újabb események régebbi események további események
17:38
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
17:37
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
17:16
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
08:21
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
08:15
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
11:47
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
11:28
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
22:31
Új cikk került fel a weboldalra
22:29
Ilona új cikket töltött fel
21:47
Yolla módosította a naplóbejegyzését
21:47
Yolla új bejegyzést írt a naplójába
19:59
Új cikk került fel a weboldalra
17:29
D Klári új cikket töltött fel
17:24
D Klári új bejegyzést írt a naplójába
16:16
Anyu módosította a cikkét
19:05
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
19:01
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
18:45
D Klári új cikket töltött fel
18:41
D Klári új bejegyzést írt a naplójába
12:27
Anyu új cikket töltött fel

Nyomorultul 13.

2012. január 27. - Látogatók száma: 48

A kinti világ, - jól mondta Kata - teljesen idegen nekem. Ha járni tudnék, azonnal indultam volna, bármit megtettem volna, hogy neki egy picit, egy kicsikét könnyebb legyen. Nem is voltam képes tovább olvasni a levelet. S akkor, jött egy gondolat, ami nem eresztett és már csak az elhatározás kellett, hogy döntsek. Hamar megtettem. Azonnal írtam Katának, már soraim elején közölve, hogy Dodó tandíját ezennel én átvállalom, nyugodtan írassa be oda, arra a helyre, amit számára kinézett. Egészen addig tervezem ezt állni, amíg neki szüksége lesz rá. És megírtam azt is, milyen büszke vagyok őrá, a barátságára és erre a barátságra kértem, fogadja el tőlem, amit képes vagyok számára felkínálni.

Persze túloztam azzal, hogy most épp tele vagyok munkával, ami fordításokat jelent, de nem akartam, hogy rám való hivatkozásában ez legyen a kifogása javaslatom ellen. A tízezer forintot azonnal feladattam az egyik nővérrel. Megkértem, hogy fordítsa meg a levelet előtte, mert pipámmal nem bírtam vele, és Kata négy oldalt írt. Megtette, és akkor a levél alján azt olvastam: „ Én, akkor is tudom, hogy szeretsz, ha te nem. Mert én nagyon szeretlek téged.”

Magamról tudom, hogy az önzetlen segítséget elfogadni a legnehezebb. Kata egyenes ember, és a körülményeimet ismerve nem tartottam lehetetlennek, hogy elutasít. Féltem ettől a lehetőségtől, mert minden porcikámmal azt akartam, hogy ne torpanjon meg az élete, a kisfia élete. A pénz, ami apró segítség lehet csak, a napi terheket nem oldja fel, szeretethez, támaszhoz nem juttat, viszont lehetőségeket nyithat a megmaradás felé. Nagyon akartam, hogy Kata felismerje ezt. Egy képeslap érkezett, rajta egyetlen mondat: „Attila, nagyon nagyra tartalak! Köszönöm.” Persze, telefonon is beszéltünk…

Dodóról képet küldött nekem. Szép masszív gyerek, világosszőke fejjel, kék szemekkel, halvány kis mosolykával a szája sarkain. Telefonon is mesélt róla, ahogy cipelte a kezelésekre naponta, a húsz kilós gyereket, mert a Metró lépcsőin tolókocsival nem tud se le, se felhaladni. A buszon, még rá is szóltak, miért nem teszi le azt a nagy gyereket, de helyet nem adtak neki. Erre teljesen elképedtem. Kata azt mondta, mégse írhatom a hátamra, hogy a gyerek nem tud menni.

Arról is sokat beszélgettünk, mennyire kilátástalan egyedül mindent mindig elintéznie. Elképzeltem Katát, ahogy ölében fel-feldobálva a terhet, cipel egy hét éves gyereket, és nem voltam benne biztos, hogy jól érzékelem. Én soha életemben nem cipeltem.
Számomra adott volt az ellátás összes formája, amire mások nem szorulnak, és ez pontosan ugyanolyan dolog. Aki erre nem szorul, épp úgy nem láthatja át teljes egészében ezt a helyzetet, mint ahogy én sem, a cipelést. De elképzelni azért lehet. Nem tudtam mivel vigasztalni Katát.

Sokszor tapasztalom saját magamon, hogy milyen hamar megijedek, ha valami nem akképpen zajlik, ahogy azt én szeretném, vagy elképzelem. Mondanom sem kell, hogy ilyenkor kerültem eddig mindig a legnehezebb helyzetbe. Utólag természetesen mindig kiderült, hogy nem kellett volna annyira begazolni. Ezt Katának is megírtam. Mindez, hülye okoskodás, amitől illett volna megkímélnem, mégis el akartam vele hitetni, hogy nem szellemi bravúr miatt írtam le, hanem mert nagyon szeretném, ha mindig vidám lenne. Azt szerettem volna főleg elmondani, hogy Isten szereti őt és gyerekeit, ne higgye, hogy Ő akar neki gondokat, szomorúságot adni, csak mert ebben élvezi ki erejét. Tudom, hiszem, hogy annak örül Ő is, és gondolom Kata családja is, ha Kata jókedvűen és kacarászva viszi az élet dolgait. Na, igen, ez az, ami nagyon nehéz.

Folytatás következik

4 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2012. augusztus 10. 07:24

megtekintés Válasz erre: Cikkíró - 2012. augusztus 9. 21:12

Elfogadni gyakran nehezebb, mint adni, Kedves Edith! Üdítő soraidat köszönöm!

Igen, így van. Sokkal nehezebb.
Cikkíró
cikkíró párbeszéd
2012. augusztus 9. 21:12

megtekintés Válasz erre: Vass. N Edith - 2012. augusztus 9. 20:49

Amikor Kati megírta, hogy drága az iskola, az apa nem fizet gyermektartást , már tudtam, hogy a segítségére lesz.
Kezdettől fogva éreztem, hogy ők valahol egy lélek. Összetartoznak.

Ismerem ezt az érzést.
Nem kell hogy két ember egy házban éljen ahhoz, hogy érzékeljék egymás kisugárzását.
A segíteni tudás pedig nem vesz el a férfitól semmit. Ad. Gazdagabb lesz az adni tudás örömétől. Tudom sokan felhúzzák a szemöldöküket, ha ilyen hozzászólást olvasnak, de engem nem zavar.

Tudom miről beszélek.

Most a cipekedés gondját kell megoldani. Gondolom én , - az olvasó.

Elfogadni gyakran nehezebb, mint adni, Kedves Edith! Üdítő soraidat köszönöm!
2012. augusztus 9. 20:49
Amikor Kati megírta, hogy drága az iskola, az apa nem fizet gyermektartást , már tudtam, hogy a segítségére lesz.
Kezdettől fogva éreztem, hogy ők valahol egy lélek. Összetartoznak.

Ismerem ezt az érzést.
Nem kell hogy két ember egy házban éljen ahhoz, hogy érzékeljék egymás kisugárzását.
A segíteni tudás pedig nem vesz el a férfitól semmit. Ad. Gazdagabb lesz az adni tudás örömétől. Tudom sokan felhúzzák a szemöldöküket, ha ilyen hozzászólást olvasnak, de engem nem zavar.

Tudom miről beszélek.

Most a cipekedés gondját kell megoldani. Gondolom én , - az olvasó.
Cikkíró
cikkíró párbeszéd
2012. január 28. 17:59

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2012. január 28. 12:16

Persze, tudom. És azt is, hogy most nyers voltam. De hidd el, nem véletlen. Mert nem közömbös valaki sorsa, de a tehetetlenség határát súrolva, már azzá válik. De rossz kifejezés, mert a valóság nem ez. A valóságban nem lehet abbahagyni, .... kikapcsolni.
De ahhoz, hogy azt megértsem, amit erre az emberre mért a sors, ... ezzel együtt, amit kivívott, elért, egy egészséges ember egész élete is kevés. Ezt látom, ezt érzem. Ezért írtam, amit írtam.

Az őszinteség becsülendő dolog, még akkor is, ha nyers. A tehetetlenség számos alkalommal elborítja az ember lelkét, mégse hinném, hogy a közömbösség váltaná fel. Valamit mindig elindít egy érzelem, ami érzéssé, meggyőződéssé, esetleg jellembeli változásokká fejlődik. Szerintem.
Az idő pedig csak annak kevés bármire is, aki elfecsérli azt.
Ölellek.
2012. január 28. 12:16

megtekintés Válasz erre: Cikkíró - 2012. január 28. 11:16

Igen, vége lesz. Semmi nem tart örökké, Kedves Éva, ezt te is tudod. Épp így véges a szenvedés is, na és az öröm szintén.
Az ember egy irodalmi alkotást nem azért olvas, mert segíteni szándékozna a szereplőkön, hanem azért, mert esetleg új gondolatokra, nem ismert érzésekre talál benne, vagy rácsodálkozik, hogy nahát! ilyen is van.
A te nézőpontod egy a sok közül, tolerálható, érthető. Én nem mondtam soha, hogy kötelező lenne ezt olvasni!
Örültem neked, megtisztelt az eddigi figyelmed, köszönöm!

Persze, tudom. És azt is, hogy most nyers voltam. De hidd el, nem véletlen. Mert nem közömbös valaki sorsa, de a tehetetlenség határát súrolva, már azzá válik. De rossz kifejezés, mert a valóság nem ez. A valóságban nem lehet abbahagyni, .... kikapcsolni.
De ahhoz, hogy azt megértsem, amit erre az emberre mért a sors, ... ezzel együtt, amit kivívott, elért, egy egészséges ember egész élete is kevés. Ezt látom, ezt érzem. Ezért írtam, amit írtam.
Cikkíró
cikkíró párbeszéd
2012. január 28. 11:16

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2012. január 28. 10:02

Vége lesz egyszer? Nagyon jó lenne már, mert az ilyen nehéz sors, ami már nem csak egy ember életét mutatja be, hanem sokak nyomorúságát, az így egy sorozatba téve már frusztrál. Ha külön tennéd fel, talán még el lehetne viselni, de nem így egy az egybe, és ez a lényeg, ugye? Hát véges az emberi tolerancia... mint mindig besokall. Nálam igen. Hát én itt tartok. Nekem ennyi elég volt, nagyon sajnálom a szereplőket, de segíteni nem tudok rajtuk, akkor az összes többi kinek, minek a célját szolgálja? Hogy én is érezzem nyomorultnak magam, hogy képtelen vagyok tovább elviselni a másét?....

Igen, vége lesz. Semmi nem tart örökké, Kedves Éva, ezt te is tudod. Épp így véges a szenvedés is, na és az öröm szintén.
Az ember egy irodalmi alkotást nem azért olvas, mert segíteni szándékozna a szereplőkön, hanem azért, mert esetleg új gondolatokra, nem ismert érzésekre talál benne, vagy rácsodálkozik, hogy nahát! ilyen is van.
A te nézőpontod egy a sok közül, tolerálható, érthető. Én nem mondtam soha, hogy kötelező lenne ezt olvasni!
Örültem neked, megtisztelt az eddigi figyelmed, köszönöm!
2012. január 28. 10:02
Vége lesz egyszer? Nagyon jó lenne már, mert az ilyen nehéz sors, ami már nem csak egy ember életét mutatja be, hanem sokak nyomorúságát, az így egy sorozatba téve már frusztrál. Ha külön tennéd fel, talán még el lehetne viselni, de nem így egy az egybe, és ez a lényeg, ugye? Hát véges az emberi tolerancia... mint mindig besokall. Nálam igen. Hát én itt tartok. Nekem ennyi elég volt, nagyon sajnálom a szereplőket, de segíteni nem tudok rajtuk, akkor az összes többi kinek, minek a célját szolgálja? Hogy én is érezzem nyomorultnak magam, hogy képtelen vagyok tovább elviselni a másét?....
Cikkíró
cikkíró párbeszéd
2012. január 28. 09:53

megtekintés Válasz erre: Tündér - 2012. január 28. 08:42

Kedves Cikkíró!

Adni, örömet okozni valóban nagyon jó, elfogadni pedig nehéz. Ám van az a helyzet, melyben nincs más választás. Nagyon megindító ez a rész is. Köszönjük.

Pussz Tündér

Örültem neked Tündér, köszönöm!
Cikkíró
cikkíró párbeszéd
2012. január 28. 09:52

megtekintés Válasz erre: Gaya - 2012. január 28. 00:19

Kedves Cikkíró!

Az sz. pontjaim mentek.
Olvasom, szavak most nem jönnek, csak érzéseim vannak.

Zita

Köszönöm az olvasást Gaya!
2012. január 28. 08:42
Kedves Cikkíró!

Adni, örömet okozni valóban nagyon jó, elfogadni pedig nehéz. Ám van az a helyzet, melyben nincs más választás. Nagyon megindító ez a rész is. Köszönjük.

Pussz Tündér
2012. január 28. 00:19
Kedves Cikkíró!

Az sz. pontjaim mentek.
Olvasom, szavak most nem jönnek, csak érzéseim vannak.

Zita
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: