újabb események régebbi események további események

Valami búcsúzás

2011. november 20. - Látogatók száma: 44

Utca végéből, az épphogy fagyott, nyirkos keménységű, kietlen időben, toporgón, kezeit zavarában összekulcsolva, egy pózna mögül les a leveles gyerek. Tavaszodik, március van, rügyezhetnének már a fák, megengedhetne a fagy is, annak a halvány egérkeszínű szürkeségnek a komor felhők mögül kibukkanva, nem ártana átvenni az uralmat. Nem akaródzik a télnek tudomásul venni, hogy lejárt az ideje és halálnak halálával halt. Fickósan rugdossa az utolsókat, még a hó is elkezd apró pelyhekben szállingózni.
Bátortalanul odalopózik a kiszemelt házhoz és bedobja levelét. Nyolcadika van, valamiért úgy érzi, belül olyan, mint egy háztól elrugdosott, szomorú bűntudattal bámuló kutya, pedig oka nincs rá. A lány csokoládé ízű emlékképét nyeli. Az udvaron semmi mozgás, sem Ő, sem a háziak. Bedobja az eresz alá és visszalép hópehely formájú apró könnyekkel áztatott rejteke mögé.
A hóesés beleerősített. Latyakosan olvadó, de ujjnyi vastagon terült, mintegy a semmiből mindenre. A rakodó pályaudvar hangosbeszélőjén, össze-vissza dirigálták a szerelvényeket, amelyek egyik a másikkal ütközve, kellemetlen csattogással juttatták eszébe, hogy ez egy ilyen út. Nem szép, cementgyár porával borogatott, hanem kettéosztott, széles. Sugárút méretű földút az, a közepén végigronduló, szürkés fényképnegatív árnyalatú töltéssel. Az egész, egy iszapos folyosó volt, mint kétsávos autópálya, elválasztva, ahol a szemközti szomszédhoz, csak jókora kerülővel lehetett, egy átjáró alatt eljutni.
Már az orráig sem látott, nem is rejtőzködött. Ilyen kihaltnak számtalan éjen látta ezt az utcát, de hogy nappal is az, nem gondolta. Szeretett volna beülni saját zsebébe, de azon az estén valahogy kihízta. Két kezét, már nem szeméremből fogta össze, egy szívet ölelt át. A ház előtt lassan letette, és elindult haza.
Egy jó hónap után találkozott a - fogszabályzójától már megszabadult -, még mindig csokoládéillatú múzsa romjával, aki piros bársonyon üldögélő nyuszi, sanda mosolyával, hevenyből, örökre idült amnéziával, az egykori szerelmet földre hullt mázsás szikla sebességével pottyantotta ki, valahol a szívétől egyre távolabb eső, talán már önmagán is kívül álló tokból. Két orcára mért cuppanóssal köszönte meg, az olvadás után megtalált, pacává ázott, alig olvasható, egyértelműen neki szánt figyelmet, és ellibegett.

A cikket írta:

3 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

 
2011. november 20. 19:43
Nagyon köszönöm véleményedet, kedves Éva! Én, így írok... :)
 
2011. november 20. 19:41
Nagyon köszönöm, kedves Ailet! :)
2011. november 20. 17:25
Kedves Péter!

Én sajnos pont az ellenkezőjét éltem át, mint Ailet, mert nem tudtam magára a történetre koncentrálni éppen a szóhasználat miatt. Számomra ez kissé nehezebben volt értelmezhető, elterelte a sok jelző... a figyelmet magáról a cselekményről. Azt értettem mi volt a fiú szándéka és hogy nem olyan fogadtatásban részesült, de számomra kissé körülményes... "piros bársonyon üldögélő nyuszi, sanda mosolyával, hevenyből, örökre idült amnéziával,..." ez nekem sok. :-)

Üdvözlettel,
Éva
2011. november 20. 16:42
Kedves Péter!

Parádésan összeszedett szóhasználat! Nem mindennapi! Ez igen! A kissé szomorú történetet ez nagyon feldobta számomra. :)

Üdv:Ailet
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: