Tengeri püspök

Látogatók száma: 37

A 16-17. századokban olyan sok volt a püspök, hogy nem fértek el a szárazföldön. A Keleti tengerben, az Adriában a Vörös tengerben és mindenféle csatornákban éltek, és úgy viselkedtek, mint a halak. A korabeli természettudósok, Belon, Gessner, Rondelet, Aldrovandi nem is győztek csodálkozni ezen a keresztényi alázaton. Éppen csak azt ne kérdezték meg, vajon szabad-e püspököt enni böjtnapon.

Hát, akinek van hozzá gusztusa... A tengeri püspök jóval kisebb, mint a szárazföldi, palástot, mitrát és pásztorbotot visel, általában békés természetű, de ha felbosszantják, akkora vihart támaszt, hogy abból senki sem menekül. Én ugyan nem tudom, hogy mivel lehet egy püspököt felbosszantani, ennek a magas egyházi méltóságnak mindössze a falatjaival kerültem kapcsolatba, vagyis kerültem volna, mert ezt a nevezetes falatot csak piszkálni érdemes a tányérban, nincs rajta semmi rágni való. Csakis azért főzik bele a levesbe, mert akkor többnek látszik. Végül úgyis a családanyának marad, mert a kutya is inkább egy ősrégi csontot ás ki a bokrok alól.

Elég az hozzá, hogy az ennivaló püspök egy oximoron.

Nehogy azt tessék képzelni, a halászok azért szálltak a tengerre, hogy püspököt fogjanak. A püspök csak úgy odakeveredett a rendes zsákmány közé; volt aztán a kikötőben nagy csodálkozás. Johann Zahns, aki olyan szerencsés volt, hogy egyetlen kötetben összeírhatott mindent, amit a világ akkoriban a fizikáról, matematikáról és történelemről tudott, le is rajzolt egyet az olvasók épülésére (Speculum, Nürnberg, 1696). Ezt a példányt több, mint száz évvel azelőtt a Keleti tengerből fogták ki. Három napig kínálgatták különféle ételekkel, de nem akart enni, és még a kanalat is letette örökre. Volt nagy fejtörés, hogyan temessenek el egy püspököt, akit a tengerből halásztak elő, és akárhogy tömjéneznek körülötte, csak nem akar elmúlni a halszaga.

A halászok rögtön megmondták, hogy mi ez: óriás manta vagy ördögrája. Ha egy ráját a hátára fektetnek, és a lapos testét szépen elrendezik, egy kis jóakarattal azt lehet mondani, hasonlít a dalmatikára. A módosult hasúszói megfelelnek a lábaknak, az orrnyílásokat nevezzük szemeknek, sőt a száját is be lehet igazítani úgy, hogy hasonlítson az emberi szájhoz. Olyan nagy volt a siker, hogy hamarosan megjelent a tengeri barát vagy szerzetes, sőt a tengeri ördög is. Az ördög igencsak halszerű volt, leszámítva a gonosz kecskefejét, és a szerzetes sem barátságos: a legkedvesebb szórakozása az, hogy az embereket becsalogatja a tengerbe, és ott kényelmesen elfogyasztja őket. Ki tudja, meddig szaporodott volna a tengeri klérus, az ugyancsak tengeri pokol lakóival egyetemben, ha váratlanul meg nem okosodik az emberiség.

Szerencsére nem okosodott meg teljesen, így aztán ma is itt vannak velünk a jó öreg földsugarak, aurák, ufók, a megbabonázott víz, a varázsvessző, és persze Nessie személyesen. Az okos emberek világa rendkívül unalmas lenne, lásd még Hoffmann Rózsa és a falanszter-jelenet.

Japán körül is nyüzsögtek a rejtélyes lények a tengerekben, bár ott nem püspököt húztak ki a vízből, hanem buddhista papot. Az umibözu feje kerek és kopasz, sárga lepelbe burkolózik, és egyáltalán nem barátságos. Amikor kifogják, összeteszi az úszóit, mintha imádkozna, de ezzel nem téveszti meg a bölcs japánokat, akik pontosan tudják, hogy ő szokta felborogatni a hajókat a szélcsendes tengeren. Mérgében teszi, mert valaha a tengerbe fulladt, és a hajósok nem törődtek vele, hagyták, hogy megfulladjon. Testének felső része szürke, karjai-lábai „kígyószerűek,” ebből hamarabb lehet következtetni angyalcápára, mint buddhista boncra – de ilyen az, amikor a bonc még annyira sem szimpatikus, mint a cápa.

Régi jó világ, amikor az emberek még annyira ráértek, hogy egyházi személyeket ismertek fel a döglött halakban, isteni szózatot a mennydörgésben, és egész katonai parádékat láttak bele az égen elvonuló felhőseregbe. Mindig volt valami transzcendentális okuk arra, hogy rettegjenek, és ez legalább elterelte a figyelmüket a nagyon is kézzel fogható rettegni valótól. Arról nem is beszélve, hogy a költők sokkal több inspirációt kaptak, mint amennyi egészséges, hamar meghaltak tüdőbajban, és nem árasztották el a klapanciáikkal az internetes fórumokat.

A cikket írta: Müszélia

támogatóink