újabb események régebbi események további események
20:40
D Klári módosította a naplóbejegyzését
20:37
D Klári új bejegyzést írt a naplójába
20:30
D Klári új cikket töltött fel
15:33
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
14:44
Virág módosította a naplóbejegyzését
14:43
Virág új bejegyzést írt a naplójába
00:53
emillio új cikket töltött fel
22:59
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
20:53
Új cikk került fel a weboldalra
20:27
Új cikk került fel a weboldalra
00:05
Új cikk került fel a weboldalra
23:46
Új cikk került fel a weboldalra
23:22
Új cikk került fel a weboldalra
20:04
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
11:13
Új kérdést került be a Kérdezd a férfit menüpontba
11:12
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
11:11
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
10:54
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
20:28
Black Ice módosította a cikkét
20:22
Black Ice új cikket töltött fel

Nyomorultul 6.

2012. január 24. - Látogatók száma: 51

Alig fejeztem be az egyik szakot, átjelentkeztem a Közgázra. Elhitettem magammal, hogy mint jogi referens, talán örök bérű állásom lehet. Igazából az Egyetem, már korántsem volt olyan fontos, mint azt valamikor gondoltam. Szerettem csinálni, épp ezért nehezen elviselhető kudarc lett volna, ha valami miatt abba kellett volna hagynom, de ma már tudom, hogy a boldogságot, nem az egyetemi termekben osztják.

Az első levelet én írtam Katának. Hamar választ adott, és talán három hónapon át minden héten levelem érkezett tőle. Számban a pipaszárral,- amit apám csináltatott- jó hosszú, legalább harminc centis ceruzabot, végén olyasmi gumival, mint ami a mankók végein is ülnek, hogy könyveimben lapozni tudjak, és írógépemen a billentyűket nyomogathassam. Katának írt több oldalas levélírás után, szinte sebesre írtam a számat. Fogaimmal irányítottam és szám izmaival lendítettem a botomat. Ajakizmaim elzsibbadtak, és etetéskor napokig nem éreztem a kanalat.
- Úgy kell neked Attila!- gondoltam ilyenkor – Megérdemled! Mert végtelenül hiú vagy.

A megalázottság érzete, amivel önmagamat sújtottam, azonban már kissé mögém került, így pici felszabadult energiáimat fordításokra használtam, és nyelvet tanultam. Kevés bevételt jelentett, igazán nem sokat. Egy-egy sörös délutánt a barátokkal, akik körbe vették ágyamat székekkel, és pár óra hosszat jól éreztük magunkat. Krisztusi koromnál fogva, mindig én voltam a rangidős. A szót, ami csupa röhögésből állt, a szót is mindig én vittem. Ezen kívül apró figyelmességekre futotta a nővéreknek, és Katának, egy József Attila kötet. A könyvet én magam vettem meg és küldtem el neki. Annyira örült, hogy amint megkapta, másnap felkeresett.

Az egyetemen háromszor kellett halasztanom. Betegségeim néha annyira levertek a lábamról, hogy képtelen voltam bármivel is foglalkozni. A vesegyulladások sorozattámadást indítottak ellenem.
Mire befejeztem a jogi kart, Katával már két cipős doboznyi levelet váltottunk. Elhívtam, az ünnepélyes avatásra is, büszkén, boldogan, mert Kata volt az egyetlen, aki hitt benne, hogy valóban befejezem. Be kell vallanom, hogy ebben való hite, az enyémet is túlszárnyalta. Csak néztem magam előtt a Meghívót, és nem akartam elhinni, hogy ez igaz.
„ Szeretettel meghívom a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem aulájában 1994.nov.18.-án de. 10 órakor tartandó diplomakiosztó ünnepségére.”
Kata! A gondolat is jól esik, hogy ezt a meghívót elküldhettem neki. Hányszor biztatott, amikor kishitű voltam és elkeseredett!? Hányszor öntött leveleiben lelket belém! Látni akartam, hogy látja az örömöm. Ígérte, hogy eljön, de hiába vártam.

Az addigi évek nagy kalandja, a tanulás befejeződött. Kicsit szokatlan volt ez az állapot, mert az elmúlt nyolc-tíz évben ez folyamatos feladatot jelentett, amiben sok izgalmas és érdekes esemény történt. Végül is sikerült, és jól esne, ha büszke is tudnék lenni picurkát magamra. De tudom, egyrészt nem ez a cél, másrészt nem kizárólag az én nagyszerűségem eredménye mindez. Nagyon sokan segítettek ebben, amiért kimondhatatlanul hálás vagyok nekik.

