újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Görcs

Látogatók száma: 39

Langyos nyár végi délelőtt, a nap fáradtan simogat, közeleg az ősz, érezni jöttét. Tinik sütkéreznek a szökőkút szélén ülve, arcuk sápadtan ragyog a fényben, most kopottak, szürkék ők is.

Még nincs hideg, de már nincs az a kemence forróságú, igazi nyár.
A macskaköves, szürke járdán lépkedek, a kövek, mint megannyi halott koponyája lábaim alatt a betonba ágyazva - olvastam valahol, nem saját gondolat. Szép vagyok, még mindig megnéznek, csak ezért gondolom.
A kórházból tegnap délután engedtek ki, háromnapos megfigyelés - mondták, aztán egy nap lett belőle, másnap este már otthon voltam.
Görcsök, igen, így kezdődött, görcsöl a hasam, hányinger, hányás, terhes vagyok?
A tünetek olyan általánosak, bármire rá lehet húzni őket.
Délután kezdődött, karalábéfőzeléket főztem, fás volt, alig tudtam felvágni a késsel a kopott vágódeszkán. Kínlódtam, féltem: elvágom a kezem. Pizzát is sütöttem, fel sem tűnt eddig, hogy nincs konzervbontó, mindig a párom nyitotta ki a konzervdobozokat késsel. Ahogy feszegettem a kemény fedelet, újabb félelem tört rám. Láttam magam előtt, ahogy elvágom az ütőerem, a vér sötét cseppekben pereg, jut belőle bőven a sárga kukoricaszemek közé, asztalra, padlóra.
A pizza tésztát nehezebb alakítanom, mint képzeltem, szakad, foszlik, már bánom, hogy nem lángost csináltam. Nekiesnék annak is, de nincs több élesztő itthon. Formázom, gyúrom, még a tepsiben is, a szakadásokat, lyukakat kis tésztadarabokkal foltozom be. A szósz már kész, a vörös, sűrű lében bazsalikom, oregáno, bőven meghintve reszelt fokhagymával. Vastagon csorgatom a tésztára, itt –ott előbukkan a kockákra vágott vöröshagyma.
Egyre éhesebb vagyok, bekapok egy marék kukoricát, egy kanál szószt, még a nyers tésztát is megkóstolom, ellenőrzöm. A görcs alattomosan tör rám, a fájdalomtól összegörnyedek, a tünet okát keresem, éhes volnék? Délben kolbászos zsömlét ettem, aztán semmit, vártam, legyen kész az ebéd vagy a pizza. Már egyre rosszabb ez az éles fájdalom. A bordám alatt feszít, a hátamba nyilall, a derekam tompán sajog. A hasfalam kemény, feszül, övszerűen körbefog a kín.
Órák telnek el, nem múlik. Teszem közben a dolgom, a fájdalmat figyelmen kívül hagyom, aztán rám tör a sírás, nem bírom tovább.

Ügyelet, kórház, nem ebbe a körzetbe tartozom.
Az ajtón túlról hangok foszlányai szűrődnek ki, siklórepülésről mesél valaki odabenn. A műanyag székek egymás mellett sorakoznak, a padlóhoz csavar rögzíti őket. A földön térdelek, fejem az egyik szék támlájának támasztom, kezem a hasam markolja. Fáj.
Az orvosoktól való félelem megbénít, de a párom látja az arcom, tekintetemből kiolvassa szándékom. Az ajtóhoz ugrik, bekopog.
Az orvos jóságos, kedves arcú. Valaha jóképű volt, nem az én esetem, egy régi csehszlovák film főszereplőjeként tudnám elképzelni, visszarepülök vele az időben 30 évet. Kezünk összeér, ahogy átadom a betegkártyám és érzem ez jó, megvan a kontaktus, már figyel rám.
A vizsgálat rövid, a kérdéseire válaszolhatnék hosszabban is, de mire feloldódom, már késő. Az asztalon fekve újra elsírom magam.
Hasnyálmirigy gyulladás, én arra tippelek, megfelel az életmódomnak. A doki vigasztal, a férfiak elképzelni sem tudják, mennyit tud inni az előttük álló szőke lány. A menzeszemről faggat, hogy mióta nem szedek gyógyszert, majd beutalót ír a sürgősségi nőgyógyászatra. Az épület közel van, ma mindenki olyan segítőkész, az ápoló fürgén magyaráz, mutogat, az a fehér oszlopos - mondja, el sem tudom téveszteni a bejáratot.

A folyosó üres és recepciós is kedves, bocsánatkérőn mosolyog, bírjam még ki egy kicsit, az orvos épp a műtőben van.
A váró kihalt, steril, fehéren csillog a neonfényben, nemrég újították fel a kórházat. A padok fémből vannak, végigfeküdnék rajta, nem merek, félek a rajta megbújó láthatatlan baktériumoktól. A fájdalom már elviselhetetlen, vinnyognék, sírnék, visszafojtom.

A fehér lepedővel letakart asztalon magazinok, közelebb megyek, csupa érdektelen vacak, a címoldalon anyák, gyerekekkel. Felveszek egyet, belelapozok, csecsemők, szoptatás, szopás, szopóreflex, tejelválasztás, tejfogak, jobban örülnék egy női magazinnak, divattal, receptekkel, sztorikkal, sztárokkal
A szülésről olvasok egy cikket, a medencecsont szétfeszül, a hüvely tágul, a gát reped, hogy a végén kilökődjön az életbe az a néhány kilós hús és idegcsomó.
Visszateszem az újságot és erőt parancsolok magamra. A hasam behúzom, már egyenesen állok, nincs fájdalmam.
A szülésznő érkezik, arca fáradt, nyúzott, mégis kedves.
Behív, leülök, a tüneteim kérdezi. Fáradt vagyok, nem értem mit mond, felületesen válaszolok. Már szégyellem, hogy itt vagyok, hogy zavarom, haza szeretnék menni, érzem, már jól vagyok. Vetkőzzek le, mondja, és én engedelmesen bevonulok az ajtó melletti apró fülkébe.
A bugyit is, hangzik az utasítás, mikor kilépek, és én meglepve nézek le magamra. Visszamegyek, a levetett ruháimra dobom a tangát.

Fellépek a néhány foknyi lépcsőn, ami az ágyhoz vezet. Meztelen fenekem libabőrös, védtelen, nem takarja a rövid póló.
Rám tör a sírás, már menekülnék, ki, el innen, a fehér falak közöl, a neonfényből, ki a bársonyos, sötét éjbe, csak a rettegés tart vissza, valamit nagyon elrontottam, ha ilyen fájdalom ért. A szülésznő faggat, kérdez, már nem emlékszem miről, de újra hangot adok diagnózisomnak, hasnyálmirigy gyulladás, az lesz, alattomosan támadt, megbosszulva az elmúlt évek önpusztító életmódját. Zsebkendőt kérek, nincs. A papírtörlő durva szürke papír, összedörzsölöm néhányszor, hogy ki tudjam fújni vele az orrom. A kukába dobom, félmeztelen sétálok a vizsgálóban, érvelnék, de nincs erőm, nem tartozik az életem erre az idegenre. Jót akar, tudom, bevet minden pszichológiai fogást, hogy hasson rám. A nevemen szólít, többször, erőteljesen megnyomva minden mondatában. Hatásos képeket fest, nézzek tükörbe, mondja, 100 férfit találok minden ujjamra. Az alkohol után a drog jön, majd bárkinek odaadom magam egy pohár borért. Az asztalon előtte a beutalóm, rajta a barátságos „csehszlovák” orvos kézzel írt üzenete, ha nincs diagnózis, kérnek vissza engem, mint valami kedves tárgyat, amit épp csak kölcsönadtak néhány órára.
Visszamászom az ágyra, lábam keresztbe teszem, épp csak nem lóbálom, már türelmetlen vagyok. Nyílik az ajtó, az orvos lép be.
Afro-amerikai férfi, fiatal, összevillan a szemünk.
Most, most ugranék le az ágyról, mégis engedelmesen széttárom a lábam. A szememben harag, kínosan érint a helyzet, hónapok óta érzek először dühöt, igazi érzelmet. Az orvos nem kímél, erősen, durván tapint, matat, birkózunk. Dühös vagyok, nyivákolok, fújok, szemére vetem többször is: fáj.
Miután végzett, leugrom az ágyról, mennék, menekülnék a fülkébe, haza, de nem enged.
A zselé hidege csillog a hasamon, de én már nem látom, csukva a szemem. A szexről kérdez, mivel védekezem, mióta nem szedek gyógyszert, miért hagytam abba. Az okokkal vitába száll, a gyógyszer olyan tünetet nem produkál, mondja. Akkor elszállt a varázs, csattanok fel, még soha orvossal így nem beszéltem. Végzett, végeztünk, a szülésznőnek diktál, komótosan, ráérősen, foglaljak helyet - mondják, dühösen járkálok fel, alá.
Iszik? - hangzik a kérdés, de már túl fáradt vagyok ahhoz, hogy eltöprengjek, hogy érti. Rávágom, hogy igen, és ő bosszúból, be is írja a betegség rovatba.

A kórházi ágy merev, kemény, idegen. Az ágynemű tiszta, furcsa szagú, a lepedőn a kórház pecsétje. A vér váratlanul öntött el a vizsgálatot követően,
valószínűleg spontán és tökéletesen kiürül a méhem, és nem lesz szükség további beavatkozásra. A nyugtató, amit kaptam kellemesen ellazít, a vér megnyugtatóan folyik belőlem, nincs baba, tökéletesen tisztának, sterilnek, és nőnek érzem magam.

3 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

fordított időrendi sorrend

Nagyon jól megírtad. Ilyen gondolatok kavarognak minden egyes orvosi beavatkozás előtt és közben. Miközben keresnek, kutatnak saját magunk által felállított diagnózissal próbáljuk magyarázni az okot. Majd ők megtalálják.
Örülök, hogy a végén megkönnyebbültél.
Ha nem is ugyanazzal, de ezen mindannyian keresztülmegyünk, aki orvos keze alá kerül. Az előzmények? Kinek, mi.

Jobbulást kívánok!

Pussz,
Éva
Nagyon jó lett. Keményen, átérezhető írás. Sikerült jól ábrázolnod a fájdalmat, az elveszettséget, keserűséget...
Üdv, grat.
Pinkkió
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: