Amit én megígérek, az úgy is lesz! 1

Látogatók száma: 22

Könyv lesz belőle? Még nem tudom, most kezdtem el...

Nóra kimászott az ágyból. A feje lüktetett, le akart esni a helyéről. A buli tegnap túlságosan jól sikeredett. Hiába gondolkodott, nem tudta visszaidézni, hogyan keveredett haza!
- Véget kell ennek vetni! – csapott maga mellé a padlóra.
Aztán felszisszent, mert az agyában felerősödött a lüktetés.
- Huh! Innom kell egy kávét! – jutott eszébe.
Tudta, hogy gyógyszert nem fog otthon találni, a „kutyaharapást szőrével” módszerhez meg nem akart folyamodni. A kicsi konyha ajtaját nézte és azon gondolkodott, hogy kikússzon, vagy megpróbálja a lehetetlent, és felálljon. Az apró, nem is konyha, inkább csak főzőfülke most határozottan távolinak tűnt számára. Elmarkolta az ágytakarót és megfordult, hogy lábra álljon. Megállt a lélegzete!
Egy vadidegen férfiarcba bámult bele! Nem volt az ismerőse, a baráti köréhez sem tartozott. Gondolkodott pár percig, de a tegnapi buliból sem merült fel az idegen arca.
- Nahát! - sóhajtott fel halkan. - Itt a királyfim! Üdvözöllek dicső lovag, szép a ruhád, szép a lovad. - jutott eszébe a gyerekkorában hallott mesefilm szövege.
A férfi harminc év körüli volt, markáns arcú, már kiütött vonásain a borosta. Határozott vonalú száját szigorúan összeszorította. Nem ébredt fel Nóra kúszó mozdulataira, ahogy elhagyta az ágyat. Magas termetű volt, legalábbis a lábai lelógtak a lány ágyáról. Többet nem tudott hirtelen róla megállapítani.
A lány nem tudta mit tegyen. Felébressze? Ki lehet ez egyáltalán? Hol találkozott vele? Elfordult a férfitól és újra az ágynak támaszkodott.
Nem kedvelte az egy éjszakás kalandokat, ahhoz túlságosan görcsös volt. Voltaképpen amióta Péter kilépett az életéből a német nő miatt, Nóra egyedül élt. Akkor szétesett a saját jól felépítettnek hitt kis élete és az óta csak kóválygott a világban. Amikor kimondták a válást, hazament és napokig nem bújt elő. Akkor sokat sírt, de nem akarta, hogy mások is lássák. Elbújt a barátok elől, nagynénjének sem vette fel a telefont, amíg aztán Ilona odament hozzá és az ajtón keresztül közölte vele, hogy ha nem nyitja ki, akkor lemegy az utcára, megfizet két jó kötésű férfit és betöreti velük az ajtót! Nóra akkor visszagondolt, mennyibe is fájt neki az az ajtó és inkább kinyitotta.
A magas szőke nő, összevont szemöldökkel állt a küszöbön. Az alakján könnyű nyári kosztüm feszült. A fehér gyöngy világított lebarnult bőrén. Ilona nagyon szép nő volt! Egyedült élt, a férfiak csak időnként tűntek fel az életében. Saját cége volt, amely nagyon jól profitált, reggeltől estig be volt táblázva a napja. Mióta Nóra szülei meghaltak egy autóbalesetben, mint egyedüli rokon, ő nevelte a lányt.
Nóra akkor felsóhajtott. Ha ő is így nézne ki, Péter nem hagyta volna el, egy tenyeres talpas… na, hagyjuk…
Ilona akkor besétált hozzá és leült, szépen egymás mellé igazított lábakkal.
- Most vagy szétsírod az arcodat, de nem lesz jobb neked, vagy eljössz velem és rendbe rakatod Évivel.
Évi, Ilona kozmetikusa volt. Nóra gondolkodott. Voltaképpen igaza volt nagynénjének. Attól hogy ő, most tönkreteszi magát, Péter nem fog visszajönni. Csak neki lesz rosszabb. Egy kettesben eltöltött nap után, máris nem érezte olyan tragikusnak a helyzetét.

Ennek már két éve és most itt ez a férfi az ágyában. Az idegen horkantott egyet, majd a másik oldalára fordult. Nóra most széles hátát látta.
- Vajon lefeküdtem vele?- nem emlékezett semmire.
Igaz, a melltartója meg az inge ott hevert a földön, ahova az éjjel titokzatos módon került, de a bugyija rajta volt, így nem valószínű. Próbálta visszaidézni az éjszakát, de csak addig jutott, hogy a vacsorájuk sokáig nem érkezett meg. Elhúzta a száját. Valami jól ismert savanyú ízt érzett. Megborzongott. Ezek szerint az éjjel eszméletlenre itta magát. Újra az idegenre nézett.
- Na, mindegy, nem tudom ki vagy, de majd bemutatkozol. Mindenesetre én iszom egy kávét.
- sóhajtott fel félhangosan, és megpróbált feltámaszkodni.
- Én is kérnék egyet, ha lehet! – szólalt meg az ágy felől egy mély hang.