Homoki cápa

Látogatók száma: 35

Sokféle cápa van, nem is férnek el mind az óceánban. Az okosabb cápák átköltöztek a nagy homokozóba, ahol súlyos következmények nélkül lehet játszani. Esetleg háromévenként a tengerparton nyaralnak, 70 dolláros valutakerettel, hogy a feleslegessé vált homokot lemossák – persze ez már olyan régen volt, hogy az elmúttnyócévben sem akartunk rá emlékezni.

A homokos cápát nevezik még szürke apácának, tépett fogú foltosnak, kék homokinak, de leginkább tigriscápának, mert a tigris csíkos, ő meg pettyes – érdekes állat lehet, ha egyszerre hasonlít a tigrisekre, az apácákra és a homárokra, szinte sajnálom, hogy még egyet se láttam. Aztán veszélyes-e? Ahogy vesszük. Ha csak magyarul tud, akkor előszeretettel támadja meg a békaembereket és a könnyűbúvárokat. A homokban. Minek mentek oda? Otthon kell maradni, akkor békésen szaporodnak a tigrisek, és a harapós apáca sem fenyeget.

Egészen más a helyzet az angol nyelvű homoki cápákkal. Hiába, egy világbirodalom a pokolban is világbirodalom, akkor is, ha de iure már megszűnt. Ott csak a megjelenésük félelmetes, viszonylag lassan úsznak (mondom, a homokban, mert ott úszósapka nélkül is lehet), egyébként olyan szelíd, mint a száncsengő, nyakában a barikával.

Erről csak annyit, ha szembejönne velem egy ilyen másság, tátott szájában három fogsorral, én ugyan meg nem állnék, hogy megkérdezzem: Du ju szpík inglis? Háv meni fekvőtámasz? Megfordulnék, és feltűnés nélkül kúsznék a temető felé.

A homoki cápa olyan hal, aki időnként jó nagy lélegzetet vesz, felnőtt korában többször is megkerüli a földet, kizárólag análban nyomja, fájdalom nélkül szüli a gyerekeit, és egy világ omlik össze bennem, ha az is kiderül róla, hogy szoptat. Egyelőre nem is mertem megkérdezni az anyukámat, majd elmagyarázom neki, ha nagy leszek.

A kényesebb kérdéseket az oviban szoktuk megvitatni, ott mindig akadnak szakemberek. Persze nem a dadusok, azok nem értenek semmihez. Nem díjazzák a tudásvágyat, csak pislognak, mint a hal a szatyorban. Én a kiscsoportosokkal szoktam konzultálni; a nagyobbak mindig be akarják mutatni a gyakorlatban.

Szóval, a halfiúk mindig harcra készek, de a lányok között kevés a bevállalós. Vigyáznak is a poppolójukra, és nem hagyják, hogy a halfiú alulról közelítsen. Ez általában sikerül is nekik, mert ők nagyobbak és erősebbek. Úgy háromévenként azonban elvesztik az eszüket, szemeznek a halfiúkkal, rájuk mosolyognak, dobálják a hajukat, és a lábaikat kacérul keresztbe teszik. A pasik rögtön rámennek a hátsó bejáratra, és semmi cicózás, megteszik azt, amit lehet. Elfelejtettem mondani, hogy ez téli vagy kora tavaszi sport, és csak ott történhet, ahol tetszetős sziklák és barlangok vannak. A szerelmespárok jó nagyokat harapnak egymásba – hol, hát az ánuszrózsa körül. Az egyik dadus majdnem elájult, amikor a nagyobb fiúk megmutatták neki. Aztán a lányok, vagyis most már nénik, vagy a legjobb esetben milfek, melegebb vizekbe úsznak, és az UH ott készíti az első fotókat a pocaklakó manócskákról. Ősszel hazamennek, hogy hidegebb vizekben szülhessenek. Ikrek nincsenek, mert az erősebb már a pocakban megeszi a kistesót.

Azt nem tudom, hogy a fiúk közben mit csinálnak; gondolom, magyarul tanulnak, hogy elkaphassanak néhány fürdőzőt az Adriában. Nyelvvizsga nélkül ugyanis nem kapják meg a diplomájukat.

Dörzsöltebbek az Ecserin veszik, vagy még egyszerűbben, smittelnek egyet maguknak.

A cikket írta: Müszélia

támogatóink