újabb események régebbi események további események
08:35
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
08:07
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
07:56
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
20:40
D Klári módosította a naplóbejegyzését
20:37
D Klári új bejegyzést írt a naplójába
20:30
D Klári új cikket töltött fel
15:33
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
14:44
Virág módosította a naplóbejegyzését
14:43
Virág új bejegyzést írt a naplójába
00:53
emillio új cikket töltött fel
22:59
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
20:53
Új cikk került fel a weboldalra
20:27
Új cikk került fel a weboldalra
00:05
Új cikk került fel a weboldalra
23:46
Új cikk került fel a weboldalra
23:22
Új cikk került fel a weboldalra
20:04
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
11:13
Új kérdést került be a Kérdezd a férfit menüpontba
11:12
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
11:11
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába

Nyomorultul 11.

2012. január 27. - Látogatók száma: 51

Panaszaimmal elhalmoztam hirtelen, ahogy végre ágyamra ülve fogta a kezem. Mindent elmeséltem neki, ami az utóbbi időben történt velem, körülöttem, és olyan jól esett közben, hogy van kinek elmondani. Tudtam, hogy mosolya mögött feszült figyelem van, és éreztem, ahogy minden szavam komolyan veszi. Reakciója viszont meglepett, és nevető, vidám arca egy pillanatra sem tévesztett meg.
- Jól van Attilám, megoldjuk a helyzetet. Immáron szabadon, megkérem a kezed. Elveszlek férjemül, hazaviszlek, és soha többé nem lesz ilyesmiben részed. Lesz, egyéb gondod ne félj, minden tagodról lóg majd egy-egy gyerek.

Nevettünk, és azonnal elértettem a viccet.
- De Kata! Éppen csak most lettél szabad. Nem kötelezheted el magad újra, és ilyen gyorsan.
- Dehogynem.
- És a nászéjszaka? Azzal mi lesz?
- Milyen nászéjszaka? Ebben a korban, Attila? Násztánc lesz, azt szépen eljárom neked.
- Na, azt már nem. – mosolyogtam én is – abból nem engedek!
- Akkor pedig maradnod kell, amíg meg nem gondolod magad, mert több gyerek nekem nem kell!

Évődtünk, nevettünk, és én teljesen megfeledkeztem minden gondról, ami átmarkolta az egész életem. A válásáról is kérdeztem, az igazi okról, amit nekem soha nem mondott el.
- Hogy miért? Tudod, öt évig azért kaptam mindig, amit nem követtem el. Aztán úgy fogadtam egy este, hogy ha még egyszer megüt, ahányszor csak hozzámér a gyanúval, hogy félreléptem, én azért most már elégtételt veszek. Legalább legyen oka. Tudjak az arcába nevetni.
-És tudtál, Kata?
-Igen. Egy évig. Aztán rájöttem, hogy saját magamat alázom a mélybe. Akkor te azt mondtad próbáljam meg szeretni. De nem lehetett. És nem lehetett már a bosszú örömével se menni semmire.
- Úristen, Kata! És hányszor ütött meg? Havonta?
- Nem. Minden nap.

És nevetett, csak nevetett és azt mondta, már vége. A pezsgőből nagyon keveset ittam vele. Tartotta számhoz a poharat, mondta, hogy „csin-csin” és itatott. De nehezen nyeltem, mert folyton eszembe jutott, hogy a pezsgős dugót úgy lőtte be a neontartóba, hogy az ki sem esett. És közben arra gondoltam, hogy nem akarok már innen másik szobába költözni.

Mint valami kagyló, ami zárt héjában tartja az idő mocskát, a gyöngyöt, úgy feszült körém az otthon fala, s úgy éreztem Kata látogatása után magam gyöngynek. Igaznak. S felmerült bennem a létezés értelme is, amit gyakran kerestem a Bibliában. Jézus élete, és minden gonoszságot megváltó halála nekem utat mutatott, és vigaszt küldött. Amíg végig haldoklom az életemet, percre se szabadna felednem, hogy Istennek velem is valami célja lehet. És be kellett látnom, hogy valószínűleg soha, én soha nem tudom meg ezt.

Elkezdődött megint egy olyan korszak, amiben Kata nem volt jelen, s csak a névnapján, s az enyémen kerestük egymást telefonon néhány percre. Aztán Kata egy lapot küldött, rajta egy bibliai idézettel, és elszégyelltem magam, mert rájöttem, milyen régen nem forgattam a szent lapokat, csodálkozva azon, hogy minden irányzékot elveszítettem. Az emberi bajok törvényszerűsége, hogy ebben a helyzetben is egyedül maradtam. Kértem Katát, küldjön még idézetet máskor is, na, nem azért, hogy szégyenkezzek, de, hogy a megtalált irányzékomat meg is tudjam tartani.
Aztán megírtam Katának Annát is, úgy ahogyan megélem, úgy ahogyan csak egy igazi barátnak lehet. Kata rég óta ismer, tudta jól, hányan tapostak rám a túlzott, beteges szeretetéhségemért. Biztos voltam benne, hogy megérti mi lapul a sorok mögött.

Az évekkel azelőtt kezdődött, és felbomlott, számomra nagyon fontos kapcsolat után fogadalmakat tettem, hogy soha senkit nem fogok a közelembe engedni. Azt gondolom, mondanom sem szükséges, hogy ez nem tartott sokáig. Az, az időszak, amikor nem voltam senki által érzelmileg megkötözve volt az életem legnyugodtabb korszaka. Annával észrevétlen alakult ki egy barátság, amit ha tisztességes akarok lenni, be kell ismernem, hogy én nem tudtam megfelelő mederben tartani.
Valahol elvesztettem azt a szabadságomat, amit rettenetes napok, hetek, hónapok, évek után megszereztem. Talán nem is kizárólagosan ez számít, hiszen az első adandó alkalommal elfeledkeztem róla. Nem tudom behatárolni a kapcsolatot. Itt kezdődik a kuszaság. Nem szerelmi viszony ez, hiszen van élettársa, akivel nem tudom felvenni a versenyt. Ami csupán az esély felismeréséből ered, hiszen én… vagyok, ő pedig mindenre alkalmas, ami az élethez szükséges. A baráti gesztusként felfogható testi közelség sem jelent minden esetben szerelmet, akkor sem, ha valahol belül szeretném. Már barátságnak sem nevezhetem, nem csak a testiség miatt, hanem az érzelmi állapot miatt. Amikor elkezdődött ez az egész, akkor a környezetünk kényszere okán elkezdtünk hazugságokból egy hatalmas várat építeni. Ebben a hazugság rengetegben ma már képtelen vagyok elhinni, hogy csak mi hazudunk, Anna és én, de nekem ő nem.

Folytatás következik

5 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Cikkíró
cikkíró párbeszéd
2012. augusztus 10. 08:53

megtekintés Válasz erre: Vass. N Edith - 2012. augusztus 10. 07:19

Igen, természetesen vannak kivételek. Nem szabadott volna általánosítanom. Tulajdonképpen semmit sem szabadna általánosítani. Elhamarkodottan írtam le, nem mélyültem el benne.
A téma egyébként is megérdemelne egy regényt. :)

Írom. :)
2012. augusztus 10. 07:19

megtekintés Válasz erre: Cikkíró - 2012. augusztus 9. 21:08

Tudod, én azt hiszem, mindkét esetben lehetnek olyan kivételek, amik nem csak megbocsájthatóak, de felmentést is adhatnak. Persze, ez csupán az én véleményem. A Hit, pedig mindig nagyon fontos!

Igen, természetesen vannak kivételek. Nem szabadott volna általánosítanom. Tulajdonképpen semmit sem szabadna általánosítani. Elhamarkodottan írtam le, nem mélyültem el benne.
A téma egyébként is megérdemelne egy regényt. :)
Cikkíró
cikkíró párbeszéd
2012. augusztus 9. 21:08

megtekintés Válasz erre: Vass. N Edith - 2012. augusztus 9. 19:40

Minden ember kötődik. Emberekhez, tárgyakhoz... az élethez, az emlékekhez.
Az életünkben kuszaságok is vannak, és olyan pillanatok is, amire nem vagyunk büszkék. Emberből vagyunk. Tévedünk. De reménykedünk, hogy holnap talán...
A hit sokat segíthet, túlélni a nehézségeket.
-

Ha egy férfi kezet emel egy nőre, az nem bocsátható meg.
A nők esetében azt nem tudom elfogadni, ha elhagyja a gyermekét.

Tudod, én azt hiszem, mindkét esetben lehetnek olyan kivételek, amik nem csak megbocsájthatóak, de felmentést is adhatnak. Persze, ez csupán az én véleményem. A Hit, pedig mindig nagyon fontos!
2012. augusztus 9. 19:40
Minden ember kötődik. Emberekhez, tárgyakhoz... az élethez, az emlékekhez.
Az életünkben kuszaságok is vannak, és olyan pillanatok is, amire nem vagyunk büszkék. Emberből vagyunk. Tévedünk. De reménykedünk, hogy holnap talán...
A hit sokat segíthet, túlélni a nehézségeket.
-

Ha egy férfi kezet emel egy nőre, az nem bocsátható meg.
A nők esetében azt nem tudom elfogadni, ha elhagyja a gyermekét.
Cikkíró
cikkíró
2012. január 27. 20:50
Én azt gondolom, mindenki mély lelki életet él, csak nem mindenki fogalmazza meg. Érezni, szeretni, kötődni, amíg életünk van, nyilván fogunk mindannyian. Ezt a tényt, a fizikai állapot se bontja le. Örülök neked, Tündér!
2012. január 27. 11:36
Kedves Cikkíró!

Attila túlélő fajta és ez a mély lelki élet, amit itt leírtál különösen elgondolkodtató. Mindegy milyenek a körülmények, az ember nem tud nem érezni, szeretni, kötődni.

Pussz, Tündér
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: