Szárnyas macska
Látogatók száma: 47
Szárnyas macskák már pedig vannak, és nemcsak a Kálvin téren, az ír kocsma ajtaja fölött. Azt nem tudom, hogy belül is vannak-e, mert ott mindig olyan nagy a tömeg, hogy oda ember be nem hatol. A meredek lépcső sem barátja annak, aki több whisky után próbálkozik le- vagy felfelé. Más kérdés, hogy van-e repülő macska is. Egyesek szerint csak akkor, ha a gazdi már nagyon dühös. Ilyenkor viszont a gazdi is hamarosan repül a macska után, és két elégedett szinglit írhatunk be a statisztikába, egy darab össze nem illő pár helyett.
Majdnem slamasztikát írtam, de nem lett volna nagy különbség.
Több oka is lehet annak, miért látjuk úgy, mintha a macskának szárnya lenne. Az első és leggyakoribb az, hogy a hosszú szőrű nyávogókat nem gondozzák, nem tartják rendben a bundájukat. A kifésületlen szőr ott marad a többi között, összefilcesedik az új bundával, és azt a benyomást kelti, mintha a cicónak szárnyai nőttek volna. Idővel annyi lesz a felesleges pamacs, hogy elhull, eliramlik, mint a virág vagy az élet, és az állat boldog, hogy megszabadult a „szárnyaitól.” Ez történt az első példánnyal, akit megemlít az irodalom. Az említő nem kevésbé híres, bár messze nem az első a bolondok között: Henry David Thoreau, aki néhány évig egy maga eszkábálta kunyhóban, az erdőben élt, ahol az egyedülléttől és a fák társaságától rendszeresen megvilágosult. Két megvilágosulás között hallott a közelben lakó farmer macskájáról, aki szárnyakat vesztett és növesztett, sőt maga is látta a nevezetes cirmost, amint az erdőben vadászott. Nagy és bozontos farka volt, mármint a macskának, és nem Thoreau-nak, valamint a mellén egy fehér foltot viselt; ezt jegyezzük meg, mert később még fontos lesz.
A második lehetőség, a cicus beteg. Annyira gyenge és törékeny a bőre, hogy annak már külön görög-latin neve van: feline cutaneous asthenia. Ha a bőr a megfelelő helyen, az állat vállán vagy oldalán szakad be, a seb ugyan begyógyul, de a részben levált rész szőröstől-bőröstől, szárnyként leffeg tovább. A cicust nem teszi boldoggá, hogy egy lépéssel közelebb került az angyalokhoz.
3. A cica tényleg együtt született valamiféle szárnykezdeménnyel, extra végtagokkal, amelyek nem fejlődtek ki teljesen. Nem fájdalmas, de én nem kívánom senki macskájának. Embernek se a hatodik ujjat; ha enélkül nem lehet belőle táltos, akkor inkább ne legyen.
A szárnyas macskáknak külön múzeumuk van, naná, majd pont nekik ne lenne. Csodálatos preparátumok sorakoznak a vitrinekben. Sajnos mindig kiderül, hogy ezek a taxidermia mesterművei. Kicsavarodott ízlésű emberek megrendelésére készültek; személyes kedvencem az, akinej a hátára óriási madárszárnyakat operáltak. Miért, ó miért? Azon túlmenően, hogy a preparátort megfizették, ismerjük el, hogy nagyon szeretjük a csodákat. Komoly pszichológiai szükségletünk, hogy a csodákat beépítsük a reális lehetőségek közé. Ezért vesszük meg kötelességtudóan a lottószelvényeket. Aztán mindjárt két csoda következik: valaki biztosan nyert, de megint nem én voltam az.
A szárnyas macskák jóval régebben népszerűek, minthogy Thoreau kivonult volna az erdőségbe. Hiszen a macskák misztikus lények, félig-meddig a mágia világában élnek. Valamennyi háziállat közül egyedül nekik sikerült az embert, úgy-ahogy, megszelídíteni. Egész családokat irányítanak, egyetlen jól irányzott fújással vagy dorombolással. Elég átszaladniuk az úttesten, és máris bekövetkezik a katasztrófa, vagy ami még annál is rosszabb, a pech. Különösen a fekete bundásoknak van nagy hatalmuk; Angliában szerencsét hoznak, a kontinensen az ördöggel spanolnak. Számos undok banya égett meg a máglyán, a fekete macskája miatt, amikor a liberalizmus még nem volt kötelező. A látható macskáknál is veszélyesebbek voltak a csak részben láthatók, akik egyébként közönséges emberekként tengették az életüket, és csak ünnepnapon, holdtöltekor, vagy különleges szertartások eredményeként, átmenetileg válhattak macskákká. A legveszélyesebb a fantom macska, aki egyáltalán nem létezik. Főleg a Brit Szigeteken és az egykori angol gyarmatokon, pl. Indiában kísért. Pagejan a legnevezetesebb, a nagy szürke macska, aki a Nyugati Ghatoknak nevezett hegységben fordul elő, és keményen diétázik: alig eszik mást, mint embereket.
A macskaistennők közül az egyiptomi Básztet az, akit szárnyakkal ábrázoltak a múmiakoporsókon és a sírkamrák falain, míg az északi Freja istennőnek csak a hintóját húzták szárnyas, kék macskák, név szerint Brigan és Trejgun. Marco Polo is beszámolt egy repülő macskáról, neki azonban nem szárnyai voltak, hanem rendkívül laza bőre; ezt terjesztette ki, ha a levegőben akarta lebonyolítani az egérvadászatot. A legtöbb szárnyas macskát azonban Írországban találjuk, és ezzel vissza is jutunk a Kálvin térre. Az ír-kelta macskák a tündérek (szídhe vagy szith) barátai, általában feketék, csak a mellükön viselnek egy fehér foltot. Kevés ír van, aki több whisky után ne vallaná be, hogy már sokszor látta őket a Tara környéki dombokon.
A cikket írta: Müszélia
Hozzászólások
időrendi sorrend
hát igen, mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy pörög az oldal
Igazságod vagyon... tudtam, hogy más is tudja, lám-lám..., ezért sem szóltam... attól még én olvaslak... Ez a kis szösz is tetszett, pl. honnan tudtam volna, hogy ilyen is van, ha te nem írod meg?... mert tény, ilyeneket nem szoktam olvasni...
Azért ne szegje kedved, hogy nincs akkora írói kedv másokban... és írj! :-)
Igazságod vagyon... tudtam, hogy más is tudja, lám-lám..., ezért sem szóltam... attól még én olvaslak... Ez a kis szösz is tetszett, pl. honnan tudtam volna, hogy ilyen is van, ha te nem írod meg?... mert tény, ilyeneket nem szoktam olvasni...
Azért ne szegje kedved, hogy nincs akkora írói kedv másokban... és írj! :-)
Azért ne szegje kedved, hogy nincs akkora írói kedv másokban... és írj! :-)