Kuldhara
Látogatók száma: 35
Kuldhara kisváros vagy falu volt Indiában, Dzsaiszalmertől 15 km-re. Volt, mert a lakói szó nélkül elhagyták, és az épületek lassan megadják magukat a porviharoknak.
Egy pillantás a térképre, és megállapíthatjuk, bizony félsivatagos vidék ez, csenevész növényekkel a barátságtalan homokbuckák között. Egyáltalán nem érthetetlen, ha menekülnek onnan az emberek. De az egyik napról a másikra, a legenda szerint? A környék 84 településének sok más lakójával együtt?
Itt valami rejtély lappang, és mivel a radzsaszthániak nem ismerték a megoldást, számos magyarázattal álltak elő. A leginkább elterjedt változat az, hogy egy dzsaiszalmeri varázsló szemet vetett egy kuldharai lányra. Feleségül akarta venni, a lány családja ellenkezett, ekkor a mágus megfenyegette őket - a– emberek ész nélkül menekültek, senki sem tudja, hogy hová.
Vagy a varázsló dehogy is feleségnek szánta a lányt; szerette volna elrabolni. A lány elmondta a szüleinek, a szülők a falusi tanácsnak, mire megszületett a döntés. Hiszi persze a piszi, akárki is legyen ez a Piszi nevű hölgy vagy úr, mert a lányoknak se Indiában, se a világ más táján nem volt nagy értékük; sőt a család örült, ha megszabadult tőlük.
Ugyanez történelmibben: A dzsaiszalmeri rádzsa minisztere volt a kérő, Szelim Szingh. A lány se afféle falusi rózsaszál volt, hanem a brahmin uralkodó, egy palivála lánya. A paliknak volt egy kis királyságuk a Thar sivatagban, és 1291-ben alapították Kuldharát („család-negtartó”). Nem is falu volt, hanem királyi főváros, amit a megmaradt romok többé-kevésbé igazolnak. A miniszter megfenyegette a kuldharaiakat, hogy fölemeli az adókat, ezért mindenki fölvette a nyúlcipőt. Az Interpol kereste, de nem találta meg őket – ja, hogy akkor még Interpol se volt. Boldog világ, kár, hogy eltűnt nyomtalanul.
Egy másik legenda tudni véli, hogy csak a 18. században néptelenedett el Kuldhara. Mogul hódítók támadták meg őket. A kuldharaiak bátran védekeztek, és visszaverték a támadásokat. Végül a mogul hadvezérnek támadt egy mentő ötlete: döglött állatokat dobatott a kutakba, amelyeket a kuldharaiak használtak. Nem volt mit tenni, el kellett hagyni még a környéket is. A legenda szépséghibája, hogy a mogulok se ide, se máshova nem indítottak hódító háborúkat a 18. században. A mogul impérium már Aurangzeb halála (1707) után annyira meggyengült, hogy nem is gondolhatott hódításra. Az elárvult birodalmat szép lassan elfoglalták az angolok, a palászi csatával (1757) kezdve. A hatalom átjátszásában nem kevés szerepük volt a korrupt mogul hercegeknek.
Akármi volt az ok – széplány, fekete mágus, adók vagy kutak – Kuldharát elhagyták a lakók, és állítólag Dzsódhpur környékén telepedtek le, ma is ott élnek, és eszükben sincs visszatérni. Már csak azért sem, mert a mágus, a miniszter vagy másvalaki megátkozta a helyet. Éjszaka előjönnek a romok közül a kísértetek, és jaj annak, akit ott találnak. Rémtörténeteket mesélnek róluk, és sötétedés után nem is maradhat senki a faluban. Persze mindig akadnak próbálkozók, pl. két német, akik azt gondolták, a viszonylag jó állapotban fennmaradt romok között biztosan akad még néhány értékes dolog. Belopakodtak a tiltott területre, rengeteg aranyékszert zsákmányoltak, csakhogy az egyik meghalt, a másikat letartóztatták – ez a legenda ugyanolyan hiteles, mint a régebbi, amelyikben a varázsló átkozódik.
Pár éve delhi kutatók csoportja jelent meg Kuldharában, engedélyekkel felszerelkezve, teljesen legálisan. Gaurav Tivari, a paranormális jelenségek kutatója volt a vezető. 12 órát töltöttek a romok között, estétől reggelig. Az első órák szörnyű rémületben teltek. Az utcákon árnyékok suhantak, félelmetes hangok riogattak, a homokban a szemük láttára keletkeztek lábnyomok, és az egyik kutató úgy érezte, megfogták a vállát, pedig nem is állt mögötte senki. De ahogy teltek az órák, egyre jobban hozzászoktak a környezethez, és a jelenségek szépen elmaradoztak. A szellemek visszamentek a sírjaikba vagy az asztrálvilágba, kinek hogy szimpatikusabb. Mindenki túlélte a hallatlanul veszélyes kísérletet. A szkeptikusok szerint nincs ott semmi, csak előítélet, vagy félelem.
Aranyékszereket, vagy más értékes holmit sajnos nem találtak. Csupán a romokért meg nem érdemes odautazni – romokkal tele van az egész világ.
A cikket írta: Müszélia
Hozzászólások
időrendi sorrend