Nyomorultul 14.
Látogatók száma: 52
Persze nekem is vannak az életemben olyan tisztázásra szorult ügyek, amik sürgősen rendezésre szorulnak. Újra munkáért kell kuncsorognom, most már nem kifejezetten a saját „luxusom” miatt. Ha megint, legalább kicsit boldog akarok lenni, keménynek és bátornak kell érezni magam, és ezt őrülten nehéz elérnem.
Amikor az ember bajban van, minden olyan sérelem előjön, ami már egyszer elszívta létező energiáját. Mindig volt persze egy kéz, amit meg lehetett fogni, de mert most ilyen nincs, meg kell kísérelnem egyedül talpra állni. Tudom, hogy sikerülni fog, de tisztában vagyok azzal is, hogy sok dolog minden percemben megelőzte Istent. Tudom, hogy Jézus mindig mellettem van és hiszem, hogy nem enged teljesen elvesznem, de mégis pocsékul érzem magam.
Az élet kemény fintora, hogy éppen akkor maradok egyedül, amikor igazából szükségem volna arra, hogy legalább egy biztos kapaszkodó legyen mellettem. Fizikai állapotromlás, önbizalom hiány, nyugodtan elmondhatom, az önbecslés teljes hiánya is közreműködik ebben a helyzetemben.
Ám mégse akartam elfogadni a tényt, hogy egy amorf és nyomorék hústömegbe van zárva az énem, nem akartam úgy érezni magam, mint ahogy éreztetik velem, naponta akik látnak, hogy egy tehetetlen, totál béna nyomorék vagyok. Úgy éreztem Katáért felelősséggel tartozom, és érte is van feladatom.
Most tehát megint el kellett hitetnem, természetesen csak a legjobban fizető cégek vezetőivel, hogy arra a kulimunkára - amit egyébként egy nyolc általánost végzett polgár is könnyedén el tud végezni,- kizárólag én vagyok alkalmas. Igyekeztem vidáman felfogni ezt a problémámat vagy legalábbis azt a látszatot kelteni, hogy piszok lelkes és bizakodó vagyok, miközben remegett a gyomrom, és kimondhatatlanul untam ezt az önmenedzselési cirkuszt.
Egy holland cég tárgyalására kellett mennem, hogy az árajánlatát megismerjem. Ez így igen csak nagyképűen hangzik, pedig csak arról volt szó, hogy egy adott ajánlatot elfogadok, vagy sem.
Ilyenkor kizárólag a számok döntik el, érdemes-e a megbízóval tárgyalni. Mivel nem a munka, hanem a jövedelem a lényeg, határozottnak és céltudatosnak akartam mutatkozni. A képlet az, hogy a rokkantakat foglalkoztató cégek, pofátlanul keveset fizetnek, aminek szerteágazó okai vannak, időpazarlás lenne erről bármit is írni. Úgy tűnt azonban, hogy hosszú távra biztosítva lett a vagyoni helyzetem, az viszont biztos, hogy milliomos nem leszek soha.
Katának minden hónapban feladtam a Dodó számára ígért összeget. Soha többet szóba nem került köztünk, egészen addig, amíg Kata nem kérte, hogy elég. Már a főiskolát is befejezte mikor erre sor került, és addig rengeteget beszélgettünk mindkettőnk életéről. Katáról, aki eleinte görcsös erővel próbált találni valakit, akivel megoszthatná az életét. Elképesztő sztorikkal szórakoztatott, amiből, mindig kiderült, hogy korát meghazudtolóan szép és fiatal még mindig.
Rendre, csak fiatalabb férfiak próbálták megkörnyékezni, volt, aki el se hitte, hogy egyáltalán gyereke van. Mit mondjak? Én se igazán. De számomra Kata úgy volt egy egész. A fiaival. S aztán voltak, akik elmenekültek, bár barátnőként szerették volna foglalkoztatni Katát. Ez megint olyan téma volt, amihez jobbnak találtam nem fűzni semmit. Hiszen Kata lelke nélkül a test, mit sem érhet. Aztán Kata lemondott arról, hogy társat találjon, beletörődve a gondok és hétköznapok monotóniájába.
Viszont többször felajánlotta, hogy segít, ha szakorvosra lenne szükségem. Természetesen a betegségek újra és újra elővettek, mint egy agyonhasznált ponyvaregényt, hogy elölről kezdjenek minden sort, amit már átlapoztak és ismerősként üdvözöltek újra. Ismertem már és szinte napra tudtam, mikor végeznek velem. Az otthon orvosát különösebben nem izgatta egyik baj sem. „ Majd elmúlik Attilám”- mondogatta, és én csak arra tudtam gondolni, hogy persze, majd együtt velem. A tizenhat év barátság viszont felbátorított, hogy megkérjem Katát, segítsen, keressen számomra valami jó vesegyógyászt, vagy sebészt, aki eldönti, van- e értelme műtétnek a vesémmel kapcsolatban. Kata örült, szerinte már régen, évekkel azelőtt kellett volna, amikor először felajánlotta, hogy orvost keres nekem, én pedig elleneztem.
Folytatás következik
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Egy nyaktól béna ember hogy tud bármilyen fizikai munkát elvégezni? Én asztem, h. szellemi munkából (fordítás) él. És úgy gondoltam, az is iszonyú erőfeszítést igényel, bár nem tudom, milyen spec. segédeszközök vannak ilyen fokú rokkantak számára, amivel könnyebbé tehetik a sz.gép használatát.
A sokévi kitartó "összekötöttség" megtanítja elfogadni is az embert. Sok mindent tanulhatunk ezekből a lelki folyamatokból! Köszönjük!
Pussz Tündér
"Most tehát megint el kellett hitetnem, természetesen csak a legjobban fizető cégek vezetőivel, hogy arra a kulimunkára - amit egyébként egy nyolc általánost végzett polgár is könnyedén el tud végezni,- kizárólag én vagyok alkalmas. "
Egy nyaktól béna ember hogy tud bármilyen fizikai munkát elvégezni? Én asztem, h. szellemi munkából (fordítás) él. És úgy gondoltam, az is iszonyú erőfeszítést igényel, bár nem tudom, milyen spec. segédeszközök vannak ilyen fokú rokkantak számára, amivel könnyebbé tehetik a sz.gép használatát.
Most itt ki fejezte be a főiskolát? Dodó, v. Kata?
Kedves Cikkíró!
A sokévi kitartó "összekötöttség" megtanítja elfogadni is az embert. Sok mindent tanulhatunk ezekből a lelki folyamatokból! Köszönjük!
Pussz Tündér
:)
Úgy látszik már fárasztó ez nektek. Az utolsó részek következnek.
Nekem kicsit ide-oda ugrálós volt a történet, ezért alakult úgy, hogy inkább csak átfutom, hogy "képben maradjak", de úgy látszik, nem sikerült. El kellene olvasnom az egészet egyben, gondolom.
Én olvasom felületesen. A többieket nem tudom:)
Nekem kicsit ide-oda ugrálós volt a történet, ezért alakult úgy, hogy inkább csak átfutom, hogy "képben maradjak", de úgy látszik, nem sikerült. El kellene olvasnom az egészet egyben, gondolom.
"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan. "
"Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. "
Olvasás közben, Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg c nagy sikerű könyvéből, eme két idézet jutott az eszembe:
"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan. "
"Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. "
Utolsó idézeted teljes egészében az életről szól! Valóban így van. Köszönöm!