újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Lopakodók

Látogatók száma: 70

Csillagtalan, sötét a borús égbolt, az utcai lámpák közül is csak minden harmadik ég, de csak a főúton. Néptelennek, kihaltnak látszik a település, még a kutyák is óljaikba bújnak a metsző decemberi szél elől. Éjfél körül jár az idő, alig néhány ház ablakán üt át a televízió kékes fénye.

Két hajlott hátú alak igyekszik észrevétlen átszelni a főutcát, összehúzzák magukon a kopott, jobb napokat is látott bélelt munkaruhához tartozó kabátot, és alig látnak ki a fekete kötött sapka alól.

Végre elérik a mellékutca második házát, ott nem csillan fény az ablakon, kutya sincs az udvaron, kicsit megállnak, és csupasz tenyerükbe lehelnek, mielőtt végleg elgémberedne a kezük.

Az alacsonyabb, köpcös alak cigaretta után matat a zsebében, a másik, a hórihorgas, keszeg férfi a kezére csap:
- Hagyd már azt a bagót, te szerencsétlen! – sziszegi ritka fogai közül, - a végén még lebukunk!
- Ugyan mán, Józsi, nem lát minket senki! – replikázik a köpcös, de nem veszi elő a cigarettát. – Aztán mennyit akarsz hozni? Egyet? Nekem is kéne, mégis csak jobb falat a tepertőnél!
- Hallgass mán!

Lábujjhegyen mennek tovább, lassan, pedig mindketten fáznak, de innen már minden háznál vannak kutyák, néhol kettő is, nem szabad zajt csapni, beszélgetni meg pláne nem. A keszeg szeme jobban lát a sötétben, mint a köpcösé, ezért ő megy elől. Pancsurka néni az utolsó előtti házban lakik, nyolcvanéves idős asszony, úgysem mer kijönni a házból, ha megnyikkannak a kacsái.

Lehúzzák arcuk elé a fekete sapkát, éppen csak a szemük látszik az egy órával korábban, ollóval sebtében vágott, rojtos szélű lyukon keresztül.

A kerítésen azonban nem lehet átmászni, mert a korhadt cölöpök azonnal kidőlnének, a csudába is, másik megoldásra egyikük sem gondolt. A köpcös mérgében megrázza a kapu kilincsét, mire kinyílik a szerencsétlen, mert annyira nem passzol a zsanérja, hogy be sem lehet zárni.

A három hízott kacsának mukkanásra sincs ideje, olyan gyorsan kitekerik a nyakukat, beledobják a keszeg zsebéből előkerülő foszlott zsákba és máris kapkodják a lábukat, hogy mielőbb hazaérjenek.
- Te, Józsi, akkor az egyik az enyém, ugyi?
- Vigyed, a fene egyen meg! De tarcsad a szádat!
- Jól van, na! Úgyis assziszik, hogy Kolompárék lopták el! Ők szokják, nem?

A koromsötét portán keszeg behunyott szemmel is elboldogul. Az alsókonyhába viszi a lógó nyakú jószágokat, szépen a zsákra teríti őket, majd hajnalban felkel és megkoppasztja, mire az asszonynép felkel. Megígérte a kisfiának, hogy karácsonykor kacsasültet esznek, és ha az ég egybeszakad a földdel, akkor is betartja a szavát. Hiába perel vele az asszony, honnan venne hízott kacsát, amikor a közmunkás béréből a mindennapi kenyérre és krumplira is alig telik.

Leül a sámlira, előveszi sodort cigarettáját, amely nagy kincs, egy hónapra csak egy tasak dohányra telik. Világít a cigaretta vége, ha szívja, gyér fényénél felsejlik a kacsák körvonala.

Micsoda élet ez, ahol nem lehet tisztességesen dolgozni! Becsületes munkával szeretne boldogulni, de a falu száz kilométeres körzetében még alkalmi munka sincs, mindenki mindent maga csinál, tetőfedő – mert az lenne a szakmája - meg végképp nem kell, minek felül javítani, ha alul düledezik a ház.

