Fagyott sikolyok
Látogatók száma: 53
Gyerekkoromban úgy képzeltem, minden láthatatlan látható körülöttem. Vagy mégis láttam őket?
Utólag arra gondolok, nagy szerencsém, hogy a szüleim nem törődtek velem, különben a nevelési tanácsadóba vagy pszichológushoz vittek volna, az pedig ki tudja milyen diagnózist húzott volna rám. Így viszont maradtam olyan, amilyen, a magam különös világában. Lelke volt minden tárgynak; és színe, formája minden láthatatlan hangnak, érzésnek. Láttam a madárfüttyöt, láttam, ha dörgött az ég, és láttam anyám sikolyait is, ami átmetszette a teret, minden héten legalább háromszor. Erre emlékszem a legjobban.
Fagyott sikolyokkal volt tele a ház, dermedten feszültek a légben, amerre a léptem. Ha Önök még nem láttak sikolyokat, szívesen elmondom, milyenek. Persze, a képzeletükre kell, hogy hagyatkozzanak. Különböző sikolyok vannak, attól függően, mekkora erővel kapja a pofonokat, rúgásokat a nő. A kis ütés fehér sikolyokat szül, apró pókhálószerű krikszkrakszokat a térben, és azok aztán gyorsan le is hullanak, elillannak. A nagy ütés szürke robbanást hoz, és azok még másnap is látszanak, ki kell kerülni őket, átbújni alattuk, hogy hozzá ne érjek. Olyankor óvatosan kell kimenni a konyhába, fürdőszobába, és a wc-re is, nem szabad, hogy beleütközzek, mert újra feltámad, és megszólal. Mint egy vészjelző, amit megnyomnak. A véres sikolyok pedig pirosak, bíborak, mint a vér, ami anyám arcán folyt, egy-egy ütés után.
Bevallom, a szürke sikolyokat kedveltem a legjobban, már ha lehet ilyet mondani. Abban volt valami játékosság, kihívás. Hogy ne érjek hozzájuk. A pirosaktól féltem, és félek ma is, ha álmomban még néha visszatérnek.
(Szerencsére egyre ritkábbak.)
Hogy valami vidámabbról is beszéljek, elmondom, milyen a madárdal, vagy a kutyaugatás. Persze függ attól is, hogy milyen madár, illetve milyen kutya hallatja a hangot. De általában a madárdal rózsaszín, és néha, de igazán csak hajnalhasadáskor: narancssárga. A kutyaugatás viszont minden esetben barna. Magam sem tudom miért, de higgyék el, hogy így van. Számtalan kutya ugatását megnéztem akkor, és minden esetben ugyanerre jutottam, minden kutya barnán ugat. Kivéve a haldokló állatokat. Azok nyüszítése vörös, majd egyre halványabb, és a végén már fehér.
Beszélek egy kicsit a tárgyakról is. Az emberek, azt hiszik, hogy a tárgyaknak nincs lelkük, pedig van. Hogy képzelik azt, hogy például egy fa, ami él, van anyagcseréje, a levelei fotoszintetizálnak, azáltal, hogy az emberek keze nyomán asztallá alakul, megszűnik létezni. Vagy bármilyen másik anyag. A ruhám, a zsebkendőm, a tolltartóm, bármi. Minden élő, és élettelennek kikiáltott dolog ugyanúgy részt vesz az életünkben, és ugyanúgy érzi a gondolatainkat, és az érintésünket. Egyszer belekarcoltam a körzőm hegyével egy padba az iskolában, és az felsikoltott. Aztán bele akartam vésni a monogramom egy másik padba (pirosra volt festve) az utcán, és az is. Utána jött a fal a lépcsőházban. Oda a kedvenc együttesem nevét akartam a kulcsommal kaparni, de hiába. Az is felsikoltott. Minden. Minden élt, és mozgott körülöttem, és én részt vettem az ő életükben, és befolyással voltam rájuk. És mások is. Persze próbáltam ezt ezt elmondani a többieknek, hogy ne bántsák körülöttünk a világot, de nem hallgattak rám. Nagyon nehéz volt.
A végén már a fülemre tapasztott kézzel járkáltam az utcán, mert nem bírtam elviselni a sok sikolyt. És otthon sem. Nem csak azért, mert apám ütötte az anyám. Kínszenvedés volt minden. Ahogy anyám főz, ahogy felvágja a karfiolt, vagy épp a retket reggelire, mikor mit.
Nem minden növény, és étel tűrte csendben a kést.
Mert ahhoz, hogy fontosnak érezzék magukat a halálhoz, előbb meg kellett volna simogatni a lelküket. Hogy érezzék azt, hogy ők most más célt szolgálnak. Nem lett volna szabad haraggal állni hozzájuk. Vagy türelmetlenül. De anyám ezt nem tudta, nem látta. Ő csak ölt, kéjjel és gyorsan. Élvezettel trancsírozta a húst, vagy szakította az inakat.
És én egy nap belefáradtam ebbe.
Akkor még nem tudtam, hogy van füldugó is a világon. Vagy Xanax, ami elcsendesíti a dolgokat. És én is sikoltozni kezdtem. Először mélyen legbelül, utána egyre hangosabban. És hirtelen minden és mindenki elhallgatott, csak én kiabáltam.
Akkor engem is megütöttek, hogy ne visítozzak tovább, de nem tudtam abbahagyni. És egyre jobban ütöttek, de én mégis tovább sikítottam. Addig, amíg be nem rekedtem, és szét nem robbant minden levegőbe dermedt sikoltás a házban.
És csodálkozva láttam, hogy az én sikolyaim kékek.
Sötétkékek.
És már nem is akartam megölni magam.
Magam sem tudom miért.
A cikket írta: Bianka
Hozzászólások
időrendi sorrend
Jesszusom, de jó írás!
Óriási vagy! Ebben minden benne van, minden, aminek csak benne kell lennie. Ha valaha példát kell mondanom a fájdalom kifejezésének formájára téged, ez az írásod fogom idézni. Ez irodalom a javából. nem tudom miért, de nekem olvasás közben Örkény jutott eszembe. Gratulálok
Azt a történetet összetéptem, mikor kiderült, h. megtalálta.
Jesszusom, de jó írás!
Óriási vagy! Ebben minden benne van, minden, aminek csak benne kell lennie. Ha valaha példát kell mondanom a fájdalom kifejezésének formájára téged, ez az írásod fogom idézni. Ez irodalom a javából. nem tudom miért, de nekem olvasás közben Örkény jutott eszembe. Gratulálok
Óriási vagy! Ebben minden benne van, minden, aminek csak benne kell lennie. Ha valaha példát kell mondanom a fájdalom kifejezésének formájára téged, ez az írásod fogom idézni. Ez irodalom a javából. nem tudom miért, de nekem olvasás közben Örkény jutott eszembe. Gratulálok
Szeretnék én is így írni!
Érdekességképpen csak> épp tegnap néztem meg egy filmet újra, úgy 3 év elteltével körülbelül. És érdekes volt, hogy amit először unalmasnak találtam, most hogy járok a pszichóhoz, teljesen más szemszögből néztem, és egyből levágtam, hogy az anya pánikbeteg, meg stb pszichés bajai vannak. Így érdekes volt.
Puszi! V.
Nekem sajnos nem újak ezek a dolgok, de legalább nem unatkoztam amikor egyedül hagytak. Volt kivel beszélgetnem.
A fantázia is belőlünk fakad. Minden apró rezdülésnek kihatása van az életünkre. Elmegyünk sok apró részlet mellett, a figyelmünket valami más felé irányítjuk, de egyszer a felszínre kerül, színek, hangok... szavak, sikolyok formájában.
Bárminek is szántad legyen álom, fantázia, valóság... te alkottad és értőn, világosan.
Annak aki olvassa is vannak színei, hangjai, fantázia és való világa ...
Pusz,
Éva
Bárminek is szántad legyen álom, fantázia, valóság... te alkottad és értőn, világosan.
Annak aki olvassa is vannak színei, hangjai, fantázia és való világa ...
Pusz,
Éva
Ó, köszönöm. De csak fantáziáltam:)
Pussz Tündér
Kedves Bianka!
Megformálja mindenki a félelmeit és vágyait, te színeket adsz a világ "hangjainak" ami akár szép is lehet, de néha nagyon ijesztő. Ettől vagy igazán egyedi, utánozhatatlan és csodás. A kék szín szimbóluma a transzcendenciának, a szürreális világnak és a fantáziának. Ha valamit nem lehet kikerülni, használni kell. Akkor nyugszik csak meg a lélek, ha az adományokkal helyesen bánunk.
Pussz Tündér
Megformálja mindenki a félelmeit és vágyait, te színeket adsz a világ "hangjainak" ami akár szép is lehet, de néha nagyon ijesztő. Ettől vagy igazán egyedi, utánozhatatlan és csodás. A kék szín szimbóluma a transzcendenciának, a szürreális világnak és a fantáziának. Ha valamit nem lehet kikerülni, használni kell. Akkor nyugszik csak meg a lélek, ha az adományokkal helyesen bánunk.
Pussz Tündér