Két év boldogság

Látogatók száma: 9

Két év boldogság

Dobrai Zoltán 2010.08.11.

-5 rész –

A városban gyorsan terjedt a hír, hogy Én és Éva unokatestvérek vagyunk, ráadásul elsőfokú. Jöttek - mentek a levelek a szüleimtől. Igyekeztek lebeszélni erről a házasságról. Érveltem az anyakönyvvezető által mondottakkal. Minden hiábavaló volt. Éva családja is szenvedett a sok valótlanságtól. De a kapcsolatunk nem szakadt meg, eljártam hozzájuk. A felvételiből nem lett semmi. Nem akart tanulni, nem akart élni, egyáltalán létezni. Elkezdett fájni a feje, majd egyre romlott az állapota. Orvostól - orvosig vittük, kerestem a kapcsolatokat, mindenbe és mindenkibe belekapaszkodtam, hogy Évának segítsenek.
Majd áprilisban megmondták, hogy homloklebenyen daganata van. Meglehet műteni, de kimenetele ismeretlen, nem tudnak véleményt mondani a műtét eredményéről. Szóval, nem biztattak. Nem akartam összeomlani, mert Évában Én tartottam a lelket. Hazudtam, hogy semmiség a műtét és megfog gyógyulni. Már annyira rosszul volt, hogy napokig nem evett és ha igen, azt is kihányta.
A klinikán egy neves agysebészt bíztunk meg a műtéttel. Behívott kérdezte, hogy a férje vagyok? Ráhagytam és igennel válaszoltam. Mondta, hogy megműti, de reménytelen, mert annyira rossz helyen van a daganat és a betegség eddigi lefolyása, rosszindulatú daganatra utal. Műtét előtt a szép hosszú haját elől a feje közepéig leborotválták. A sebész mondta búcsúzzunk el, de ezt csak nekem mondta. Éva sírt, hogy elhagyom, mert elrondították. Fogtam és csókoltam a kezét, arcát. Simogattam, biztattam. Az édesanyja is ott volt a klinikán.
Megműtötték, de többé soha nem tért magához és a műtét után 9 nappal este 21 óra 35 perckor örökre elment. Nem érte meg a 20 évet. Képtelen vagyok leírni és annyi év elteltével, ma is azt érzem, amit akkor. Nincs lelkierőm részletezni és folytatni az írást. Nekem Ő volt ÉVA és a NŐ!
Temetés után összeestem és kómában voltam 23 napig. Ma is hazamegyek és a sírjára virágot viszek. Egyenruhát levetettem, menekültem és házasságot kötöttem. Így kerültem Magyarországra.
Tartozom az emlékének és a tisztességnek, hogy emlékének adózva bevalljam, hogy soha, de soha nem akartam, hogy az enyém legyen. Ezt a nászéjszakára tartogattuk! Tudom más nem volt az életében. De Én sem lettem. Nem lehettem, a sorsnak csak sikerült keresztbe tenni nekünk. Tudom határozottan, hogy az első szerelem az maradandó és nem lehet megismételni. Talán lesz, aki szenilis vénembernek tart, hogy elmondtam életemnek ezt a gyönyörű két évét és azt is röviden, amit röviden pokolnak nevezek. Lehet azért nem tudtam megmaradni, eddig két nő mellett sem, mert Éva emléke végig kísér a sírig. De azt is tudom, hogy verseimben a szomorúság, bánat érződik. Képtelen vagyok más lenni. Én vagyok Éva nélkül , Ő csak ma emlékeimben , álmaimban van meg. Sokszor látom ŐT, fiatalon, nevetősen, hosszú fekete hajával, ragyogó kék szemeivel. Nekem ő volt az, akit szeretni tudtam nagyon úgy, hogy rokonom volt tudtomon kívül. Minden nőben ŐT kerestem.

A cikket írta: Dobraiz

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

katalina

Írásodhoz gratulálok, mert szép tiszta magyarsággal fejezed ki gondolataidat, hibátlan a leírt történet. S én el tudom képzelni, hogy csak egy igazi szerelem létezik, de eddig nem tudtam, hogy ez férfiaknál is történhet így. Nekem az élet 4 év igazi boldogságot nyújtott, s azt én sem tudom elfeledni sohasem.
Jó volt olvasni a történetedet.

kiki64

milyen jó egy kicsit nosztalgiázni!

tetszett a történet és a stílusod is
:)