Az árnyék
Látogatók száma: 40
Gondolták volna, hogy az árnyékoknak milyen jó dolga van? Nekik mindannyiuknak van egy-egy gazdájuk, akiket életük végéig követni fognak.
Egyediek, de mégsem a maguk erejéből, hiszen csak utánoznak. Így az árnyék nem kap bírálatot, őt nem figyelik meg különösebb képpen. A valós fizikai test minden jónak- rossznak a felfogója lesz. Igaz, nem mindig láthatóak ezek a bizonyos árnyékok, de lehet, hogy pontosan ettől különlegesek.
És hol vannak, mikor nincsenek? Talán akkor pihenik ki a nemlétező ráncaikat. Lehet az életet nagy lager-en venni és meg is lehet benne feszülni. Személyiség kérdése. De árnyéknak lenni jó. Jó, mert őt nem igen figyelik fürkésző tekintetek. Nem bírálják, nem becsmérlik. Igaz, lehet nem is szeretik, mert olykor torzultan képezi le valós lényünk sziluettjét, de ezt elnézzük neki. Örülünk, hogy látjuk. Pont, mint egy szivárványt. Apró gyerekek virult fejjel mutogatnak az ég felé: „Nézd, ott van!”, akárcsak a falra, aszfaltra, fűre: „ Nézd, ott vagyok!”
- Szervusz Árnyékom! Hát itt vagy!? Rég láttalak. Köszönöm neked októberi napsugár, hogy láttatni engedted rég nem látott önmagamat. De várjunk csak… Te Árnyék! Nem ismerek Rád! Most először vagy nekem idegen…
Feszülten lesem Őt. Rám fog támadni? Nagyon merevnek hat. Mintha az egész forma egy hatalmas kőszobor lenne. Nem akartam így látni. Soha nem akartam volna így látni. Kérdeztem Tőle, hogy minden rendben van-e, de nem felelt. Aggódni kezdtem érte. Szerettem volna előreugrani az időben, hogy a jövőben jobb sora lesz-e? Látok-e a fején diploma sapkát? Fogja-e majd a kezét valaki? Látom-e őt babakocsit tolni? Le fog-e hajolni gyerekcipőt kötni? Látom-e könnyedebbnek ezt a felkavart árnyékot?
De nem láttam semmit! Én pedig kétségbe estem. Hova lett az árnyékom önazonossága? Hol van az én leképeződésem? Hol vagyok?
Egy szomorgó mexikói folklór dal vagyok, a KisPál „de szeretnék én is hejj”-je. Én vagyok az esztétizmus természeti amazonja, de ugyanúgy Munch Sikolya is. Egy vers vagyok a költő és egy sperma a nő szájában. Én vagyok a Szabadság a citadellán, de én vagyok az elsüllyedt Titanic is. Én vagyok az ezrek elé álló humorista és én magam vagyok a néma pap is. Táncos vagyok, akinek teste a póznára csavarodott, ugyanakkor a kerekesszékemben ülök. Én vagyok Éva s a kígyó is, ki magam mérgeztem. Béke vagyok és maga a háború. A nyugalom szigete, a bosszú csatája. A hahotázó harlekin és síró özvegy is. Ez mind én vagyok és mégis egyik sem.
Önmagam árnyéka lettem.
Árnyék az árnyékban…
A cikket írta: Lulu
Hozzászólások
időrendi sorrend
Árnyékra vetődtem egy szép napon és milyen érdekes, kis híján eltűntem...