Buckalakók - Vakondok (1)

Látogatók száma: 84

Hópamacs boldogan nyalogatta csupasz lábfejét. Segíteni akart neki, de látta gazdája nagyon kimerült. A szomszédból a vékony panelfalakon átszűrődő gyerekzsivajtól már hasogatott a feje. Nézte volna a kedvenc agytompító szappanoperáját, de nem tudta. Semmit nem hallott belőle. A szünetben a reklám bezzeg üvöltött. - A kurva nénikéteket! - dühöngött hozzá nem méltó módon. Érezte, hogy felfordul körülötte a világ, elkezdte keresni a távirányítót, mint a kábítószerfüggő az utolsó századgrammnyi anyagot. Amikor meghallotta, "Buckalakókat keresünk!", tovább mérgelődött. Na remek, hogy dögölne meg minden tévépatkány - káromkodott fogai közt sziszegve. Ahogy ez kicsúszott belőle, már nem is érdekelte a dolog, elkezdett gépiesen vetkőzni. A ruhák a fürdőszobáig potyogtak le róla. Egy élő szőrmók követte és próbálta meg mindegyiket gondosan elkapni még földre esésük előtt. A kis rózsaszín alsójából a tusoló melletti puha szőnyegen lépett ki. Hópamacs ezt is megkaparintotta. A nő egy pillantást vetett a zsákmánytól boldog kutyájára, elmosolyodott, majd kinyitotta a kabin ajtaját, elfordította a csapot, belépett a melegvíz alá, és sokáig csak gondolataiba merülten áztatta magát.
Egy félóra múlva már az ágyában elterülve, mély álomban aludt. Mellette szuszogva, egy kis fehér szőrös állat - fogai közt egy összenyálazott, rózsaszín rongydarabbal - vigyázta álmát.

Pár nap múlva barátnője hozta fel újra a témát.
- Hallottad, hogy mennyit lehet kaszálni?
- Mivel? Lottó vagy strichelés? - vigyorgott kajánul.
- A buckalakóval - vágta rá a másik.
- Ja, kurválkodás. Azzal már sokat kerestem. Ma is lefeküdtem a főnöknek - két kezével macskakörmöket karmolt a levegőbe -, pedig csak egy rohadt aláírás, amivel megmentettem a nyamvadt kis iroda asztalát - bosszankodott.
- Nem tudod??? Basszus! - nézett rá nagy kerek szemével emez.
- Nem..., vagyis fél füllel hallottam valamit a dobozból, de nem érdekelt túlságosan. Az egyik szar műsoruk olyan, mint a másik. Csak a reklámjukat nyomatják full hangerőn... a nénikéjüket - vágta a második felé indulatosan.
- Ötven milla...

Az első, egy kétdiplomás, értelmes nő volt. Előbb szerzett diplomájával tanár lehetett volna, de nem igazán volt türelme a gyerekekhez, így inkább továbbtanult. Színésznek.... Álmaiban mindig is színész szeretett volna lenni, csak szülei miatt kellett neki a tanári diploma. - Lányom, az anyád is tanár volt, legyen neked is egy tisztességes szakma a kezedben - mondogatta neki az apja. Azzal mindig boldogulhatsz, míg világ a világ. - Sokra jutottam - gondolta sokszor magában. Minden pályázatomat visszadobták, színészkedésre meg még kevesebb lehetőség van ebben a piciny kis országban. Így aztán, maradt neki a rabszolgamunka. TESCO pénztáros volt, egy kis éhbérért.

Amikor a másik rábeszélte, hogy lépjenek be a játékba, könnyen engedett a csábításnak. Csak egyet kérdezett tőle, intelligens értelmiségihez illően.
- Akkor most eladjuk az IQ-nkat is?
Amire a második csak őszinte hazugsággal tudott válaszolni.
- Ugyan már, dehogy!

A második kisportolt testalkatú, magas, barna, harminc egynéhány éves nő volt. Éveken át atletizált. A legjobban a sprintek mentek neki, de a fitness edzéseket is kedvelte. Ha valaki, akkor ő győztesnek született. Minden érdekelte, amiben harcolni kellett. Egy időben take wandoo edzésekre is járt. Ismerte önmagát, tisztában volt az erősségeivel, de a gyengeségeit is ismerte. Vele szemben az első, csak egy béna kiskacsaként indulhatott a játékban, esélytelenül a milliókra. - Majd segítek neki - gondolta a második -, nem hagyom őt magára.
Amikor beléptek az élőadásba, a nézők egy csapatba tették őket. Vakondok lettek. Mindketten boldogan nyugtázták, hogy nem ellenségként kell küzdeniük.
- Talán így együtt elvihetjük a fődíjat - suttogták egymásnak.
- Jobb lett volna buckalakónak lenni...
- Most már mindegy.

"Mindenki hozza el a legkedvesebb állatát." Ez volt a beugró. Az első még örült is ennek a feltételnek. - Ugyan kire bízhatnám Hópamacsot? Két légy egy csapásra... Neki ő volt a legkedvesebb. A másik egy nyulat tett le letétbe, amit pár nappal a műsor előtt vásárolt a piacon. - Ki tudja, mit tesznek velük? Én nem akarok sírni, ha kinyírják szerencsétlent - mondogatta magának.
A sok állat, amit a versenyzők leadtak, vegyes képet festett. Voltak kutyák, macskák, de még egy siklókígyó is került a kedvencek közé.
- Kedvencek temetője - súgta a kettes az egyes felé.
- Ne szórakozz - válaszolt meghökkenve az első -, én imádom az én kis szőrmókomat.

- Mindenki búcsúzzon el a kedvencétől, lehet utoljára látjátok őket - szólalt meg egy hang a háttérből. A szerződésetekben az áll, hogy akit nem a nézők szavaznak ki a játékból, hanem önként feladja, annak a kedvencét árverésen értékesítjük a játék közben. Aki akar, még utoljára visszakozhat!
A játékosok között halk morajlás hallatszott. - Ezt a pontot utólag tették a szerződéshez - suttogták többen. Páran láthatólag idegesen toporogtak, voltak akik a kezeiket tördelték idegességükben, és mások a mellettük lévő felé néztek kérdőn.
- Ha elbúcsúztatok és készen álltok a harcra, akkor álljon át mindenki a helyére, a buckalakók vagy a vakondok táblák alá, ahova a nézők besoroltak benneteket.
A játékosok közül, egyedül egy fiatal lány rohant el sírva, egy gyönyörű cirmos kiscicával. A könnycseppeket látva, az első is megremegett. Egy pillanatra elbizonytalanodott, majd rápillantott a nyugodt Hópamacsra, és kis vacillálást követően, a második után lépett.
- Megcsináljuk! Nyugi - szorította meg a kezét a másik nő.
- Persze - válaszolt vissza remegő hangon az első.