újabb események régebbi események további események
09:57
Új cikk került fel a weboldalra
00:14
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
21:27
Virág új cikket töltött fel
20:20
Új cikk került fel a weboldalra
16:57
Ilona új cikket töltött fel
15:20
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
14:52
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
14:16
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
11:50
Anyu új bejegyzést írt a naplójába
00:00
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
00:15
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
00:07
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
23:13
Ilona új cikket töltött fel
20:27
Black Ice módosította a cikkét
20:18
Black Ice új cikket töltött fel
00:08
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
17:52
Ilona új cikket töltött fel
00:06
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
00:04
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába

Nyomorultul 16.

2012. január 29. - Látogatók száma: 43

Féltettem Katát annyi keserves kudarc és elkeserítő tapasztalás miatt, amin már túlment. Ám kétségtelenül túljutott rajta, hiszen kapcsolata Bálinttal tartósnak bizonyult és látogatásaik is meggyőztek róla, hogy változatlan minőségben él és teljesedik ki közöttük a megértés. Az esküvői meghívó mégis három év múltán érkezett. Már-már úgy hittem, én nem is lehetek majd részese.
Így visszagondolva is megérte a szervezés és kuncsorgás, hogy eljuthassak a szertartásra. Egy nővért is kaptam, ami nem meglepő, hiszen már nyakamon is gallér tartotta renyhe izmaimat, mert fejem e nélkül képtelen volt egyenesen állni.

A templomtól jó messze vártunk Évával, az engem gondozó aktuális nővérrel. Hálás vagyok neki azért a délutánért, azokért a percekért, amiket segítségével megélhettem. Feltérképezte a templomot, hol és hogyan juthatok majd be. Kocsim irgalmatlanul nehéz, és én is jócskán meghíztam benne, hogy ez ne legyen egyszerű feladat. A templomkert felől a hátsó ajtón fért be a tolószék, ami inkább tolóágyként funkcionál, kinyújtott élettelen lábaim számára épített pallóval, fejem előtt közvetlen a „pipa-tartóval” és a mechanika kezelőegységeivel. E különleges megoldások mind a barátok segítségét tükrözik vissza, akik nagy odaadással építették be mindezt a járgányomba.

Éva nagy segítség és támasz volt ezen a napon. Maradt még időnk és kissé hátrább húzódtunk Isten házától, várva az „ifjú párt” és nézegetve a gyülekező násznépet. Bizonyára futószalagon eskettek a templom melletti házasságkötő teremben, mert több párt is volt módunk megcsodálni. Persze a polgári szertartásra végképp nem tudtam bejutni, mert az önkormányzat épületében emeleten állt a terem, amiben az esemény zajlott, s az épületbe szintén több lépcső vezetett.

Komolyan eltöprengtem, vajon, hogyan tudnék itt bármit elintézni én, egyedül? Röhejesnek tűnt az elképzelés, ahogy kivonulnak elém az ügyintézők és dolgaimat az utcán intézik. Ép-kéz-láb emberek el sem tudják képzelni milyen érzés még ilyen értelemben is ellehetetlenülni
Sajnáltam, hogy a polgári esketésen nem láthatom Katát, s épp ámulni kezdtem, egy gyönyörű menyasszonyt látva a távolban, aki átsétált férje oldalán a templom irányába, miközben felém fordult. Ruhája, hátán vékony zsinórral összefűzött szabással készült, teljesen szabadon hagyva karcsú derekát, öv részén vastag, „V” alakú kalocsai hímzéssel díszítve hasát, és haját is kalocsai mintás virág tűzte jobbról átfésült tincseivel a másik oldalára. Hófehér hosszú szoknyáját felkapta, szinte láttam a selyem alsószoknyát, és csipkét a combjain, ahogy futni kezdett felém. Hullámokba rendezett szőke hajának csigái ugráltak vállain, muszlin szoknyája lobogott, és csak szaladt felém, csak futott, mire rájöttem, hogy akit látok, az Kata.

Szinte úgy tűnt, túlfut majd rajtam, de nem úgy történt. Kocsimnál megtorpant és azonnal lehajolt fölém, átölelt ibolyaillatú karjaival, haja a fejem mögé került, és ölelt, csókolta az arcom, mindkét karjával átfogva a nyakam.
- Kata! Mutasd már magad! – nevettem, és életemben nem éreztem még ennyire, milyen jó élni. – Azt hittem észre sem veszel.
Kata felegyenesedett, haját-simogató napfény sziporkázott fürtjein, ahogy megfogta a kezem.
- Az nem lehet Attila! Nagyon örülök neked! Életem legszebb napjának részese vagy. Köszönöm, hogy eljöttél!
Csak néztem őt, ujjongó csodálattal mosolyogva.
- Kata! Olyan gyönyörű vagy! Pont olyan, mint amikor megismertelek! Hogy csinálod? Te örökké huszonnégy éves maradsz? Na, jó, legtöbb huszonhat. –nevettem rá.
- Nem, Attilám, én befelé öregszem. – kacagott rám és tolni kezdett a templom udvara felé. De megtréfáltam, és pipámmal beindítottam a kocsit.
- Te zsivány! – lépett utánam. – Még el is szaladsz.

Így visszagondolva elég furcsa lehetett a kép kívülállók számára. Látom magam előtt Katát, mint menyasszonyt, aki egy nyomorékkal halad a templom felé. Bálint iparkodott a hátsó ajtón bejutni, ahol a küszöb nem volt magas, mégis hegyként tornyosult kerekeim elé. Többen is segítettek megemelni a kocsim elejét.

Az oltár jobb oldalán, az ajtó mellett találtunk kedvező helyet számomra, az első padsorok előtt. Örültem, mert Kata és Bálint épp előttem állva fogadnak örök hűséget egymásnak, tőlem alig négy méterre majd. Ha az öröm fogalmát szeretném deffiniálni, akkor azt kell, mondjam, hogy öröm, egyenlő egy kata. Diplomáim és nyaraim két-három katányi örömforrása, de ez a nap legalább húsz katányi érzéssel töltött már el.
Szinte elfeledtem, hogy testem egy oszló, halott hústömeg, hogy csupán fejem, tüdőm és szívem él bennem. Úgy éreztem, e három elégséges ahhoz, hogy boldog legyek. Elfeledtem a nyomasztó tudatot, hogy létezésem minden perce már nemcsak ajándék, hanem maga az epilógus. Mögöttem hagyott keserves dolgaim egy helyben topogása, a lázak és fájdalmak, mind feledésbe merültek.

Teljesen körülnézni képtelenül ültem kocsimban, amíg a násznép helyet foglalt a padsorok között. Az első és második sort láthattam be igazán, no meg az oltárt, faragott díszeivel, virágaival és hímzett terítőivel. Aztán megláttam Márkót, ahogy öccsét tolja az első sor mellé a túloldalon, egy könnyűszerkezetes tolókocsival. Bár sűrűn találkoztunk Katával és náluk is jártam már, Dodót mégis csak fényképről ismertem. Szőke haja eltakarta fülét, kerek szemei csodálkozva pillantottak szét. Talán tíz éves, nem is tudom. Izmos vállai arról tanúskodtak, hogy sokat használja karjait. Megilletődve ért a felismerés, hogy Kata mégis boldog, és a mondat, ami pár perce hangzott el, mennyire igaz.
„ Életem legszebb napjának részese vagy.”
A zsivajgó templomban hirtelen néma csönd lett, amikor Dodó lecsúszott a kocsiból, és mint egy kis fóka, úgy kúszott az én kocsim mellé.
- Szia, Attila! – ücsörgött előttem a kövön, féloldalasan ülve és mosolygott. Hatalmasat dobbant a szívem, szinte fájt, mégis nevettem rá.
- Szia, Kishaver! Menj vissza gyorsan, mert mindjárt kezdődik az ünnep!
- Jó! – intett a kis kezével, aztán visszakúszott élettelen lábaival evickélve és ügyesen kapaszkodva vissza fel, a tolókocsijába.

