újabb események régebbi események további események
20:34
Yolla új cikket töltött fel
16:13
Anyu új cikket töltött fel
15:04
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
23:08
L. Alexa módosította a cikkét
23:07
L. Alexa új cikket töltött fel
22:38
Új cikk került fel a weboldalra
22:36
Új cikk került fel a weboldalra
22:03
Ilona módosította a cikkét
21:53
Ilona új cikket töltött fel
21:34
Yolla új cikket töltött fel
19:59
L. Alexa új cikket töltött fel
16:09
Yolla válaszolt egy szavazásra
14:26
Yolla új bejegyzést írt a naplójába
10:37
Yolla új cikket töltött fel
21:33
L. Alexa új bejegyzést írt a naplójába
21:18
Új cikk került fel a weboldalra
16:41
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
16:39
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
16:17
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
18:59
L. Alexa új cikket töltött fel

Nyomorultul 12.

2012. január 27. - Látogatók száma: 54

Azt gondolom, ekkora naivitást nem engedhetek meg magamnak. Ebben a hangulatomban baromi nehéz megélni azt, hogy tartozom valakihez. Rettegve, és tele félelemmel gondolok arra, hogy megint végig kell csinálnom egy szakítás miatt kibírhatatlanul nehéz életszakaszt. Tudom, hogy van valaki, akit férfiként szeret, ezt a valakit személyesen is ismerem. Amikor baráti segítséggel elmegyek a lakására ő valamilyen munka miatt nincs otthon, amiben az, az érdekes, hogy nem rég kiderült, miattam nem jön haza. A féltékenység, ami őszinte és nehezen elviselhető terheket jelent, éppen ezért nem más, mint puszta realitás. Tisztában vagyok azzal, hogy minden nap amit együtt töltünk egy olyan teher a tudatomon, szívemen, ami mint kő a vízbe ugrót, lehúz a mélybe végérvényesen.

Elmondhatatlanul nehezen mondok le egy pillanatnyi szeretetről, akkor is, ha tudom, hogy végzetesen ostobaságba rohanok, amiben már nem leszek képes önmagamat koordinálni. Ezért is vissza kell térnem Istenhez, mert csak így van valamennyi esélyem arra, hogy lépni tudjak.
Aztán persze ez a gondom is megoldódott.

Újra jöttek a vesegörcsök, a láz, amitől szám sebesre égett. Írni sem tudva vegetáltam hónapokig. Anna elmaradt, én menni nem tudtam és testi kínjaim elnyomták az egyéb kínokat. Kata nem írt. Semmit nem tudtam róla, és nagyon elhatároztam, hogy amint kissé felépülök, beolvasok neki. Tűrtem a hideg borogatásokat, tűrtem a fájdalmat mozdulatlan, gyöngyöző verejtéket a homlokomon végigfolyatva, hiszen még a kínok sem eresztettek izmaimhoz annyi impulzust, hogy néha a karomat odébb tegyem. Csak az ajtót láttam ágyamból. Ha nyitva volt, akkor a folyosót. Tulajdonképpen akkor néztem ki az ablakon, amikor a borbély tükröt tartott elém, jó lesz-e úgy a szakállam, ahogy vágta. Akkor a tükörből kinéztem az ablakon a hátam mögé, és agyam felfogta, hogy nyár van, vagy éppen tél.

A tükörben néztem magam akkor is, amikor végre felülhettem és ölembe kaptam rajztáblám, amin a gépeim és mellette a könyveim heverhettek. A tükör, amit Józsi, néma lakótársam tartott elém, hogy megnézzem szakállas arcom, egy őszülő fejet mutatott. Ez nem az enyém - gondoltam hirtelen, hiszen legutóbb még alig pár szál ezüst világított csak a halántékomon. Sötét hajamban már itt-ott felbukkantak a világos szálak, és túl soknak találtam már a deres részeket.

Azonnal nekiláttam, hogy Katának írjak. Levelemben távolságtartó voltam és sértően hideg. Eleve úgy kezdtem soraimat, hogy „Nem tudom szeretlek-e még ekkora hallgatás után, amibe sikerült beleőszülni.” Aztán beszámoltam az elmúlt időszak betegség-rohamairól, amiből éppen lábadozom. Elmondtam neki mennyire kiszolgáltatottnak éreztem magam az elemeknek, az embereknek és mennyire nem értem hogyan tud egy béna testben a fájdalom akkora élvezettel tombolni, és hogyan lehetséges, hogy az,- mármint a fájdalom- nem bénul meg? Elmeséltem a monoton napokat, a semmittevések gúláját, amit már toronyba építettem, és jobban már semmi nem viselhet meg ennél lelkileg. Persze, tévedtem. Kata válasza jobban megviselt. Expressz küldte a sorokat, amiket kierőszakoltam. Meleg sorai mögött ott ült a szomorú és elkeseredett Kata, aki még így is tudott derűt sugározni, bár mondanivalói mélyen megráztak.

A nagy hír a főiskola volt, amit estin kezdett el, de épp feladni készült, pedig jövőre végezne. Védőnő akart lenni. Elsősorban Donát miatt, a legkisebb fiúcska miatt, akit csak Dodónak becézett levelében végig. Dodó beteg, és éppen megkapta a tolókocsit. (Ez volt levelének az a pontja, amit legalább tízszer elolvastam, mire agyam felfogta. De nem is biztos, hogy egészen belekerült a tudatomba.)
Viszont az emeletről levinni kocsit és gyereket egyszerre amúgy se tud, így nem sokra megy vele. Kata arról számolt be, hogy ideje gyakorlatilag semmi, de ha akadna is egyetlen perce, azt biztosan arra használná, hogy aludjon, annyira ki van merülve. Nagyobb gyerekei kamaszok, így hárman már az idegeire mennek, ráadásul volt férje csalogatja a legnagyobbat, aki talán majd el is megy. Fiú gyerekként nyilván kellene számára is apa-kép, de Kata épp attól a képtől féltette legjobban Márkót, amit az apja mutatni tud.
Aztán elmondta még, hogy súlyos gondjai vannak anyagi téren is, és ebben a helyzetben, amikor meg kell gondolja, hogy nekem egy levél, vagy a gyerekeknek két zsömle, be tudja e tenni Dodót abba a fizetős iskolába, ahol esetleg fejleszthető lenne. A gyerekek apja nem dolgozik, és tartásdíjat sem fizet, az állam nem előlegez, mert csak akkor teszi, ha az apa valahol be van jelentve. Mindenki csak sajnálkozik, milyen nehéz élete lehet…
A döbbenet és a fájdalom, amit Kata miatt éreztem, szinte letaglózott. Értelmem kevésnek bizonyult, hogy felfogjam, miért nem segítenek a körülötte élők, hogyan lehetnek érzéketlenek, és ennyire önzők az emberek?

Folytatás következik

5 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Cikkíró
cikkíró párbeszéd
2012. augusztus 10. 08:55

megtekintés Válasz erre: Vass. N Edith - 2012. augusztus 10. 07:23

Ha egy regény olvasása közben megindulnak a könnyek, az nem a szomorúságot jelzi, hanem a lélekérintést.

Akkor itt most egy ölelő jelnek kéne lenni. :)
2012. augusztus 10. 07:23

megtekintés Válasz erre: Cikkíró - 2012. augusztus 9. 21:10

Elszomorít, hogy elszomorítottalak.

Ha egy regény olvasása közben megindulnak a könnyek, az nem a szomorúságot jelzi, hanem a lélekérintést.
Cikkíró
cikkíró párbeszéd
2012. augusztus 9. 21:10

megtekintés Válasz erre: Vass. N Edith - 2012. augusztus 9. 19:53

Dráma a sorokban. Hát mi tagadás. folytak a könnyeim.
Ennyi talán elég is. Most

Elszomorít, hogy elszomorítottalak.
2012. augusztus 9. 19:53
Dráma a sorokban. Hát mi tagadás. folytak a könnyeim.
Ennyi talán elég is. Most
Cikkíró
cikkíró párbeszéd
2012. január 28. 11:23

megtekintés Válasz erre: Ailet - 2012. január 28. 09:55

Igazad lehet. Elterelő hadmozdulat. A védekezés egyik formája. Másra koncentrálni, másnak segíteni, erősíti az önbizalmat. Embernek érzi magát ettől, a fent leírt, nyomorúságos helyzetben is.

Valahogy így, igen. :)
2012. január 28. 09:55

megtekintés Válasz erre: Cikkíró - 2012. január 27. 20:55

Mindig jobb másokkal foglalkozni, ha súlyos saját gondunk van, Kedves Ailet! A saját sebek nyalogatása sehova se vezet. Nem akarok profán lenni, de jobb, ha mindenki másnak nyalja...a sebeit. :) Így kevésbé töri le a sajátja. Lehet, hogy ez önvédelem, lehet, hogy tudatos, de mindenképpen haszon.
Ja? A lustaság fél egészség, szokta mondani a lányom. :)) Örülök, hogy most kinyújtóztál kicsit! ;)

Igazad lehet. Elterelő hadmozdulat. A védekezés egyik formája. Másra koncentrálni, másnak segíteni, erősíti az önbizalmat. Embernek érzi magát ettől, a fent leírt, nyomorúságos helyzetben is.
Cikkíró
cikkíró párbeszéd
2012. január 27. 20:55

megtekintés Válasz erre: Ailet - 2012. január 27. 12:59

Szia Cikkíró!

Olvaslak, csak lusta vagyok mindhez hsz-elni :) Várom a folytatást! Nagyon elgondolkodtató, ahogyan megéli mások bajait és a saját kínjait szinte elbagatellizálja.

Üdv:Ailet

Mindig jobb másokkal foglalkozni, ha súlyos saját gondunk van, Kedves Ailet! A saját sebek nyalogatása sehova se vezet. Nem akarok profán lenni, de jobb, ha mindenki másnak nyalja...a sebeit. :) Így kevésbé töri le a sajátja. Lehet, hogy ez önvédelem, lehet, hogy tudatos, de mindenképpen haszon.
Ja? A lustaság fél egészség, szokta mondani a lányom. :)) Örülök, hogy most kinyújtóztál kicsit! ;)
Cikkíró
cikkíró párbeszéd
2012. január 27. 20:51

megtekintés Válasz erre: Tündér - 2012. január 27. 11:43

Kedves Cikkíró!

Attila történetében több sors is megbújik, mind megérdemelne egy saját kis részt, mert fontos tapasztalattal gazdagíthat mindenkit.

Pussz, Tündér

Hogy érted a "saját kis részt"? :O Persze a mellékszereplők is fontosak, azok mellett domborodhat ki a főhős igazán...
2012. január 27. 12:59
Szia Cikkíró!

Olvaslak, csak lusta vagyok mindhez hsz-elni :) Várom a folytatást! Nagyon elgondolkodtató, ahogyan megéli mások bajait és a saját kínjait szinte elbagatellizálja.

Üdv:Ailet
2012. január 27. 11:43
Kedves Cikkíró!

Attila történetében több sors is megbújik, mind megérdemelne egy saját kis részt, mert fontos tapasztalattal gazdagíthat mindenkit.

Pussz, Tündér
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: