Cikászok

Látogatók száma: 43

Cikászokat már mindenki látott, legföljebb azt hitte, hogy pálma vagy páfrány. Pár millió évvel ezelőtt, a Jura és a Kréta korban Európa is tele volt cikászokkal, de akadtak köztük igazi ászok is, akik gond nélkül beleláttak a jövőbe. Összeszámolták a jó és a rossz dolgokat, és eldöntötték: nem vén cikásznak való vidék. Költözzetek el gyorsan, még mielőtt bevezetik a vízumkötelezettséget, a dugódíjat és a szingliadót. Ez az utóbbi különösen fájt volna a cikászoknak, akik az egész életükben szingliként élnek, és nagyon ritkán szánják el magukat arra, hogy pimasz és követelőző tobozokat neveljenek. Első az önmegvalósítás, a második szintén, a harmadik legyen, mondjuk a karrier, aztán, ha semmi okosabb nem jut az eszünkbe, esetleg bevállalunk néhány tobozt. De csakis azzal a feltétellel, hogy a hibás példányokat garanciálisan kijavítják vagy kicserélik.

Még mit nem, felelte dühösen Európa, akit annak idején egy bika erőszakolt meg, és éppen elég baja volt a saját, meglehetősen heterogén származású kölykeivel. A cikászok ne az ország gazdasági körülményeire hivatkozzanak, hanem oldják meg a problémáikat.

Így is történt, az egész família melegebb éghajlatra költözött, Afrikába és Közép-Amerikába, egyesek olyan ázsiai szigetekre, ahol sokkal magasabb az életszínvonal. És nehogy azt tessék gondolni, hogy szarral gurigáztak. Egészen nagy családokról van szó, még a pater familias se tudja megszámolni, hányat nemzett ő, hányat a gázóra leolvasó. Az egyik csak 113-ig jutott el, a másik 350-ig, és akkor még nem is vettük számításba, hogy az apám harmadik feleségének a sógora nekem milyen rokonom. Feleségül menjek hozzá, vagy inkább ő vegyen el feleségül? Elhatározás kérdése az egész.

Egyszerű ránézéssel az ilyesmit nem lehet eldönteni. A Stangeria eriopust pl. sokáig páfrányban nézték, aztán egyszer csak tobozokat növesztett. Akkor talán fenyő? De nem, mert a hím- és a nőivarú virágok gondosan elkülönülnek, és a kiskatonák kénytelenek minden trükköt bevetni, hogy végre lyukra fussanak. Csillókat növesztenek, úgy viselkednek, mint az amőbák vagy a papucsállatok. Fél centis hosszúságukkal valóságos óriások a maguk műfajában, és büszkén vallják, hogy a méret a lényeg. Így is eltelik vagy tíz év, mire egyszer betalálnak, és jöhetnek a tobozok, lásd föntebb.

A toboz általában élénk színű, narancssárga vagy piros, a súlya elérheti az 50 kilót. A cikász tövében kuporognak, és nyávognak: Anyu, vegyél fel! Anyu keményen ellenáll, és tartja magát a nevelési elveihez. Ennyi évmillió után nem is lehet rossz néven venni, ha nem változtatja meg a szokásait.

Milyen a tipikus cikász? Vegyük pl. a Cycas revolutát, aki jelenleg Japánban és Kínában él. Vaskos, pikkelyes törzse legföljebb 3 m, ennek csúcsán hajtanak ki a jó 2 m hosszú, párosan szárnyalt, összetett levelek. Fiatalon begörbülnek, mint a pásztorbot vége, aztán egyre pálmásabbak lesznek. Apró virág ül a tövükben, amelyet csak az ormányos bogarak látogatnak előszeretettel. A revoluta kevésbé örül a figyelemnek, és a növények között egyedülálló módon, pár fokkal megemeli a hőmérsékletét. Globális felmelegedés, dohognak az ormányosok, és konferenciák rendezése helyett ész nélkül menekülnek. Vannak még hűvösebb kocsmák az őserdőben! Az is világos, hogy a kocsma inkább nyitva tartson, minthogy nyitva teremjen, amire csak a cikász büszke.

A cikászerdő nagyon impozáns látvány, bár a közép-amerikai őslakosokat csak az érdekelte, hogy hasznos-e. El nem tudom képzelni, hogy jut eszébe bármely őslakosnak, hogy megkóstoljon egy vastag, pikkelyes törzset, de az éhség nagy úr. Megkóstolták, belehaltak, majd rájöttek, hogy tele van mérgező anyagokkal. A toboz is, de ez csak nem lehet akadály? Megszárították, ledarálták, megpirították, de még mindig mérgező volt. Nagy méreg az ilyesmi, de csak azért is megették, mint mindent, ami valamivel ízletesebb, mint a brokkoli vagy a chia mag. Közben a gonosz és előítéletes fehér emberek egyre csak mondogatták, hogy valami baj van ezekkel az őslakosokkal, pl. Guam szigetén mindenki bolond. Na jó, idegrendszeri rendellenességeik vannak. Pofátlanul betiltották a cikász-liszt fogyasztását. Rohadt rasszisták! De a guamiak még mindig bolondok voltak. Nemzeti sajátosság? Dehogy, kiderült, hogy a kedvenc ételük a kókusztejben, egészben főtt repülő kutya. És a kutyuli mit eszik? Naná, hogy cikász tobozt. Több rejtély nincsen, és a guamiak választhatnak az ördög és a mély tenger, vagyis a cikász és a brokkoli között.

A cikket írta: Müszélia

előző cikk következő cikk

2 szavazat