Amit nem mondtam el soha
Látogatók száma: 46
Azon gondolkodom, mit adhatnék még neked.
Már nincs semmim, csak az irántad érzett szeretetem. Tudod jól, mindenem a tied, nélküled fél ember lennék. Hányattatott életünk néha olyan, mint a vihar által felkorbácsolt tenger. Tajtékzik körülöttünk minden, várva a csendes lenyugvásra.
Életünk fájdalommal telve kezdődött és folytatódott. Nem voltak napjaink nevetésektől hangosak, sok teher nyomta a vállunkat. Szeretteink elvesztése, egyre nyomorúságos sorba taszított minket.
Hányszor feltettem magamnak a kérdést, miként tudjuk az életünket mégis közös mederbe terelni, a válasz kézen fekvő volt. Egymás nélkül semmire nem mennénk, fél emberek volnánk. Én nélküled, s te nélkülem, csak tévelygő semmik lennénk. Az élet megtanított bennünket arra, hogy az a pici jó, ami nekünk adatik minden nap, azt bölcsen elraktározzuk, a még szűkebb időkre.
Az idősek mindig azt mondták, nincsen tányér kanálcsörgés nélkül.
Igazság van benne. A napi nehézségek egyre közelebb hoztak minket egymáshoz.
Néha erőmön fölül tettem meg mindent, mert bíztam, a holnap csak szebb és jobb lehet.
Emlékszel hányszor mondtam: - megérdemeljük, hogy végre békében, nyugalomban éljünk.
Mi a rosszból többet részeltünk, mint azt valaha is gondoltuk.
Miért? Nincs rá magyarázat, nekünk a sors ezt szánta.
A cikket írta: D Klári
Hozzászólások
időrendi sorrend
Tudom... lassan már szavak nélkül is értelek. :-) Kitanáltam. Direkt hibáztam :-)
Na, iparkoggyá, hogy megkedveljelek. :D
Kedves Éva!
Amit nem mondtam el soha ---
... ma már nincs is értelme.
puszi: Klári
Kedves Klári!
Elgondolkodtató, bensőséges írás, amit úgy érzem nehezen írtál ki magadból, pedig szükségünk van erre. A legjobb az lenne, ha nem magunknak tennénk fel a kérdéseket, hanem megbeszélhetnénk a szerettünkkel. A válaszokat mi már úgyis tudjuk... Nem mindig sikerül, hogy miért, "nincs rá magyarázat, nekünk a sors ezt szánta." Ahogy írod.
Puszi,
Éva
Amit nem mondtam el soha ---
... ma már nincs is értelme.
puszi: Klári
Elgondolkodtató, bensőséges írás, amit úgy érzem nehezen írtál ki magadból, pedig szükségünk van erre. A legjobb az lenne, ha nem magunknak tennénk fel a kérdéseket, hanem megbeszélhetnénk a szerettünkkel. A válaszokat mi már úgyis tudjuk... Nem mindig sikerül, hogy miért, "nincs rá magyarázat, nekünk a sors ezt szánta." Ahogy írod.
Puszi,
Éva