Lex Oppia
Látogatók száma: 47
Eszembe jutott – a Lex Oppiáról
Mi másért lenne az állam, a politika egész gépezete, ha nem azért, hogy elszedje az emberektől a pénzt? Ilyen-olyan adók, adóellenőrök, adóterror, a pénz pedig fontos dolgokra kell, pl. háborúra. A történelem azt példázza, hogy eddig még minden egyes ország megtámadta a szomszédjait – a Római Birodalom a szomszédok szomszédjaival is megpróbálkozott, elég sikeresen. Hanem a sok háborúhoz sok pénz kell, és éppen a karthágói punokat kellett volna hazavágni, amikor az államkassza kiürült.
Van még pénzük az embereknek, mondták a politikusok, nézzétek csak, milyen nagy lakomákat rendeznek, milyen cifrán járnak az asszonyaik! Tűrhetetlen, hogy a saját pénzüket magukra költik, ahelyett, mi állítanánk egy zsoldos hadsereget, meghódítanánk Afrikát egészen a holdig. Mi lehet fontosabb, mint a birodalom dicsősége? Nosza, hozzunk gyorsan törvényeket – és hoztak is, egész sorozatot.
A Lex Oppia volt az első, Kr.e. 215-ben, a gyászos cannae-i csata után. Gaius Oppius néptribunus találta ki, hogy korlátozni kell a magánvagyont, egy bizonyos minimum felett mindent be kell dobni a közösbe – és mert jól sejtette, hogy az emberek inkább elássák a pénzüket a kertben, minthogy a punok kiirtására pazarolnák, nem annyira a vagyon felhalmozását, mint inkább annak fitogtatását tiltotta meg. Előírta pl. hogy a nők nem viselhetnek magukon több aranyat, mint fél unciányit, nem járhatnak színes vagy bíborszegélyű ruhában, nem használhatnak lovas kocsit, kivéve ha vidékre utaznak. Mindez természetesen csak a nőkre vonatkozott, a férfiak páváskodhattak, ahogy nekik tetszett. A nő természettől fogva költekező, tékozló, extravagáns és államellenes, ezért jól meg kell büntetni – és tényleg, a derék néptribunus sosem arról beszélt, hogy esztelen hadakozásra kell a pénz, ő csak a luxust akarta visszaszorítani.
Másoknak is megtetszett a jó ötlet, és azzal a kifogással, hogy a mértéktelen luxus megrontja az erkölcsöket, kemény katonák helyett puhányokat nevel, és a pénz nem arra való, hogy az emberek kezében legyen, amikor az állam sokkal jobban el tudja költeni, egymás után vezették be a ragyogó törvényeket: Kr.e. 161 Lex Fannia és Lex Orchia, 143 Lex Didia, 95 Lex Licinia, és így tovább. A ruhák és ékszerek után sort kerítettek a vendégségekre. Előírták, milyen alkalomból hány embert szabad meghívni, mennyibe kerülhet a lakoma.
A rokonság még hagyján, de egy vacsorán csak három idegen vehetett részt. Szárnyasokat nem szolgálhattak fel, csak egy szem, nem hizlalt tyúkot. Cato, a cenzor, két fogást engedélyezett (de elverette a szakácsot, ha elrontott egy ételt), Luciliusnál éheztek a vendégek, míg a házigazda a falánkság ellen prédikált, Laelius és a fia együtt ettek a rabszolgákkal, és a tyrusi bíbor eladhatatlanul rostokolt a raktárakban.
Vagy mégsem? A kényszerű takarékosság nem mindenkinek tetszett, és ott játszották ki a remek törvényeket, ahol tudták – márpedig tudták, mert nem állhatott minden konyhában egy ellenőr, hogy megszámolja az osztrigákat vagy a pávanyelveket. Továbbra is eltörték a galambok lábát, hogy gyorsabban hízzanak, Scipio Metellus feltalálta a libamájpástétomot, egész várak maradtak őrizetlenül, mert a helyőrség vadászni ment. Sőt, rosszul jártak, akik betű szerint vették a törvény, pl. Q. Aelius konzul, aki ezüst tálak helyett agyagedényekben adatta föl az asztalra az ételt – a párthívei megsértődtek, és másra szavaztak a következő választásokon.
Végül azok buktatták meg a törvényeket, akiknek a legjobban fájtak. A hölgyek nem bánták, hogy nincsenek politikai jogaik, nem lehet magánvagyonuk, és általában úgy kezelik őket, mint az éretlen gyerekeket, de ragaszkodtak a tarka ruhákhoz, arany rojtokhoz, és elő akarták venni az elrejtett ékszereket. Kr.e. 195-ben visszavonták a Lex Oppiát, és a többi törvény még ennyi időt sem ért meg.
A római állam lassan megtanulta, hol a határ, meddig lehet beleavatkozni az emberek életébe, úgyhogy van remény, nálunk is meg fogják tanulni a Varga urak, hogy meddig és mibe szólhatnak bele.
A cikket írta: Müszélia
Hozzászólások
időrendi sorrend
Sajnos mire megtanulta a határt, már össze is omlott... reméljük néhány ezer évvel később nekünk jobban megy majd. Bár... idézném tündért: " a történelem ismétli önmagát" Ettől még van új a nap alatt. :)
Üdv:A
Örülök, hogy nem abban a korban élünk, bár... a történelem ismétli önmagát.
Sajnos.
Pussz,
Tündér