Flatwoods Monster

Látogatók száma: 47

Néha nagyon kevés elég a hírnévhez. 1952. szeptember 12-én három gyerek látott egy baglyot és egy meteort, és most már „az egész világ” tud róluk, pontosabban a világnak az a része, amelyik szörfölgetni szokott az interneten.

Meteor és bagoly egyikük sem tartozik a ritkaságok közé. Az sem nagy ügy, ha egy napon mutatkoznak. De Flatwoods egy álmos kisváros Nyugat-Virginiában, ahol soha nem történik semmi, és az állóvizet ugyancsak fel tudja kavarni egy meteor- És/vagy egy bagoly.

Meteor volt, van és lesz is; a flatwoodsit jó sokan látták, a szomszédos államokban is. A 13 és 12 éves May testvérek, Edward és Fred, valamint a 10 éves Tommy Hyer azonban részben halálra rémültek, részben majd szétvetette őket a büszkeség, amikor látták, hogy egy fényes tárgy száguld át az égen, zúg, mint az éji bogár, nekiütközik egy dombnak, nagyot koppan és elhallgat. Mindjárt tudták, hogy az a rét vagy szántóföld, az Elk folyócska mellett, G. Bailey Fisher gazda tulajdona, és lelkesen mesélték a mamájuknak a nagy eseményt. Mrs. May nagyon unatkozhatott, mert azonnal riasztotta a szomszédokat, akik persze a fülük botját se mozgatták, de néhány gyereket tényleg érdekelt az ufóvadászat, és elindultak a farmra, ahol sejtették a lezuhant ufót.

Ha már elindultak, úgy voltak vele, senki se gúnyolódjon rajtuk, amiért hiába mentek. Senki sem lát annyit, mint aki látni akar, és ők tényleg láttak is egy lüktető, vörös gömböt a domb tetején. Szúrós szagú köd terjengett az ufó körül, de azért világosan ki lehetett venni, hogy tőlük vagy 15 m-re, egy tölgyfa alatt áll valaki – egy legalább 2 m magas, teljesen koromfekete, megnyúlt fejű, villogó szemű fény, a feje körül egy izével, ami a szótár szerint „motorburkolat,” de akármibe fogadok, hogy nem az volt. Még ha azt mondták volna, hogy űrhajós sisak, az más, olyat már sokat láttunk, a legkülönbözőbb galaktikus modelleket. A lény sötétzöld, Mrs. May szerint plisszírozott szkafandert viselt, a gyerekek csak árnyékról beszéltek. Az űrlény egy ideig csak nézte őket a kísértetiesen világító szemeivel, aztán megindult feléjük, fele úton irányt váltott, és hihetetlen sebességgel elrepült.

Ezen a ponton az addig bátran viselkedő ufókutatók pánikba estek, és szégyen a futás, de hasznos, elmenekültek.

Jogosan merül fel a kérdés, össze lehet téveszteni egy baglyot egy több, mint 2 m magas marslakóval, de tudjuk, hogy korán sötétedett, a hős kutatók igazából csak a szemeket látták, meg a fejből egy keveset, és a plisszírozott szkafander nem lehetett más, mint a tölgyfa körüli aljnövényzet.

Mindegy, Mrs. May tényleg nagyon unatkozhatott, mert fellármázta a helyi rendőrséget, és az ugyancsak helyi világlap riporterét, aki lecsapott a szenzációra, mint a gyöngytyúk a takonyra. Loholt a helyszínre másnap reggel, de ott már nem volt sem golyó, sem golyótulajdonos, csak keréknyomok a sárban – később kiderült, hogy egy 1942-es Chevrolet teherautó kódorgott arrafelé, pár nappal azelőtt.

A gyerekek boldogan mesélték a részleteket, bár egytől-egyig beteg lett mindegyik: folyt az orruk, a torkuk bedagadt, köhögtek és hánytak- A doktor rögtön megmondta, hogy mustárgáz mérgezés, amibe bele is lehet halni, de majd elmúlik. A gyerekek szimuláltak néhány görcsöt, nehogy meghazudtolják az okos doktort, meg az sem volt elhanyagolható, hogy nem kellett megírni a számtan dolgozatot. Lényeg, hogy egyértelműen beigazolódott, a mustárbagoly látása szürkületben sem veszélyesebb, mint bármikor.

De Flatwoods lakói még mindig unatkoztak, és nem akarták elengedni a gumicsontot. Jó-jó, lehet, hogy volt egy meteor is, de lezuhant egy ufó, amelynek eltűntek a roncsai. Az pedig egyszerűen nevetséges feltételezés, hogy a flatwoodsi baglyok mustárgázt fejlesztenek. Ebben a kérdésben a tudósok és az ufológusok is egyetértenek.

A városi legenda megszületett, és nem hagyta magát kiirtani. Természetesen nem a mustárbagoly állt a figyelem központjában, hanem a marslakó, aki szőrén-szálán eltüntette a lüktető vörös gömböt. A kisváros lakói még évekig megemlékeztek a jeles eseményről; zenéltek, ettek-ittak, a józanabban építettek egy kis múzeumot a „zöld szörnyetegnek,” a többiek simán leszopták magukat. 2006-ban cvolt az utolsó szörnyfesztivál, azóta semmi, ami nagyon sajnálatos, mert azóta a flatswoodiak minden szeptember 12-én kénytelenek ok nélkül inni.