Vendégség ruszki módra

Látogatók száma: 12

2.) Vaszil, a postás. December 22. péntek. - Éjjel a ház, két találatot kapott. A lakás egybeépült az iskolával, azon a részen beszakadt a tető.

Egyébként, mikor harcok folytak, ki sem lehetett lépni a házból, mivel szemben nyíltak az ajtók az egyetlen faluba vezető úttal, ahonnan a lövedékek érkeztek. Gyakran ki se mertünk lépni.
Reggel ismét a hátsó szoba padlóján, hasalva írom e sorokat. Dermesztő hideg van, alig bírom a tollat használni. Minden nap ide lopódzom be, hogy leírhassam a történteket. Fejünk fölött most is röpködnek az aknák, csak úgy reng a ház. Amikor nagyon erős a hangja, sarokba húzódom.
Most megint az oroszok foglalták el a falut, a németek támadtak. Reggel bekopogott hozzánk Vaszil, akivel már megbarátkoztunk. Amikor teheti, meglátogat. Mindig jókedvű, táncol és tréfálkozik, pedig az egyik lába megsérült. Sok orosz szót lediktált nekem, már megtanultam néhány mondatot. Bár korábban orosz szót még nem is hallottam, most annyit megtanultam, hogy egymás szavát megértettük.

Búcsúzni jött mondván, hogy a szomszéd faluba, Lucfalvára megy. Csodálkozott rajta, miért örülök ennyire a hírnek. Arra kértem, vigyen levelet a barátnőmnek, megmagyaráztam, hogy az evangélikus templom mellett lakik, mivel édesapja a falu lelkésze. Ő meg elmondta, hogy éppen vele, Miklós bácsival komoly ügyben akar tárgyalni, oda készül. Felhívtam a figyelmét, hogy lánya Piroska fél, legyen barátságos hozzájuk. Vaszilt jóindulatú embernek ismertük meg mégis, aki nem ismeri, nem tudhatja, mikor tréfál, és mikor beszél komolyan. Szívesen vállalta a postás szerepét, még ceruzát is adott, amivel megírhattam a levelet.

Másnap megint hajnali ötkor kopogott az ajtón, hozta a választ. Bejött a „bunkerbe”, mert kint éppen közelről hallatszott az ágyúdörgés. Olyan kajánul nézett, tudtam, hogy jó hírekkel jött. Elmondta, hogy Miklós bácsival jól megértették egymást, hiszen – evangélikus pap lévén – érti a nyelvüket; mert a templomban időnként a prédikációit tótul mondja. (Abban a községben legtöbb embernek ez az anyanyelve.)
Kértem tőle a levelet, de csak lobogtatta a kezében hagyta, hogy könyörögjek érte, – végül mégis ideadta. Pirkó azt írja, hogy – a körülményekhez képest – jól vannak. A paplak is találatot kapott, de senki sem sérült meg. Náluk is sokan, legalább 20-an húzódnak meg a ház pincéjében. Barátnőm írja, hogy először megijesztette Őket Vaszil, aztán rájöttek, hogy csak mókázik.

Az épület iskolai részén szakadt be a tető, amikor éppen a „bunkerben” tartózkodtunk. Ott szoktunk meghúzódni a támadások idején, mivel pince, vagy egyéb óvóhelynek alkalmas hely nincs a közelben. Ez tulajdonképpen padlásfeljáró, a lakásnak több fallal védett kicsi helyisége, ide bújtunk akkor is, mikor találat érte a házat. Lehullt a vakolat, minden tele lett üvegcseréppel, a még meglevő ablakok is kitörtek az egész lakásban. Szörnyű volt átélni, azt hittük ránk omlanak a falak. Borzasztó látványt nyújt a ház. Az ablaküvegeket vastag papírokkal, plédekkel pótoltuk, a konyha ablakba beillesztettünk egy gyúródeszkát, hogy jobban védjen a hideg ellen. Most sötét van még nappal is. Pocsék a háború, mondhatom!

A feljárót lezáró ajtó megfordult, a padlásról most már át lehetett ugrani a szomszédok kertjébe. Akkor még nem is gondoltuk, ez milyen szerencsét jelent számunkra. Ugyanis a front elvonulta után, egy sárba befagyott tank lerészegedett személyzete (tatárok) egy hétig rettegésben tartotta a falu lakosságát, hozzánk is kétszer berontottak, s mi, a lyukas tetőn keresztül menekültünk el, és a szérűskert pajtájában húzódtunk meg. Mindez az Ó-ÉV utolsó napjaiban történt, ami igazán nem hozott számunkra boldog újesztendőt.


(Megjegyzés: A képen a Kis falu, ahol a háborút átvészeltük.)

A cikket írta: katalina

támogatóink