Megrendülve vártam a szertartást, és igazán most, ebben a pillanatban éltem meg mindazt, amit Kata leveleiben már leírt.
Talán a mély csend miatt szólalt meg az orgona azonnal, ahogy Dodó elhelyezkedett.
A lelkész fellépett az oltár elé, Kata és Bálint egymás kezét fogva sétáltak közben a padsorok között. A nászinduló elcsendesedett és a beszéd szavai hullottak a hűvös falak között. Még mindig néma csend pihent a templom belsejében, mintha egyetlen lélek sem ülne a padsorokban, pedig a hajó tele volt emberekkel, sokan még oldalt is álldogáltak. Bevallom, sokáig semmit nem hallottam a lelkész szavaiból, csak Katát láttam, aki lehajtott fejjel állt egy darabig, majd Bálintra nézett, aki ragyogva mosolygott rá vissza. Kata elragadó szépsége vonzotta a tekintetem. Állt az oltár előtt, mint egy törékeny óriás baba, vállán lágyan lejtő pánt, kezén, könyékig érő hófehér selyemkesztyű, ujjai között gyönyörű meggypiros, tüllbe öltöztetett rózsacsokorral.

Néztem Bálintot is, aki barna, hullámos hajával, barnán nevető szemével nézett rám Kata feje fölött, s akit teljes szívemből irigyelve bámultam, ahogy Kata mellett áll és ragyog. Ekkor hallottam meg a lelkész hangját, aki azt mondta:
„ Kívülről sok fájdalom és bántás fog érni titeket…”
Elképedtem ezen, bár a szövegkörnyezetre nem figyelve eddig, nem tudtam mihez kéne kapcsolnom ezt a kegyetlennek ítélt mondatot. Azonnal becsuktam a szemem, hogy imát mondjak Katáért, hogy könyörögjek az Úrhoz, ne úgy legyen! Teljesen belefeledkeztem az imába. Nagyon reméltem, hogy Istennek megesik a szíve rajtam, és meghallgatja egy nyomorék kérését is itt, ezen a szent helyen, főleg így Pünkösd előtt egy nappal. Mikor felpillantottam újra, már Bálinthoz fordulva szólt Isten szolgája. Kata pedig jobbra fordított fejjel engem nézett. Szólt a bariton, mélyen zengve a térben.

- „Mondjad először te, keresztyén férfitestvérem. És Bálint mondta. : Én, Szendy Bálint esküszöm az Élő Istenre, aki Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy, örök Isten, hogy Katát, akinek most Isten színe előtt kezét fogom, szeretem. Szeretetből veszem el őt, Isten törvénye szerint, feleségül. Hozzá hű leszek, vele megelégszem, vele szentül élek, vele tűrök, vele szenvedek, és őt sem egészségben, sem boldog, sem boldogtalan állapotában, holtomig, vagy holtáig, hitetlenül el nem hagyom, hanem teljes életemben hűséges gondviselője leszek. Isten engem úgy segítsen. Ámen.”

Bálint befejezte az eskü szövegét, Kata pedig még mindig engem nézett. Feje jobbra fordulva felém, szeme, a mandulavágású kéksugarú csoda pedig reám vetült. Arcán nem volt semmi érzelem, csak nézett, kitartón. Eszembe jutott egy régi mondata, ahogy néztünk most egymás szemébe.
„ Elveszlek férjemül, hazaviszlek…”
Belém sajdult a felismerés, hogy Kata ezt talán sokkal komolyabban élte meg, mint én, és ez az eskü, amitől egyetlen pillanat választja el, ez az eskü nekem is szól. Egy könnycsepp gurult végig az arcomon, és Kata látta. Szeme egyre ragyogóbbá vált, és válla megrezzent. Szép fehér kesztyűjével megérintette a szemét. Bálint azonnal megérezte, hogy valami történt, mert bátorítón szorította meg a kezét. Katán volt a sor, hogy beszéljen, de szemmel láthatóan nem volt képes megszólalni. Arcán végigvonaglott az erőlködés, ahogy uralkodni próbált magán.

Folytatás következik

4 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Cikkíró
cikkíró párbeszéd
2012. augusztus 9. 23:25

megtekintés Válasz erre: Vass. N Edith - 2012. augusztus 9. 23:00

„ Életem legszebb napjának részese vagy.”

Attila ezt a napot aprólékosabban kellett , hogy leírja, mert annyira fontos pillanata lett az életének. Kettősség vonult át a lelkén. Egyik pillanatban boldogan szemlélte a szépséget, az életet, a másikban a "bárcsak én állhatnék ott " érzés suhant át rajta.

