Kutyául érzem magam 1.
Látogatók száma: 50
Történetem egy hétköznapi kutyáról szól. Igyekszem az olvasók elé tárni, hogy hogyan hat a mai társadalom az átlagos kutyákra. Célom továbbá, hogy azok akik elolvassák eme történetet másképp nézzenek egy kertet őrző kutyára.
Egy őszi napom születtem. Nem sok mindenre emlékszem csupán annyi maradt meg bennem, hogy édesanyám nevelt engem és két testvéremet. Amikor a hideg őszi napon a házban összebújtunk éreztem anyám szerető gondoskodását és testvéreimet. Aztán ahogy teltek a napok kijöttünk a házból és meg tanultam járni, játszani. Mint mondtam volt két testvérem és nagyon sokat játszottunk én voltam a középső; a húgom foltos színű a nővérem, pedig kissé kövér. Szinte minden nap azzal telt, hogy aludtunk, ettünk és játszottunk. Egy kis kertben éltünk, ami az utcára nézett. Amikor ebédet kaptunk mindig kedvesen szóltak hozzánk; boldog voltam és utána mindig önfeledten játszottunk. Egy napon azonban megállt a kert előtt egy nagy narancssárga színű autó. Két ember szállt ki belőle és bejöttek a kertbe; megijedtem, de láttam anyán, hogy nem lett izgatott ezért tovább játszadoztunk. Az egyik embernek fekete színű cipője volt a másiknak meg fehér. Hosszasan beszélgettek nem értettem, hogy miről. Egyszer csak felemeltek és átadtak egy lánynak, akinek hosszú szőke haja az arcomba hullott; féltem meg sem mertem nyikkanni. Beültünk a kocsiba én a lány kezében maradtam; nem tudtam mire vélni az esetet és fogalmam sem volt, hogy mi történik velem. Talán egy jó fél órát utazhattunk, mire megérkeztünk. A lány kiszállt velem a kocsiból és a kert felé vitt. Olyan hatalmas kert volt ez, hogy nem is láttam a végéig el. Letett, négyen körbeálltak, engem nézegettek; aztán mindegyik gügyögni kezdett és kedvesen szólogatni. Állandóan azt mondták nekem, hogy Lizi, mivel mindig elmondták ezért megmaradt bennem. Pár óra elteltével kezdtem jól érezni magam és láttam, hogy ezek az emberek nem akarnak rosszat nekem még kaját is kaptam, azonban hamar elfáradtam az utazás is kifárasztott így a lány kezébe, aki állandóan felvett elaludtam és álomba merültem; azt álmodtam, hogy anyám nyalogatja a bundám és én biztonságban érzem magam. Mikor felébredtem láttam, hogy anya sehol és én még mindig az emberekkel vagyok, de nem volt időm gondolkozni, mert az események sorra történtek. Elkezdtem játszani a lehullott falevelekkel és az emberek körülöttem, nevettek; hirtelen megrémültem. Velem szemben jött egy szürke macska, aki jóval nagyobb volt, mint én és felállt a szőr a hátán, ahogy meglátott engem. Azt hittem barátságos lesz, mert még sosem találkoztam korábban macskával így odamentem hozzá üdvözölni, de ő fújni kezdett rám és én megrémültem a lány fehér cipőjére, ültem és összehúztam magam. A macska azonban mozdulatlan maradt végül elhajtották az emberek, úgyhogy megnyugodhattam, és újra játszhattam. Egész jól éreztem magam, de amikor elkezdett sötétedni és anya sehol sem volt elkezdtem aggódni. Az emberek bementek a házba és én ott maradtam egyedül. Akkor jöttem rá, hogy mennyire magányos vagyok, és hogy mennyire hiányzik a családom legfőképpen anya; azt hittem, hogy együtt alszunk este és végül nem jött. Itt vagyok egy vadidegen kertben egyedül! -és rázendítettem a sírásra. A házból egyből kijött egy nő, aki babusgatni kezdett, de amikor visszament megint sírtam. Így telt hát az este sírtam kijött megvigasztalt aztán ott hagyott erre megint sírtam ismét megvigasztalt egy órán keresztül és megint ott hagyott. A negyedik alkalommal már le sem tett; az ő kezében biztonságban éreztem magam, így végre el tudtam aludni. Hajnalban, amikor a kakasok kukorékoltak kitettek végül és én boldogan futottam a kertben, nézelődtem, hirtelen elfelejtettem a bánatomat, minden érdekelt. Felfedeztem a kertet, a lehulló falevelekkel játszottam és mire kifáradtam már reggeli volt. A nő, aki oly kedvesen babusgatott éjjel, nos ő adott nekem reggelit. Mindent megettem csak úgy habzsoltam, azt sem néztem, hogy mit eszek, azonban egyszer csak fuldokolni kezdtem; nem kaptam levegőt és megrémültem. A torkomon akadt a főtt tészta és szerencsémre épp észrevett a sötét cipős ember, az aki értem jött tegnap; segítségemre sietett; kinyitotta a számat és a kezével kiszedett mindent, ami a számban volt. Ez volt az a pillanat, amikor tudtam, hogy ő rá mindig számíthatok. Biztos vagyok benne, hogy ez csak egy buta baleset volt, mert még olyan fiatal voltam csupán öt-hetes. A fekete és fehér cipős emberek együtt hagyták el a kertet a narancssárga autóval. A nő, aki valószínűleg a sötét cipős ember anyukája lehet szintén elment valahova és végül a férje is. Így egyedül maradtam és eszembe jutottak a testvéreim, nagyon hiányoltam őket, a játékokat, a verekedéseket. Ez a délután nagyon hosszúnak és unalmasnak tűnt.
folyt.köv.
A cikket írta: m.lilla
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Pusszancs, Cecill
Vaúúú (máskor úgy írom, wooow)! Ez jóóóó volt;-) Lesz még folytatás is? Írj!
Pusszancs, Cecill
puszi:))))
Na ettől kezdve átmentem kutyusba és már mindent értettem. De ugye te vagy a gazdi?
Szia Lilla! A 6. sornál még emlékeztem az előtte írtakra, szóval, ahogy írod, mint mondom két testvér...., aztán, amikor olvasom tovább, hogy a hugának foltos a színe, kezdett gyanússá válni a dolog. Itt egy kutyáról van szó?!!!
Na ettől kezdve átmentem kutyusba és már mindent értettem. De ugye te vagy a gazdi?
igen:)
Akkor most egyenesen tőled kérdezem. Hol van a többi rész? - a 4., 5.,6. Olvastam volna tovább!
még ma felteszem a 4.,5.részt.
Múlnak a napok, a hetek, egy év is talán és ez a kiskutya is megpróbált felejteni, el a testvéreit, az anyját, hogy hová kerül, ki tudja..., mi lesz a sorsa, ezért olvasom most újra...