Cary Grant
Látogatók száma: 33
Cary Grant utolsó filmje (Menj, ne fuss!) 1966-ban készült, de a nagy sztár izgalmas magánélete még ma is foglalkoztatja az embereket.
1904-ben született Bristolban, Archibald Alexander Leach néven. Depressziós anyja intézetbe került, a kilencéves Archie-nak azt mondták, nyaralni ment. A gyereket az apa nevelte, úgy látszik, nem elég jól, mert 1918-ban kicsapták az iskolából. 1920-ban Amerikába ment egy utazó színtársulattal, és rögtön olyan viszonyokba bonyolódott, amelyek akkor nem számítottak törvényesnek. Francis Renault volt az első szerelme, egy sikeres nőimitátor. Másik két szerelmével – George Kelly és Charlie Phelps – titkos bárt tartott fenn a szigorú szesztilalom éveiben, és közben kisebb szerepeket játszott Broadway komédiákban. 1931-ben Kelly után ment Hollywoodba, és először Cary Lockwood-nak nevezte magát. A Paramount filmgyárnak nem tetszett ez a név, és így lett Archie-ból Cary Grant.
A férfiak továbbra is egymást váltották Cary életében, és Randolph Scott volt a legnagyobb szerelem. Azonnal összeköltöztek, együtt jelentek meg a partikon és a premiereken, nem bánták, ha a bulvárlapok tele voltak az – akkori felfogás szerint – kompromittáló képekkel. Cary szerencséjére, a dolog pletykaszinten maradt, és sikerült elkerülni a leleplezést. Persze hölgyek is akadtak a feltűnően jóképű Cary körül, 1932-ben mindjárt Marlene Dietrich, akivel a Szőke Vénuszban játszott együtt, aztán az öregedő, de még mindig kívánatos „vamp,” Mae West. A gyűjteményben szerepeltek még Katherine Hepburn, Ginger Rogers, Irene Dunn, Doris Day, Sophia Loren és a feleségek. Mert Cary ötször is megnősült, annak ellenére, hogy sosem szakított a barátaival, és előszeretettel lakott a közismert találkahely, a Griffiths Park közelében. A feleségek egybehangzóan állították, hogy Cary jó színész ugyan, de elviselhetetlen, mint férj.
A sorban Virginia Cherill volt az első, aki Chaplin filmjében, A nagyváros fényei-ben tűnt fel. 1934-ben házasodtak össze, de már 1935-ben el is váltak; Cary unalomról panaszkodott, Virginia azt mondta, hogy megelégelte a verést. Cary nem is ment el a válóperes tárgyalásra. Teljesen lefoglalták az új kapcsolatai, Hughes Howard, valamint George Cukor, a szintén homoszexuális filmrendező.
Barbara Hutton volt a következő feleség, a világ egyik leggazdagabb asszonya. Cash & Cary néven emlegették őket, bár Cary a válás után sem fogadott el pénzt Barbarától, és egyébként is rengeteget keresett a filmjeivel. 1949-ben vette el Betsy Drake-t, akivel két filmet forgatott. Tipikusan se vele, se nélküle kapcsolat volt, bár viszonylag sokáig, 1962-ig tartott. Cary már korábban kísérletezett a jógával, hipnózissal, misztikus irányzatokkal, de a „belső békét” csak akkor találta meg, amikor Betsy megismertette őt az LSD-vel. Akkoriban ez legális drog volt, és sok hollywoodi színész élvezte az „utazásokat.”
Cary esetében a belső béke azt jelentette, hogy minden szépasszonynak udvarolt, bosszantotta a férjeket, női nylon fehérneműt hordott, mert „gyorsan szárad és kellemes viselet,” folyton arról beszélt, hogy egyszerű átlagember szeretne lenni. 1956 áprilisában, a Gőg és szenvedély forgatásán kérte meg feleségül a kezdő színésznőt, Sophia Lorent, aki már Ponti menyasszonya volt. Sophia némi habozás után elutasította az ajánlatot. A sértett Cary őrjöngött és hisztérikusan viselkedett, mindent megpróbált, hogy legalább a közös filmet ne kelljen befejezni, de persze hiába. Hitchcock következő filmjében is együtt játszottak volna, de Sophia, már mint Ponti felesége, visszaadta a szerepet.
1962-ben Cary elvált Betsy-től. Dyan Cannon már terhes volt, amikor elszökött vele Las Vegasba. Lányuk született, Jennifer, akit Cary az élete legjobb produkciójának nevezett, ez azonban nem mentette meg a házasságot. Dyan rendszeresen „engedetlen” volt, ezért meg kellett verni, az asszony úgy ítélte, hogy Cary komplett őrült, akivel lehetetlen az együttélés.
76 éve volt Cary, amikor ismét megnősült, és a nála 47 évvel fiatalabb Barbara Harris volt a választottja. Ez bizonyára nagyon jó házasság volt, mert Cary már nem élt sokáig. Barbara tagadta, hogy Cary valaha is homoszexuális lett volna.
Cary viszont azt tagadta, hogy politikai szerepet vállalt. Többször kijelentette, nem helyes, ha filmsztárok politikai nyilatkozatokat tesznek. Kizárólag magánemberként barátkozott politikusokkal, köztük a Kennedy-fivérekkel. Ezzel szemben az az igazság, hogy a 2. világháborúban a brit titkosszolgálat ügynökeként tevékenykedett. Dolgozott a brit haditengerészet számára is, ezért 1946-ban királyi kitüntetést kapott. McCarthy 1953-as kampányában sikeresen védelmezett feketelistára került színészeket, például Chaplint. Politikai barátságai nem voltak önzetlenek; csak ezért engedhette meg magának 1958-ban, hogy a Szovjetunióba utazzon, és utána ilyen nyilatkozatokat tegyen a sajtónak: „Egész életemben nem éreztem magam ilyen jól.”
Barátok, feleségek és politikusok elmúlnak, és a filmek sem élnek örökké. Cary 1932-től 1966-ig filmezett. Az 50-es évek közepén önállósította magát, a hollywoodi színészek közül elsőként alapított saját filmvállalatot. 1932-ben nyolc filmben szerepelt, még Pinkertont is eljátszotta a Pillangókisasszony moziváltozatában. Később már megengedhette magának, hogy valamennyire lazítson, 1941-től kezdve évenként csak egy-két, kivételes esetben három filmet készített. Híres filmjei: Szőke Vénus (1932), A szörnyű igazság (1937), Gyereket nevelni (1938), Gunga Dib (1939), Csak az angyaloknak van szárnyuk (1939), A nélkülözhetetlen lány (1940), Gyanú (1941), Arzén és levendula (1944), Hírhedt (1946), Tolvajfogó (1955), Emlékezetes ügy (1957), Charade (1963). Számos díjat és kitüntetést zsebelt be – 1970-ben életmű-díjat.
Élete utolsó éveiben egyszemélyes show-műsorral járta Amerikát. Mindent elért, amit lehetett, de csak azt a tizenkét viharos évet tartotta igazán boldognak, amit Randolph Scott-al töltött együtt.
A cikket írta: Müszélia
Hozzászólások
időrendi sorrend