Aztán jöttek a nyarak, a táborok, amiket alapítványok, vagy egyházi intézmények segítettek elérni, és Katával folyamatosan terveztük, hogy egyszer majd az egyiken találkozunk. Soha nem jött össze. Kata tervei csak vágyak maradtak, bár az is lehet, hogy nem gondolta komolyan. Mióta csak ismertem, válni készült, és én minden igyekezetemmel próbáltam megtartani őt az egyenes úton. A család mellett, a gyerekek miatt. Egyenes út. Ez is csak a vallás szerint létezik.

Kata mélységes szomorúsága, a kilátástalansága, valahogy sokáig nem ért el a tudatomig. A Hungiból viszont költöznöm kellett, ezért kétségbeesve kerestem kapaszkodókat. Egyik napról a másikra megszüntették valahol, valakik, egyetlen tollvonással azt a lehetőséget, hogy mozgássérültként kórházban töltsem az életem tovább. Sajnáltam és riasztó volt számomra, hiszen tizenhat év alatt azért mérhetetlen ragaszkodás fejlődik ki az emberben a helyhez, amit megszokott, ismer és többé - kevésbé szeret. Kata sok helyet ismert, otthonokat is. Most pedig épp választanom kellett két intézmény között, hogy melyikbe bútorozzak majd be. Telefonon hívtam. Segített választani, ám nem ő döntött helyettem. Hallgattam a tanácsaira, de innen visszatekintve, talán mindegy lett volna hová megyek.

Folytatás következik

3 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Cikkíró
cikkíró párbeszéd
2012. augusztus 9. 10:12

megtekintés Válasz erre: Vass. N Edith - 2012. augusztus 8. 23:48

Sebes lett a szája a sok írástól.
Mégis írta.
hajtotta valami, ami a fájdalomérzeténél is erősebben munkált benne.
Hatalmas erő, akarat lakozik benne.

A megszokott , kitaposott utat nehéz elhagyni, de a muszáj nagy úr. Hiszem hogy boldogul. Kata emléke is segíti , ha nehezen menne valami. Mert néha elég egy hangra, egy kedves mosolyra, gesztusra gondolni és máris erősebbeknek érezzük magunkat. Ugye nem csak én gondolom ezt így?

Persze, hogy nem! Van, akinek csak az emlékek segítenek, hiszen nem áll mellette senki. Elrohanunk egymás (gondja) mellett. De azért az élet szép marad ám, viszont nem biztos, hogy képesek is vagyunk észrevenni...
2012. augusztus 8. 23:48
Sebes lett a szája a sok írástól.
Mégis írta.
hajtotta valami, ami a fájdalomérzeténél is erősebben munkált benne.
Hatalmas erő, akarat lakozik benne.

A megszokott , kitaposott utat nehéz elhagyni, de a muszáj nagy úr. Hiszem hogy boldogul. Kata emléke is segíti , ha nehezen menne valami. Mert néha elég egy hangra, egy kedves mosolyra, gesztusra gondolni és máris erősebbeknek érezzük magunkat. Ugye nem csak én gondolom ezt így?
Cikkíró
cikkíró párbeszéd
2012. január 24. 10:33

megtekintés Válasz erre: Pumukli56 - 2012. január 24. 10:23

Sziasztok. Mostantól csak szavazok majd. Felesleges állandóan dicsérnem azt ami úgyis jó. Kösz.

Ahogy tetszik... Bár nekem fordítva jobban. :)) Köszönöm az olvasást!
2012. január 24. 10:23
Sziasztok. Mostantól csak szavazok majd. Felesleges állandóan dicsérnem azt ami úgyis jó. Kösz.
Cikkíró
cikkíró
2012. január 24. 09:59
Igen, Tündér, minden vég után új kezdet indul. Csak a sémák adottak.
Köszönöm, hogy olvasol!
2012. január 24. 09:55
Kedves Cikkíró!

Valami véget ér és egy új kezdődik. Az átmenet mindig nehéz, főleg, ha akadályoztatva vagyunk, ahogyan itt Attila.

Pussz, Tündér
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: