal a hajthatatlan vággyal, hogy jót tégy velük a magad ízlése szerint.
3/ Semmi módon ne akard őket magadhoz kötni, és lekötelezetté tenni.
4/ Ne csodálkozz, ne haragudj, ne szomorkodj, ha azt kell észrevenned, hogy legtöbbször nincs, vagy nagyon kevés idejük van számodra, hogy esetenként untatod Őket, bármennyire is jót akarsz nekik és biztos vagy a dolgodban velük kapcsolatban és, hogy Ők azután nem törődve száguldanak el melletted, sőt tanácsaid és kívánságaid mellett is.
5/ Bűnbánóan gondolj arra, amikor ezt teszik veled, fiatalabb éveidben az akkor idősebbekkel talán egészen hasonlóan viselkedtél te is.
6/ Az igazi figyelmesség és komoly bizalom jelét, amit tőlük tapasztalsz, fogadd hálásan, te azonban ilyet tőlük ne várj és ne követelj.
7/ Semmilyen körülmények között se hagyd abba azt, hogy derűs higgadtsággal hordozd őket.
A különböző korosztályok közti konfliktust növelheti az is, hogy mi a ma élő idős emberek, már hosszabb ideig élünk az utánunk jövő generáció mellett, mint az elődeink, hisz kitolódott az átlag életkor, ezért fokozódhat a rivalizálás, erősebben éleződhetnek a köztünk lévő nemzedéki ellentétek. Viszont azt be kell látnunk, hogy a civilizáció olyan mértékben halad, amit mi már csak kisebb mértékben tudunk követni, ez pedig számunkra óriási presztizs veszteséget tud okozni. Itt ismét felmerül a védekezés: nem szabad beletörődnünk, hogy öregek vagyunk.
Ha mindent elutasítunk magunktól, mert új, tehát eleve kizárjuk azt, hogy esetleg azért jó is lehet: máris itt az újabb konfliktus helyzet a fiatalokkal. Nem igaz, hogy a mi fiatalságunkban minden jobb volt, csak azt mi éltük meg és ahhoz foggal - körömmel ragaszkodunk. Azzal, hogy mindenáron védjük álláspontunkat a fiatalokéval szemben, azt eredményezi, hogy nem csak nem néznek fel ránk, de még komolyan sem vesznek bennünket.
A múlt század közepéig generációk éltek együtt, és a legidősebb tagjaitól várták a család tagjai az útmutatást, és a tanácsokat a döntő lépéseik előtt. Ma „ciki” ezen az úton járni. Prof. dr. Iván László azt mondja: „Így hát mi, - szülői nemzedéki fiataljainknak, őrizzük és adjuk át nekik múltunk tapasztalásait, hogy jelenünk rögös útjain át, emberibb, megértőbb, boldogabb és elégedettebb – magányosságtól mentesebb jövőt érjenek meg vágyaik, képességeik és lehetőségeik személyes harmóniájával” Hozzáfűzni csak annyit tudok, hogy sajnos ezt sem mindig igénylik tőlünk a fiatalok.
Ismertem egy nőt, aki azt mondta, hogy Ő azért maradt lélekben fiatal, mert csak fiatalokkal barátkozik, szórakozik, a nyavalygós öreg korosztályát elutasítja. Ez egy ideig talán jó is lehet, de csak addig, amíg a fiatalok is elfogadnak bennünket. Ilyen esetek legtöbbször azoknál az idős hölgyeknél fordulnak elő, akik még dolgoznak, vagy igen nagy társadalmi életet élnek. Egy darabig még visszajár az ember a volt munkahelyére, de egyre inkább kikerül a vérkeringéséből a volt kollegáknak, így idővel feleslegesnek is érezheti magát. És itt két dolog van, ami döntő és meghatározó az idős korban:
1/ Még dolgozik az illető. Ilyenkor fiatalok között lehet, barátságokat is köthet, ha elég toleráns, hisz hasznosnak, egyenértékűnek találják, sőt még a tanácsát is elfogadják, ami munkával kapcsolatos, a nagyobb tapasztalata miatt. Ez nagyon szerencsés helyzet, és nagyon kevés 6o év feletti nőnek adatik meg manapság. Sok minden kell hozzá: olyan szakma, vagy pozíció, ami alkalmasnak ítéli meg még ebben a korban is a munkavégzésre, energia, jó megjelenés. Ám ezzel csak nagyon kis réteg rendelkezik korosztályunknak, és ez a kis eszmefuttatás nem is nekik szól. Azért az esetek nagy részében itt is döngetik a fiatalok a kapukat.
2/ Aki társas kapcsolatban él. Amíg ez férjem korai haláláig megvolt, én sem éreztem az öregedést ilyen sürgetőnek, tolakodóan kellemetlennek. A hosszú és működő, egy életre szóló házasságok titka mindig a szeretet. Sokan és sokféleképpen próbálták megmagyarázni: tolerancia, kompromisszum készség, gyerekek, vagyon stb. Ez mind igaz, de ha nem lenne szeretet, amit sokszor már nem is tartunk számon, csak rutinosan éljük meg, nem foglalkozunk vele, mert a szívünk legmélyébe zártunk, nem tartana hosszú 3o- 4o évig, bizony rég nem lennének együtt. Próbáljuk ezt a társas életet viták, veszekedések nélkül leélni.
Próbáljunk elgondolkodni néha egy-egy vita tárgyán: fontos volt-e? Megérte-e, hogy egyáltalán felemeljük a hangunkat miatta? Rá fogunk jönni, hogy nem. Soha ne hagyjuk eluralkodni az indulatainkat. Az örökös dacoláshoz már úgy érzem öreg vagyok. Ma már a legfontosabb számomra a megértés, és ezt igyekszem is megteremteni.
Vigyázzunk egymásra, ezzel is őrizni tudjuk a fiatalságunkat.
Abban az esetben, ha egyedül élünk, legyen szívünk nyitott egy új társ elfogadására, mert az emésztő magánynál nincs semmi sem szomorúbb. Van egy gyönyörű kínai közmondás: „Ha egy zöld ágat tartasz a szívedben, előbb – utóbb rászáll egy énekesmadár.”
Minden kapcsolatban az számít, hogy mennyire teszi széppé az életünket. Még van energiánk és ambíciónk, de az idő sajnos már nem nekünk dolgozik, szembe kell néznünk az elnapolhatatlan öregséggel. Azt a luxust pedig nem engedhetjük meg magunknak, hogy a még adódó örömökből ne vegyük ki a részünket.
Számunkra a szerelem már új távlatokat nyit meg, sokkal felszabadultabban szerethetünk, mivel a termékenység korán már túl vagyunk. Igenis igényünk van a szerelemre, a boldog szexuális életre, a testi örömökre. Sok idős embert visszatart a félelme a kudarctól, de nem szükséges velejárója az idős kornak a szexuális hanyatlás.
Mikor már a gyerekek kirepültek a családi fészekből, ideális az a kor a személyes kiteljesedésre, és annak megvalósítására. Igaz, hogy az idős ember egészsége törékenyebb, talán fáradékonyabbak is vagyunk, de ez nem jelenti azt, hogy elhagyjuk magunkat és lemondjunk a boldogságról! Életünket egészségesen tölteni, és a mi korunkban is szeretni, ez kell, hogy a jelmondatunk legyen. Nem lehet olyan nagy igény az, ha szeretettel, szerelemmel és figyelemmel akarjuk magunkat körülvenni…. És bármikor jöhet valaki az életünkbe, akivel jó megöregedni.
Csináltassunk új frizurát, vásároljunk új ruhákat, szenteljünk több időt kulturális programokra és szerezzünk új barátokat.
Egy új kapcsolat még inkább felpezsdíthetné az életünket, hiszen bármeddig is élünk, a társ iránti vágyunk olthatatlan marad. Semmi sem lehet olyan jó hatással egy ember megjelenésére és hangulatára, mint egy kis szerelem.
Mindannyiunk életében elérkezik
A magányosság felismerésének pillanata,
Amikor szenvedünk.
Legyen bár csendesen sajgó vagy élesen
Ordító fájdalom a testünkben, vagy akár
Gondzakatoló kilátástalan jajkiáltás
A lelkünkben, tudjuk, a szenvedésünkkel
Egyedül vagyunk.
Aki szenved- magányos
És aki magányos – szenved.
Biegelbauer Pál
Mark Twain mondta: „Mindenki szeretne sokáig élni, de senki nem akar megöregedni!”
Az öregedésre nem adható egyöntetű válasz, az öregedéssel járó problémákat mindenkinek magának kell megoldania. Mankókat innen-onnan kaphatunk, de az igazi segítséget csak mi adhatjuk meg magunknak.
Talán nem is tudunk róla, vagy nem veszünk tudomást róla, hogy milyen sok mindennek lehet örülni ebben a korban is. Én tudok mondani párat, pedig nálam is csak ritkán jön be, de minden erőmmel azon igyekszem, hogy észrevegyem azt a sok szépséget, ami körülvesz.
Például, ha sikerül egy jó, egészséges alvást produkálni /altató nélkül / és pihenten, vidáman ébredek. Ha ehhez egy szép napfelkelte párosul, az külön öröm. Csak észre kell tudni venni. Arról nem is beszélve, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy felébredtem, mert ez azt jelenti, hogy még élek. Márpedig élni a legjobb dolog a világon!
Vagy néha olyan is előfordul, hogy kapok egy jó-reggelt puszit. Ez nálam csak az unokáimmal valósítható meg, de nagyon boldoggá tud tenni. Arra is kell gondolnom, hogy van, hol felébredjek, és nem kell fagyoskodnom, amikor nagyon sokan kénytelenek az utcán tölteni az éjszakákat. Aztán, ha meghallom a kedvenc dalom a rádióban. Évekkel visszarepít, elfelejtem arra a pár percre a búmat, bánatomat, és csak úgy – örülök. Előfordult már, hogy megtaláltam hirtelen egy régóta bujkáló, keresett tárgyat, és amikor rátaláltam, eufórikus örömöt éreztem.
Pilinszky János: Apokrif. (részlet)
„Látja Isten, hogy állok a napon.
Látja árnyam kövön és kerítésen.
Lélegzet nélkül látja állani
árnyékomat a levegőtlen présben.
Akkorra én már, mint a kő vagyok;
halott redő, ezer rovátka rajza,
egy jó tenyérnyi törmelék
akkorra már a teremtmények arca.
És könny helyett az arcokon a ráncok,
csorog alá, csorog az üres árok.”
Apró örömök. Csak észre kell venni őket. Egyik nap nem volt különösebb dolgom, kimentem az erdőbe sétálni, ősz lévén felfedeztem pár vadvirágot, mely még nem hullatta el a magját. Szedtem belőle, cserépbe ültettem, és várom a tavaszt, hogy kibújik-e?
Talán az sem biztos, hogy mindig csinálnunk kell valamit. Ez a kor már sok lehetőséget ad a békés szemlélődésre. Persze csak akkor, ha szánunk rá időt, és tényleg békések vagyunk. Rájövünk arra, hogy egy csomó dolog már nem érint meg bennünket, vagy pár dolog velünk már nem történhet meg. Nem kell félnünk a főnök bosszújától, nem kell harcolnunk az előre jutásért, nem szülhetünk már gyermeket, /itt vannak jobb esetben az unokák / nem nyomaszt, hogy elveszíthetjük a munkahelyünket.
Már csak a nyugdíjemeléseknél drukkolhatunk, bár az olyannyira adott, hogy azért meg nem érdemes. Marad a békés szemlélődés. Néha leülök a Moszkva téren egy padra, és amíg az unokám játszik a galambokkal, elképzelem, hogy talán egyszer, még az én időmben, rendezett lesz és világvároshoz illő.
Én csak egyet nem értek: hová rohan az a sok idős ember? Nem keresve meg a zebrát, nem várva meg a zöld jelzést, átvágva korlátokon, árkon-bokron keresztül, csikorgó fékezések közepette, villamosok, autók gyűrűjében, vállalva a halálos gázolást, és a gépkocsivezetők durva szitkait. Vajon hová rohannak?
Én időnként csak azért megyek ki a piacra, hogy élvezzem a nyüzsgést, a sokféle terméket, az őstermelők gyönyörű áruját. Vajon ott miért kell különböző trükkökkel és ügyeskedésekkel megelőzni a sorban állásnál 1-2 embert? Vajon hová sietnek? Aztán nem értek sok strandoló idős embert sem. Ha egy gyermek beugrik a vízbe, lefröcsköli Őket, óriási patáliát tudnak rendezni. Durván leteremtik a szülőt, a gyermeket. Vajon miért csodálkozik azon valaki, hogy ha kimegy a strandra akkor vizes lesz? Talány. Sokszor úgy érzem, hogy vannak olyan emberek, akik talán keresik az alkalmat arra, hogy a világfájdalmukat, keserűségüket valakin megbosszulják.
Folytatni fogom
A cikket írta: Mamóka
Hozzászólások
időrendi sorrend
A kivétel erősíti a szabályt. A kivétel én vagyok... Én nem haragszom a világra, ő haragszik rám. De még a saját gyerekem is. :-)
Szia Yolla!
Etalon vagy, szinte rólad írom a könyvemet!
Bár mindenki így gondolkodna!
Még a baráti körömben is vannak olyanok, akik állandó konfliktusban vannak a világgal, de még a saját gyerekeikkel is.
És bizony nem mindig a másik a hibás......
Kedves Mamóka!
Valami okán, magam sem tudom miért, nekem kellemes a nyugdíjas lét, végre azt tehetem, amit szeretnék, nincsenek határidők, főnökök, éjszakába nyúló utazások. A velem egykorú barátnőim hasonlóan élik meg, hogy immár korunk szerint felválthatók lennénk három húszévesre.
A párom mindig azt mondogatta, nem cserélne el tíz húszévessel sem. Ha élne, még mindig azt mondogatná, abban biztos vagyok.
Az csak egy állapot, hogy két krónikus betegségre gyógyszert szedek, megszoktam és különösebben nem is foglalkozom vele.
Annál többet vagyok fogadott nagymamaként az unokáimmal, szívesen látom az egyetemista keresztlányaimat vacsorára, sokat beszélgetek, sétálgatok, érdekel a politika és írogatok, múzeumba járok a barátnőimmel, stb.
Mi kell még?
Vannak terveim, remélem, megvalósíthatom őket.
Ja, és a szívem fiatal.
Üdv: Yolla
Etalon vagy, szinte rólad írom a könyvemet!
Bár mindenki így gondolkodna!
Még a baráti körömben is vannak olyanok, akik állandó konfliktusban vannak a világgal, de még a saját gyerekeikkel is.
És bizony nem mindig a másik a hibás......
Valami okán, magam sem tudom miért, nekem kellemes a nyugdíjas lét, végre azt tehetem, amit szeretnék, nincsenek határidők, főnökök, éjszakába nyúló utazások. A velem egykorú barátnőim hasonlóan élik meg, hogy immár korunk szerint felválthatók lennénk három húszévesre.
A párom mindig azt mondogatta, nem cserélne el tíz húszévessel sem. Ha élne, még mindig azt mondogatná, abban biztos vagyok.
Az csak egy állapot, hogy két krónikus betegségre gyógyszert szedek, megszoktam és különösebben nem is foglalkozom vele.
