Marabú
Látogatók száma: 46
Mar a bú! – De miért? Szépen süt a nap, vagy ha mégsem, akkor jól fejlődik a kukorica. – Nézzen csak rám! Kopasz a fejem és a nyakam, óriási a csőröm, aztán ezt a begyzacskót sem lehet leoperálni, mindig visszanő. – De uram, gondoljon bele, milyen lenne zacskó nélkül? Miben tartaná a tojásait? – A széfben, szeretem, ha biztonságban vannak. A múltkor is egy marabú pipi… - Könnyű magának! Egyszerűen huss, és fölrepül! – Én, ezzel a súlyos testtel? Még a szárnyfesztávolságom is kisebb, mint a kondorkeselyűé. – Szeretne maga az Undok hegységben lakni? – Na hallja, most a Szahelban van egy félkomfortos depóniám. Mar a bú!
Ez a ronda nagy madár tényleg örülhet, ha nem kell tükörbe néznie. Temetkezési vállalkozónak becézik, és nemcsak azért, mert mindig kifogástalanul áll rajta a fekete kabát, fenekén a disztingvált fehér pamacs. Ezt a nagy testet fenn is kell tartani valahogyan, és ez a hallatlan erőfeszítés a marabú egész napját felemészti.
Alapszabály, hogy mindent megeszünk… de tényleg. Elsősorban dögöt, vagy akármit, amit egy másik élőlény pazarlóan elpotyogtatott. Van abban még egy kis vitamin, alkaloida, flavonoid. Istenem, egy kicsit szar az íze, de meg lehet szokni. Évmilliók óta ezt rágjuk, és nem panaszkodunk a megszorítások miatt. A magyarok is meg fogják szeretni. Nem lesz más!
Dicséretes optimizmus, de akkor miért szedi a Xanaxot?
Mert mar a bú! Én aztán igazán mindent megeszek, nézze csak, mi volt tegnap a menü: Két galamb, egy pelikáncsirke, egy csomó hal és béka, krokodiltojás, a rovarokat nem számolom, az a desszert. Találtam egy kövér antilopot is, de hogy jártam vele! Nem bírtam szétszaggatni a vastag bőrét. Könnyű a keselyűknek, csak beakasztják a horgas csőrüket! Gondoltam, megvárom, amíg jóllaknak, talán nekem is hagynak egy-két jó falatot.
És nem hagytak?
Nem hát, a piszkok! Az utolsó cafatokat is felfalták! Mar a bú!
Néha a marabú annyira bátor, vagy annyira éhes, hogy ellopja a keselyűk orra elől, de ez nem mindig sikerül, mert a keselyű gyorsabb és erősebb. Ilyenkor aztán nem marad más, mint a depónia. Minden ehető, feltéve, hogy szerves anyagból készült, még a rossz cipő is. A marabúk mindent lelkiismeretesen eltakarítanak, és még zsebpénzt sem követelnek. Forradalmasíthatnák az önkori koncepciót. Már csak ezek a rusnya dögök hiányzanak az utcaképből. Bár még mindig jobbak, mint egy időben az a sok lila tehén.
Mivel a nők mindenre készek, hogy férjet fogjanak maguknak, a marabú se marad sokáig boldog agglegény. Egészen pontosan négy évig, aztán a hormonok ráveszik, hogy veszettül kelepeljen. A kelepelésnek egyetlen csaj sem tud ellenállni, és mire a marabú észbe kap, már ott van két vagy három tojás a fészekben, fák vagy sziklák tetején.
Ez aztán tényleg nem hiányzott a szegény marabúnak, akinek az eredeti arab neve murábit, magányos szent vagy remete.
A hosszú és munkás élet vége majdnem mindig ugyanaz: ostoba nők marabútollakkal díszítik a kalapjukat. Nem csoda, hogy folyton panaszkodik a pszichológusának: Mar a bú!
A cikket írta: Müszélia
Hozzászólások
időrendi sorrend
Jó.
Karinthy egy kicsit tömörebben:
"Mondja marha,miért oly bús?
Olcsóbb a hal,mint a hús."
Karinthy egy kicsit tömörebben:
"Mondja marha,miért oly bús?
Olcsóbb a hal,mint a hús."
Kedves Müszélia!
Hát én nem mondhatnám el magamról, - hogy mar a bú! Mert vigyorogva nem lehet búsulni! Ha csak?.....
Tetszett, - mint minden írásod!
Pussz: emillio
Hát én nem mondhatnám el magamról, - hogy mar a bú! Mert vigyorogva nem lehet búsulni! Ha csak?.....
Tetszett, - mint minden írásod!
Pussz: emillio
Utánozhatatlan vagy, a humorodról nem szólva... követhetetlen. Ez most a csúcs volt. Hát kösse fel a gatyáját, mert tudom tetszeni fog neki!... Vajon mivel rukkol elő ezek után, bár a Panda se volt kutya? :-)