Az érzékeny, sokat szenvedett ember, a templom csendjében jön rá a nagy igazságra: " két test egy lélek... "


( lám megint 23 óra, de még van egy fejezet. Nem hagyom holnapra. A Ma jutalma nekem, ez a kisregény)

Az én jutalmam pedig a Te hozzászólásaid. Köszönöm!
2012. augusztus 9. 23:00
„ Életem legszebb napjának részese vagy.”

Attila ezt a napot aprólékosabban kellett , hogy leírja, mert annyira fontos pillanata lett az életének. Kettősség vonult át a lelkén. Egyik pillanatban boldogan szemlélte a szépséget, az életet, a másikban a "bárcsak én állhatnék ott " érzés suhant át rajta.

Az érzékeny, sokat szenvedett ember, a templom csendjében jön rá a nagy igazságra: " két test egy lélek... "


( lám megint 23 óra, de még van egy fejezet. Nem hagyom holnapra. A Ma jutalma nekem, ez a kisregény)
Cikkíró
cikkíró párbeszéd
2012. január 29. 20:28

megtekintés Válasz erre: Gaya - 2012. január 29. 19:48

Kedves Cikkíró!


Az előző részhez ezt akartam írni – ne vesszünk el a részletekbe.
Beleveszni a részletekbe s azokat boncolgatni, az, azt jelenti nem észrevenni az egészet …
Mégsem írtam le.
Most olvasom a folytatást – írom azt is amit reggel akartam

Ailet hozzászólása adta a lökést, mostani gondolatomhoz.
Idézek Ailettől :

„ Mennyire mélyen belénk ívódik a szent helyek tisztelete még akkor is ha nem járunk templomba.
Axis Mundi, azaz érezzük, hogy ott semmi sem lehetetlen.”

Nem szükségszerű egy szent építmény, a lelkünk a Világtengely - amely áthidalja a világokat - Világfa … az Út, ahol bármerre mehetünk bennünk van … semmi sem lehetetlen ...

Üdv,
Gaya

a részletek gyakran csupán kiemelésként szolgálnak, hogy az egész érthetőbb legyen. Elveszni bennük semmiképp nem szabad, akár az életben, akár egy műben találkozunk is velük.
Amit a "Világfa" szón értesz, nagyon igaz! Ha azt vesszük, Isten bennünk létezik és vannak pillanatok, amikor képes megnyilvánulni is.
Köszönöm az olvasást!
2012. január 29. 19:48
Kedves Cikkíró!


Az előző részhez ezt akartam írni – ne vesszünk el a részletekbe.
Beleveszni a részletekbe s azokat boncolgatni, az, azt jelenti nem észrevenni az egészet …
Mégsem írtam le.
Most olvasom a folytatást – írom azt is amit reggel akartam

Ailet hozzászólása adta a lökést, mostani gondolatomhoz.
Idézek Ailettől :

„ Mennyire mélyen belénk ívódik a szent helyek tisztelete még akkor is ha nem járunk templomba.
Axis Mundi, azaz érezzük, hogy ott semmi sem lehetetlen.”

Nem szükségszerű egy szent építmény, a lelkünk a Világtengely - amely áthidalja a világokat - Világfa … az Út, ahol bármerre mehetünk bennünk van … semmi sem lehetetlen ...

Üdv,
Gaya
Cikkíró
cikkíró párbeszéd
2012. január 29. 19:31

megtekintés Válasz erre: Ailet - 2012. január 29. 18:22

Szia Cikkíró!

Ez nagy pillanat. Szinte teljes valómmal átéltem amit írtál. Ott az oltár előtt megfordul sok minden az ember fejében. Valami véget ér és valami új kezdődik. Mennyire mélyen belénk ivódik a szent helyek "tisztelete" még akkor is, ha nem járunk templomba! Axis Mundi, azaz érezzük, hogy ott semmi sem lehetetlen.

Üdv:Ailet

Igaz. Örülök, hogy olvastál, köszönöm!
2012. január 29. 18:22
Szia Cikkíró!

Ez nagy pillanat. Szinte teljes valómmal átéltem amit írtál. Ott az oltár előtt megfordul sok minden az ember fejében. Valami véget ér és valami új kezdődik. Mennyire mélyen belénk ivódik a szent helyek "tisztelete" még akkor is, ha nem járunk templomba! Axis Mundi, azaz érezzük, hogy ott semmi sem lehetetlen.

Üdv:Ailet
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: