Erotikus
Légyott a híres íróval - pályázat
Látogatók száma: 72
Az autópályán szerencsére nem volt túl nagy forgalom. Szerencsére, mert vezetés közben Anna gondolatai az elmúlt napok eseményei körül jártak.
Bár zuhanyozott indulás előtt, még a vaníliás aromán keresztül is intenzíven érezte saját pórusaiból Péter testének illatát, és ettől váltakozó hullámokban töltötte el a boldog kielégültség végtelen nyugalma és a testiség izgalma. Az autóban hangosan szólt a zene, és teste önkéntelenül átvette a ritmust. Bár fogalma sem volt róla, miközben sugárzott a boldogságtól és önkéntelenül is folyton mosolygott, jobb kezének ujjai érzékien játszottak. Hol a kormánykerék bordás kárpitján, hol a sebességváltó gombján.
Valahogy ismeretlennek, másnak tűnt a táj is, mint két nappal ezelőtt, úgyhogy egy pillanatra el is bizonytalanodott, vajon jó irányba indult hazafelé? De csak a hormonok őrült cikázása tréfálta meg; az út ugyanaz, a környező fák, házak, sőt még a legelésző állatok is ugyanazok voltak, csak a világ volt sokkal szebb.
Hiszen fantasztikus napot, és felejthetetlen éjszakát töltöttek Péterrel.
A városba szólító munkáját, amilyen gyorsan csak lehetett, elintézte, és az adminisztrációt meghagyta otthonra. Úgyis hétvége jön, és végre vele akart lenni. Csak vele. Tulajdonképpen már sok mindent tudott róla, hogy szereti a pacalt és a gyerekeket, hogy fantasztikus író, aki néha egy egészen különös fantáziavilágban él, ahová betekintést nyerni is különös kiváltság az élettől… vagy hogy a zenében annyira, de annyira passzol az ízlésük, sőt az is hogy néha horkol és utálatos… de mégis olyan keveset. Szinte semmit.
Illetve annyit mégis, hogy valami őrületesen vonzotta hozzá. Azt mondják a szerelem csak kémia. Lehetséges vajon ilyen vonzás sok-sok kilométernyi távolságról? Vajon a feromonok ismerik az idő, tér meghatározását a fizikában? És ha igen, akkor érdekli őket?
Merengéséből a telefon csengése hozta vissza a valóságba, Péter volt. Csak egy röpke sms.
„Nézd meg a leveleidet, ha hazaértél. Imádlak!”
Vajon miért nem ismerik a férfiak ennél jobban a nőket? Miből gondolja, hogy egy ilyen üzenet után kibírom hazáig, hogy megnézzem, mit írt? Főleg egy ilyen gyönyörű nap után. Ráadásul, mi van, ha Péternek mégsem volt olyan csodálatos? Mi van, ha szakított a levélben?... – mosolyodott el a nő, miközben hol szerelmesen merengett, hol aggodalmaskodott.
A következő benzinkútnál aggódva félreállt, és áldotta, hogy már nem a postagalambok korát éljük.
Laptopja rögtön jelzett, ahogy bekapcsolta, hogy hamarosan lemerül az akkumulátor. Míg betöltött a program, kapcsolatot teremtett a mobilnet, azon izgult, nehogy idő előtt lekapcsoljon a gép. Egészen kiszáradt a szája útközben, ezért úgy döntött, vesz magának egy üveg ásványvizet, s mire visszajön, olvashat is.
Bár sokan megjegyezték már, hogy vegyen olyan telefont, amelyiken meg tudja nézni a levelezését is, már az is frusztrálta, hogy mindig elérik, egy újabb elektronikus pórázt már nem akart a nyakába venni. Most azonban úgy érezte, nem bírná ki hazáig a várakozást. Úgy döntött, végső esetben betér egy útba eső McDonalds-be, és ott fogja elolvasni, hogy mit írt Péter. Ám mire visszaért a vízzel, ott állt előtte a levél.
Nem bírtam tovább. Újra kellett élnem az elmúlt órákat, így leírtam. Talán végül egy kisregény lesz belőle a végén. Még nem tudom. Nem is ez a lényeg. Csak muszáj a gondolataimon kívül is megörökítenem a történteket, ha már másként nem tehetem. Bevésődtél minden agytekervényembe, mégis félek, hogy elfelejtelek. Nem téged. Téged lehetetlen elfelejtenem. De fontos részleteket. Például az ízed.
S amíg írtam, éreztelek. A tested, az illatod és a vágyat, hogy újra csókoljalak, öleljelek, szeresselek. Hát tessék, elküldöm, hogy érezd te is. Mert ugye érzed?
Nem bírtam, nem voltam képes úgy leírni a történteket, hogy ne távolodjak el kicsit a valóságtól, mert ha azt írom, hogy „élvezted, ahogy kényeztetlek” az első mondat után eldobok mindent, és rohanok utánad. De nem tehetem. Így kicsit olyan, mintha egy filmvásznon látnám újra a szerelmes órákat. És bevallom, élvezem újra pergetni ezt a filmet, minden pillanatot. Ha másként emlékeznék, mint a valóság volt, tudd be annak, hogy számomra minden veled töltött pillanat olyan, mintha csak álmodtam volna.
„A nap sugarai a félig leengedett redőnyön keresztül párhuzamos csíkokat rajzoltak a testére, ahogy behunyt szemmel feküdt a hűs lepedőn, s élvezte, ahogy Péter kényezteti. A férfi alig érezhetően, az ujjainak hegyével simított végig a bőrén, majd erősebben, teljes tenyerével dörgölte végig a combjait. Mikor újra apró köröket írt a nő testére, s Anna már reszketni kezdett az izgalomtól, szájába vette kedvese meredező mellbimbóit. Péter nyelve boldogan ölelte, táncolta körbe szerelme kebleit, miközben érezte, hogy ágyékában is egyre erősebb a követelőző vágy. Bár szíve szerint azonnal, vadul és mindörökre magáévá tette volna a szeretett nőt, gondosan ügyelt rá, hogy játszadozásai során körbejárja Anna érzéki pontjait, és ne engedjen a könyörgő sóhajoknak: Kérlek, kéééérlek, gyere…
A ruhák ugyan már régen lekerültek mindkettőjükről, friss volt a felfedezés, mit és hogyan szeret a másik. Fogalma sem volt, hogy az élet ad-e újabb lehetőséget, hogy kiélvezzék egymás minden porcikáját, úgyhogy magába akarta szívni a nő minden rezdülését, a bőrének érintését, illatát, tudni akarta, hogy milyen, amikor már nem bírja tovább a kéj küszöbén, hogy mosolyog, sóhajtozva könyörög, irányítani kezd vagy éppen csak fátyolos tekintettel várja a beteljesülést.
Ki akart használni minden pillanatot, hogy a szeme, az agya, mint egy nagyfelbontású kamera mindent megőrizhessen. Minden mozdulatot, izomrángást, sóhajt, pihét a mellén… és a szemét. Ami most csak néha nyílik ki, de olyankor olyan a tekintete, hogy Péter megállítaná mindörökre az időt. Mert nincs más, ami fontosabb, csak ők ketten: hogy végre összeér a testük, a bőrén érzi Anna testmelegét, s minden rezdülését, ahogy két keble a mellkasának feszül csók közben.
A lüktető érzés egyre jobban feszítette, sürgette. Érezni akarta a lágy forróságot, ahogy a testük végre egybeolvad, a feltörő megkönnyebbülést, hogy az övé a szeretett nő, valóban és kizárólag, a semmihez sem fogható élményt, ahogy lassú, finom mozdulatokkal együtt mozognak, majd mintha csak fel akarná öklelni, egyre erősebben hatol belé, de… De azt akarta, hogy a végsőkig kínozhassa kedvesét. Már ha kínnak lehet nevezni, amikor megszűnik a világ, a fény, a zajok, és semmi más nem jelenti a mindenséget, mint az őrjítő vágy, hogy szeretőd végre hozzá érjen, csak legalább egy pillanatra, csak hogy oldódjon az a vad feszültség, ami már szinte éget… hogy a tested rejtett, ám legizgatóbb pontjához érjen, amit eddig oly komótosan és okosan került, de bár tenné végre!
Péter tudta, hogy a legjobb úton jár. Olvasott a nő minden mozdulatából: ahogy érintése nyomán mozdul a csípő, ahogy kígyózik Anna teste, amikor arra jár a száj…”
-
Anna csak ült a kocsiban, egyre hevesebben vert a szíve. Egy-egy pillanatra úgy érezte, mégis jobb lett volna várni hazáig. A benzinkút parkolójában képtelen lesz nyugodtan végigolvasni kedvese levelét. Minden sora, minden szava visszarepítette az időben. Ahogy ült a kocsiban, visszatért ágyékába a bizsergés, amit akkor érzett, amikor Péterrel volt. A nap ragyogóan sütött, így félre rakta a laptopot a félbehagyott levéllel, és mintha csak élvezné a tavaszt, hátradőlt, és magában felidézte az őrjítő vágy perceit.
Szerencsére a gyér forgalom itt is meglátszott. Alig volt autó a parkolóban.
„Így kellene maradni, míg ideje van a világnak. A karjaidban. Ahogy átölelsz, úgy érzem minden szép. Még én is. Érzem, hogy a szemem sarkában bujkál egy könnycsepp, s magam sem tudom miért. Hozzád bújok, minél szorosabban, s ahogy végtelen nyugalom költözik a lelkembe, úgy ébredezik a testem. Minden érintéseddel újabb és újabb sejtek ezrei ébrednek, mint valami kábult álomból. Egyszerre önt el a forróság, és ráz a hideg a vágytól. Beleborzongok, ahogy a fülembe súgott szavaid nyomán végigsimítja a tarkóm forró leheleted. Nem is tudom pontosan, hogy valóban válaszolok, vagy már a gondolataimba is beköltöztél: „Igen, én is szeretlek!”
Ujjaid úgy járják be a testem, mintha régi ismerőssel találkoznának, s csókjaid varázskulcsként nyitják sorra a gyönyörhöz vezető út kapuit. Az agyam titkon még tiltakozik a gyors felfedezés ellen, de nincs erőm ellenállni. Kit érdekel már az illemtan, csak érezni akarlak! Magamba fogadni… elveszni a felszabadító gyönyörben… s miközben azt kívánom, hogy soha ne hagyd abba, örökre elfeledem, hogy olyan átkozottul jó kislánynak neveltek.
Mert perzsel minden érintésed, s képtelen vagyok uralni a kielégülni vágyó, reszkető testem.
Kérlek ne, nem bírom tovább! – könyörgöm elhaló hangon, de egy szavam se hidd, hisz oly finom vagy, és közben oly kegyetlen.
Vajon van valami a végtelen után? A végtelen plusz egy? Honnan jönnek ezek az őrült gondolatok… De van valami ez után a már szinte fájó, végtelen vágyakozás után?! Élvezem minden mozdulatod, de másra vágyom már, őrülten kívánom már a feloldozó gyönyört… Igen, igen, végre, Istenem… csodálatos vagy! A szívem vadul kalapál, szinte hallom, kopp-kopp-kopp-kopp…”
Anna hirtelen kinyitotta a szemét, és majd frászt kapott. A benzinkutas kopogott az ablakon.
– Asszonyom, jól van?
Alig tudta meggyőzni az érdeklődő fiatalembert, hogy igen, abszolút jól érzi magát, csak sokat vezetett, és most pár percig élvezte a napsütést.
Amikor a férfi végre elhitte, Anna elindult hazafelé. Maga sem értette, de ujjongásig erősödött a jókedve. Olyan volt, mint a kisgyerek, aki élete legszebb szülinapi ajándékát kapta.
Újra felhangosította a kocsiban a zenét, méghozzá annyira, hogy azért a gyerekekre bizony rászólna, és viháncolva, dudorászva vezetett hazáig.
Már biztos volt benne, hogy Pétert is ugyanolyan boldoggá tette a közösen töltött idő, így megnyugodva várta ki, hogy otthon folytathassa a jelenleg a mindenséget jelentő levél olvasását.
-
A bejárati ajtó előtt egy cserép virág állt a földön. Sehol egy cetli, egy levél, vagy valami jelzés, hogy hogyan került a növény oda. Anna sejtette, hogy ki hozhatta, de nem volt kedve ezen tűnődni. Mivel tele volt mindkét karja, így egyik lábával a lépcsőházi ablakban pompázó többi növény közé tolta, és bement a lakásba.
Az ablakok nyitva, a függönyöket lengeti a huzat, a hangos köszönésre mégsem érkezik válasz. Már éppen dühöngeni kezdett volna, hogy senki sincs itthon, ám úgy döntött, inkább kihasználja a lehetőséget, hogy még egyedül tudja végigolvasni Péter levelét.
Ledobta az utazótáskát, megkönnyebbülten kibújt körömcipőjéből és a kanapéra dőlve újra bekapcsolta a laptopot.
Míg várakozott, élvezte, ahogy a szobát átjáró szellő cirógatja a hajfürtjeit, és azon gondolkodott, vajon Zsolt észreveszi-e rajta, hogy milyen boldog.
Nem volt kedve magyarázkodni, így remélte, hogy a gyerekek kellőképpen lefoglalják majd az apjukat, amikor hazaérnek. Hason fekve figyelte, ahogy a monitoron feltűnik Péter levele. A szája széle éppen csak észrevehetően mosolyra húzódott, amikor eszébe jutott, hogy a filmekben mindig csak a tinik olvassák így az aktuális szerelmüktől kapott e-mailt. Vajon a szerelmes levelet olvasó felnőtt nőket miért mindig egy kanapé sarkába kucorodva, vagy egy hatalmas franciaágyban, sok-sok elegáns párnával körülvéve ábrázolják?
Állát a tenyerébe támasztva kezdett olvasni, s újra elcsodálkozott, hogy Péter miért külső szemlélőként írta le kettejük történetét.
„Péter vállába éles fájdalom hasított. Nem volt kibírhatatlan, de az égető érzéstől egy pillanatra behunyta a szemét, s érezte, ahogy az izmai megfeszülnek. Tényleg csak egy pillanatra, mert a fájdalom amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan el is inalt. Bár Anna a szenvedély hevében elég komolyan megkarmolta, a látvány, ami végül a férfi elé tárult, felülírta az agyába érkező fájdalomjelzéseket.
Szerelme olyan volt, mint egy pattanásig húzott íj. A nő teste úgy mozdult, ahogy Péter irányította. Tökéletes volt ez az asszonyi megadás, az elfogadás, és a testük közötti összhang. A férfi nem csak tudta, látta is, hogy kedvese milyen határtalanul élvezi az együttlétet, de ez sem volt számára elég, látni akart mindent. Nem csak a hullámzó kebleit, megfeszülő testét… Látni akarta a szemét, a tekintetét. Azt az állandóan izgató, csillogó szemét... Látni akarta a katarzistól elhomályosuló tekintetét, azt a csodát, amikor nincs jelen, nincs jövő, nincs semmi más csak a tökéletes pillanat.
Megőrült érte, imádta azt is, ha csókolózás közben a szemébe nézett. Más nőkkel is volt már viszonya, hogyne lett volna, de soha nem izgatta különösebben, hogy szerelmeskedés közben is elmerülhessen a tekintetükben. Anna más volt. Ha belenézett a két szemébe, egy másik univerzumban találta magát. Mindent meg akart adni a nőnek, és közben mindent meg is akart kapni. Legfőképp ezt a saját világot. Ezt a megmagyarázhatatlan élményt. Ezt a különös, magába szippantó univerzumot.
A buja ölelések, vad, kielégülést követelő mozdulatok között soha fel nem idézhető gondolatok cikáztak a férfi fejében.
"Azt mondják, megsokszorozódik a tested érzékenysége, ha bekötöd a szemed. Lehet. De önmagad vagy. Még ha párosan is. Ám semmihez sem fogható érzés, amikor a mámor pillanatában ketten vagytok egyek. Amikor nem csak a testetek, de egymás tekintetében a lelketek is egyesül.”
Miközben követte asszonyát a beteljesülés felé, a fülébe súgta – Nézz rám! Kérlek, nézz rám! Nézz rám, hagy lássam, ahogy élvezel…"
Drága, drága Annám, bár fogalmam sincs, mit szólsz e kis levélkéhez, csodás volt visszaidézni az elmúlt órákat. Miközben te már otthon vagy. Messze tőlem. Kilométerekben is, de az a kisebbik gond. Kocsiba ülhetnék, és utánad vágtatnék. Mint a hős lovag a paripáján. De attól tartok, a díszes páncéljában neki több lehetősége volt szíve hölgyéért. Például megölte a sárkányt. Nekem most csak annyi jut, hogy újra és újra visszapergetem az elmúlt nap filmjét, és míg neked írok, leiszom magam.
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Puszi! Donna J.
Hiába a gyönyörű mondataid, és a magas hőfokú érzelem, nekem ez most egy kicsit túlírt. És hiába a jó dramaturgia, ha ennyire hosszan fejted ki a történetet:-( A szereplőd lelkivilága átjön. A csatanód is jó, hitelesnek tűnik;-) Ezzel a mondanivalót is jól érzékelteted.
Üdv,
Pinokkió
Köszönöm hozzászólásod. A műfaj pedig szerencsére (?) szubjektív. :)
Bianka:)
Így simán szexelhetett jó tollú Józsival is a főhősnő.:)
Bianka:)
Most ez egy csöppet sok volt nekem.
Sok sikert!
Üdv: Zsizsik