Disznófejű ara

Látogatók száma: 40

A disznófejű Nagyúr az aranyon ül, a disznófejű lányok is mind gazdagok, de ez nem elég nekik, még férjhez is akarnak menni. Döbbenet, de a legények nem szívesen kerülgetik az ilyen lányos házakat. Ha a régi rajzok élethűek, meg is lehet érteni, hogy miért.

A szép ruhákba bújtatott, formás testeket ékesítő disznófejek jó 200 éven át tartották ébren a közönség érdeklődését. Ahogy híre ment annak, hogy egy kisasszony kerüli a nyilvánosságot, vagy fátylat visel, ha mindenképpen az utcára kell mennie, mindenki tudni vélte, hogy mi van a háttérben. A disznófejű arák néha csak röfögtek, máskor tudtak beszélni, de abban valamennyi legenda egyetért, hogy hiába volt gyűrűktől súlyos, szép kezük, ők is csak vályúból ettek, mint akármelyik malac. Igaz, hogy ezüstből volt a vályú.

Genetikai rendellenességekről, spontán mutációkról az emberek régen mit sem tudtak, de erre nem is volt szükség. Boszorkányok és varázslók átkozták meg a várandós anyákat, a vélt vagy valós sérelmeik miatt, ezért születtek a lányaik disznófejjel. Fiút sosem ért ez a kitüntetés.

A legkorábban lejegyzett „igaz beszámolás” Tannakin Skinker története, a 17. századból. Az összes többi ezt másolta, ezért érdemes megismerni a részleteket.

Tannakin 1618-ban született Hollandiában (vagy Franciaországban), „a Rajna-parti Wirkhamban.” Mondani sem kell, hogy ilyen város vagy falu sohasem létezett. Apja, Joachim Skinker gazdag ember volt, „sok pénze, földje és marhái valának.” Az asszony, Parnel éppen várandós volt, amikor beállított a házba egy vén koldusasszony. Talán a 17. században nem volt szokás az ajtót zárva tartani, vagy a tehetős családnak egyetlen szolgálója se volt, mindenesetre Parnel maga főzött a konyhában, és nem pattant az első szóra, hogy aranyakkal bélelje ki a koldusasszony tenyerét. Zokon vette ezt a barátságos látogató, és kimondta az átkot: „Szülessen a kölyke disznófővel!” Így is történt, a gyerek röfögve látta meg a napvilágot.

Joachim rögtön intézkedett, a koldusasszonyt elfogták, megkínozták és elítélték, mint boszorkányt, ő azonban a máglya árnyékában sem volt hajlandó, vagy csak nem tudta visszacsinálni az átkot. A máglya fellobbant, és Tannakin nyakán maradt a disznó feje.

Miss Röfi eladó sorba cseperedett, és a szülők aggódni kezdtek: Most mi lesz? Hogyan tudjuk férjhez adni a szemünk fényét? Konzultáltak Vandermost úrral, aki nemcsak fekete mágus volt, de híres matematikus és asztrológus, disznó- és kisfejűség esetén páratlan tekintély. Vandermost úr elkészítette az orosz pókokat, és közölte, hogy Tannakint csupán a szüzessége gátolja a disznófej elvesztésében, de minden rendbe jön, ha akad egy bolond, aki elveszi. Mivel Hollandiában (vagy Franciaországban) ilyen nem akadt, Skinkerék elköltöztek Londonba, a Blackfriars-ban vagy a Covent Gardenben vettek házat, és kihirdették, hogy 40,000 font (akkoriban óriási összeg) hozományt kap a bátor férfiú, aki feleségül veszi Miss Röfit.

Jelentkezőkben nem is volt hiány, de az utolsó pillanatban meggondolták magukat – egy skót kapitány ész nélkül elrohant, miután fölemelte a fátylat – egy sertéstelep tulajdonosa nemkülönben, pedig ha valaki, ő igazán hozzászokhatott volna a látványossághoz. Úgy nézett ki, hogy szegény Tannakint senki nem szabadítja meg a szüzességétől, és az ezzel együtt járó disznófőtől, de végül mégis akadt egy elszánt lovag. A lakodalom után az ifjú pár visszavonult a hálószobába, a férj már éppen nekilátott volna a malacgyártásnak, amikor az ara megkérte, gyújtson gyertyát, és jól nézze meg őt. Most már mindegy, gondolta a férj, de volt nagy meglepetés, amikor kiderült, hogy Tannakin páratlan szépség. Válassz, mondta a fiatalasszony, mit szeretnél jobban: ilyen szép legyek, de csak neked, és mindenki más rútnak lásson; vagy a barátaid lássanak szépnek, és csak számodra maradjak malac? Nehéz kérdés volt, a férj nem is tudta eldönteni. „Csinálj, amit akarsz, csak én is hadd csináljam már azt, amiért a hálókamrába jöttünk.”

Tannakin nagyon örült annak, hogy végre az történik, amit ő akar, és ezentúl senki sem látta őt disznófejjel. Logikát ne keressünk a történetben, esetleg szimbólumot; vagy még inkább az emberiségnek azt a jámbor reményét, hogy előbb-utóbb minden beletorkollik egy roppant nagy happy endbe, és a házasság automatikusan attól lesz jó, hogy megkötötték.

Később a disznófejű arák igencsak megsokasodtak, különösen a Brit Szigeteken, ahol még a 18. században is erősen hitték, hogy a boszorkányok mindenre képesek, és a disznófő szoros kapcsolatban van a szüzességgel. 1824-ben kelt az utolsó „igaz beszámolás,” de aztán az emberek megunták, egészen másfajta disznóságok iránt kezdtek érdeklődni, és érdeklődnek ma is.

A cikket írta: Müszélia

támogatóink