Annál többet vagyok fogadott nagymamaként az unokáimmal, szívesen látom az egyetemista keresztlányaimat vacsorára, sokat beszélgetek, sétálgatok, érdekel a politika és írogatok, múzeumba járok a barátnőimmel, stb.
Mi kell még?
Vannak terveim, remélem, megvalósíthatom őket.
Ja, és a szívem fiatal.
Üdv: Yolla
Kedves Mamóka!
Talán azért rohannak, mert még nem tisztult le bennük minden a korukkal. Még szeretnének valamit kivenni ebből az életből, ami még mindig életben tud tartani. A szép is csak akkor szép, ha annak látjuk. Megosztani valakivel,... nincs is annál talán szebb. Hát ez itt a baj! Ha nincs kivel megosztani.
Puszi,
Éva
Én inkább valamiféle bizonyítási vágyat látok benne, egyfajta szomoró virtust - talán tudat alatt - hogy "megmutatom, hogy én még át tudok érni az úton" ösztön.
Ez nem baj, csupán megnehezíti az életet, mert rádöbbenti az embert, hogy nem, bizony nem, mert az az idő már elmúlt. És ezt tudomásul kell venni.
Az életünket szebbé lehet tenni a rendelkezésünkre álló eszközökkel is, anélkül, hogy bizonyítani akarnánk. Az más kérdés, hogy ez nem mindig sikerül
A párkapcsolat pedig szintén megérne egy misét.....
Puszi: Mamóka
Talán azért rohannak, mert még nem tisztult le bennük minden a korukkal. Még szeretnének valamit kivenni ebből az életből, ami még mindig életben tud tartani. A szép is csak akkor szép, ha annak látjuk. Megosztani valakivel,... nincs is annál talán szebb. Hát ez itt a baj! Ha nincs kivel megosztani.
Puszi,
Éva
Szeretem azokat az időseket, akik a maguk természetes módján el tudják fogadni az élet hozta változásokat. Sokat lehet tanulni tőlük.
A saját hibáinkat így is - úgy is elkövetjük, mert egyszerűen muszáj megpróbálnunk a lehetetlent, hogy lehet-e másként, mint tanácsolják. Ettől megy előrébb a világ.
Pussz,
Tündér
Örülök, hogy te ilyen fiatalon már ismered ezt a könyvet, biztosan boldogabb öregséged lesz, mint sokaknak!
ismertem egy idős hölgyet, aki mindig azzal dicsekedett, hogy ő lélekben molyen fiatal, szellemileg friss, csak fiatalokkal barátkozik, stb. hát, ha tudta volna szegény, hogy miket mondtunk a háta mögött.
az idő elszalad, és ezen nem lehet változtatni. ne tegyük magunkat nevetségessé azzal, hogy "nem fogadjuk el."
jó annak, aki időben meghal, jobb annak, aki fiatalon megy el, a legjobb, ha meg se született.
Müszélia!
Mindenkinek van bugyra, amit cipel, később kora, amit el kell viselni.
Talán, ha mindenki kirakná a csomagját, ismét a magunkét választanánk.....
Én ezt a könyvet magamnak írtam, hogy el tudjam viselni az öregséggel járó nyűgöket, és az olyan gondolkodásúaknak, mint te is vagy, hogy ne szúrjunk ki magunkkal, próbáljuk meg magunk elviselhetővé tenni a visszalévő pár nehéz évet.
Valóban, az éveket el kell fogadni, de a rossz pillanatokba soha nem szabad beletörődni, és a bánatunkat dédelgetni, mert igenis, az nem vezet sehová.
És ha már anno megszülettünk, kötelességünk tenni is azért, hogy ez az élet boldogságot is hozhasson!
az idő elszalad, és ezen nem lehet változtatni. ne tegyük magunkat nevetségessé azzal, hogy "nem fogadjuk el."
jó annak, aki időben meghal, jobb annak, aki fiatalon megy el, a legjobb, ha meg se született.