Kisfiának cipő is kellene, elvihetné az egyik kacsát Kajtárnénak, aki a kínai boltban dolgozik, biztosan hozna érte cipőt a gyereknek.

Hogyan biztathatna lopásra mást, amikor családjukban már annak a gondolata is szégyen volt! Ha nem lenne családja, kimenne külföldre dolgozni, talán az asszonnyal még kimehetne, de nem hagyhatja Józsikát a nagyanyjára, aki eladta a házát és hozzájuk költözött, nekik adta a ház árát, hadd boldoguljanak. Összeálltak köpcössel, a kőműves haverjával és elválltak mindenféle építési munkát, a legutolsót is, csak legyen bevételük. De nem lett, mert átvágták őket a megrendelők, vagy csak minimálisat fizettek, így elúszott a ház ára. Se pénz, se munka, csak három felnőtt és egy gyerek éhes szája, amit be kell tömni napról napra. Szerencsére az asszony már háromszor elvetélt, úgysem tudnák miből felnevelni, még Józsikával is alig boldogulnak.

Ujjára ég a csikk, feltápászkodik, kinn, az udvaron, beledobja az esővizes kádba, mert az is csak a levegőt köríti, tele csikkel az alján lévő iszap.

Szállingózni kezd a hó, meg fázik is, megy be a házba, be sem csukja az alsókonyha ajtaját, legalább kihűlnek a kacsák.

Álomtalan álmából ébreszti kora reggel a felesége:
- Kejjél mán fel, Józsi, átbújt a szomszéd kutyája és átvonszolt két szétmarcangolt kacsát! Gyere mán, el kell temetni őket, mielőtt Józsika felébred!

Ásás közben többször megáll, öklével törli a szemét, mert nagyon könnyezik, biztos a sűrű köd az oka.

Mire végez, kész a reggeli, pirítóssá vált száraz kenyér és világos tea. Kidobja felesége a tea filtert, nem lesz már jó semmire, hiszen ötödször festette meg vele a forró vizet.
Kopogtatnak, és választ sem várva belép Pancsurka néni, karján kosárral, melyet szalvétával gondosan letakart.
- Jó reggelt kívánok! Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok az egész családnak! Ihun van-e! – teszi az asztal közepére kosarát és lerántja róla a szalvétát. – Hoztam maguknak kétkilónyi karajt, a Böske adott tegnap kóstolót, mert hízót vágtak. Nekem elég a hurka meg a kolbász, ez száraz hús nekem. Hanem, tudja Józsikám, - fordul a keszeg férfi felé, - eredetileg egy hízott kacsát akartam hozni, de mind a hármat ellopták az éjszaka. Biztosan a Kolompárék voltak. Jaj, meg ne köszönje, maga annyit segített nekem ingyen a nyáron, hogy megérdemlik! Majdnem elfeledtem, adják oda Józsikának ezt a Mikulást - nyúl a zsebébe – a lányomtól kaptam, de minek nékem az édesség!

Sebtében az asztalra teszi a csokoládé mikulást és köszönés nélkül máris fordul ki az ajtón, nehogy hálálkodjanak a háziak.

Egyenes hátú, alacsony alakja gyorsan eltűnik a ködben.

A keszeg férfiből kitör a zokogás.

Szállingózni kezd a hó. Végre fehér karácsony lesz.

A cikket írta: Yolla

3 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Szia, Pinokkió!

Hát, karajról volt szó, nem oldalasról azt hozott keszegéknek Pancsurka, bár valóban jó az oldalas, holnap azt is sütök.

Üdv: Yolla
Szia Yolla!
Ez nagyon ott volt. Hahaha! És a prekoncepciók halomra dőltek, meg én a csattanótól. Így jár, aki pórul :D Bár az oldalas is jó... én jobban imádom (ha beszállhatok a tepertő csatába), mint a tepertőt ;-)
Üdv,
Pí.

megtekintés Válasz erre: emillio

Kedves Ilona!

Szerintem te nem emlékszel arra, hogy valóban volt olyan idő,
amikor a közértekben ládákban állt a legolcsóbb kalóriadús
"húsféleség" , - ami tulajdonképpen ipari töpörtyű volt. Ehető
volt, - de az íze.... nos, hagyott némi kívánni valót! Sajnos, én is
sokszor ettem belőle kényszerből, ha nem akartam éhes maradni!
Ez volt a legolcsóbban megvehető élelmiszer. Nem keverendő össze
a mai, szép kockára vágott, zsírszalonnából kisütött 1800Ft/ kg-os
töpörtyűvel, amit nagyon szeretek. Az ipari töpit ráadásul nem
kisütötték, hanem hidegen préselték a zsiradékból. Ezért is volt
a legolcsóbb! Ami azt illeti, én sem veszek 1800.-ért töpörtyűt,
hanem veszek zsírszalonnát, és magam sütöm ki! Így még finom
sütött zsíron is lesz, - nem a préselt bolti zsír!

Kedves Emillio!

Dehogynem emlékszem!Nem volt az olyan borzasztóan rég, kb.25 éve. A neveltlányom akkor ment férjhez, kezdetben a hegyi épületünkben laktak és a szomszéd tudósított bennünket, hogy "ezek mindig tepertőt esznek" Igen akkor az volt a legolcsóbb..Ma már nem igen tepertőn élnének..Egyébként én is azt csinálom, amit Te, csak itt zsírszalonnát is ritkán lehet kapni..

megtekintés Válasz erre: Ilona

Kedves Yolla!

Szándékosan nem olvastam el az eddigi hozzászólásokat, hogy ne befolyásoljon. A történeted megható, el is tudom képzelni, hogy napjainkban akár meg is történhetett volna..De, már az elején sántít, amikor azt írod:" Aztán mennyit akarsz hozni? Egyet?Nekem is kéne, mégis csak jobb falat a tepertőnél! "
Kérem alássan, én negyven évi becsületes munka után a nyugdíjamból eddig nem engedhettem meg magamnak, hogy a boltban vegyek félkiló tepertőt! Pedig imádom!

Ne vedd siránkozásnak, mindig addig nyújtózkodtam, amig a takaró ért! De ettől a mondattól kezdve számomra a történet hiteltelenné vált..

Én pici gyerekként végigéltem a háború utáni időszakot, volt úgy, hogy Mikulásra nem volt minnyájunknak cipője(felváltva hordtuk), amit kitegyünk az ablakba.. De nem emlékszem, hogy egyetlen falatot is a szüleim "csak úgy" szereztek volna.Hogy ez ma előfordul a mesés vagyonú fiatalemberek árnyékában, borzasztóan szomorú, nincs rá mentség..Semmi..
De egy biztos: az igazi szegénységben az emberek nem esznek tepertőt..

Kedves Ilona!

Szerintem te nem emlékszel arra, hogy valóban volt olyan idő,
amikor a közértekben ládákban állt a legolcsóbb kalóriadús
"húsféleség" , - ami tulajdonképpen ipari töpörtyű volt. Ehető
volt, - de az íze.... nos, hagyott némi kívánni valót! Sajnos, én is
sokszor ettem belőle kényszerből, ha nem akartam éhes maradni!
Ez volt a legolcsóbban megvehető élelmiszer. Nem keverendő össze
a mai, szép kockára vágott, zsírszalonnából kisütött 1800Ft/ kg-os
töpörtyűvel, amit nagyon szeretek. Az ipari töpit ráadásul nem
kisütötték, hanem hidegen préselték a zsiradékból. Ezért is volt
a legolcsóbb! Ami azt illeti, én sem veszek 1800.-ért töpörtyűt,
hanem veszek zsírszalonnát, és magam sütöm ki! Így még finom
sütött zsíron is lesz, - nem a préselt bolti zsír!

megtekintés Válasz erre: Ilona

Kedves Yolla!

Szándékosan nem olvastam el az eddigi hozzászólásokat, hogy ne befolyásoljon. A történeted megható, el is tudom képzelni, hogy napjainkban akár meg is történhetett volna..De, már az elején sántít, amikor azt írod:" Aztán mennyit akarsz hozni? Egyet?Nekem is kéne, mégis csak jobb falat a tepertőnél! "
Kérem alássan, én negyven évi becsületes munka után a nyugdíjamból eddig nem engedhettem meg magamnak, hogy a boltban vegyek félkiló tepertőt! Pedig imádom!

Ne vedd siránkozásnak, mindig addig nyújtózkodtam, amig a takaró ért! De ettől a mondattól kezdve számomra a történet hiteltelenné vált..

Én pici gyerekként végigéltem a háború utáni időszakot, volt úgy, hogy Mikulásra nem volt minnyájunknak cipője(felváltva hordtuk), amit kitegyünk az ablakba.. De nem emlékszem, hogy egyetlen falatot is a szüleim "csak úgy" szereztek volna.Hogy ez ma előfordul a mesés vagyonú fiatalemberek árnyékában, borzasztóan szomorú, nincs rá mentség..Semmi..
De egy biztos: az igazi szegénységben az emberek nem esznek tepertőt..

Kedves Ilona!
De, esznek teperőt, magam is megtapasztaltam a szűkebb hazámban, amikor hallottam egy ünnepi bevásárlás részleteit.
Meg ne haragudj, de ez a történet ma játszódik, mai körülmények között, mai takaróktól várjuk el a melegedést. Vagy a takarók mentek össze, vagy mi nőttünk magasabbra eleinknél, de tény, hogy negyvenhétezerből egy háromtagú család hosszú távon nem tud megélni.
Ami a munkanélküliséget és az állás hiányát illeti, valóban rossz a helyzet.
Bár fiktív a történet, akár meg is történhetett volna.
Ami keszeget illeti, nem lopásra nevelték, nem is sikerül neki.
Puszi: Yolla
Tudjátok a legszomorúbb az,hogy a való életben nem azok lopnak ám,akiknek nincs mit enni,hanem azok,akiknek parabolára telik,tehát telne ennivalóra is.Az igazán szegény embereknek van önérzete és van erkölcsi tartása is,nem lopja meg a másikat,aki lehet nem sokkal áll jobban mint ő.Egyetértek Ilonával,a tepertőnél jobb falat kell?
Másik dolog a szülői példa.Mert nem hülye ám a gyerek,csak gyerek!Gondoljátok nem tudná,honnan van a kacsapecsenye?És ez lenne idővel a követendő példa.
Kedves Yolla!

Szándékosan nem olvastam el az eddigi hozzászólásokat, hogy ne befolyásoljon. A történeted megható, el is tudom képzelni, hogy napjainkban akár meg is történhetett volna..De, már az elején sántít, amikor azt írod:" Aztán mennyit akarsz hozni? Egyet?Nekem is kéne, mégis csak jobb falat a tepertőnél! "
Kérem alássan, én negyven évi becsületes munka után a nyugdíjamból eddig nem engedhettem meg magamnak, hogy a boltban vegyek félkiló tepertőt! Pedig imádom!

Ne vedd siránkozásnak, mindig addig nyújtózkodtam, amig a takaró ért! De ettől a mondattól kezdve számomra a történet hiteltelenné vált..

Én pici gyerekként végigéltem a háború utáni időszakot, volt úgy, hogy Mikulásra nem volt minnyájunknak cipője(felváltva hordtuk), amit kitegyünk az ablakba.. De nem emlékszem, hogy egyetlen falatot is a szüleim "csak úgy" szereztek volna.Hogy ez ma előfordul a mesés vagyonú fiatalemberek árnyékában, borzasztóan szomorú, nincs rá mentség..Semmi..
De egy biztos: az igazi szegénységben az emberek nem esznek tepertőt..
Úgy van,fájdalmasan szép.És méltányolom,hogy a főszereplő,a keszeg ,rájött a végén,hogy saját magát lopta meg.Ellopta az örömöt,amit az ünnep jelenthetett volna.A szegénység nem válasz mindenre.

megtekintés Válasz erre: emillio

Ezt a hozzászólást törölte a moderátor

Tudod Emillió! Már régóta azt kívánom menj te oda, ahová gondolom. Hogy jössz te ahhoz, hogy ilyet megengedj magadnak? Ki vagy te, aki csak úgy odaveted, minden meggondolás nélkül? Nem veszed figyelembe mások véleményét, csak sértegetni vagy képes!? Gusztustalan és undorító a hsz-ed ezt vedd tudomásul!

Neked nincs fogalmad az életről, ha ilyeneket le mersz írni. Főleg, ha mint írod "fikció" az egész... mellesleg én is tudom ezt.
Az életet, mint valóságot te nekem ne mutasd be!!!...

Kapjál már magadhoz ember!!!! Még ha ez is a való világ tükre és olyan fene módon becsületesnek érzed magad, te mit szoktál tenni? Betörsz valahová? Elveszed a másét? Nincs neked abszolút szégyenérzeted? Jól gondold át legközelebb, hogy miről hablatyolsz itt össze-vissza!

Ez jelentené a gyerekem, a családom iránti szeretetet, hogy ellopom a másét? Te tiszta hülye vagy nem ám ismernéd mi is az az önérzet... a becsület!

Kértem törölni a moderátortól a hsz-edet, mert egyszerűen felháborító, és undorító, amit nem először engedsz meg magadnak. Ki a picsa vagy te?... A te hsz-eddel együtt ezt is törölni fogják, - remélem - de addig is, jó ha tudod, hogy én viszont ezek után ezt gondolom rólad!
Drága Yolla!

Megható, és fájdalmasan szép lett ez a cikked!
Nagyon tetszenek a kontrasztok, jól ábrázolod
a kilátástalanságot, és a vívódást!
Gratulálok!

Pussz: emillio

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva

Nem egyformán gondoljuk ezt Yolla! A nincs, a reményvesztés, a megtapasztalás kinek-kinek a magáé, a saját értékítélete, a kilátástalanság a saját élet velejárója, ha nincs kiút, a reményvesztés, a közömbösség pedig már a vége, de a becstelenségre nincs mentség...

Azt nem értem, hogy ezt olyan valaki próbálja a másiknak magyarázni, aki még ebben nem részesült, nem is tudja igazán mit jelent a nincs, a kilátástalanság, a reményvesztés...
Egy kívülálló a valóságba próbálja beleképzelni magát, de az soha nem ér fel a megéléssel, főleg nem tudhatja a teljes igazságot. A legkevesebb, hogy jó a fantáziája és a beleérző képessége...
Mint kívülálló magam is elítélem az ilyen cselekedetet, de ha benne lennék és megtapasztalnám akkor talán azt is le tudnám írni, hogy miért...
Azért nem mindenki gondolkodik így, szerencsére...

Ezt a hozzászólást törölte a moderátor.

megtekintés Válasz erre: Yolla

Nem kívánom neked, hogy egyszer is megtapasztald, mit jelent a nincs, a kilátástalanság, a reményvesztés.

Nem egyformán gondoljuk ezt Yolla! A nincs, a reményvesztés, a megtapasztalás kinek-kinek a magáé, a saját értékítélete, a kilátástalanság a saját élet velejárója, ha nincs kiút, a reményvesztés, a közömbösség pedig már a vége, de a becstelenségre nincs mentség...

Azt nem értem, hogy ezt olyan valaki próbálja a másiknak magyarázni, aki még ebben nem részesült, nem is tudja igazán mit jelent a nincs, a kilátástalanság, a reményvesztés...
Egy kívülálló a valóságba próbálja beleképzelni magát, de az soha nem ér fel a megéléssel, főleg nem tudhatja a teljes igazságot. A legkevesebb, hogy jó a fantáziája és a beleérző képessége...
Mint kívülálló magam is elítélem az ilyen cselekedetet, de ha benne lennék és megtapasztalnám akkor talán azt is le tudnám írni, hogy miért...
Azért nem mindenki gondolkodik így, szerencsére...

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva

Bármennyire is nehéz sorsa lehet egy településen, falun élő embernek, mert nincs munkája, nagy a szegénység, jönnek az ünnepek, család, gyerek, de az nem egyenlő a becstelenséggel.
Akkor megérdemli a sorsát, ha ezt, amit leírtál megteszi. Először is nem ígérnék olyat a gyerekemnek, amit nem tudok teljesíteni, bármennyire is fájna. Pontosan azért nem, mert ezzel becsapom őt is, magamat is, a családomat is.
Ha ezt mégis megteszi valaki, az már kifordult önmagából. Belegondolni sem merek. A lopás, elvenni mások tulajdonát az utolsó lehet és már nem tudnék magammal szembenézni. Erre nincs mentség. Ez egyenes útja a végnek. Nincs magyarázat rá. Ezt elképzelni se akarom és nem is tudom... Akkor inkább kérek. Mennyivel nehezebb kérni, mint elvenni?...
Azt csak azok tudják, akik megpróbálták egyszer-kétszer. Ez az asszony is kezdeni akart valamit az életével egyedül is, ha kell... nyilván meghalt az ura... csak arról nem szól a cikk...
Azt is nehéz elképzelni, bármilyen is az időjárás, hogy a kutyák nem fognak... Dehogynem.
Nem akarom hinni, hogy ez ilyen egyszerű lenne. Hogy emberek erre képesek... Tyúklopás, ugyan már? Éhes vagyok? Ez nem mentség!
Megértem, ha akkor összeomlott az ürge. Zokogott? A legkevesebb, amit érzett. Ha más nem is, de a lelkiismerete mindig vele van... Tudhatta volna. Én ezt vallom, más meg mást.

Ezzel nem azt mondom, hogy könnyebb kérni, mint elvenni. Legalább annyi megaláztatással jár, ha olyan emberrel találom magam szemben, akinek nincs szíve, fösvény, mint ha elveszem, ami nem az enyém...

Nem kívánom neked, hogy egyszer is megtapasztald, mit jelent a nincs, a kilátástalanság, a reményvesztés.
Bármennyire is nehéz sorsa lehet egy településen, falun élő embernek, mert nincs munkája, nagy a szegénység, jönnek az ünnepek, család, gyerek, de az nem egyenlő a becstelenséggel.
Akkor megérdemli a sorsát, ha ezt, amit leírtál megteszi. Először is nem ígérnék olyat a gyerekemnek, amit nem tudok teljesíteni, bármennyire is fájna. Pontosan azért nem, mert ezzel becsapom őt is, magamat is, a családomat is.
Ha ezt mégis megteszi valaki, az már kifordult önmagából. Belegondolni sem merek. A lopás, elvenni mások tulajdonát az utolsó lehet és már nem tudnék magammal szembenézni. Erre nincs mentség. Ez egyenes útja a végnek. Nincs magyarázat rá. Ezt elképzelni se akarom és nem is tudom... Akkor inkább kérek. Mennyivel nehezebb kérni, mint elvenni?...
Azt csak azok tudják, akik megpróbálták egyszer-kétszer. Ez az asszony is kezdeni akart valamit az életével egyedül is, ha kell... nyilván meghalt az ura... csak arról nem szól a cikk...
Azt is nehéz elképzelni, bármilyen is az időjárás, hogy a kutyák nem fognak... Dehogynem.
Nem akarom hinni, hogy ez ilyen egyszerű lenne. Hogy emberek erre képesek... Tyúklopás, ugyan már? Éhes vagyok? Ez nem mentség!
Megértem, ha akkor összeomlott az ürge. Zokogott? A legkevesebb, amit érzett. Ha más nem is, de a lelkiismerete mindig vele van... Tudhatta volna. Én ezt vallom, más meg mást.

Ezzel nem azt mondom, hogy könnyebb kérni, mint elvenni. Legalább annyi megaláztatással jár, ha olyan emberrel találom magam szemben, akinek nincs szíve, fösvény, mint ha elveszem, ami nem az enyém...
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: