Nyomorultul 15.
Látogatók száma: 53
A megadott napra szerveztem az utat, és barátaimat, akik készséggel segítettek eljutnom a város egyik híres kórházába, ahol Kata orvost kerített nekem. Az aulában hagytam barátaimat, akik két óra múltán ígérték magukat értem, és alig néztem szét, mikor egy orvos lépett mellém.
- Attila? Csiszár doktor vagyok. Felkísérném, hogy ne kelljen keresgélnie.
Megkönnyebbülve gondoltam Katára, mennyire figyelt a részletkérdésekre is. A vizsgálat, aprólékos, előreláthatólag több napra is kiterjedőnek tűnt. Meg kell majd szerveznem, de végre azt éreztem, hogy teszek is valamit a gyógyulásomért. Na, azt nem gondoltam, hogy egyszer csak kiugrálok a tolószékemből, és Kata elé szaladok, bár álmaimban gyakran előfordult ilyesmi. Ahogy a vizsgálóból kigurultam, felkiáltottam a meglepetéstől.
- Kata! Szia, kishaver!- és tűrtem mosolyogva, ahogy Kata átölel, és szakállas képemre nyomja a csókjait. – Mi van? Eltévedtél? Vagy már dolgozol? Megint itt? – kérdeztem, és a világért se említettem volna, hogy még sose láttam őt ennyire soványnak.
Persze csak az derült ki, hogy miattam jött, és egy órácska beszélgetésre lopott időt magának és nekem. Nem számítottam rá, pedig gondolhattam volna, hogy eljön, hiszen ismerem Katát. A végtelenségig kiszámíthatatlan.
Ekkor kért meg arra is, hogy Dodó miatt ne küldjem tovább a forintokat. Két napja elköltözött valakihez, a két kisebb fiával, a nagyobbak apjukkal akartak maradni. Végre rátalált valaki, akinek nem csak a nő érdekes, hanem az ember is, és ő vele szeretne élni.
A hír annyira új volt, hogy zavaromban szinte szólni se tudtam mit. Első érzés mégis az öröm érzete, hogy létezik a földön valaki, aki felvállalta Katát a gyermekeivel együtt, főleg Dodó kínjait és nyűgjét, ami még egy édesapának is elég nagy teher lehet.
Bár Kata sztorija az ismeretségről és a kapcsolatról megdöbbentett, mégis úgy találtam, nem ez a fontos, ez csak a pillanat, amit az Isten úgy rendezett, ahogyan azt imáimban kértem tőle. Kata úgy gondolta, hogy ha kibírja a kapcsolat, talán egy év után hozzá is megy Bálinthoz feleségül.
A vizsgálatok lezárultával, cseppet sem éreztem jól magam. Műtétre nem volt mód, mivel a veséim állandó gyulladásban voltak, vannak, így csak kímélő étrend, és a várakozás az, ami feladatommá szűkült. Ha műthető lett volna, a szívem akkor sem bírná ki a műtétet, így a kör bezárult ennek a tudásnak a birtokában. A várakozás, ami csak időben volt meghatározhatatlan, a kimenetelt már erősen sejteni lehetett. És a módot is, ahogyan a végzet majd utánam nyújtja utálatos csápjait.
Talán ez volt az a tudás, ami arra serkentett, hogy ne engedjek magamból kiszolgáltatott gondozottat alakítani, legalább az én lelkem számára bántó módon ne. Határozottan követeltem, hogy tolókocsimba helyezzenek, hogy akár a kertben, akár az utcán kóborolhassak, ha kedvem úgy hozza és kiélvezhessem az adott évszak csodáit. Megérte a küzdelem, bár ebben is nagy részt vállaltak a barátok, akik még mellettem maradtak ennyi év után is.
Az otthon igazgatója megpróbált lehetőségeket találni, s ebben egy emelő vásárlása volt a lényeg, amit akár egyetlen nővér is kezelni tud az ágyam mellett.
Így aztán többször előfordult, hogy Kata jött, és én nem voltam megtalálható, ami különösen fájdalmas élmény volt számomra. De jött már vele több alkalommal Bálint is, aki roppant jó kedélyű, nagy humorral megáldott fickó, tekintetéből sugárzó szerelemmel fordulva Kata felé. Irigyeltem őt, mert részese Kata mindennapjainak, amikből nekem csupán morzsák jutnak. Mivel életük egyre szorosabban kapcsolódott össze, ezek a morzsák már nem csak Katától hullottak.
Bálint épp oly megnyerő személyiség volt, mint Kata, barátságunkat azonnal a magáénak is tekintette, éreztetve, hogy mindenkit szeret, akit Kata, és mindenkit barátnak tekint, aki Katát szereti. Arra is rávett, hogy a város másik végében lévő lakásukra ellátogassak, megszervezve a lépcső akadálymentesítését hatalmas pallókkal, amin 150 kilós kocsim felhaladhat. Kata elragadó szeretettel rajongott körül. Alig fél órás látogatásom elég volt hónapokra ahhoz, hogy képes legyek és tudjam elviselni magam körül a hétköznapjaimat.
Folytatás következik
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Csak azért kérdem, h. jól raktam-e össze a történetet a fejemben?
Az öröm morzsái is életet jelentenek annak, aki sosem kapott többet. Ilyenkor látjuk, hogy volt értelem mindennek.
Pussz Tündér
Dodó az egyik kisebb gyermeke Katának, ugye? (ha jól értelmezem) És itt már 18 feletti, főiskolás.
Csak azért kérdem, h. jól raktam-e össze a történetet a fejemben?
Kedves Cikkíró!
Az öröm morzsái is életet jelentenek annak, aki sosem kapott többet. Ilyenkor látjuk, hogy volt értelem mindennek.
Pussz Tündér
Nem. Nem jól értelmezed. Nem is tudom, melyik mondat vitt ennyire félre téged. Talán ha azt beidézted volna...Sajnálom.
Az előző részben volt, hogy addig segítette anyagilag Attila Katát Dodó nevelésében, "amíg be nem fejezte a főiskolát". De már nem volt kedven visszanézni a részeket, hogy Kata "elkezdte-e a főiskolát", ...ezért kérdeztem, h. kiről van szó.
Szemével képeket készített Kata otthonáról, a mozdulatokról, s az ott elhangzottak még sokáig visszajátszhatók. A betegség adta félelmetes percekben majd erőt adhatnak.
A szeretet morzsák fontosak. Nélkülük nem lehet létezni.
Olyanok, mint az építőkövek, amiből ház készül.
Attila sorsán keresztül , szinte tapinthatóvá válik, hogy az ép testű ember , sajnos legtöbbször sötét szemüveget hord, ha egy rokkant emberre néz.
Attila életében mindenképpen pozitívnak tekinthető, hogy Bálint barátként kezeli. Lehetőség, hogy kimozdulhatott a mindennapok fojtogató ködéből.
Szemével képeket készített Kata otthonáról, a mozdulatokról, s az ott elhangzottak még sokáig visszajátszhatók. A betegség adta félelmetes percekben majd erőt adhatnak.
A szeretet morzsák fontosak. Nélkülük nem lehet létezni.
Olyanok, mint az építőkövek, amiből ház készül.
Attila sorsán keresztül , szinte tapinthatóvá válik, hogy az ép testű ember , sajnos legtöbbször sötét szemüveget hord, ha egy rokkant emberre néz.