Vendégség ruszki-módra

Látogatók száma: 15

Naplómból 3 részlet Nem mostanában történt, de szóról szóra igaz, amit most papírra vetek. A naptár 1944-et mutatott, néhány nappal Karácsony előtt. Mi azonban nem készülhettünk az ünnepre; egészen mással voltunk elfoglalva.

Már majdnem két hete köröskörül zajlott a front, szinte megszoktuk az ágyúdörgést, nem ment ritkaságszámban a közeli géppuska-ropogás sem.

Két hétig tartott a front a kis faluban, hol németek, hol orosz csapatok foglalták el. Amikor éppen a németek voltak bent és este, amikor kinézünk nyugat felé, az égalja vöröslött, csillogott, mintha tűzijáték lenne a távolban. Húsz kilométer távolságból csupán annyiban különbözött, hogy az idáig hallatszó moraj is félelmet keltett bennünk. Ez a fényjáték és nyugtalanító zaj a frontvonalról hallatszik idáig, és az oroszok „katyusa” fegyvere okozza, s ha nem tudnánk, milyen pusztítást végeznek vele, még gyönyörködnénk benne.

Ide, ebbe a csendes kis faluba menekültünk ezer kilométer távolságról. Sosem gondoltuk, hogy valaha olyan fontos hely lesz, ahol hetekig áll a front, és zajlanak a háborús események. Most meg hol a németek, hol orosz katonák tűnnek fel, sokukat már személyesen ismerjük.

Naplómból idézek:
December 21. csütörtök

1.) „Vizit” front alatt.
Két fiatal orosz katona kopogtat az ajtón. Magas rangú tisztek laknak a szomszéd házban, akik általuk üzenték, hogy estefelé „tiszteletüket szeretnék tenni nálunk”.
A megbeszélt időben megjelenik két tiszt, (egyikük nő) extra orosz egyenruhában, csinosan, tisztán, akárcsak békeidőben, amikor ismerkedő vizitre érkeznek. Bemutatkoznak. Látszik mindkettőjükön, hogy tanult emberek. A női tiszt nevéhez hozzáfűzte, hogy doktor. Velük jött még két katona, nem ismertem a rangjukat. Őket is bemutatták, akik szintén kifogástalanul viselkednek. Nálunk van Vaszil is, aki már korábban többször látogatott hozzánk.
Jobb híján, a konyhában fogadjuk „előkelő” vendégeinket, az egyetlen lakható helyiségben, mivel a szobákat nem lehet fűteni, és mindenütt kitörtek az ablaküvegek. Jó, hogy anyukám beszél szlovákul, ugyanis felvidéki származású.

A viszonyokhoz képest megvendégeltük Őket teával és pogácsával, amit anyukám délelőtt készített. Előbb beszélgetés folyt, utána énekelni kezdtek. Közülük a legfiatalabb bemutatta nekünk az orosz táncot. Kértek, hogy mi is énekeljünk. Anyukámnak kellemes a hangja, Én meg az iskolai kórusban énekeltem (zongorázni is tanultam), ezért néhány magyar nótát eldaloltunk. Engem arra kértek, mutassam be nekik a magyar csárdást. Se kedvem, se partnerem nem volt hozzá, de mit tehettem? Összekombináltam valamit, amit egyedül is bemutathattam. Nagyon tetszett nekik. Megnyugtató volt számunkra, hogy a közelünkben vannak elszállásolva. Sokáig maradtak, valóban kellemesen töltöttük az időt, a nyelvi különbségek ellenére. Még szerencse, hogy anyukám beszédét megértették, Én pedig a doktornővel német nyelven úgy,ahogy társalogtam. Megtudtuk, hogy ki mivel foglalkozik civilben, hol laknak. Egyik fiatal tisztnek különösen feltűnt jó modora. Előkelő származása szinte lerítt róla, finom vonásai és ápolt kezei voltak, öltözéke is kifogástalan. Ő is értett németül. Az idősebb tiszt úgy mutatta be, hogy főiskolás diák.

(Megjegyzés: A kép az iskolaudvart mutatja, távolban a Mátra hegység nyúlványaival.)

A cikket írta: katalina

előző cikk következő cikk

2 szavazat