Libafa
Látogatók száma: 36
A libák a libafán teremnek, persze nem akárhol, csak Írországban és Skóciában. Messze nem az összes, csak a magyarul apácalúdnak, angolul barnacle goose-nak, kacsakagyló-lúdnak nevezett fajta. A tollas apáca nem fogadott szüzességet, csak nagyrészt fekete, kisrészt fehér; ennél sokkal izgalmasabb a kacsakagyló-lúd elnevezés. Elgondolkodtató, hogy ez a lúd kagyló-e vagy kacsa, de mindjárt olyan világos lesz ez a szókép, mint a széncinke az alagútban.
A szépnevű libák vízparti fákon teremnek, a csőrüknél fogva lógnak le az ágakról, és lepottyannak, amikor megértek. Aki a földre esett, annak kampec dolóresz, de a vízben landoló nagy gágogással vagy hápogással, vígan elúszik. „A saját szememmel láttam ezeket a madarakat,” íeja Geraldus Cambriensis, vagyis walesi Gerald breaconi főesperes a 13. század elején, aki nagyon nagy tudós volt a maga korában. Valamit biztosan látott, de mit?
„Olyanok, mint a mocsári ludak, csak kisebbek; a tengeren hánykolódó fadarabokból születnek, amelyekhez a csőrükkel tapadnak. Idővel vagy a vízbe esnek, vagy a levegőbe repülve keresik a szabadságukat... A saját szememmel láttam ezernél is több apró madarat egy partra sodort fatörzsön, kagylókba zárva... Írország egyes részein a püspök és a papok böjtnapon is aggodalom nélkül fogyasztják.”
Sok mindent megtudunk ebből az idézetből, például azt, hogy a 13. században ennyi is elég volt a tudományos hírnévhez. Ami a lényeget illeti, Gerald szerint a ludak nem partmenti, hanem uszadékfán születnek, de nem a tojás, hanem a kagylóhéj van a fenekükön – ez az úgynevezett kacsa- vagy vándorkagyló, amelynek kétségkívül az a szokása, hogy fára, kőre, hajóra, mindenre rátapad az erős byssus fonalaival, és én egyáltalán nem irigylem a derék középkori tudóst, ha tényleg látta a kacsakagylókból kikelő apácaludakat.
Egyébként a halnak tekintett ludakat a papok nem ehették sokáig büntetlenül, mert 1215-ben a pápa határozottan megtiltotta az efféle elhajlásokat; csupán a fekete lábú szárcsát tűrte meg a böjti asztalon.
A fán termő, vagy kagylóból születő kacsaludak számos tudományos műbe behápogták magukat; Olaus Magnus, Gerat de Veer, Aldrovandus és Gessner szemrebbenés nélkül ismétlik a walesi bölcset és Sir John Mandeville-t, aki szerint a kacsalibagyümölcs ízletes étel. Sebastian Münster, aki a 16. században egy egész Kozmográfiát összeügyeskedett, falevelek közül hámozza ki a fái madarakat, akik „alkalmas időpontban a vízbe esnek,” Fleetwood püspök az egész csodalényrajt áthelyezte a Guadeloupe szigetén díszlő „osztrigafákra,” és Albertus Magnus volt az egyetlen, aki hangot adott a kételkedésnek – igen, ugyanaz az Albert, aki készített egy beszélni tudó sárgaréz fejet, és aranyat csinált a bölcsek kövével.
De hát sem Írországban, sem Skóciában nem akadt egy józan parasztember, aki megmagyarázta volna a nagy tudósoknak, hogy a madarak nem a fán teremnek? Akadt volna, de a kacsakagylóludak tudora nem ereszkedik le a pórnéphez, meg aztán az apácalúd szokásait se sokan ismerték akkoriban. Ezek a ludak az Atlanti óceán északi szigetein fészkelnek, és csak a legzordabb tél elől költöznek a trópusoktól ugyancsak távoli Skóciába és Írországba. Az emberek csak annyit láttak, hogy hirtelen megjelennek a tél elején, és a tél végén már el is tűnnek. Hol tölthetik a nyarat? Esetleg a kacsakagylókban, a víz alatt? Lett volna még számos lehetőség, de ez hangzott a leghihetőbbnek; ezt fejelték meg a partmenti fákkal, és készen volt a tökéletes középkori szenzáció.
Én azért sajnálom, hogy a sarkvidéki libák jó magyar neve nem jutott el hozzájuk. Milyen zaftos pletykák terjedtek volna el a csőröző apácákról, amint éppen hozzátapadnak a... pláne ezrével a donaldkacsák társaságában, a víz alatt... az ennivaló falatokról nem is beszélve. Most legalább elmondhatnánk, hogy ezek az írek és skótok tudtak élni.
A cikket írta: Müszélia
Hozzászólások
időrendi sorrend
Gólya hozza a gyereket,
Libafán teremnek a libák,
ki látott már ilyen
ménkű nagy galipbát?
az értelem elmegy alud-
ni.
azért én szeretem ezeket a nagyokos középkori tudósokat, ezek tényleg komolyan vették magukat. lehet, hogy pár száz év múlva az emberek a mai tudósokon fognak röhögni.
Libafán teremnek a libák,
ki látott már ilyen
ménkű nagy galipbát?