Viaszrózsa

Látogatók száma: 34

A viaszrózsa teljes realitásvesztésben van, mert se a viaszra, se a rózsára nem hasonlít; virágállat, úgynevezett aktínia. Angol neve kígyófürt, mert az akár 200 tapogatókar a kígyók módjára hajladozik, és mindent elcsíp, ami zsákmánynak alkalmas, többnyire hal és rák.

Miért kell azt nekem tudni, hogy mi az az izé, ami ott hajladozik a víz alatt? Nem kell, sőt ha a modern tantervekből indulunk ki, elég, ha a gyerek csak annyit tanul meg az iskolában, hogyan kell a halmazokból derivált és gyökre emelt nyolcadfokú egyenleteket megoldani. „Csacsi mind, aki többet akar,” mint a népszerű kuplé mondja. Mindenki ássa bele magát, jó mélyen, a legmagasabb matematikába, akkor eljön a világbéke és a Kánaán. Stephen Hawkins is megmondta, a boldogsághoz nem kell semmi, még fizikai test se, elég, ha zsenik vagyunk.

Az ilyen zsenik próbálják leszakítani a viaszrózsát, ugyanazzal a lendülettel, mint a diszkóból egyelőre eltanácsolt liliomot. A zöldes vagy sárgás, lila végű tapogatók azonban jól el vannak látva csalántokokkal, amelyek annyi mérget bocsátanak ki egyszerre, hogy a zseniális matematikus sírva esküdözik, ha még egyszer megszületik, nem hagyja ki a biológia szakköröket.

A viaszrózsa mérge emberre nem halálos, de nagyon kellemetlen, égető fájdalmat okoz, ellentétben a matek leckével, ami nem okoz mást, mint dögunalmat.

Hová menjünk, ha mindenképpen a szabad természetben akarjuk látni a viaszrózsát? A válasz jelentős mértékben függ attól, hogy kit kérdeztünk meg, kezdődhet akár lóval is. Próbálkozzunk inkább a Földközi tengerrel, jó lesz az Adria is. Sziklás helyet keressünk, mert a viaszrózsa a nyugodt, sekély vizeket kedveli, ahol sok a napsütés. Megtelepszik egy lapos kövön, soha nem egyedül – nem elég, ha rengeteg aktínia van a közelben. Mindenféle algákkal él együtt, zöldes színét is algák okozzák. Az alga nem önzetlenül nyújt kozmetikai szolgáltatásokat; pontosan tudja, hogy a mérges fogókarok között biztonságban van. Az említett matematikai géniuszon kívül senki sem olyan vakmerő, hogy egy virágállattal cicázzon. Az alga a napfényt használja energiaforrásként, a viaszrózsa kifekszik a napra, hogy meghálálja a kozmetikusa fáradozásait, így aztán boldogan élnek, amíg meg nem halnak – meddig is? Sokáig nem tudtuk, mert nincs az a Gipsz Jakab, aki a víz alatt üldögélve lesné, hogy meddig húzza még a Wax Rozi – az eredmény még így sem lenne mérvadó, mert Rozi időnként hosszában kettéoszlik, Jakab meg törheti a fejét, hogy akkor most melyik számít eredetinek. De újabban a csinos kis csalánozót felfedezték maguknak az akvaristák. Egyre többen tartanak házi kedvencként egy ilyen kis cukifalatot, bár elég helyigényes; hosszú fogókarjai vannak, és a gazdinak nagyon kell vigyáznia, nehogy megsimogassa véletlenül. És valljuk be, egy szál viaszrózsa nem az igazi. Jobb helyeken egész mezőre való viaszrózsa hajladozik a hullámverésben; alig várják, hogy Gipsz Jakab megtapogasson egyet.

A viaszrózsa élete meglehetősen egyhangú, még szexelni sem szokott. Az algákkal nem lehet, az meg milyen már, hogy egy másik, látszatra tök ugyanolyan példánnyal csalánozunk, mint a festők és a rockzenészek. Mi arra használjuk a kreativitásunkat, hogy kitaláljuk, mit lehet csinálni helyette. Persze, a petére vagy a spermára hajazó képződmények elvannak a vízben, megtermékenyítik egymást, ha nincs jobb dolguk, de ez nem vagy truváj, ezt a trükköt még a tengeri sünök is ismerik. Mi például bimbózni szoktunk – ha már van virágállat, miért ne lehetne bimbóállat is? Egy darabig szépen növekszik a kis bimbó, aztán amikor úgy gondolja, most már elég mérges, csalánozzon a mutter egyedül – a bimbó szépen lefűződik, és megkezdi az önálló életét. De határozottan a hosszanti osztódás a legszellemesebb megoldás, fogyókúrának is megfelel. Ha a viaszrózsa elérte a 20 centis átmérőt, és a szépségversenyen már csak a Miss Röfi kategóriában indulhatna, egyszerűen kettéválik, a Sóher Norbi pedig keressen magának más szórakozást.

Egy virágállatnak nincs más ellensége, mint az ember. Szardínia szigetén, Dél-Spanyolországban a különcök és az éhes emberek megeszik őket. A viaszrózsát ecetbe áztatják, palacsintatésztában kisütik és elrágcsálják; azt mondják, jellegzetesen halíze van. Mint mondjak, örülök, hogy nem születtem se dél-spanyolnak, se szardíniának.

A cikket írta: Müszélia

támogatóink