újabb események régebbi események további események
19:41
wadbikaiy új cikket töltött fel
19:30
wadbikaiy új bejegyzést írt a naplójába
19:26
wadbikaiy új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
09:18
Tündér módosította a naplóbejegyzését
01:08
EdwardIsoma regisztrált a weboldalra
16:11
Blendervjo regisztrált a weboldalra
09:55
tushots új cikket töltött fel
09:39
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
09:33
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
18:00
Clara62 új cikket töltött fel
19:14
fyeifCitle regisztrált a weboldalra
09:55
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
09:31
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
19:25
Anyu módosította a naplóbejegyzését
19:20
Anyu új bejegyzést írt a naplójába
14:22
Ilpaki új cikket töltött fel
07:19
Augustbny regisztrált a weboldalra

Egy borús este története

2011. augusztus 30. - Látogatók száma: 63

Mit mondott Jézus? ”Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, milyen jutalmatok van?” ”És ha csak a testvéreiteket üdvözlitek, mi rendkívülit tesztek?”

(Nagy mosolyt a világnak!)

Egyik nap, egy hideg, esős, téli estén felszálltam a buszra. Közel lakom a végállomáshoz, megszoktam, hogy felszállás után még bőven van lehetőségem kiválasztani a megfelelő ülőhelyet, mely az utolsó sor, vagy az előtte levő páros ülések ablak melletti széke, szigorúan bal oldalt. Hiába, a kényszer kötelez.
Nos, most hogy felszálltam, a busz tömve volt, vonakodva préseltem be magam az utolsó sor egyik székébe, egy mélabús arcú, középkorú hölgy, és egy mutáló kamaszfiú közé.
Telt, múlt az idő, és kénytelen voltam észrevenni, hogy balra tőlem, a kedvenc helyemen helyet foglaló hölgy (már utáltam) folytonosan szipog.
Ránéztem. Sapkáját mélyen a szemébe húzva, tekintetét mereven a földre szegezve ült, karjában hosszú nyelű ernyőt szorongatott, és szipogott rendületlenül. Megpróbáltam a másik irányba koncentrálni, hátha a kamaszfiúk hangoskodása eltereli a figyelmem a balról jövő zavaró hangeffektektől, de idétlen vihogásuk csak még jobban bosszantott. A busz őrjítő lassúsággal haladt a csúszós utakon, minden elmúlt perc kínszenvedéssel telt, a hölgy szipogott.
Ránéztem, próbáltam rájönni szipogás okára.
Nincs talán zsebkendője?
Megfázott? Sír?
Közben felszállt egy régi „ismerősöm”, egy szellemileg sérült kislány, akivel egy lakótelepen élek, s kinek hobbija a buszozás.
Mindegy hogy tél vagy nyár van, ő elszántam áll a megállókban, egyik lábával folytonosan hintáztatja magát, majd felszáll az érkező járműre, helyet foglal és ütemesen verni kezdi magát az ülés támlájához.
Most nagyon gonosznak fog tartani az olvasó, olyannak, akiben nincs egy csöpp megértés sem, de mikor felszállt a kislány, és helyet foglalt úgy, hogy jól lássam a folyamatos, non-stop műsorát, már majdnem sírtam.
Ültem a szipogós, és a mutáló között, és közben premier plánban moziztam a kislány akcióját.
Megpróbáltam arra gondolni, hogy mennyire szeretem őket, de szívem szerint rákiabáltam volna a szipogósra, hogy most már aztán hagyja abba, a fiúkat pedig elzavartam volna más ülésre.
A gondolat megfogalmazódott, elülök innen.
Kinéztem egy szabad helyet, s már álltam volna fel, mikor, mit ad Isten, a kislány feláll a székéről, startol, s már le is huppan az általam kiszaszerolt ülésre, ahol ismét kitartóan ütni kezdi a hátát a támlához.
Isten próbára tesz, mondám én.
Viseld el a szipogóst, nézzed a kislányt, hiszen te jó vagy és kedves, nem?
Mosolyogtam…
Megpróbáltam jó lenni, és mosolyogni, és nem kikapni az asszony kezéből az ernyőt, hogy utána annak segítségével vessek véget kínjai(m)nak.
Erősen ránéztem, szuggeráltam, hagyd már abba…!
Semmi hatás. Csökönyösen nézett ki az ablakon át a sötét éjszakába, és szipogott megszállottan.
Mosolyomat kénytelen voltam így egy helyes fiatalemberre pazarolni, meleg tekintete megnyugtatóan hatott szétzilált idegrendszeremre.
Sajnos a következő megállónál leszállt.
Egyedül maradtam, én és a komplexusom, a tudatalatti, elfojtott vágyam, hogy megüssem ezt a némbert. Becsuktam a szemem.
Szipog.
Két szipogás közt cirka három másodperc telik el.
Szipog.
Istenem…! Én majdnem a végállomásig utazok, ő meddig? Mikor száll már le? Meddig megy, a pokolig?
S az Ördög kitárja a pokol kapuját, és mondá néki:
-Üdvözlégy Szipogós! Ma hány embert borítottál ki?
S újabb strigulákat húz képzeletbeli noteszébe.

A kamaszok leszálltak, mint akit hangyák csípnek vetődtem a szabad ülések egyikébe, minél távolabb kínjaim forrásától.
Már csak egy megállóra voltam úticélomtól. Telefonálni akartam, jelezni ismerősömnek, hogy megérkeztem, de remegő kezeim újra és újra rossz gombot nyomtak meg.
A jármű ajtaja kinyílt.
Végre…! Vége! Szabad vagyok!
A busz távolodik, viszi a szipogóst messzi földre innen!
Óvatosan haladok a jeges úton, az immár áldott, békés, és csendes éjszakában, mikor megszólít egy óvó hang:
-Vigyázzon, kedves, nagyon csúszik az út!
Kapucnim hátratolom, felnézek. Egy középkorú férfi mosolyog rám barátságosan. Szívemet elönti a hála, és a szégyenérzet.
Vannak kedves emberek, akik törődnek a másikkal, csak én nem tudok ilyen lenni. Kicsinyes vagyok és önző, egy lelketlen szörnyeteg, a pokolba kívántam szegény asszonyt a buszon, hát tehet ő arról, hogy szipog…? Megköszönöm az úriember kedvességét, és jelzem neki, vigyázok magamra.
- Hová megy? - kérdi ő, miután elindulok.
Kicsit csodálkozom, de válaszolok, egy ismerősömhöz.
- Ja? - most rajta a csodálkozás. - Nem dolgozik?
Lassan eszmélek…körülbelül 200 méternyire vagyok a Miskolcon kijelölt türelmi zónától.

2008.

A cikket írta: Bianka

7 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

 
2012. április 20. 12:19
Jó bizony! Az a pofán csapás, mint ahogy Pinokkió is mondja nálam is betalált. Írni, jól írni kiváltság. Az írást, a könyvírást meg lehet tanulni. Amit nem lehet megtanulni, ami a veled született adottság, az a tehetség. Te mestere vagy a szavaknak. Játszol velük és velünk olvasókkal. Nem tudom miért érzem, de szinte biztos vagyok benne, hogy te nem "szülésként" éled meg az írást. Neked ez szinte játék, könnyed huncutkodás.
De így van ez jól. Biztatlak.
2011. október 5. 12:04
Szia Bia!
Ez remek lett. Gratulálok! Végig nem léptél át egy határt (hogy megutáljunk a nem kellő empatikus érzéseid miatt), és mégis ott tartottad az olvasót (billegett a léc). Amikor már megnyugodtan ki ctrl+c-ztem volna a linket egy hasonló, de határon átcsusszant írónak, akkor pofán csaptál a poénoddal. Csak nem küldöm neki! Ez annál többet ért:-) Jóóóó!!!
Üdv,
Pinokkió
2011. szeptember 15. 11:04

megtekintés Válasz erre: katalina - 2011. szeptember 2. 18:12

Mindenkinek akadnak időnként olyan napjai, amire majd vissza fog emlékezni, még ha az nem is a legkellemesebb napja volt.
Időnként kezdtem nevetni olvasás közben, ami azt jelenti, hogy tetszik, amit olvasok.
Puszillak!

Akkor jó, örülök, ez volt a célja: nevettetés:)
2011. szeptember 2. 18:12
Mindenkinek akadnak időnként olyan napjai, amire majd vissza fog emlékezni, még ha az nem is a legkellemesebb napja volt.
Időnként kezdtem nevetni olvasás közben, ami azt jelenti, hogy tetszik, amit olvasok.
Puszillak!
2011. augusztus 31. 11:38

megtekintés Válasz erre: - 2011. augusztus 30. 12:58

5+1*

Nagyon jóóó volt az egész, és a végén még rá tudtál lapátolni....


pusz
Juli :))

:) Köszi! :) Szóról szóra így történt:)
 
2011. augusztus 30. 12:58
5+1*

Nagyon jóóó volt az egész, és a végén még rá tudtál lapátolni....


pusz
Juli :))
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: