Mammutfenyő
Látogatók száma: 50
Mammutné azt hitte, soha nem derül ki ez a félrelépés. Elvonult a Sierra Nevada keleti lejtője nyugati irányában, déltől északabbra, aztán egy szépen feldíszített, angyalhajas fenyőfa alatt – de hinni nem a Sierra Nevadában kell, és a kis kaland nem maradt következmények nélkül. A kicsike volt vagy nyolcvan méter, több, mint két tonna, és rögtön világszenzáció lett. Mammutpapa nem örült a hírnévnek, a paparazzók elől a szibériai tajgára menekült, majd amikor a TV2 meghívta az Édes életbe, sürgősen kihalt.
A mammutfenyő jól viseli a fényképezést, igaz, sokkal fotogénebb, mint a fater. Akkor érzi magát a legjobban, ha felgyújtják körülötte az egész mikroklímát. Nincs annál jobb, mint amikor lángolnak a füvek, bokrok és az egyéb árnyékkedvelők. Kipusztul az egész bagázs, a fenyőkéreg pedig csak még edzettebb lesz. Nem tanácsos társbérletben élni egy mammutfenyővel. Néha rajtaveszt, mert megsérül az a rohadt kéreg, és a fatörzsbe barlangot éget a tűz – nem szarozik a méretezéssel, egy ledőlt faóriásban előbb katonákat szállásoltak el, aztán kantinként működött. Kevesen mondhatják el magukról, hogy egy fában laktak, kivéve persze, ha valaki szú. A központi kérdés itt is a szaporodás, de meg lehet azt oldani szárnyas betétekkel, izé, magokkal is.
Persze nem kell elkapkodni. Egy ilyen böhöm nagy fa elél vagy háromezer évig, főleg ha közben többször is felgyújtják. Mi sem ártalmasabb, mint ha megfékezik az úgynevezett erdőtüzet. Évente 11,000 tobozt termel egy ilyen mammutfenyő, és az amerikai tudós azért van, hogy ezeket megszámolja. Az adófizetők pénzén. Hol vagyunk mi még az évi 11,000 futballstadiontól?
Háromezer év alatt az már… nem tudom, mennyi, de nagyon sok toboz. Összesen 300,000-400,000 szárnyas mag. Képzelem, mi van ott tobozrajzás idején. Egyébként a jó 18-20 centis toboz nem siet kinyílni, akár húsz évig is zöld marad. Minek is, a Sierra Nevada lejtőit már annektáltuk, nem lejtünk máshová, akármilyen csábítóak a hirdetések. De néha olyan kánikula van, hogy a szegény toboz összeszárad, és kipotyogtatja a magjait. Vagy egy barátságos Douglas mókus összerágja, csakis a zöld részeket. A magok szétrepülnek, néha szédületes kétszáz méter távolságra is. De ez nagyon kockázatos, mert a kijelölt lejtőt elhagyó, disszidens mag örök pusztulásra ítéltetik.
Így hát nincs más lehetőség, mint fölfelé a lejtőn, csakúgy, mint a koalíciós politikában. A mammutfenyő alaposan rácáfol a közmondásra, miszerint nem nőnek a fák az égig. Igenis az égig nőnek, sőt még azon is túl, és ez nagyon jó, mert különben nem lenne erdő a mennyországban. Az angyalok sosem ismernék meg az üdvözülés árnyoldalát. Pokoli hőség lenne a mennyben, és napszúrásig hárfázni a pokoli hőségben, brrr.
Akkor már inkább a jó öreg földön, kicsavart nyakkal bámészkodva a felhőkarcolónyi fák alatt. Tényleg tizenhét méter a kerülete? Vagy a sugara? De hogyan szívja fel azt a rengeteg vizet az alig egyméteres gyökerével? Itt a túravezető elmeséli a 3. osztályos tananyagot az ozmózisról és a nyomásról, amit ásítás nélkül illik végighallgatni. Nahát, kapilláris rendszer is van, láthatatlan léggyökerek veszik fel a vizet a ködből. Bravó, ezt is láttuk, mehetünk tovább.
Megyünk is, mert még nem láttuk a rekordert, Sherman tábornokot. William Tecumseh Sherman (1820-1891) vezérőrnagyságig vitte a polgárháború alatt, és igazán nagy ember, akire az egész ország csak büszke lehet – például tűzzel-vassal irtotta az indiánokat, fölperzselte a földjeiket, leölette a bölényeket, hogy mohikánok és a szkváik élelem nélkül maradjanak, és volt még sok ragyogó ötlete, amelyeket sikerült is megvalósítani. Végül megírta az emlékiratait, és megajándékozta a világot egy nagy mondással: „A háború pokol.” Mindenütt van egy lovas szobra, nehogy a hálás indiánok elfelejtsék, mennyi jót tett értük, és hát, mint azt Pesten mondani szokás, ez van – népiesen, ekke vanka. A fene egye meg a történelmet, miért nem képes alkalmazkodni a mai ideálhoz.
De legalább a fa latin neve megőrzi Sequoyah csiroki indián emlékét, aki feltalált valami nagyon fontosat, bár nem kapott érte lovas szobrot, sőt még egy egész lovat sem.
A cikket írta: Müszélia
Hozzászólások
időrendi sorrend
Különösen a kérge alatt élősködő puhafa szúk, akik
csak kvaterkáznak, közben meg a fogaik kicsorbulnak
a gyantás fák megkeményedett törzsébe. Olykor sűrűbben
emlegetik a mammáját! Közben meg a tobozok tobzódnak,
mert biztosan kergetik a saját álmaikat, hogy önálló életet
éljenek! A fenyő meg csak nő, - növöget, és gyűjtögeti az
utókor számára a csiszolatlan borostyánt, ami tulajdonképpen
nem más, mint amorf fosszilis gyanta...