Tiddy Mun

Látogatók száma: 34

Az Ancholme folyó annyira közismert, hog mindenki nyesi-vágja, a Humber deltájában van az egyik vége. A másik nem ott van, de ez most mellékes, mert minket csak a völgy érdekel, a jégkorszak alatt gleccser, aztán gleccsertó, még aztánabb undok láp, amelynek nagy részét a 17. században csapolták le. Igen ám, de addig, és azóta is, bár csak szórványosan, itt éltek a Tiddyk valamint a lápi szellem Tiddy Mun, lapos lápon lépkedve-lopkodva-lopakodva, az ördög érti a gusztusukat. Amikor sokkal jobb helyen lennének az ócsai lakóparkban.

Ócsa az Árpád-kori templomáról és a környéke pedig a viperákról híres; élmény lehet sétálgatni arrafelé, romantikus félhomályban. Csak nem szabad rálépni a keresztelő medencére, mert megmarnak a helyi mérges vénasszonyok. Az asszony akkor vénül meg végérvényesen, amikor megtalálja a ládafiában a rózsafüzért, amit a keresztanyja csempészett a pelenkájába, mondván, jó lesz az még valamire. A rózsák azok a kis kerek golyóbisok, amelyekhez nem e-olvasó kell, hanem birkatürelem, az meg ingyen terem a homokos pusztaságban.

József Attila próféta volt, megmondta, hogy az ember végül homokos… de csak azért, mert a Tiddykkel soha nem találkozott.

A Tiddyk kicsik, mint az összenyomott kerti törpék, karjuk és lábuk nagyon vékony, a kezük és a talpul akkora, mint egy-egy szívlapát, a fejük minduntalan a vállukra nyaklik. Csakis kabátban járnak, mint a Kelemen, és ez a kabát zöld, mint az 50-es évek felejthetetlen divatja, a lóden. Hands up, ki emlékszik még a lódenkabátra? Phejj, mennyi öregasszony, biztosan e-olvasójuk is van rózsafüzérből.

A Tiddyk fő foglalkozása az, hogy holdas réteken táncolnak, nagy kövek között, amelyeket a lincolnshire-i bennszülöttek az idegenek köveinek neveznek, a kinnszülöttek meg sehogy. Valaha vért kentek ezekre a kövekre, és tüzeket gyújtottak rajtuk, aztán rájöttek, hogy ez teljesen felesleges, azóta sem tudjuk, mit akartak elérni ezzel a szépséges szertartással. Hacsak pénzt nem. A lincolnshire-i farmer éppen olyan kiszámíthatóan gondolkodik, mint az egész emberiség. Legyen eső, amikor kell – több gabona terem – több lesz a pénz. Küldjenek jó sok hormont az égiek – szaporodjanak a birkák – több lesz a pénz. Szeressen belém a módos gazda lánya – vagy inkább ne, mert az efféle cifra Terkákat az Isten se győzi pénzzel.

Aratáskor az idegenek köveire tették az első levágott kalászt, mert a Tiddy attól boldog – kifejezetten megsértődik, ha csak a második jut neki.

Óriási különbségek vannak ám az egyes és a kettes kalászok között.

Tiddy Mun nemcsak egy random szellem a Tiddyk népes seregéből. Nagyobb is náluk, akkora, mint egy hároméves gyerek, de az arca ráncos, a haja és a hosszú szakálla hófehér. Nem táncol, hanem a folyók áradását-apadását felügyeli, úgyis mint vízügyi szakember, de a legfontosabb különbség mégis az, hogy a kabátja nem zöld, hanem szürke. Ez nagyon fontos, ha nem akarja, hogy észrevegyék, amikor császkál a gátak és a zsilipek között.

Általában nem kedveli az emberiséget, mert a 17. században némely hollandok az ő beleegyezése nélkül szárították ki a mocsarakat, a részleteket lásd a lexikonban, ifjúsági táborok a Hanságban, csak 18 éven felülieknek. Újhold idején a farmerek néhány vödör vizet öntenek a töltésre, Tiddy Mun ettől kiengesztelődik, és a következő újholdig nyugton marad. Ha egy folyó mégis kiárad, és már a házak oldalát nyaldossa, a farmerek nem azt a rigmust mondják el, amit én a nagyapámtól tanultam:

Tenger szigetén állok, lábamnál hű kopóm,
Tenger vize csendesen nyaldossa a bokám.
(De hát nem rímel!)
Nem tesz semmit, semmi aggály,
Rímel majd, ha jön a dagály.

Ehelyett kiállnak a falu szélére, és kórusban kiabálják:

Gyün a víz! Gyün a víz!

Ezt addig kell, amíg meg nem hallják a bíbic hangját, ez az égi jel, Tiddy Mun észrevette, hogy baj van, és visszaparancsolja a vizeket a medrükbe.

Nagyon kell vigyázni, mert lehet, hogy nem is a bíbic bicceg, hanem Tiddy Mun röhög; ilyenkor a víz csak gyün és gyün, osztán nem lehet pusztán kiáltozással megállítani.